Eger - napilap, 1932/2
1932-08-12 / 182. szám
E Ö E B 1932. augusztus 12. 4 — Magyar vacsorát fogyasztott Bécsben az oUsz trónörökös feleség* * Az olasz trónörökös felesége, aki Belgiumban töltött néhány na pót és most Olaszországba tér vissza, kedden Bécsbe érkezett. Az olasz követség tagjai várták s velük töltötte az estét a trónörökösné. Elmentek egy magyar vendéglőbe, ahol magyaros ételeket és magyar bort szolgáltak fel a társaságnak. — Halálozás, ó- és egyházas- básti básthy Béla asztalosmester augusztus 10-én Mezőtárkányon meghalt. Az elhunyt ;hosszű ideig volt köztiszteletben álló tagja Eger iparos társadalmának. — Hosszú lesz az ősz.. . Adatik tudtára mindenkinek, akit érdekel, hogy hosszú lesz az idei ősz. Holott már kezdtünk darvadozni az utóbbi napokban a borongós idő miatt és nafta linban pihenő felöltőink felé sandítottunk titokban. De minden megváltozott tegnap óta, hogy hírül jött: másodszor is kivirágzott az akácfa. Ez pedig tudva levőleg azt jelenti, hogy hosszú őszre számíthatunk. Azok, akiknek már az idei szomorú aratás elvette kedvét, kétszeresen örülnek ennek a híradásnak, melyben biztatóan küldjük szét az üzenetet, hogy nem rövid a nyár és rövid ősz után köszönt majd ránk a tél, hanem hosszú és napsugaras ősz teszi majd az idén kellemessé a természet elmúlását. Ezt mondják legalább is a kerecsendi akácos erdőben másodszer is kivirágzott fák. * Orvosi hír. Dr. Mészáros Béla fogorvosi rendelését megkezdte, e — A Pesti Tőzsde 16 oldalas új számában dr. Katona Lajos, dr. Nyáry Pál, Wimmer Fülöp nyilatkoznak. Szenzációs riport számol be a siófoki vonal villamosításáról, a magyarországi szón csepp- folyósítási akció sorsáról stb. Nagyszerű textil, biztosítási, vegyészeti, vidéki hitelélet, vas- és gépipari rovatok egészítik ki a kitünően sikerült új számot. * Arammegtakarító villamos izzólámpák előnyös cserefeltételekkel Lusztignál. * Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó leányom, illetve testvérünk halála alkalmával bánatunkban részvétüket bármily módon nyilvánították, ezúton mondunk hálás köszönetét, özv. Neszvadba Gyulánó és gyermekei. 2475 — Megalakult a Hevesvármegyei Körzeti Cukorrópabizottság. A cukorrépa termelést szabályozó leg újabb törvény értelmében most alakult meg Gyöngyösön a Heves- megyei Gazdasági Egyesület szék- házában a Körzeti Cukorrépa bizottság Az alakuló gyűlésen Németh Pál káptalani uradalmi jószágigazgató javaslatára Kiár Jenő hevesi földbirtokost elnökké, Kristóffy János gazd. főtanácsos, állami béruradalmi igazgatót al- elnökké választották A bizottság tagjai: Andorkó Zoltán Nagy fügéd, dr. Balázs Gábor Heves, Balázs László Heves, Engel Pál Dormánd, Ernst Sándor Apc, Fülöp Sándor Gyöngyöshalász, Fran estes József Sarud, p. Graefl Károly Poroszló,. Kun Miklós Kará- csond, Mezei Antal Heves, Németh Pál Eger, dr. Szigeti Pál Csány, id. Szökő Mihály Nagyfüged, Wohl Sándor Pásztó. * Ä vér fölfrissitése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes »Ferenc József« keserüvizet inni. Az egész világon rendelik ez or vosok a valódi Ferenc József víz használatát, mert ez szabályozza a bélműködést, erősíti a gyomrot, javítja a vért, megnyugtatja az idegeket és ezáltal új életerőt teremt. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Tizenegy millióval csökkent a bankjegyforgalom A Nemzeti Bank jegyforgalma a legutóbbi kimutatás szerint a julius 31 -i forgalommal szemben 115 millióval csökkent A csökkenést főleg a váltóállomány apadása és a zsiróbefi- zetések idézték elő. CHirdessen az EGER napilapban. * őszi és téli legújabb divatlapok megérkeztek és már kaphatók a Sajtőszövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. * Rombadöntheti-e a boldog családi életet egy báli éjszakának önfeledt pillanata ? Megfoszthat} a- e egy rablott csók az anyát hőn szeretett gyermekétől ? Erre ad feleletet a «Végzetes csók« (Le- wison diplomata árulása) az Uránia szombat és vasárnapi előadásain — Kiesett a vonatból a fékező. Gólya Mihály 47 éves hatvani kocsifékezőt súlyos baleset érte tegnap szolgálata közben. A Budapest felé haladó tehervonaton a fékfülkéből kizuhant a sínekre. Szerencsére nem került a vonat kereke alá, de ballába eltörött s azonkívül több súlyos zűződást szenvedett. A sérültet kórházba szállították. * Orvosi hír. Dr. Ebner Béla szemész főorvos és neje dr. Garzó Erzsébet rendelőiket Jókai ucca 4 szám alti Jókai ucca 1, I. emelet alá helyezték át. — A mentők statisztikái* július hónapban. Az egri mentők július havi statisztikája most készült el. Eszerint a mentők az elmúlt hónapban harminchét esetben vonultak ki. Első segélyt nyújtottak 12 esetben, a többi beteg- és hullaszállítás volt. Mozgóőrséget egyszer adtak. A mentőkoosik által megtett kilométerek száma 112. * A »Reklámélet» legújabb számában Németh Andor a berlini áruházakról, Lits Ernő a müncheni sajtóreklám-kiállításről, Bős ner Károly Berény Róbert plakát- művészetéről ír. Dr. Barinkay Ferenc, Schütz-Harkányi Ede, Faragó Sándor és Rudolf Krantz írásain felül érdekes cikket találunk a Corvin Áruház hirdetéspályázatának kulisszatitkairól, a magyar kirakatrendezés hibáiról stb. Nyolc pompás kirakatterv, számos cikk, könyvkritika, híranyag sorakozik fel e változatos tartalmú számban, melyet Balogh Sándor szerkeszt. Előfizetési ára egy évre ajándék- könyvvel együtt 12 pengő Kiadó- hivatal : Budapest, V., Bálvány u. 12. Előfizetőink kívánatra díjtalan mutatványszámot kaphatnak. *Könyvujdonságok.Sauvageot: Nagg francia szótár 2 kötet, 2200 oldal, 120 ezer címszó. Fonetikus kiejtés. Francia-Magyar rész ára 45 P. Cholnoky: Általános földrajzi és statisztikai atlasz, díszes vászonkötésben, ára 36 P helyett most csak 18 P. Bállá : Legújabb kor világtörténete, kötve 20 P. Horváth : A magyar irodalmi műveltség kezdete, kötve ti P. Dávid: Fényképészeti útmutató, 5 P. Gyulai: Gyakorlati fényképészet 5 P. Vydoray: Felvétel és negativ eljárás 2'50P. Molnár-Govitza : Rádiósok könyve, ára 4 80 P. Rádió elméleti és gyakorlati ismertetése, 373 ábrával. A fenti müvek kaphatók és megrendelhetők a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. * Egri képeslevelezőlapok, eredeti fényképfelvételek — 12 fillér. Egri emlékalbumok — 80 fillér. Eger és környéke kalauza 1'60. Kaphatók a Sajtőszövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. Film. * Uránia. Csütörtökön 16 éven felülieknek: •Egy kis ballépés» modern zenés filmvígjáték. — Főszereplők; Renate Müller, Hilde Hildebrandt, Hermann Thiemig, Ottó Wallburg és Hans Brausewetter. — Kulturfilm és Ufa híradó. — Szombaton és vasárnap «A végzetes csók» Levison diplomata árulása kerül bemutatásra, mely a főváros három nagy mozgószínházában most aratta fényes sikereit. — Előadások kezdete 6 és fél 9 órakor. — Hétköznapokon a 6 órai előadások leszállított hely- árakkal. OLCSÓ újságpapír a Mozitózsdóben. SZÍNHÁZ Gold mester a színházban. Szombaton, vasárnap és hétfőn este 8 órakor, vasárnap és hétfőn délután fél 5 órakor a Városi Színházban mutatkozik be Gold mester, a világhírű gondolatolvasó, szuggerátor és ál- lathipnotizór. Gold mester a letűnt idők szállóigéit is kitalálja, kitalál minden emberi gondolatot, minden fizikai kapcsolat nélkül. Az idősebb hölgy elhiszi, hogy kis baba. Minden hölgynek megmondja, hogy mikor megy férjhez. Megdermeszti egy pillanat alett a galambot, nyulat és kakast. Médiumoknak szuggerálja különböző moziszinészek egyéniségét és játékát. Chaplin, Zoro és Hurut stb. Akinek fogalma sincs a táncról, a közönség előtt pillanat alatt csodás táncot lejt. Gold a hatodik emberi érzék győzhetetlen Cézárja! SPORT Lovasnapok Miskolcon és Lillafüreden. Pár )Dap múlva országos érdeklődés középpontjában álló lovashét veszi kezdetét. Lillafüreden 15., 17., 19. és 21-én rendezi a >Szondi-tüzérek< miskolci polőklubja lovaspolő-mérkőzé- seit, melyeken többek között az idei honvédségi bajnokságot tartó nyíregyházi Hadik-huszá- rotr, valamint Középeurőpa legerősebb csapata : a Red Dariels is részt vesznek. A Szondi-tüzé- rek csapatában fogjuk látni Mac Farlane angol tüzérezredest is. A Tiszáninneni Lótenyésztő és Lovasegylet Szent István napi lovasversenyei 18, 19, 20 és 21-én fognak lezajlani Miskolcon. — Eddigelé országos viszonylatban is rekordszámba menő nevezés érkezett: 247-en jelentették be részvételüket az ország legkiválóbb hölgylovasai és urlovasai közül. A páratlan érdekességű versenyek iránt már eddig is óriási érdeklődés nyilvánul meg. Budapesti rádió-műsor. Péntek, augusztus 12 9.15 : Az Országos Postászenekar hangversenye. 9.30 : Hírek. 11.10 : Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, idöjárásjelentés. 12.05: Ungvári Szalai Lajos és cigányzenekarának hangversenye. Közben 12.25: Hírek, t: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 4: »Hasznos háztartási tudnivalók.« Stumpf Ká- rolyné előadása. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: A m. kir. Mária Terézia 1. honvődgya- logezred zenekarának hangversenye. 6.30: »Nőírók a legújabb magyar irodalomban.« Szentmibá- lyiné Szabó Mária előadása. 7: A salzburgi ünnepi játékok keretében Weber »Oberon c három- felvonásos operájának közvetítése. A II. felvonás után kb. 9 30: Időjelzés, hírek. Az előadás után kb. 10.30 : Időjárásjelentés. Majd : Id. Kiss Béla és cigányzenekarának hangversenye. i.aptuiaídonci és kiadó i EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Minden azó hétköznap 6 fiilé» vasárnap éa ünnepnap 8 • JEL legkisebb kishirdetés 60 ■ vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizetendők. CSIKY Sándor ucca 5. szám alatt 3 szoba, konyha, mellékhelyiségekkel azonnal, vagy novemberre kiadó. Schwartz Dávid, fakereskedő, Vasút ucca. KERESEK megvételre 5 méteres használt jó cégtáblát és Berkel-mérleget. Ajánlatokat az Erzsébet-fQrdóbe kérem. HANGYA házban 3 szoba, konyhás lakás kiadó. KÉTSZOBÁS lakások, műhely és üzlethelységek azonnal kiadók. Almagyar ucca 18. 2418 JUTÁNYOSÁN kiadó négy, esetleg öt szobás összkomfortos lakás Csiky S. u. 13. szám. 2462 SZEMÉLYAUTÓ augusztus végén Szolnokra utasokat vállal. Címeket kiadó- hivatalba -Jutányos árban» 2472 EGYSZOBÁS komfortos lakás és kettőszobás lakás kiadó. Érsek ucca 14. 2473 EGY udvari szoba konyhás lakás kamrával, félszerrel és pincehasználattal azonnal kiadó. Balassa Bálint u. 22. e FR1SSVÁGÁSÚ sertéshús P40 P Ku- ezora hentesnél. 2474 DEÁK Ferenc ucca 44. szám alatt 3 szoba, konyha, fürdőszobás lakás gazdasági udvarral novemberre kiadó. Schwartz Dávid fakereskedő, Vasút ucca. (182) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly