Eger - napilap, 1933/1

1933-04-23 / 91. szám

1933. április 23. EGEI 3 A Katolikus Legényegylet müncheni útja Javéra rendezi a Thália a Szabin nők elrablását reklámozására, mert hiszen túl- zsúfoltsága miatt úgysem tud több szállóvendéget elfogadói. S a keserű kérdések egész so rät szegezhetjük még az idegen' forgalmi hivatalnak, reméljük azonban, hogy a félteitekből is belátja mulasztását. Emellett a mulasztás mellett csak kuriózum­képpen jegyezzük fel pl. Fel- dabrő és R cik községek jelent­kezését s egy egész tor teljesen jelentéktelen szikiős tóval ren­delkező város vagy faluotka rérzletes ismerte ősé*. Arról ne is beszéljünk, hogy élelmesebb idegenforgalmi riválisunk Gyón gyös város alapos és részletes leírással szerepel a füzetben. — Mint a Denver Pest Írja, Díd­ver, Colorado állam föváeojs 8 fiúból állő őrsöt Bkar kiküldeni a gödöllői Jámboráéra. Hogy mi­lyen nagy esemény a Jamboree a denveri cserkészeknek is, ab­ból látható, hogy miiyen nagy összeget hajlandók rászánni az útjukra, mely Denverből Gödöl­lőre és vissza az American Ex­press kimutatása szerint coa 300 dollárba, azaz 1800—2000 P*be fog kerülni. — 300 norvég diák érkezett Budapestre a napokban. A Szé­kesfőváros, amely a diákokat vendégül latja, a Jamboree bu­dapesti csoportjától 100 németül beszéió cserkészt bért, a diákok mellé, akik Esztergombs is el­kísérték őket, április 20 án a fő­város különhajóján tett látoga­tásuk alkalmával. — A Jamboree táborparancsnok­ság budapesti csoportja április 29-én szombaton Gödöllőre megy egynapos wsek-end kirándulásra. A kirándulás alkalmával, melyen 350 tő vesz részt, szemrevétele­zik az idegenvezetői cropori tá- borterületőt. Ugyancsak szemre­vételezte a budapesti csoport a fóvÉroai badiszáliást isr, mely a Tattersall egész területén lesz. — Benkóczi Dániel cserkésztiszt hangulatos kis könyvet adott ki a Jd&boreera készülőcseráéizek segélyezésére: «Karcolatok a oserkéizőletből« címmel. A nagy­közönség részére is igen élveze- tas olvasmány. — A Tömöri cs. csapat sprőd- jai 20-as létszámmal vesznek részt a Játuboresn. Az ügyes kis bácsalmási elemi« ák talaj - torna-mutatványokkal szerepel­nek a nyilvátos bemutatókon, de mulattató kis színdarabbal it készülnek, amelyben közel 50 hacgutánzással szerepeinek. Eger, április 22. Jelentette már az Eger, hogy a Katolikus Legényegylet mű­kedvelő gárdája a nemzetközi müncheni legénynep költségei­nek fedezésére előadást szán­dékszik rendezni. Időközben azonban a Legényegylet és a Thália vezetősége között meg­egyezés jött létre, hogy a kitűnő egri színjátszók műsorra tűzött évadzáró előadását, amelynek tumorán az évekkel ezelőtt fre­netikus sikert aratott Szabin nők elrablása című vígjáték szerepe), a Legényegylet javára rendezi meg s így a Legényegylet le­mondott az előadás megtartásá­Eger, április 22. Mint ismeretes, a budapesti főkapitánysághoz érkezett név­telen följelentés alapján nemrégi­ben nyomozást indítottak a ha­tóságok egy tizennégy évvel ez­előtt elkövetett gyilkosság ügyé­ben. A gyilkosság tragikus sorsú áldozata Mészöly Géza őrnagy, akit ellenforradalmi tevékenysé­ge miatt 1919 nyarán egyik vö- rös-őr agyonlőtt a tihaméri vas­úti őrháznál. A kommunizmus összeomlásá­val eltűnt minden nyom, amely a vörös katona kilétét felfedezte volna, a a mártírként tisztelt őr- nagy gyilkosa, egyelőre, kibújt az igazságszolgáltatás alól. A névtelen lavél alapján megindított nyomozás szenzációs eredményeket hozott. Imregh Lajos vizsgálóbíró most fogana­tosította a kihallgatásokat s a kihallgatás! terem a megrögzött bűnözők és fegyházlakók ritka Rz amerikai sajtó barátságosan fogadta Mac Donald első nyilat­kozatát. Mac Donald angol miniszter­elnök tegnap este megérkezett Washingtonba, ahol nagy ün­nepélyességgel fogadták. A pá­lyaudvaron az Egyesült Albinok külügyi államtitkára üdvözölte az angol premiért, aki egyene­sen a Fehér Házba baj itatott. Az amerikai sejtő az angol miniszterelnök első amerikai nyi­latkozatát barátságosan fogadta. — Vásáráth0!yazé3. Heves vár megye alispánja Tiszaörs község országos vásárját május 1-ről ki­vételesen május 2 re helyezte át. ről. Ezzel a gesztussal alakulá­sakor maga elé tűzött célját, a jótékonyságot kívánta szolgálni a Thália s az előadás jövedel­mének egy részét felajánlotta a Legényegyletnek, lehetővé’akar- ván tenni, hogy a müncheni la- génynapoa minél nagyobb szám­mal jelenhessenek meg az egri Legényegylet tagjai. Most már csak az egri társa­dalomnak kell megtennie a ma­gáét és az előadás iránt való érdeklődésével meg kall mutat­nia, hogy szívén viseli a Legény- egylet fontos és szép ügyének sikerét. példányait gyűjtötte össze. Rész­ben gyanúsítottként, részben ta­núként kihallgatták Baranyai Mártont, akit a budapesti gyűjtő- fogházból, Banai Józsefet, akit a sopronkőhidai dologházből és Kertész litvánt, akit a váci fegy- házből állítottak elő.Mindhárman katonák voltak abban a zászló­aljban, amely annak idején meg­szállta a tihaméri őrházat. Ki­hallgatták ezenkívül a zászlóalj parancsnokát, lormáhi Károlyt, aki jelenleg a Magyar Távirati Iroda szerelője. A kihallgatások és szembesí­tések adatai nyomán Banai Jó­zsefre, a sopronkőhidai dolog- ház foglyára terelődött Mészöly őrnagy meggyilkolásának nyo­matékos gyanúja. A hihaligatottakat visszavitték előbbi helyeikre, Bánéit pedig, mihelyt latelt a büntetése a do­logházban,Egerbe szállítják vizs­gálati fogolyként A washingtoni szená­tusban éles vita volt a dollár felhígításáról. A washingtoni szenátusban saa délelőtt éles vita folyt a dollár felhígításáról szőlő javaslat kö­rül. A köztársasági párt tagjai hevesen támadták Roosevelti, akit diaamitial játszó gyermek­nek mondottak tervei miatt. A dollár esésével kapcsolatban egyébként a francia és svájci frank is ingadozni kezd és olyan jelenségek mutatkoznak, hogy az európai pénzek a fonthoz akarnak igazodni. * Újságpapír kilogrammonként 24 fillérért kapható a Mozitőzsdé ben. HÍREK — 1933. április 22. — Társadalmi naptár. Április 22: Skolil Ottó vetítettképes előadása »Zillerthali szik­lamászó és jégturák« cí­men délután 6 órakor a polgári iskola tornater­mében. Április 23: Előadóest a ferences köl­tészetről 6 órakor a Fe- hérteremben. Szerepel­nek : Sárközi György, a Kaufmann—Fógel vo­nósnégyes és Búzásné- Vratarics Klára. Május 6: A Thália Egri Szín ■ játszó Társaság elő­adása, színre kerül Schön­thal kacagtató bohózata: » A szabin nők elrablása.« — A ferences felolvasó est mű­sora. A szombaton és vasárnap 6 órakor kezdődő ferences felol­vasó est nagy eseménye lesz az egri irodalmi életnek. Sárközi György előadása mellett a ferences költészet legjava termését lesz al­kalma meghallgatni Eger közön­ségének s Búzásné Vratarics Klára előadása és Kaufmann— Fógel vonósnégyes játéka is nagy vonzóerőt jelent. Az est részletes műsora a következő: Megnyitót mond Török Kálmán, prépost­kanonok. Ferences szellem és köl­tészet címen előadást tart Sárközi György. A Ferences költészet re- mekei-ből az előadás keretében szemelvényeket bemutat Búzásné Vratarics Klára, a) Assisi S?ent Ferenc naphimnusza és tanítása a tökéletes boldogságról, b) Dante : Isteni színjátékából: A pokol (III. ének), A purgatorium (XI. ének), A paradicsom (II. ének, XXXIII. ének) egy egy részlete Babits Mi­hály fordításában c) JohnPeckham: A szentháromságról, d) Celanoi Ta­más: Dies irae e) Jacopone da Todi: Stabat mater. Babits Mihály for­dításában. Kaufmann Fogelvonós- négyes zeneszámai. Az előadás a Fehérteremben lesz, kötelező ruha­tári megváltás 1 pengő. — A volt osztrák kancellár Gém bős miniszterelnöknél. Buresch volt osztrák kancellár ma délelőtt több volt minisztertársával látogatást tett Gömbös Gyula miniszterelnök­nél, akinek hivatalában közel más­félórát időzött. — Az idő. A Meteorologiai Inté­zet jelenti ma déli 12 órakor: változékony, hűvös idő, mérsékelt északi széllel. Eső keleten lehet­séges, egyes helyeken még éjjeli fagy valószínű. Banai Józsefre, a sopronkőhidai dologház foglyára terelődött Mészöly őrnagy meggyilko­lásának nyomatékos gyamja

Next

/
Oldalképek
Tartalom