Eger - napilap, 1933/1

1933-01-08 / 6. szám

ÄH* 10 FILLÉR ELŐFIZETÉSI DÍJ A POSTAI SZÁLLÍTÁS­SAL EGY HÓNAPRA: 2 PENGŐ - EGY NE­GYED ÉVRE 5 PENGŐ 40 FILLÉR. — EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAPON 8 FILLÉR. — VASÁRNAP 10 FILLÉR. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. Urban Gusztáv. SZERKESZTŐSÉG: EGER, LÍCEUM, FSZ. 3. — TELEFON: 11.—KI­ADÓHIVATAL: EGER, LÍCEUMI KÖNYV­NYOMDA— TELEFON: 176. POSTATAKARÉK­PÉNZTÁRI CSEKK- :: SZÁMLA: 54.558. :: mi i i ______ ....... X LIV. évfolyam 6. szám ♦ Vasárnap * Eger, 1933 január 8. A közeledés. A hisantant-államok és Ma­gyarország közeledését hirdető politika itteni képviselői részére érdekes tanulmányt lehetett meg­figyelni, miként bántak el a ro­mán hatóságok annak a csere­vonatnak utasaival, amely nem­régen ezer magyart szállított Kolozsvárról Budapestre. Őtórás motozás alá vetettek mindenkit, fütetlen szobákban pőrére vet- köztették az utasokat, minden podgyáazdarabről leltárt vettek fel s a vonat visszaérkeztebor kegyetlen ridegséggel kértek számon mindent. A tapasztaltak után bizonyos, hogy ez volt az első és egyben utolsó filléres gyors, amely azt igyekszik elhi­tetni a magyar közvéleménnyel, hogy lehetséges a közeledés ás megbékélés a rabló és a kifosz­tott, a tűz és a víz, a sötétség és a világosság, Magyarország és az utódállamok között. Az a durva vadság, amely a román határállomáson rászabadult egy kiránduld vonat szórakozni vá­gyó, ártatlan utasaira, igazi ké­pét mutatta meg a »közeledés« lehetőségének. Valóban csak ez var. Konok, megátalkodott, en­gesztelhetetlen gyűlölet, a rossz lelkiismeret háborgó félelme és reszketőse a rablóit zsákmány fölött őrködő kapzsi mohóság. Közeledés? Nincs se így, se ügy, A megbékélésről beszélni öngyil­kosság és elárulása az egész magyar jövendőnek. Csak az ve­szett el, amiről önként lemon­dunk, — állapította meg egyik beszédében Bethlen István igróf és ez az ország nem mond le semmiről. Sem Erdélyről, sem Rákóczi földjéről, sem a búza­termő Bácskáról. Nem mond le egyetlen elrablóit értékéről sem és nem keresi a közeledési sem politikai, sem gazdasági, sem irodalmi és művészi téren azok­kal, akik a maguk halálos ítéle­tét is aláírták akkor, amikor szétdarebolták az ezeréves szent- istváni államot. Nem is kellenek a cserevona­tok sem Kolozsvárról, sem Ko­lozsvárra. Mi várunk és bőjtö- lünk. A percek mindig nyomasz­tóbbak, a gondok mindig súlyo­sabbak, az éhség mind fojtoga- több és lázítóbb. De ugyanolyan odaát is. Belgrád se alszik nyu­godtan, Prága se, Bukarest se. A nyomor pestise ott is száz­ezreket fertőz és pusztít. A gyá­rak egymásután állanak le, az életstandard züllik, a tömegnyo­morral szemben ott se találnak orvosságot. A háború utolsó hó­napjaira emlékeztetnek ezek az idők. Vájjon most ki bírja to­vább ? Ezerkilencszáztizennyolc őszén a forradalmi téboly kicsa­varta kezűnkből a fegyvert, de ez a történelmi komédia másod­szor már meg nem tévesztheti a magyar közvéleményt. Ezt a második háborút mi fogjuk meg­nyerni, mert az igazság ereje velünk van és nem beszélünk közeledésről és «összebékélés«- röl mindaddig, amíg meg nem indulhatnak a magyar katonák­kal tömött filléres gyorsok Po­zsony, Újvidék és kolozsvár fe­lé .. . Mi bevárjuk ezt az idő­pontot. A csehek, románok és szerbek remélhetőleg nem fog­ják bevárni. Kétségkívül előnyös elméletileg a 220 volt s mi készséggel elis­mernék az üzemi igazgató állás­pontját, ha a technikai szakkér­dés mellett nem állna egy má­sik : a pénzügyi szakkérdés, a- mely a mai időkben nagyobb, sőt döntő szerepet játszik; a technikai szakember mellett a pénzügyi szakember, aki nem találja kellően igazoltnak, hogy miért kellett most a terhek alatt roskadozó várost, az egyiptomi szűk esztendőkben ingére vetkez­tetett polgárságot egymillió pen­gős befektetésbe belevinni ? ! Itt a várost is mulasztás terheli, hogy az üzemvezető igazgató egyszerű javaslata alapján ezt elfogadta anélkül, hogy más szak- véleményt is igénybe vett volna ily nagymérvű, holt befektetés végrehajtása előtt. A jelen kö­rülmények között ezt kellett volna elsősorban mérlegelni azon egy­szerű meggondolás alapján, hogy a nyolcvacpengős bishivetalnok ne vegyen elektromos porszívót, hanem érje be a cirokseprővel, legalább addig, amíg a hetedik fizetési osztály megnyugtatóbb életkeretei közé nem jut. A felelősség tisztázásánál figye­lembe kell venni, hogy évekre visszamenő üzemi díjhátralékok állnak fenn olyanok részéről is, akik vagyoni, jövedelmi állapo­tuknál fogva teljesíthették volna a befizetéseket, vagy nagyobb összegekkel törleszthették volna. Sürgetjük az adósok névsorá­nak az üzemi igazgatóság elé való terjesztését. A vizsgálatnak további anya­gát jelöljük meg abban a körül­ményben, hogy Füzesabony, Mak­iár és Nagytálya községekkel nem történt megállapodás a közvilágítás egységárára vonat­kozólag és ennek tudható be, hogy az említett községek három év óta egy fillért eem fizettek az áramfogyasztásért. Szükséges­nek tartjuk az autóvétel ügyé­nek megvizsgálását is. Ki kell jelentenünk egyébként, hogy az üzemi igazgató szemé­lyének megjelöléea a felelősség­gel kapcsolatban nem jelenti azt, hogy az ügyből személyi kérdést akarunk csinálni. Bannünket a közérdek és a közügyek elfogu­latlan szemlélete vezet és a kö­rülmények mérlegelésével, tárgyi Felvetjük a felelősség kérdését a városi gépüzemek ügyében Technikai vagy pénzügyi szempontból kell elbírálni az üzemek vezetését? Eger, január 7. Amikor az elmúlt héten cik­ket írtunk a városi gépűzamek- ről, nemcsupán az volt a cé­lunk, hogy az üzemi vizsgálat kétségkívül súlyos eredményeit nyilvánosság elé hoztuk. A saj­tónak nem csak az a feladata, hogy megállapítsa a hibákat, hanem hogy feltárva az okozati összefüggéseket, tisztázza a fele­lősség kérdését és odahasson, hogy ezt a kérdést az illetékes tényezők is kivizsgálják és le­vonják az egyenes konzekvenciá­kat. Egy hétig váriunk terhelő bi­zonyítékokat tartalmazó cikkünk után: történik-a valami az Írat­lan jog és az igazság szellemé­ben élő polgárság megnyugta­tására, de miután semmiféle in­tézkedés nem történt, felvetjük most a közvélemény bírói pó­diuma előtt a felelősség kérdé­sét. Megállapítottuk, hogy a városi gépüzemek eredeti hibája a túl­méretezett adminisztráció volt. Erre a hibára már évekkel ez­előtt rámutattak a közgyűlése­ken és bizottsági ülősekeD, az üzem igazgatója azonban ezeket a jogos aggodalmakat nem mél­tányolta, sőt a vízvezeték meg­építése után újabb túlméretezett személyi tehertételeket állított be az üzemi költségvetésbe. Ez még nem lett volna túlságosan nagy hiba, mert az irodai alkal­mazottak fizetése a kiadásoknak nem nagy hányadát teszi ki, de tekintettel arra, hogy itt a polgárság pénzéről volt szó, föl­tétlenül meggondoltabban kellett volna eljárni. Súlyosan esik latba az a körül­mény is, hogy Ringélhann Béla igazgató a személyi kiadások al­kalmával a közgyűlés által határozottan kimondott létszámcsökkentést késedelmesen hajtotta végre. Az üzemek másik nagy hibája az volt, hogy a mérleg teherbí­rásával nem számoltak. Nem a Speyer kölcsönök beruházására gondolunk itt, hanem az útépítés terheiből át­vállalt évi 90.000 pengő hozzá­járulás és a 220 voltra való átsze­relés miatt igénybevett rövidle­járatú hitelekre. Ebben a kérdésben a legsúlyo­sabb az üzemi igazgató felelős­sége, elsősorban azért, mert az átszerelés a városnak hatszáz­ezer pengőjét emésztette fel, a magánháztartásokban pedig négyszázezer pengőt kitevő ősz- szeget vett igénybe tehát a mai viszonyok között katasztrófád­nak mondható vérveszteséget okozott. Amikor az átszerelésről az első kritikák elhangzottak, Rin- gelhann Béla ezeket azzal a megjegyzéssel utasította vissza, hogy az uj voltra való áttérés szakkérdés, amelyet laikusok nem tudnak teljesen átérteni. Ugyan­csak ilyen értelemben kezelt az üzemvitelbe történő legtöbb bele­szólást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom