Eger - napilap, 1932/2

1932-08-24 / 190. szám

2 EGER 1982. auguaztus 24. «ÖÖR5BW Egy egri turista és egy budapesti mérnök felfedezte az aggteleki barlang folytatását 18 kilométeres hosszúságával Európa harmadik barlangja lett az aggteleki. Egy gyengeelméjű egri földműves ki akarta irtani feleségét és annak családját A dühöngőt a sógora késszűrással tette ártalmatlanná. Aggtelek, augusztus 23. (Az Eger tudósítójától.) Az európai barlangkutatás történetében jelentős dátummá lett augusztus 21-e, mert ezen a napon lépett elő az aggteleki cieppkőbarlang, amely eddig is első helyen állott látványosság szempontjából, Európa harma­dik barlangjává, nagyság tekin­tetében. Az aggteleki barlang tegnap reggel óta 18 kilométer hosszú és a határ alatt átnyúlva Csehország területén 6 kilomé­terre hajlik be. Még 1926 ban történt, hogy a ciehek mesterséges tárókkal rá­bukkantak az aggtelegi cseppkő- barlang mására Hosszúszőn. A kövületek hajszálra megegyez­tek az aggteleki barlangéival, a két barlang között azonban nem sikerült összeköttetést találni, bár nyilván való, hogy össze­tartoznak. Az idei nyáron két lelkes tu­rista és barlangkutató, Keszler Huber budapesti mérnök és San- drik József a MTE egri Bükkosz- tályának tagja, aki az Eger ki- adóhivatali tisztviselője elhatá­rozta, hogy megkeresi az össze Eger, augusztus 23. Kaptuk a következő levelet, amelyet minden kommentár nél­kül nyilvánosság elé teszünk: »Tekintetes Szerkesztő űr! Már rég olvastam b. lapjában, hogy miniszteri rendeletre, mint engedély, tehát jogalap nélkül működő szervezetet, az egri u. n. »Kékingesekc egyesületét fel fogják oszlatni. Hogy ez ezidény nem igen következett be azt Szent István napjának estéjén saját bőrömön volt módomban tapasztalni. Ugyanis: a jelzett na­pon este 8—9 óra között egy ba­rátommal a Dobó uccán keresz­tül igyekeztem a Széchenyi uoca felé, amikor a »Kékingesek Szék­háza« felól 8—10 főnyi kékinges, feketenyakkendős fiatal embe­rekből álló csoport jött velünk szemben. Mivel láttuk, hogy nagy részük egymást támogatva ala­posan berúgott állapotban tőn- fergett az utón, nagy üggyel- bajjal sikerült kikerülnünk őket, hogy nem ütköztek belénk. Ko­rai volt azonban az összeütkö­zés elkerülése fölött való örö­münk, mert a részeg csoport egyik tagja utánunk fordult s minden sző és előzmény nélkül egy szabályos horogütéssel kötietést a két barlang között. Az elmúlt hét szerdáján fogtak hozzá a munkához és tegnap reggel 9 órakor megtalálták az ötszáz méter hosszú folyosót, amely összeköti a csehek által feltalált barlangot az aggteleki­vel. Az utolsó három napon a bar­lang mélyén átfutó Styx patak medrét sülyeztette a kőt kutató, azután a víz folyásával egyi- rányban, a Styx medrén végig­menve a földalatti folyosón át­jutottak a csehek által felfede­zett barlangrészbe. A két lelkes turista az ismeretlen folyosón nyakig a földalatti patak vizé­ben gázolva jutott el addig a pontig, ameddig a csehek kuta­tói elértek. Itt megtalálták azok feljegyzéseit is, egy száraz ol­dalfülkében, egy oipökrémes do­bozba zárva. Most már csak az út állandó járhatóvá tétele van hátra a ez­zel a két barlang összekötteté­sének megteremtése. Az aggte­leki barlang most már 18 kilo­méteres hosszúságával Európa harmadik nagy barlangja lett két lelkes turista jóvoltából. knock-autolt. Hogy ennek a ré­szeg kékinges bandának minden tagja azonosította magát társuk viselkedésével, az kétségtelenül kitűnik abból, hogy amikor ma­gyarázatért a józanabbnak lét­ezőkhöz fordűltunk oly fenyegető magatartást tanúsítottak — far­zsebekbe kotorászva némi hat­hatósabb haroi eszközök után,— hogy saját testi épségünk és az uoca csendjének háborítatlansága iránt jobb érzésből egy megle­hetős gumóval az ajkamon disz­kréten eltávoztunk a szégyenle­tes esemény színhelyéről. Természetesen a feljelentést megfogom tenni a kékinges ban­da, illetve a tettes ellen. Minda­mellett azonban, hogy a nagy közönség tudomást szerezzen az egri »Kékingesek egyesületé<-nek működéséről, tisztelettel kérem fenti soraimnak szíves közlését. Megjegyzem és hangsúlyozom, hogy sem az összes egri «Kék­ingesek« kel, sem pedig ennek a bandának sem az összeségével, sem egyes tagjaival soha, semmi­féle jő, vagy rossz nexusban sem én, sem velem levő ismerősöm nem volt, így a dolognak nem volt személyi háttere. Aláírás.» Eger, augusztus 23. Még a télen véres családi há­borúság játszódott la Egerben a Domonkos Jakab uco&ban, amely akkoriban sokáig a közeli kör' nyék lakóinak beszédtárgya volt. Most az ügyet birősági Ítélet fe­jezte be a törvényszéken, pon­tot téve egy, kevés híján em­beréletet is követelő cialádi drá­ma után. Az eset vádlottja Szeredi Sán­dor fiatal földmívea, aki azért került a vádlottak padjára, mert a húgát és házanépét megölés­sel tenyegető és késsel megtá­madd Holló József nevű sógo­rát a kezéből kiosavart késsel súlyosan megsebesítette. Holló József egy régóta húzó­dó családi háborúságot akart ilyen módon elintézni és befe­jezni. A legény, aki az anyja előadása szerint már kiskorától kezdve különösen ingerlékeny és nem is volt szellemi képessé­geinek teljes birtokában, Szeredi lányt vett el feleségül. A rövid boldogságot nemsokára vesze­kedések zavarták meg, úgy hogy a fiatal menyecske egy napon visszaköltözött szüleihez. A férj persze igyekezett rábírni a visz* azatérésre, de az asszony, akit a családja is lebeszélt erről nem hajlott a szóra. Emiatt lett a földmíves halálos ellensége az asszony családjának. Az elmúlt év utolsó napján, Szilveszterestéjén a Szeredi.csa- lád együtt ülte az ünnepet, ami- I Felvétel az egri érseki jogakadémiára. Az egri érseki jogakadémián az 1932—33 tanév I. szemeszte­rére szőlő beiratkozások 1932 szeptember hő 1-én kezdődnek és 12 én végződnek. Beiratkozni azoknak, akik még nem voltak hallgatói az egri jogakadémiának, ciak engedély- lyel lehet, amelyért írásban kell folyamodni. A felvételi engedélyt kérő folyamodványokat 1932 au­gusztus hő 15—31. között kell benyújtani a jogakadémia igaz­gatóságánál. (Eger Lyoeum) Szegénysorsű, kiváló szorgal­mú, előmenetelő a erkölcsi ma­gaviseletű hallgatók 25%, 50°/« és 75%-os tandíjmentességben is részesülhetnek. Vagyontalan köz- tisztviselők szabályszerű előme- netelű gyermekei az engedélye­zett kontingens erejéig tisztvi­selői tandíjkedvezményt, továb­bá minden tekintetben érdemes és rászorult folyamodők a Menza Akademikán ingyenes, illetőleg kedvezményes étkezést nyerhet­kor hirtelen felpattant az ajtó és Holló József, aki már alko­nyat óta az ablak alatt leskelő- dött kést villogtatva berohant, azzal a kiáltással, hogy >kés kell e, vagy revolver, most vá­lasszatok.€ A család rémülettel látta a megából kikelt embert. A lány anyja megnyugtatni igye­kezett a dühöngőt, aki erre még inkább tűzbe jött ős késével az idős asszonyra sújtott. A szúrás a karján ejtett sebet a sikoltva elhúzódó asszonynak. Ezt látva, Szeredi Sándor oda ugrott a vé­res késsel hadonászó sógora elé és megpróbálta lefegyverez- nt. Sikerült is elkapnia ellenfele csuklóját és a kést kicsavarni belőle. A verekedés izgalmában most ő sújtott a késsel és Holló a fe­jén és vállán sebet kapva vére­sen esett össze. A mentők kö­tözték be a sebesülteket és a kórházban vették őket ápolás végett. A kir. ügyészség Szeredi Sán­dor ellen súlyos testi sértés cí­mén eljárást indított és a vádlott tegnap állt dr. Hollós Nándor egyesbírő elé. A tárgyaláson ki­derült Holló József beszámítha- tatlansága, amit az orvosszak­értői vélemény is megerősített, Szeredi Sándor esetében pedig a bíróság a jogos védelemnek a verekedés izgalmában történt túllépését látta fennforogni s ezért felmentette Szeredit. Az íté­let jogerős. nek. Tandíj 80 P félévenkint. Tandíjmentességért és menzai ellátásért legkésőbb szeptember hó 12-ig kell benyújtani a Jog éB Államtudományi Karhoz in­tézett s kellően indokolt és fel­szerelt folyamodványokat. * Köny vujdonságok.Sau vageot: Nagy francia szótár 2 kötet, 2200 oldal, 120 ezer címszó. Fone­tikus kiejtés. Francia-Magyar rész ára 45 P. Cholnoky: Általános földrajzi és statisztikai atlasz, díszes vászonkötésben, ára 36 P helyett most csak 18 P. Bállá : Legújabb kor világtörténete, kötve 20 P. Horváth: Ä magyar irodalmi műveltség kezdete, kötve 11 P. Dávid: Fényképé­szeti útmutató, 5 P. Gyulai: Gyakorlati fényképészet 5 P. Vydoray: Felvétel és nega­tiv eljárás 2 50 P. Molnár-Govitza : Rádiósok könyve, ára 4 80 P. Rádió elméleti és gyakorlati ismer­tetése, 373 ábrával. A fenti mű­vek kaphatók és megrendelhetők a Sajtószövetkezet és Szé­chenyi könyvkereskedésekben. [IHirdessen az E6ER napilapban.^ Budaváriatok ünnepi verekedése Szent István király napján

Next

/
Oldalképek
Tartalom