Eger - napilap, 1933/1
1933-03-11 / 58. szám
2 EGEK 1933. márciu* 11 Megjelent a zöldhitelrendelet A jelzálogos hitelező követelését nem előzheti meg a zöldhitel, kivéve a terményből való kielégítést. Budapest, máro. 10. A 33 as bizottság cifitöriök délelőtt tárgyalta le és fogadta el a zöldhitel módosított rendelettervezetét. A rendeletét a hivatalos lap pénteki száma már közli is. A rendelet a termelési hitelre vonatkozó múltévi rendeltekkel lényegileg azonos rendelkezéseket tartalmaz. Egyúttal azonban kimondja, hogy a rendelet értelmében fcdott vételár-előleg vagy termelési előleg, úgyszintén a velük kapcsolatos mellékszolgáltatások, amennyiben azokat később a sorrendi tárgyaláson bajelentették, a [leelőiege- zett, illetve a termelési szerződés értelmében termelt terményből való kielégítés szempontjából bizonyos elsőbbséget élveznek. Ez ez elsőbbségi kielégítési jog azt jelenti, hogy az ilyen követelések az említett terményekre vezetett ingóvégrehajtás során végrehajtási zálogjogot nyernek, az egyéb követeléseket megelőzik, de nem előzik meg a fennálló jogszabályok szerint előnyös feltételeknek számító követeléseket, valamint az olyan jelzálogos követeléseket, amelyeknek javára a terményt végrehajtás alá vontnak kell tekinteni. Egyben lehetővé teszi ez a rendelet azt is, hogy ez a kielégítési elsőbbségi jog a haszon- bérbaadőt megillető törvényes zálogjoggal szemben is érvényesíthető legyen. Ennek azonban ez az előfeltétele, hogy a haszonbérbeadó az öt megillető elsőbbségről a vételár előlegre illetve termelési előlegre és azok mellékköltségeire vonatkozó javára írásban lamoodjoD. Jól informált helyről kapott értesülés szarint a Nemzeti Bank zöidhitel céljaira előreláthatóan mintegy 30 millió pengős keretet fog a szőbanforgő pénzintézetek részére megállapítani. Olasz vélemény szerint csődbe kerül a leszerelési konferencia Róma, március 10. A fasiszta nagytanács ülésének eredményeként az olasz kormány nyilatkozatot tett közzé, amelyben a leghatározottabban kijelenti, hogy Olaszország a béke megszilárdítását tartja szem előtt és azon fáradozik, hogy Európa politikai, erkölcsi és * 12 gazdasági megszilárdítása sikerüljön. A nagytanács a nyilatkozatban kifejezést ad abbeli aggodalmának, hogy ha a leszerelési konferencia nem fogadja el a konkrét olasz javaslatokat, a konferencia teljes kudarca nem lesz többé elkerülhető. A kisántánt részletes katonai programmja Magyarország, Olaszország, Németország és Ausztria ellen Eger, március 10. Nagy feltűnést keltő cikk jelent meg a turini Stempa című lapban, amely részletesen ismerteti a kisántánt felvonulási tervét háború esetén. Magyarország és Csehszlovákia közötti háború esetén Jugoszlávia a fővezérlet rendelkezésére boosájt 9 gyalog és 1 lovas hadosztályt, Románia 12 gyalog és 1 lovas hadosztályt, Magyarország—Románia közötti háború esetén Jugoszlávia rendelkezésre bociájt 9 gyalog és 1 lovai, Csehország 8 gyalog és 1 lovas hadosztályt, magyar-ju- goszláv háború esetén Románia rendelkezésre boosájt 12 gyalog és 1 lova», Ciehország pedig 8 gyalog és 2 lovas hadosztályt. Olaszország Jugoszlávia közötti háború esetén Románia Magyar- ország ellen küld 9 gyalog és 1 lovas hadosztályt, Franciaország köteles ezt a sereget Lengyelországon keresztül utánpótlással ellátni. Csehország ebben az esetben a magyar határra küld .6 gyalog és 1 lovas hadosztályt, ezenkívül Jugoszlávia rendelkezésére bocsájt mintegy 300 repülőgépet és különleges tüzérséget, valamint műszaki csapatokat. A kisántánt valamely állam és egy másik állam (Németország, Ausztria stb.) közötti háború esetén, ha Magyarország semleges marad, a másik két állam a magyar határra küld egyenként 6 gyalog és 1 lovai hadosztályt. A fővezérlet Magyarország ellen Romániának, Bulgária ellen Jugoszláviának, Ausztria ellen Csehszlovákiának, míg Olaszország elleni háború esetén Franciaországnak jut. Megérkeztek a Hevesmegyére és Egerre vonatkozó részletes népszámlálási adatok A vármegye lakosságának száma 316.929, a városé 30.424. Eger, március 10. Az 1930. évi népszámlálás statisztikailag részletesen feldolgozott adatai most érkeztek meg a vármegye levéltárához. Egerre vonatkozólag már közöltünk néhány általános adatot, így a lakosság számáról, — amelynek véglegesen megállapított összege SO,424. (Jelenlévő népesség.) A részletes feldolgozás sok érdekes körülményre, demográfiai adatra vet világosságot. A statisztikai táblázat Eger viszonyairól a következőket tünteti fel: A lakosság közül külföldi honos 128. Az összlakosság közül 14,578 férfi, 15,846 nő. A nők száma tehát 1268-al több. Életkor szerint a kővetkező a megoszlás: 3 évnél fiatalabb 1702, 3—5 évig 1802, 6-9 évig 2128, 10-11 évig 1114, 12-14 évig 990, 15—19 évig 3144, 20—29 évig 5753, 30-39 évig 4559, 40-49 évig 3542, 50—59 évig 2617, 60 évnél idősebb 3061, ismeretlen korú 12. A fiatalabb korosztályokat tekintve, megállapíibatő, hogy ez utóbbi időben a születések száma csökkenőben van ét ha erőteljes nemzetvédelmi akció nem indul meg, a következő népszámlálás elé szorongd szívvel nézhetünk. A nemzet legnagyobb értékének : a népességnek alakulása ma nem nyújt kedvező perspektívát. A családi állapot az alábbi képet mutatja: nőtlen és hajadon 15.403, házas 12,621, özvegy 2212, törvényesen elvált 188. — Anyanyelv szerint 30,143 magyar, 158 német, 45 tőt, 6 oláh, 17 hor- vát, 9 bunyevác, 46 egyéb anyanyelvű. Magyarul tud 30,392. A vallási tagozódás: római katolikus 26,690, görög katolikus 172, református 1090, ágostai 279, görög keleti 37, izraelita 2128, egyéb vallású 28. ír és olvas 24 414, analfabéta 2506. A természetes szaporodás 1921 óta 1398 at tesz ki, szóval 49 százalékot. — A város területe 10,759 katasztrális hold, amelyen a népsűrűség négyzetkilométerenként 4913. A város lakossága 1900 ban 25,893 volt. Egerben 4542 lakóház van, ebből 4170 kőböi vagy téglából épült, 135 vályogbői, a többi fából vagy más anyagból. A Hevesvármegyére vonatkozó statisztikai .adatok a következő képet mutatják: Az összlakosság száma 316.929, ebből 154,366 térti óz 162,563 nő. Családi állapot szerint 151,578 nőtlen és hajadon, 142 381 háza», 22,064 özvegy és 906 törvényesen elvált. Anyanyelv szerint legtöbb a magyar(314,796)utána a tőt következik 1350 nel, míg a többi nemzetiségek jelentéktelen hányaddal vannak képviselve. Vallási megoszlás: 285.979 rő- mai katolikus, 720 görög katolikus, 20.311 református, 1.392 ágostai, 104 görögkeleti, 8.175 izraelita. A vármegye területén 37.418 analfabéta van, több, mint 10 százalék, főleg az idősebb korosztályokból. A természetes szaporodás 1921 óta-32454, ami 109 százaléknak felel meg. A népsűrűség négy- zetkilométerenkint 845. A vármegye összterülete 651.867 ka- taszirális hold. A vármegye lakossága 1900-ban 255 476 volt. Kanyaró és szövődményes influenza megbetegedés volt legtöbb a múlt hónap második felében. Eger, március 10. Az elmúlt február hónap má sodik felében Hevesmegye területén a megyei tisztifőorvos jelentése szerint főként a kanyaró és a szövődményes influenza lépett fel nagyobb számban, bár ezek a megbetegedések sem voltak olyan mérvűek, bogy aggodalomra adtak volna okot. Kanyarót 12 községben észleltek, 33 esetben, a szövődményes influenza pedig ugyancsak 12 községben lépett fel, 27 esetben. — Kanyaró Gyöngyösiolymoson volt legtöbb, ahol 12 megbetegedés fordúlt elő február második felében. A járványos betegségek részletes statisztikája , egyébként a következő: Kanyaró: Kompolt 4 Kápolna 12, Gjöogyőssotymcs 6, At- kár 4 Ludas 4, Márkáz l,Nagy- réde 1, Hatvan 1, Heves 2. Szövődményes influenza: Eger 2, Vámosgyörk 1, Márkáz 1, Pásztó 6, Hitvan 4, Nagybátocy 2, Ape 1, Heves 4, Rscsk 1, Póier- vására 1, Tiszafüred 2,Poroszló 2. Vörheny : Egtr 3, Egerosehi 1, Gyöngyöshalász 1, Hatvan 1, Rú- zsaszentmárton 1,Hevesaranyos 1 Vérhas: GyÖDgyőspata 1. Gyermekágyi láz: Eger 1, Hasznos 1, Hatvan 1, Bükkszék 1, Mátramindszent 1. Hökhurut: Eger 2, Adács 1, Atkár 1, Zaránk 1. Dypthéria : Eger 1, Gyöngyös 1, Kál 1. Egerciebi 1. Visonta 2, Pásztó 2, Heves 2, Hevesveze- kény 1, Tarnaörs 1, Reoik 1. Hasihagymát: Gyöngyös 1, Verpalét 1 Gyöngyőssolymos 1, Gyöngyöstarján 1, Pásztó 1. Nyílt gümőkór: az egész vármegyében 15.