Eger - napilap, 1933/1

1933-02-22 / 43. szám

L933. február 22. EGEK 3 Csütörtökön ünnepli Egerben fennállásának tizedik évfordulóját a Nemzeti Munka- védelmi Szervezet táncolt fáradhatatlanul s igazi magyaros jókedvvel reggelig. Ae egri jogászok a sima parketten is teljes sikerrel vették be ma* púkat az újhelyiek szeretetébe 3 különösen a jogászzenekarnak oly döntő sikere volt. hogy az njhalyi szép lányok és asszo­nyok alig akartak más zenére tánoolni, mint a jogász-zenekar muzsikájára. A mulatság kitűnő hangulatát Hanzély litván ci- gánybiró lelkessége és hozzá «értése irányította. A minden izében szépan sike­rült és felejthetetlenné vált egri —sátoraljaújhelyi baráti találko­zás az állandó szellemi együtt­működés lehetőségére s főisko­lánk ifjúságának szeretetteljes felkarolására építette fel a sze­retet arai yhídjának első pillé­rei». (*=*) Nagy sikert aratott a gimnázium önképző­körének vidám estje. Eger, február 20. A ciszterci rend egri Szent Barnát főgimnáziumának ifjúsá­ga szombaton este nagysikerű farsangi vidám es et rendezeti az intézet tornatermében. Az év­tizede# múltra visszatekintő Vit- kovios önképzőkörben tömörült ifjúság azoknak a hagyományok- nfck ez alapján, amelyeket olyan tisztán és szeretettel őrzött meg, bizonyította be ezen az estén, hogy tudós tanárai namoiak az iskolai stúdiumokban, hanem más téren is tökéletes képzést adnak neki. Erre a tényre mu­tat, hogy a nagyközönség előtt olyan biztosan, öntudatosan moz­gott minden szereplő a színpa­don, mintha ez az ágálés volna a foglalkozása, A nagy hozzáértéssel összeál­lítóit műsort Csömör László if­júsági elnök ügyei és fordulatos prolűgja vezette be, aztán egy vidám jelenetet játszottak el/ar­ia« Lajos, Andaházy Géza és Molnár Mihály. Az önképzőkör dalárdájának precíz két magyar nótája után Oswald Eodre, Csisz- lay Andor, Gergely Mihály, Stei- bér litván és Tóth Zoltán igen ügyesen játszottak egy tempós egyfelvonásost. Csömör László zongorajátéka pompás zenei ér­zékről tett bizonyságot, később pedig Fekete László szórakoz­tató bűvészmutatványai derítet­ték fel a közönséget. A műioron még szereplő há­rom egyfelvonásoiban Fuetek Imre, Turner István, Pavlydk Pál, Kopál Tibor, Oswald Endre, Heykál Bála, Gergely Mihály és vitás Csenkey István jelesked­tek. Az önképzőkör zenekara épen olyan precizitással dolgozott, mint az énekkar. Az egyes számokat Kopál Ti­bor ötletes, fordulatos és széllé mes konfaranszai kötötték össze. Az intézet tornatermét zsúfolásig megtöltő közönség kitünően mu­latott a sikerült előadáson és sokszor tapsolta meg a tehetsé­gesen játszó fiatelokat. Eger, február 21. A Nemzeti Munkavédelmi Szer­vezet, amelyet a forradalmas idők ülőn állítottak fel s amely össze- tömörítetté a legmegbízhatóbb, gerinces magyarokat, akikre min­den körülmények között számí­tani lehet, most országszerte ju­bilál. Csendesen és szerény ke­retek között emlékezik meg arról a decenniumrő), amely a magyar történelemnek talán legkeserve­sebb időszaka volt s amelyben ez a szervezet nagyon biztos és nagyon szilárd bástyája volt a nemzeti gondolatnak. Tíz esztendeje annak, hogy Egerben is megalakúlt a Nemzeti Hatvan, február 21. (Az Eger tudósítójától). Hat­van község már régebben el­határozta, hogy a Zagyva part­ján védőgátat emel, mert a fo lyó minden tavaszi áradás al- kaiméval erőien veszélyeztelte a községet is, da főként a határ­ban levő vetéseket. Arra azon­ban, hogy a munkálatokat meg is kezdhessék, nem kerül­hetett sor — a pénz hiánya miatt. Eger, február 21. I Az egri törvényszék Pretten- hoff >r tanácsa most tárgyalta H*nka-Kovöcs József gyöngyösi legény bűnügyét, akit az ügyész­ség szándékos emberölés bűn­tettének vádjával állított bíró­ság elé. Hanka Kovács a múlt év szeptemberében revolverrel agyonlőtte Istvánffy Ferenc gaz­dalegényt s akkor csak az or­vosi vélemény mentette meg at­tól, hogy statáriális bíróság elé kerüljön. A törvényszék a délutáni órák­ba is benyúló tárgyaláson szé­leskörű bizonyítási eljárást foly­tatott le Hanka Kovács ellen. A kihallgatott egész sereg tanú úgy vallott, hogy Hanka-Kovács József szándékosan el akarta tenni láb alól vetélytársát. Mikor az eset történt, szeptember 10-én éjjel, Istvánffy egyik ismerősé­nél volt kukoricát fosztani. Hanka-Kovács lesba állott az uoo&n és mikor vetélytársa haza­felé indult utána lopőzott és köz­vetlen közelről lelőtte. Istvánffy Munkavédelem s ezt ez ővfor- dülót csütörtökön ünnepli meg a Szervezet egri csoportja. A városháza nagytermében lesz az ünnepség, amely pontosan dél­után 6 órakor kezdődik. Az ünnepélyen közreműködik a Király- és Kormányzói díjas Egri Dalkör. A Munkavédelmi Szervezet munkásságát vitéz Subifc Károly apát, kanonok mél­tatja. Szongott Ervin szaval, nagyajtai Cserey Vilmos ny. tá­bornok, a hivatal vezetője pedig ismertető előadást tart. A Munkavédelmi Szervezőt az ünnepiégen vendégeket szíve­sen Iá». Most a községet hozzásegítette ennek a tervnek a megvalósítá­sához a báró Hatvány család, amely eddig már annyiszor adta t9nujelét a Hatvarhoz való ra­gaszkodásának. Ennek a véd- gátnak az építésére 6000 pengőt adtak Hatvanyék a egyúttal le­hetővé tették azt is, hogy a fon­tos építkezés lebonyolításán kí­vül újabb munkaalkalomhoz jus­son Hatvan lakossága. holtan esett össze. A lövés zajára elösiető szom­szédok felé ezután még három lövést adott le a gyilkos, de a golyók nem találtak. Hanka Ko­vács elmenekült, de a rendőrök nemsokára elfogták. A bizonyítási eljárás lefoly­tatása után viséz Hunyor Sán­dor dr. ügyész a vád képvise­lője vádbőizédében súlyos bün­tetést kért Hanka-Kovácsra a hangoztatta, hogy a tárgyalás során teljes mértékben sikerült igazolni a vádhatóság álláspont­ját. A törvécyszék rövid tanács­kozás után délután 3 órakor hirdette ki ítéletét, amelyben Hanka-Kovács Józsefet bűnös­nek mosdotta ki szándékos em­berölés bűntettében és ezért tie évi fegyházra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott vé­dője fellebbezést jelentett be. * Gyomrunkon át vezet az egészség útja, ha néha elromlik, «Igmándi« javítja! HÍREK — 1933. február 21. — Az idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma délben 12 órakor: szeles, nyugat felől havazásra hajlamos idő, helyenként hófúvással. Társadalmi naptár. Febr. 22: A király- és kormányzó­díjas Egri Dalkör műso­ros estje 8 érakor a Vá­rosi Színházban. Febr. 26: A Gárdonyi Társaság humoros estje. Febr. 26: Az Egri hatolikus Le­gényegylet farsangi jel­mezes bálja este fél 9 óra­kor, Illés Gyula cigány­zenekarának közreműkö­désével. Fabr. 27: Emericánás családi est a Koronában. Márc. 3—4 : A Thália Egri Szín­játszó lársaság előadá­sa a Városi Színházban. Színre kerül Seribe: Egy pohár víz, kacagtató víg­játék. Márc. 5 : Az Agria corporatio mű­soros délutánja délután 5 órakor a Fehérteremben. Márc. 12: A Szentkorona Szövet ség ünnepélye délután 5 órakor a Fehérteremben. — Apponyi György gróf és Eckhardt Tibor a kormányzónál. Ma délelőtt a kormányzó másfélórás magán­kihallgatáson fogadta Apponyi György grófot, délben fél egykor pedig Eckhardt Tibor jelent meg audiencián az államfőnél. — A gyöngyösi emerikanások gyű­lése. A gyöngyösi emerikanfia konvent februári gyűlésén Stil­ler Kálmán gimnáziumi tanár prior meghatóit szavakkal em­lékezett meg a nemzet és ez Emerikana négy veszteségeiről, amely Apponyi Albert gróf ha­lálával következett be. A nagy­számú hallgatóság örömmel tet­te magáévá Hacker Béla városi főügyész javaslatát, mely sze- . rint a városi képviselőtestület- bán indítványozzák egy a várost Málrafürtddel összskötő fáiított sétaút létesítését s hogy ezt az u at gróf Apponyi Albert útnak nevezzék el. A kérdéshez Mag­úin Adorján esperes-plébános, Erdős Tivadar gimnáziumi igaz­gató és még többen szóltak. Vé­gül dr. Schönvitzky Bertalan jogakadémiai tanár az Egedia priora »A fiatalok és öregek az Emericanábant címmel tartott nagy tetszéssel fogadott előadást. — Vásáráthalyezós. A vármegye alispánja Pásztó község április 10. és 11-re eső országos vásárját ki­vételesen április 3. és 4 re helyez­te át. * Szenvedő nőknél a termé­szetes »Ferenc József« keserűvíz könnyű, erőlködés nélkül való bél­kiürülést idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatás­sal van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudomá­nyos irodalom több megalkotója írja, hogy a Ferenc József víz kitűnő hatásáról a saját kísérle­tei alapján is alkalma volt meg­győződést szerezni. A Ferenc Jó­zsef keserűvíz gyógyszertárak­ban, drogériákban és fűszerűzle- tekben kapható. Vódgátat emelnek Hatvanban a Zagyva partján A Hatvany-család adománya tette lehetővé a régóta szükséges munka megkezdését. Tízévi fegyházra Ítélte a törvény­szék a gyöngyösi revolveres gyilkosság vádlottját

Next

/
Oldalképek
Tartalom