Eger - napilap, 1933/1
1933-04-16 / 86. szám
4 EGER 1933. április 16. Olcsón, jó sajtot kaphat! 1 kg. teljes zsírtartalmú staniolos trappista fél kg-os tömbsajt staniolos 180 56 üli. Ilii. HANGYÁBAN. — Gáspárdy Elemér képviselő nyilatkozata A Jautboreeról. — Mint politikui a cserkészettől Általában és különösen a mai viszonyok „között, ebben az esztendőben, megtartandó Világ jámboráétól várom az emberiség szolidaritásának, együttérzésének, öregbítését és azt hiszem, hogy a cserkészet a gödöllői Világtfiborban izerzendő lap sz- telitok alapján még gyorsabb tempjbsn fog tovább fejlődni mint eddig, — túl a politikán és a népek gyűlölködésén. Speciális magyar szempontból a legnagyobb haszon az, hogy a Gödöllőn egybegyülö tiz és tízezer külföldi fiúval, nemkülönben azoknak hozzátartozóival és raj luk keresztül majdan hazájukban baráti körükkel megitmer- teti az országot és feleleveníti azokat az értékes kapcsolatokat, melyek Magyarországot ezer esztendeje fűzik a nagyvilág kul ur életéhez. Nekünk magyaroknak az a kötelességünk, hogy megmutassuk, hogy mi is megálljuk helyünket a népek sorában, hogy barátai vagyunk minden derék és nemes lelkületű nemzetnek, e mellett azonban elsősorban magyarok vagyunk és maradunk. A magyar ember legértékesebb tulajdonságai: a jó erkölcs, a tisztaság, a becsület ésszótartfis. Ez legyen a jelszava a magyar cserkészetnek is a világtáborban és arra törekedjenek, hogy ennek a birét vigyék széjjel külföldi cierkésztestvéreik széles e világon. Előzd meg a nagyobb bajt, BAYER PORGO enyhén hajt, Egészségnek mit sem árt, Otánzattől szenvedsz kárt * A Meilinger-kiállítás megtekintésére az ünnepnapok csendes délutánjait használja fel. HÍREK — 1933. április 15. — — Az idő. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: növekvő szél mellett változó felhőzet, eső azonban nem valószínű. — Eljegyzés Hack Auréliát (Zagreb) eljegyezte dr. Erlach István. * Össztánc ápr. hó 17-én este 8 órakor a Keresztény Iparoskörben. Tisztelettel dr. Csirmaz. — A Magyar Turista Egyesület Egri Bükk Osztályának kirándulása április 16—17-én: Mónosbél—>Telekesy István« menedékház—Bél kő—Őrkő —Peskő—Tarkő—Király út— Vörőskő völgy—Egeres völgy —Tárkányi tó—Csákpilis — Várkút »Isaák Gyula« menedékház (hálás); másnap.: »Dr. Szmrecsányi Lajos« kilátótorony—Bikkbérc— Nagyeged —Eger. Indulás 16-án reggel 8 órakor Egervár állomásról vonattal Mónosbélig. Vezető Ztmancúk Zoltán * Bél infecticnál «Igmánd« gyorsan segít, mert pár óra alatt gyomrot belet tisztít. * Húsvéthétfőjén este Legény- fogó (össztánc) a Legényegyletben. * Az összes gyártmányú fényképező gépek és azok tartozékai Lu.ziignál. — Vasdarabokat nyelt egy rab a fogházban. Az egri ügyészség fogházából tegnap sz Alii tolták át az irgalmatok kórházába Felföldi István rovottmullű napszámost. Felföldit különböző bűncselekményekért bárom évi dologház- ra ítélték, ezoiban feltételesen izabadlábra került. A napokban aztán kerékpárt lopott s a rendőrség elfogta Gyöngyösön. Az ügyészség fogházában aztán a büntetéstől való félelmében égyéből vaidarabokat feszített le s azokat lenyelt?. Állítása szerint 12 darab vas van a gyomrában. Ma fogják megröntgenezni a kórházban, hogy megállapítsák: igazat mord-e? * Telelünk en, Philip a, Stan- dard. O ion gyártmányú Rádiók, hangszórók. Kedvező fizetési feltételekkel. B.mutatás lakásán is. Lusztignál. * írógépek újak és alig használtak. Jíví ál és karbmtartés. Lusztignál. — Az »EGER« kiadóhivatala Líceumi Könyvnyomda. Telefonszáma 176. Brindza Béla első «Kegyelet« temetkezési vállalata Eger, Makiári út 17. Telefon 129. szám. ' ítélt a törvényszék az egereseiül véres Szilveszter-este ügyében Kéthónapi fogházat kapott Sütő Miklós, aki Orbók Istvánt agyonlőtte. Eger, április 15. A törvényszék második emeleti III. számú tanácstermében tegnap a késő esti órákig tárgyalta a Prettenhoffer-tanéci Sütő Miklós egereseim lakos bűnügyét. A kir. ügyészség gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt emelt vádat Sütő ellen, abi a múlt év Szilveszter éjszakáján a bányatelep kantinja közelében agyonlőtte Orbók litván jagyzőgyakornokol. Annak idején, — mint emlékezetben van még, — az ügy nagy fel.űnést keltett, mert a véletlen izarenctá.Tenség körül menyei igen zavarosak voltak s rövid ideig mint gyacűiított az Egerben is iimert Ráczktvy József segédjegyző is az ügy középpontjában állott. A szerencsétlenség Szilveszter éjszakáján történt Orbók litván R’czkevy Józseffel, Sütő Miklóssal és ennek feleségével tartott hazafelé hajneltájban a bányatelep kantinjáből. Útközben Ráczkevy és Sütő lövöldözni kezdtek és az egyik golyó Or bőbot találta, aki a szenvedett súlyos sérülésébe másnap belehalt. A nyomozás során aztán meg találták azt a golyót is, amely Orbók testét átjárta s erről a töltényről megállapították, hogy Sütő Miblő* fegyveréből szár mizik. A törvényszék bz ügyet tegnap délben kezdte tárgyalni s a bizonyítási eljárási rövid ebédszünettel délután 6 óráig folytatta. A biróaőg kihallgatta a tanúkat, akik jelen voltak a ize- renoiéilanségnél, vögy távolabb ról szemléltek a törtéuteket, katonai fegyverszakértőt hallgatott meg és tisztázta az egész eset lefolyását. Miután Alföldi Béla dr. védő bizonyításkiegészíiéii indítványéit elutasította a bíróság, Sztri- cha Jenő dr. a vádhatóság képviselője mondotta el vádbdszé- dét. Hangoztatta, hogy bizonyítottnak látja a vád mieden pontját az elhangzott tanűvallomS- !okból és igazságos büntetést kér Sütőre, akinek gondatlanságát, passzióját egy fiatal élettel kellett megfizetni. Dr. Alföldi Béla védő Sütő ártatlanságát igyekezett bizonyítani s azt erősítette, hogy m g nyugtató bizonyítékokat nem Iahet ellene felhozni. A párbeszédek elhangzása után 7 órakor hirdette ki a törvényszék ítéletét Pretlenliotfer Ödön tanácselnök. A bíróság bűnösnek mondotta fai Sütő Miklóst gondatlanságból okozott emberölés vétségében ■ ezért az enyhítő körülmények figyelemba vételével 2 hónapi fogházra ítélte. Az iiélat ellen ez ügyész iú 1 josbításért. a vádlott és védője I pedig a bűnösség kimondása miatt felebbezést jelentettek be. Legújabb rendszerű fi.SSÄkl: szült bútorainkat, a nagyérdemű közönségnek szives figyelmébe ajánljuk, vételkényszer nélkül, megtekintés végett. Baranyai és Losonczy úútorraktára Eger — Előjegyzések az Állam! selyem- hsrnyótenyósztésre. Az állam az idén is alkalmat nyújt a lakosságnak a selyemhernyótenyésztésro. A kockázatnélküli munka rövid egy hőnap alatt tekintélyes összeget is biztosít azoknak, akik foglalkozni akarnak a tenyésztéssel. A hernyót, a szükséges lyukas papírokat és az utasítási könyvecskét ingyen kapják a tenyésztők. A her nyók kiosztása májusban történik meg, jelentkezni azonban már most kell, mivel a hernyó kiosztásánál pontos listára van szükség. Jelentkezni lehet Sintha Vilmos selyemtenyésztési felügyelőnél, Eger, Jankovics Dezső ucca 19 sz. alatt. * Tenniszütők, treded gyáii hurozással, angol Dunbp tea- nitz labdák, Hurozáe és javítás Lusztignál. óriási választékú ízléses finom kivitelben készül 5—6 cm. széles minden színben méterenként 1*50 pengőtől nagg választékban már 12 pengőtől. Alpacca evőeszközök darabonként és kazettákban gyári árban 6 havi részletre és takarékossági könyvre Klein Zoltánnál, Eger. FII m. Húsvéti műsor az Urániában. Szombaton és vasárnap Aany Oadra legújabb vígjátéka: Miss Akrobat, melyben Anny Oadra nemcsak éoekel, játszik és feo médiézik, bánom életveszélyes cirkuszi produkciókra ii vállalkozik. Kabiré-filra és Mjgy r- hirídő kiegészítő műso^.— Hé'- főn, csak egy napig: Express- házasság vígjáték Dolly Haa« és Verebes Ernővel. Elsőrendű kiegészítő műsor. — KeddeD, szerdán és csütörtökön, kivételesen három nap^g, esek 16 éven felülieknek, sz idény egyik legszebb fiimi« : A vágyak éjszakája Stefan Zweig, a világhírű bécsi írő első megfilmesített regénye. Egy gáláns k land töríé rétét mutatja ba e film Fox-hiradő kíséretében. — Előadások kezdete hétköznapokon 6 és 7a 9 vasárnap és ünnepnapokon 4, 747 és 7a 9 órakor.