Eger - napilap, 1933/1

1933-02-28 / 48. szám

1933. február 28. EGEB 3 aMMBMWMBMaMwawMBWsaHMWwi'gwiH1 iww.r^'ir'if1 irc '^ve ■ slg «zélesköü nyomozási indí­tott a tettes kézrekerításére. Bi­zonyosra veszik, hogy a gyil­kosságot a helyzettel ismerős egyén követte el, aki tudta, hogy Szikoránő milyen időben van egyedül és számol el az aznepi bevétellel. Á gyanú elsinte Barién Sándor sofőrre, az asszony fivérére irá­nyult, azonnal elő is áiiíiották, sikerült azonban meggyőző alibit bizoayítsnie, hogy egész eetéjét a gyöngyösi Bruckner féle ven­déglőben töltötte. Őrizetbe vették a meggyilkolt asszony férjét Lapzártakor jelenti gyöngyösi tudósítónk: a vakmerő gyilkos­ság ügyében váratlan fordulat történt. A nyomozást végző rend­őrség alapos gyanúokok alapján őrizetbe vette Stikora Gyulát, akit a gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. A rendőrség birtokában állt­Hevesmegyében 21 szövődményes influenza fordult elő február első felében Egerben három volt a szövődmények száma. Eger, február 27. A most kiadott visszatekintő vármegyei tiszti orvosi jelentés szerint február első felében az alábbi bevenyfertőző megbete­gedéseket észlelték: Kanyaró : Eger 1, Gyöngyös 1, Kompolt 4, Kál 1, Kápolna 3, Nagyréde 2, Gyöngyössolymos 6, Atkár 2, Ape 1, Szuha 8 Párád 1, Tiszafüred 1, Poroszló 1. Vörhtny : Eger 1, Gyöngyös 1, Atkár 1, Pásztó 1, Erdőtelek 1. Hasihagymát: Gyöngyös 1, Verp8lát 1, Györgyössolymoi 2, Z ránk 1, Pétervására 1, Erdő- kövesd 1. Eger, február 27. A hevesaranyoii bányaszeren­csétlenség ügyében az egri kir. ügyészség megindította a nyo­mozást. Szombaton délután ki­szállott a helyszínre Sztrioha Janő dr. ügyész, hogy a szakér­tőkkel együtt megejtse a hely­színi szemlét. * Epe- és májbetegségeknél, epekő és sárgaság eseteiben a ter­mészetes «Ferenc József« kese­rűvíz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az ottani ivókúra különösen hatásos, ha a Ferenc József vi­zet kevés forróvízzel keverve, reg gél éhgyomorra isszuk. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárak ban, drogériákban és fűszerüzle­tekben kapható. A gyilkoaiág rejtélyes vo tát azonkívül, hogy semmiféle tám­pontot nem találtak, amelyből a gyilkol személyét megállapí­tani mód lenne, — növeli a kö­zelben poiztolő reodör vallo­mása. A rendőr előadása szerint, ö ugyanis egész este a ház előtt posztóit, amelynek kBpuja és abLktáblái be voltak zárva. Ki­zártnak tartja, hogy valaki is elhagyta volna a házat, mert azt feltétlenül észre kellett volna vennie. tőlag súly o ián terhelő adatok vannak arra nézve, hogy az asszonyt Szikora ölte meg, aki családi ügyekből kifolyólag az utóbbi időben sokat cívődott feleségével. A rablőgyilkosság látszatát is csak azért keltette a férj, bogy a rendőrséget helytelen irányba terelje a nyomozásnál. Szövődményes influenza: Eger 3, Besenyőtelek 1, Adáos 1, Pász­tó 5, Szurdokpüspöki 3, Rőzsa- szentsiártoQ 1, Cifiny 1, Hatvan 1, Erdőtelek 2, Tiszafüred 3, ösz- 8zesen 21. Bár dny himlő: Eger 1, Makiár 1. Vérhas: Eger 1. Hökhurut: Eger 1, Átány 2. Dyphteria: Eger 4, Gyöngyös 1, Verpelét 1, Füzesabony 1, Visz­nek 1, Gyöngyöshalász 1, Hat­van 2, Mátraderecske 1, Heves­aranyos 1, Tiszafüred 2 Nyílt gümőkór: Az egész vár­megyében 19. összegezi Patervasárau a szak­értő bizottság és holnapra már megérkeznek az egri ügyészség­re az íratok, amelyek szakértői szempontból meg fogják világí­tani a szerencsétlenség okát. A szerarciétlenül járt bányász holt­testét ugyancsak szombaton bon­colta fel a pétervásárai járásor­vöt. — Vidám Ifjúság címmel uj if­júsági folyóirat jelent meg. A gazdagtartalmu lep a középisko­lások számára két érdekes pá­lyázatot — aranyciillagos-és ta­nulási versenyt — hirdet. A ta­nulási verseny győztese a Vidám Ifjuiág révén telje« tandíjmen­tességhez jut. A 24 oldalas lap ára 10 fillér, egész évre 1 pengő. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadóhivatal: Hódmezővásár­hely, Kinizsi u. 5 sz. — 1933. február 27. — Jaj, ha háború lesz. . . Szimath Kázmér a hadüzenet legújabb dátumairól. Rémhírek mindig voltak. Más­fél évvel ez-lőtt mindenki meg­jósolta az inflációt, a pontos dá­tumok egész szériáját tudták és ez a csekélység, hogy eleddig egyetlen jóslat sem vált be, mit »em von le a Közgazdasági és Pénzügyi Konrádok jőiárissült- ségéból. Aztán jött b devalváció hire. Pontos dátumokkal persze. Ez sem vált be. A legújabb, hogy háború lesz. Már sut'Ogjáfc a hadüzenet pon­tos dátumait. Eszerint a háború egy hónapos beiül kitör,ha nem, akkor husvétre, ese-Ieg nyomban aratás után, minden esetre még ebben az évben legfeljebb két év letelte előtt, etetleg után, de hogy hábru leiz, az egétz biz­tos, én úgy éljek ás már sóhaj­toznak, sírnak, fijuldoznak, ke­züket tördelik, bajukat tépik a beijesztett mamák, feleségek és menyasszonyok, hogy jóistenem, mi lesz, hogy lesz, nem élem tűi, árván maradnak gyerekek, éhen veszünk és igy tovább.. Nincs kellemesebb valami, mint ezeket a bölcs jóslatokat ás hasz­nos jajgatásokat hallgatni. Egy ismeretien időben esetleg bekö­vetkezhető veszélytől rettegni mindenkor nagyon praktikus do­log volt. Praktikus, célszerű, életrevaló dolog az ilyen híreket terjeszt- getni és különösen negyon aján­latos tólük minél jobban begyul­ladni, elkeseredni, tépelődm, fel­hagyni foglalkozással, üzlettel, mert hiszen h thi háború lesz. Olyan ez, mint amikor valakinek jár Budapestről százezer forint, de nem engedi postára adatni, mert hátha éppen az ő pénze esik ki a zsákból, nem meri át­utalni mart hátba éppan akkor megy tönkre e bank. nem meri megbízottal lehüldetni, mert hát­ha az illető rossz vonatra száll és éppen az alatt a vonat elet* szakad le ez összekötő vasúti hid, mehetne érte sajátmaga, de nem mer vonatra ülni, mert hátha felrobbantják, nem megy sütőn, mert hátha árokba fordul, nem mer kocsival utazni, mert hátha megvadulnak a lovak, nem mer biciblia menni, mert esetleg leteritheti egy valahol véletlenül elsült puskából kiröp penö kósza golyó, de nem mer gyalog sem indulni, mert felfal­hatják valami vándorcirkuszból elszabadult oroszlánok, ennél­fogva már épp méhen akar hal­ni, amikor mentőötlete támad és felakaiz'ja magát, azaz csak fel­akasztaná, de közba eszébe jut, hogy hátha elszakad a kötél és megüti a hátulját, igy aztán mégis ébenhal, úgy kell neki, a hitvány fráternek. — Az egri árkász-önkéntesek bálja Tokajban. Tokajban szombaton este kitünően sikerült táncmulatságot rendeztek az ott állomásozó árká- szók az Arany Sas összes termei­ben. A bálon a Tokajban állomá sózó miskolci 13. és az egri 14. honvédgyalogezred árkászai és a tokaji társadalom színe java jelent meg. Társadalmi naptár. Febr. 27: Emericánás családi est a Koronában. Márc. 3—4 : A Thália Egri Szín játszó 7 ár saság előadá­sa a Városi Színházban. Színre kerül Sort be: Egy pohár víz, kacagtat© víg­játék. Márc. 5: Az Agria corporatio mű­soros délutánja délután 5 órakor a Fehérteremben. Márc 5: Az Egri Katolikus Le gényegylet első tavaszi kultűrdélutánja 5 órai kezdettel. Előadást tart dr. Petro Kálmán ország- gyűlési képviselő. Márc. 7: tíodan Margit magyar nótaestje egri szerzők (Kőváry Károly, ifj. Böek Sándor, Farkas Jóska és Egri Dato* Laci) művei­ből az Urániában. Márc. 12: A Szentkorona Szövet ség ünnepélye délután 5 órakor a Fehérteremben. — Az Emericana mai családi estje az egri társadalom nagy találkozója lesz. A lelkes jogá­szok mellett az Agria Corporatio bájos kisasszonyai is teljes erő­vel buzgólkodn* k a siker érde­kében, élűkön Okolic8ányi Imré- névéi, a Corporatio Dominfijával, aki szivének egész szeretőiével vállalta a rendezés irányítását és vezetését. A jókedv, hangulat jelszavával indul a mai mulat­ság, amely be is fejezi az idei farsang báljait. — Megindult az elővétel a Thália előadására. Ma kezdődött m?g az elővétel a Thália Egri Színjátszó Társaság március 3. és 4,-i elő­adására. Soribe szellemes víg­játéka iránt olyan nagy az ér­deklődés, hogy már az eitő nap is meglepően szép eredményt mutat. A közönség tömegesen vásárolja az »Egy pohár víz« jegyeit, így forró színházi eetry van kilátás. — Az idő. A Meteorologiai Inté­zet jelenti ma déli 12 órakor: hideg idő várható semmi, vagy lényegtelen havazással. Minden köhögésnek Blokmalt a vége! — Kereskedelmi megállapodás Magyarország es Románia között. Lugoseanu román kereskedelmi miniszter elnöklésével magyar-ro- mán kereskedelmi tárgyalások vol­tak Bukarestben. A tanácskozáson magyar részről Ferenczi Izsó he­lyettes államtitkár és Takácsy Kon­stantin követségi megbízott vet­tek részt. A bukaresti tárgya­lás célja a két ország közötti árú­forgalom hosszabb időre való ren­dezése volt. A megbízottak előké­szítették a Budapestre kitűzött to­vábbi tanácskozásokat és abban állapodtak meg, hogy a most ér­vényben levő ideiglenes megálla­podást március 31 ig meghosszab­bítják. A két ország megbízottjai megállapodtak abban is, hogy ja­vaslatokat terjesztenek kormányaik elé az áruforgalom végleges ren­dezéséről, azonkívül állandóan ta­nulmányozzák a Magyarország és Románia közötti áruforgalom kér­déseit. * Újságpapír kilogrammonként 24 fillérért kapható a Mozitőzsdó- ben. Holnapra világosság derül a heves- aranyosi bányahatasztrófa részleteire A vizsgálat eredményét ma

Next

/
Oldalképek
Tartalom