Eger - napilap, 1932/2

1932-07-08 / 152. szám

2 EGER 19B2. jűliui 8. watt*»* * A Városi Fürdő Rt halálra ítélte az egri úszósportot Mától kezdve zárva van a versenyuszoda a Mese ászól előtt Ma délelőtt tartotta első ülését az új 33-as bizottság Eger, július 7. A Városi Fürdő, úgyis mint részvénytársaság, a mai napon halálos ítéletet hozott. Az egri ússósport felett mondotta ki a verdiktet, efölött a haszontalan és értelmetlen próbálkozás fö­lött, amely egy évtized alatt semmit sem produkált, csupán egy Bárányt, három Bitskeyt, Tarrődit, Baranyait adta, Egert az egész kontinensen híressé tette, országos viszonylatban pedig többet használt a csonka- hazának, mint egész külföldi pro­pagandánk és még három nagy­követ. Azonkívül nevelt egyné­hány reménységet a magyar úszőaportnak, nagyszerű után­pótlást és új anyagot. Mindez olyan semmiség volt, hogy a Vá­rosi Fürdő Rt. jónak látta végét vetni a komédiának és elhatá­rozta, hogy Egernek nem kell több űszóbajnok, a világhírből pedig elég volt. Egy határozattal bezárta az amúgy sem túlnagy látogatott­sággal dicsekvő versenyuszoda kapuját az egri úszógárda előtt. Ez a tény újabb ékes bizony­sága a Városi Fürdő Rt. rideg­nek is nevezhető üzleti politiká­jának s amely az idén már egy­szer megbukott az uszodaárak »leszállításával«. A város kö­zönsége most ezt az újabb hírt bizonyára nem minden érdeklő­dés nélkül fogadja és érdekelni fogják az ügy részletei is. A Move úszószakosztálya a versenyuszoda használatáért bi­zonyos összeget fizetett a Városi Fürdő Rt-nak. Most esedékes lett volna ismét ez a használati díj, a Move Bzonban pillanatnyi­(As Eger tudósítójától) Az el­múlt reggel tragikus öngyilkos­ság ügyében indult nyomozás Gyöngyösön. Berzéki Mária 18 éves leányt, egyik ottani jómődü gazdálkodó leányát a kora reg­geli órákban halva találták szü­lei. Az öregek munkába készülőd­tek s mikor felkeltek, megdöb­benve vették észre, hogy leá­nyuk ágya érintetlen, ő maga pedig nincsen sehol, az este be­csukott konyhaajtó pedig tárva- nyitva áll. Rosszat sejtve, a lány keresésére indultak s meg is találták Berzéki Máriát a la­káshoz épített kis kamrában, ahol a vízhűzó kötélre felakasz­totta magát. lag nem rendelkezik ilyen összeg felett, tehát beadványban kért halasztást a fürdő igazgatósá­gától azzal az ígérettel, hogy szeptemberben kifizeti a hátra­lékot. Az igazgatóság azonban mereven elzárkózott a kérés elől s kimondotta, hogy nem látja indokoltnak a kérelmet, meri a használati díjat az úszók maguk is összeadhatják és ki­fizethetik. Ezzel a határozattal kizárta a Városi Fürdő a versenyuszo­dából az egri úszókat, mart a használati díj nélkül azok be nem tehetik lábukat a vízbe, a szakosztály tagjai pedig legna­gyobbrészt nincsenek abban a helyzetben, hogy maguk fizet­hessenek. Nem tudja a Move, de nem értjük mi sem, hogy mi volt a célja ezzel a diktatórikus lépés­sel a városi fürdő igazgatóságá­nak. Nem hinnők, hogy arra a használati díjra olyan sürgős szüksége van ennek az intéz­ménynek, azt pedig nem akarjuk feltételezni, hogy a Movet nem tar ja anyagilag elég garanciá­nak arra, hogy fizetési halasztást szavazzon meg számára s még csak a túlságosan nagy jószívű­ség vádját sem lehetett volna emelni az igazgatóság ellen, ha teljesíti a Bárány, a Bitskeyek stb. klubjának kérését. Reméljük, hogy ezt az elha­markodott határozatot még egy­szer fontolóra veszi a Városi Fürdő Rt. s nem akar verseny­re kelni az fgri úszók hírével s nem akar elhibázott politikájá­val országfzerte hirhedtté válni az egri űszósport megfojtásával. Az öngyilkost levágták a kö­télről, orvost hívtak hozzá, aki azonban már csak a beállott ha­lált konstatálta és értesítette a rendőrséget. A rendőri bizottság azonnal kiszállott az öngyilkos­ság helyszínére s a rendőrorvos megéllapította, hogy a halál még éjfél előtt bekövetkezett. A szerencsétlen, feltűnő szép­ségű leány búcsúlevelet nem ha­gyott hátra s a nyomozás meg­indult az öngyilkosság okának kiderítésére. Valószínű, hogy tet­tét szerelmi bánatában követte el, mert adatok vannak arra, hogy egy ízben kijelentette: meghal, ha szülei nem adják ahhoz a fiatalemberhez, aki már egy év óta udvarol neki. Budapest, július 7. Az újonnan megválasztott 38-as bizottság ma délelőtt 10 órakor tartotta első ülését. A bizottság egyhangúlag Juhász Andort vá­lasztotta elnökké, Ugrón Gábort pedig helyettes elnökké. Napirend előtt Szterényi Jó­zsef báró számolt be az állam­mal kapcsolatban álló üzemek és vállalatok ellenőrzésére ki­küldött hatos bizottság munká­járól. Schandl Károly a takar­mánykészlet összeírását sürgette. Károlyi miniszterelnök kijelen­tette, hogy a kormány mindent Eger, július 7. A jövedéki büntetőügyek ebben az évben az egri törvényszék területén eddig soha nem tapasz­talt mértékben megszaporodtak. Míg az\ elmúlt esztendő egész fo­lyamán 184 ügyben indított el­járást az ügyészség, az idén egyetlen félév alatt 295 büntető ügy került az egyesbírő elé. Ennek a jelenségnek a ma­Eger, július 7. A dolog már napokkal ezelőtt történt, azonban annyira a ku­lisszák mögött maradt, (ahová a »bedöntöttek« elbújtak szégyen- letühban) hogy csak most kezd a fáma egy-két titkos csapján kifolydogálni a híre. Bizonyos, hogy nem minden­napi ügyről van sző, már csak azért sem, mert a török és ma­gyar, továbbá az angol és ma­gyar barátság szövődik banne középíinosi gyapjúszövetté, ami a szónoki frazeológia valóra vá­lását és a szóvirágok tényleges kinyiladozását jelenti. Nemrégiben két feltűnően jól öltözött, lendületesen beszélő, bár némileg a pesti jampec f gu- rájára emlékeztető fiatalember tette át működésének színterét Budapestről Egerbe. A kevésbbé költői hangzású textilügynök megjelölés helyett a két élelmes fiatalember olyan fantasztikus mesével in­dult a közönség megszéditésóre, amely szinte példa nélkül áll az utóbbi évek szélhámossági kró­nikájában. Végigházalták a várost és mindenütt elmondották, hogy egy egészen különös misszió következtében szerenciéltetik lá­togatásukkal a Bükkalji metro­polist. meg fog tenni a gabonakárok enyhítésére s ha a statisztikai adatok úgy alakulnak, megszün­teti a takarmánykivitelt. Rassay Károly a lausannei eseményeket tette szóvá és hivatalos nyilat­kozatot sürgetett. A miniszterel­nök azzal válaszolt, hogy Walkó külügyminiszter részletes jelen­tése után azonnal tájékoztatni fogja a bizottságot. Ezután a vármegyei díjtalan gyakornokok felvételéről szóló rendeletet tárgyalta le és fogadta el a bizottság. gyarázata egyrészt abban talál­ható, hogy az adómorál az utóbbi időben nagymértékben leromlott, másrészt olyan nagy a szegény­ség, hogy a jövedéki bűntette­sek nem tudják megfizetni a ki­vetett bírságot. Az ügyészség ugyanis ctak az utóbbi esetben indít eljárást a pénzügyigazga- tőság megkeresésére. — Amint méltóztatik tudni — mondták felváltva — Törökor­szág nagy reformátora, Kemál pasa betiltotta a tradicionális régi török ruhák viselését és rendaletet adott ki, amely sze­rint az egész török lakosság (ő- és ujtörökök, orthodoxok és neológot) modern európai ruhát köteles viselni. — Miután a törők államház­tartás pillanatnyi helyzete nem engedte meg ennek a beruházási programmnak spontán végrehaj­tását, a bölcs török pénzügymi­niszter Londonban »Nemzetközi ócskaruha Beszerzési Vállalat R.-T.« címen vállalatot létesített, amely egész Európában a leg­magasabb áron vesz uraságok- iól levetett ruhákat csakúgy mist fiú ős gyermekruhát . . . Most egy hatásos pauza követ­kezett. — Namármost kérem tiszte­lettel . . . A ruhaértékesítés tekintetében helyiviszoaylatban utóbbi időben egyre inkább járatot, de kis- ázaiai relációkban annál tájéko­zatlanabb egri polgár tlhülve hallgatta ezt a szőáradatot és izgatottan tette fel a kérdést: — Nos ? Vigécünk bűvös előkelőséggel mondta : — Azonnal, kérem tisztelettel... Felakasztotta magát és meghalt egy 18 éves gyöngyösi leány Az Idén félév alatt tAbb Jövedéki büntető ügy volt, mint tavaly egész évben Kemal pasa Egerben vesz écskaruhát, avagy hogyan csapta be az egri vásárlókat két élelmes budapesti textilügynök. »Nemzetközi Ocskaruha Beszerzési Vállalat Rt. London.«

Next

/
Oldalképek
Tartalom