Eger - napilap, 1932/2
1932-10-21 / 239. szám
1932. október 21. EGEB 3 Hóman kultuszminiszter meg akarja szüntetni a reáliskolákat oak éa ezt a célt izem előtt tartva, módot kell nyújtani a frontharcosoknak, hogy minden nagyobb anyagi megerőltetés nélkül a mozgalomban réizt ve- hasienek. Ez tehát a központnak ugyan olyan érdeke, mint az egyes tagoknak ■ így nem lesz t&Iln nehéz a központ él az új tagok között megértéit léteiíteni. Ezt előkészítendő, mindeneset- ra fontolnak él szükségeinek tartom, hogy azok a frontharcosok, akik már most ii tagjai a szövetségnek, gyülekezzenek össze minél előbb egy értekezletre, hogy megbeszélhessék a megoldást cilzó teendőiket. Az összehívásra a megbízott körzetvezető tiszt úrtól várjuk a legsürgősebb intézkedést. A gyűlések céljára a HONSZ elnöksége készségesen rendelkezésre bociájtja helyiségét. Cselekedjünk tehát ■ meggyőződésem, hogy Egerben sem lesz hiány az igaz lelkesedő és önzetlen bajtársi vezetőkben! Jäger Károly, szkv. hadnagy, frontharcos. Naponta tizenkétezer népgyűlést tartanak Németországban. Berlin, október 20. A november hatodikfin megtartandó birodalmi gyűlési választásokra most már teljes erővel megindult az agitáció és az előj elekből arra lehet következtetni, hogy Németország v lasz- tási harci minden eddigi választás méreteit messzá felül fogja múlni. A német birodalom területén jelenleg naponta körülbelül tizenkétezer politikai népgjűlős zajlik le, de ez a szám napról- napra még emelkedik. Számítás szerint a még [hátralévő három hét alatt a megtartott politikai gyűlések száma november hatodikéig el fogja érni a 250—300 ezret. ____________________ * Amatőr fényképészek figyelmébe ! Értesítjük mt. vevőinket, hogy a szaküzletünkben vásárolt filmeket és lemezeket lelkiismeretes szakszerűséggel, díjtalanul előhívatjuk. Lusztig Sándor, Diviaczky Gyula és Nelken József foto-szaküzlet tulajdonosok. Jó mellékkereset gazdaságokat látogató biztosítási ügynökök (vagy mások) számára faiskolai képviselet. Kolauch faiskola, Szeged. * Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk végtisztességén megjelentek, valamint részvőtnyilvánításukkal megkerestek, ezúton mondunk köszönetét. Tatay család. 2882 — Eskütt Lajos tagadja a Bethlen elleni merénylet tervét Eskütt Lajos kihallgatása ma is folytatódott a főkapitányságon a Bethlen István gróf ellen tervezett merénylet ügyé ben. Eskütt mai kihallgatása alkal mával is megmaradt amellett az állítása mellett, hogy nem volt szándékában merényletet elkövetni a volt miniszterelnök ellen. \Budapest, október 20. Az utóbbi napokban bizonytalan hírek terjedtek el arról, hogy Hóman Bálint kultuszminiszter gyökeres reformra készül a középisbolei oktatás terén. Ezek a híresztelések azt is tudni vélték, hogy a bultuizmi- niszter nyilatkozott ebben a kérdésben és megerősítette a híreket. A középiskolai oktatás reformja torán az a szándéka, hogy az összes középiskolák alsó osztályaiban egységes tantervet dolgos ki, csak a felsőbb osztályokban térne el az anyag. EnEger, október 20. Október 30-án lesz tiz esztendeje, hogy Gárdonyi Géza kezéből kihullott a toll, amellyel any- nyi remekművet alkotott. Az író népszerűsége az elmúlt évek alatt sem fogyatkozott meg, sőt növekedett, sert megszaporodott olvasóinak tábora. A felejthetetlen író műveinek szeretete és hecsülése keltette fel azt a szándékot, hogy Budapest egyik terét ez író szobra díszítse. Ez a szándék nemsokára meg is va- lősúl, mert a kitűzött pályázat eredményeként Horvay János már megbízást kapott a szobor elkészítésére. A szobrot a jövő év tavaszán leplezik le, közben a szoborbizottMég májúi egyik vasárnapján történt, hogy rgy nagyobb társaság Szarvaskőbe rendezett kirándulást. A kirándulók között volt Lendvay László ciányi föld- birtokos is cialádjával. A társaság jő hangulatban szórakozott a Margitforrás környékén, amikor közéjük telepedett Bakondi Antal erdöőr is, aki a baromfi- ólját dézsmáló róka hajtása közben b kisfia társaságában, töltött fegyverrel ért oda. A kerülő térdei közé vetett fegyverrel leült a kirándulók mellett s beszéd közben nem vette észre, hogy a kisfiú a fegyver mellé került. Mikor a gyermek hirtelen felállt, a putka ravasza lecsapódott s a puika eldördült. A következő pillanatban rémült sikoltás hal latszolt az egyik bokor mögül, ahol Lendvayék ültek. A söréinek a tantervreformnak a során tényleg sor kerülne a reáliskolák megszüntetésére, ezzel szemben a polgári iskolákat nyolc osztályú intézménnyé fejlesztenék ki. Egyúttal sor kerülne »az egyetemi falvételek kiszélesítésére i#.< Hogy az utóbbin mit értenek a kultuszminisztériumban,nem tudjuk. Ugylátszik, az 'uj kultuszminiszter a numerus clauzus teljes lebontásának gondolatával foglalkozik, de ebben a kérdés ben még szava lesz a keresztény társadalomnak is. Ságban újabb gondolat merült fel, amely űgylátszik a szobornál is impozánsabb módon fogja bizonyítani az olvasóközönség Gárdonyi iránt érzett szeratetét,hogy a fővárosban Gárdonyi múzeumot létesítsenek. Ennek a felállításán most bűz- gőlkodik az Országos Gárdonyi Irodalmi Társaság. Olyan emlékművet állítanak fel a múzeumban, aminövel a világirodalom egyetlen nagysága sem d cie- kedhetik. Ez az emlékmű ciupa babérlevelekből alakul, minden lavélre egy-egy Gárdonyi olvaső írja rá a nevét. Az ezüst babérlevelek költségét egy magát megnevezni nem akaró mecénás fedezi. töltés Lindvayné aliő lábszárát érte, a sörétek a cipőn keresztül fúródtak be a szerencsétlenül járt asszony lábába. A sebesültet azonnal beszállították az Irgalmatok kórházába, ahol kiszedték a sőréteket, de csak 14 nap után gyógyult fel annyira, hogy hazamehetett Csányba, a családjához. A kir. ügyészség gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétsége miatt indított eljárást a kerülő ellen és Gálbory József törvényszéki elnök tanácsa tegnap tárgyalta az ügyet. A bizonyítási eljárás után a bíróság figyelembe véve az enyhítő körülményeké*, jogerősen száz par gő pénzbüntetésre Ítélte Bakondi Antalt, a büntetés végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztette. HÍREK — 1932. október 20. — — Az idő. Egerben a tegnapi maximum 14 fok C fok volt, a mai reggeli pedig 9 C fok; a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet -j-2 0 C fok, tehát a mai reggel volt az idén a leghidegebb Egerben. Légnyomás 763 mm. — Prognózis: egyelőre jobbára derült idő, lényegtelen höváltozással. Holnapra nyugat felöl felhö8ödós valószínű. * Kocé Antal, Bura Sándor és cigányzenekarai, Kalmár Pál énekszámaival szerepelnek az Uránia csütörtöki műsorán. — Mikor a tőrdeiönek irodalmi érzéke van. Az alábbi eset tisztázására tlóbb tudni kell: ki a tördelő. Ezt a fogalmat a következőképpen határozhatjuk meg: tördelőnek nevezzük azt a Dyomdai alkalmazottat, aki a nyomdában szabidon legelésző kézirat szedéseket formába állítja. Teljes joggal döntvén affelól, hogy a kisebb jelentőségű cikkek hová kerülnek. A nagyobb cikkek elhelyezéséről az úgynevezett lördelőszerkeiztő dönt. A tör- delőt azért is nevezik tördelőnek, mert lapzárta előtt tiz perced kezét tördelve jelentkezik, hogy tessék a vezércikkhez két és fél sort írni, a versből ki kell hagyni egy strófát, na ettől meg a szerzőt tördeli az egyiptomi keserűség, továbbá még másfél hasáb hely van. Utóbb kiderül ugyan, hogyeny- nyi helyről korántsincs sző, miáltal a pótlólag kiküldött kéziratok fele gyökeresen kimarad. Tekintetül azonban arra, hogy az újság, ciak egyet- len napig újság, a tördelő másnap, desöt harmadnap Blattomban elhelyezi a kimaradt aoyBgot, ettől a szerkesztőt tördeli a méreg, karöltve az olvasóközönséggel. A tördelő tehát tördel. És hogy milyen stílusosan, mondhatni irodalmi érzékkel tördel, mutatja a 8 órai Újság mai száma, ahol a következő hír jelent meg: — Őszi rombolás. (Vas István versei) Ez a kötet egy fiatal költő első bemutatkozása. Többet ígérő, biztatóbb pályakezdetet keveset láttunk az utóbbi években. A fiatal költő meglepő biztonsággal, egyáltalán nem fitogtatott művészettel kezeli a legkülönbözőbb versformákat, ritmusa oly behízelgő, nyelve oly gyöngéd, hogy az első sorok után min denki érzi: igazi költővel van dolga Teljesen felszívta mindazokat a termékenyítő hatásokat, amelyek mai magyar költőt előrelendíthetnek az útján, de már a maga komoly, rezignált hangja is kicsendül a sorokból. Nincsen párja sehol az »Igmándi« [víznek, Mert hűséges Ore, jókedv s egész- [ségnek. Ezt az utoleő kél sort eehová jobban nem lehetett volna elhelyezni. Az Igmándi feeserű- víz ezekuián joggal perelheti be a tördelöt, mivelhogy közérdekű munkáját aljae »őszi rombolásnak« minősíti. — Az »Eger« kiadóhivatalának nyomdai telefonszáma 176. új vevőkre tesz szert, mert megismerteti a közönség ezreivel amely nem nélkülözheti az napilapot K Elkészült Gárdonyi Géza szobra Gárdonyi-múzeumot létesítenek Budapesten. A szarvaskői erdöőr fegyvere megsebesített egy kirándulót A törvényszék ÍOO pengőre ítélte a kerülőt.