Eger - napilap, 1932/1
1932-03-02 / 50. szám
1982. március 2. EGER Balatoni rege FLz egri karitasz szervezet gyűlése. Eger, március 1. Érsekfőpászforuok kerécíonyi pátz'orlevsleb-*n elrendelte, hogy az egyházmegye minden közéé gében a kariiasz szervezetet meg Well alakítani é* ugyanikor minden hely lelkészét érsesi megbízottnak nevezte ki. Az egri karitasz szervezet február 27 én délu fin fái 5 órakor a f renc- rendiek kulturházábao t r otta összejövetelét melyen azon Bier- vezetek, egyesületek ét intézőié- nyék kiküldöttei vettek reszt, amelyek karitatív munkát fejtenek ki. Novak Sándor apát kanonok plébános eluökölt az értekezleten • megnyitó beszédében rámutatott Eger várói kitűnő intézményeiben tevékenykedő jótékony kezek munkájára, kiknek áldozatos tetteit akarja m at a szervezet összegyűjteni. A jőcsa- lektdit ugyan önmagában bírja a jutalmát és kerüli a nyilvánosságot, a mai időben azonban azt láijuk, hogy a keresztény ellenes irányzat kirakatba helyezi munkáját minekünk is legalább összegyűjteni kötelességünk ez áldozatos tetteket, hogy ezeket látva még nagyobb áldozatra bnzdn'junk. Majd az egyesületek és intézmények elnözei v gy kiküldöttei beszámoltak ez 1931 ik évi karitatív tevékenységükről. A beszámolókból nagyszerű képe rajzolódott ki egy év csöndes, áldozatos munkájának a jótékonyság minden területén. — 1932. március 1. — — Jit sikerűit a Keresztény Iparoskor kuiiúrdelutanja, A Keresztény Iparoskor vasárnapi kultúrdélután ja a hagyományos jósiker jegyében folyt le, telt ház előtt. A házi zenekar négy számmal szerepelt fegyelmezetten, közöttük előadta a zenekar egyik tagjának, Édes- Nikéit Zoltánnak sajátszerzeményü »Víg Eger« című fox trottját. Gyulay Piri ügyes monológja után Frindt Jenő érseki titkár tartott előadást a kibontakozás útjáról, az emberi erők krisztusi eszmében való egyesítésének szükségességéről. Az élvezetes és tannl ságos szavak elhangoztával Gyár« miUhy Manci, Gyulay Sándor, Eperjesau Sándor, Kronberger Balázs, Soós János, Jászai Gyula és Preieendorf Riehárd arattak megérdemelt nagy sikert. — A reprezentatív tornászcsapat tagjának bemutató gyakorlatai. Csü tőrtőkön délután három órakor az állami polgári iskola tornatermében Kende Rezső, a magyar reprezentatív tornászcsapat tagja gyakorlatokat mutat be a sport iránt érdeklődőknek. Kende az amszterdami olimpiászon második, Luxemburgban pedig harmadik helyezett volt. Balaton, március hó Ha menepiég rp>szt írnának, első hőéül bí. álkoznék a f «lusi pap. Ez a mosolygó« és op i- roista pásztor, aki panaszait az úri érzaa Bzordioóival htlkltja, de az általános romlás közepette magyar virtussal állja a «arat; nagy küzdelmekben, h »ja feketeségét, egyéni érdekeit, eőt hírnevét, bí ctületet áldozva fel, áll a poszton: egyik oldalról nem támogitva, a destruktív részről p dig gyűlölve, támadva. Az élet vad kergetéséDél, ez érdekek összfcsapásánál, a szenvedélyek tobogésánál, az esztelen gondolkodótoknál: ott áll ejhán a szeretettel édssíiett igazsággal, a jót akarással, bz épLési vágy- gyal, az ideálic oalkLfizáiehbel, a vörös lángok tüzo tójaként, a társadalmi bajok orvosaként, mint a bul úra ctelédje, mint a haza szívetszépítő regőse, sőt g zdanági útmutató és a koldusok udvari tanácsosa. Haj, regö rfjtóm ... a legkisebb sikerért i*! Nagyon, de nagyon sokat Kell tornászni, kárt, gyalázatot tűrni, elkedvetlenedett legyőzni, hacsak valaki nem olyan Örömöket akar elfogadni, mint: símilis a tímili . . . * Dobolnék a faluban. Az első gazdák közük, hogy náluk liszt v»n eladó. Hogy kilőnkint 30 fillérért adják a lisztet. Ez a liszt tudvalevőleg az in- ségliszt. Mert nagy a nyomor, az éhezés, a munkanélküliség, megérkezett eddig a falumba 90 mázsa inségliszt. De ezért a lisztért utat hell csináld: rosszak a borsodi utak. Az úthoz viszont kő kell. A kő sz Alii - áfához pedig fuvaros kell. Hogy a azt-géoy fuvarosok hordják be a köveket a mónosbéü kőbányából, az hatósági lehstatlenség mert akkor azok elpiezmognának vele májusig. Mivel tehát az út a fontos, a falu első gazdái, gazdag emberek két háro*a igával fuva— Gauzer Részé előadása a Mák lári negyedben. A Makiőr kettős - nogyedi rk. Olvasókörben vasárnap délután Gauzer Rezső s. tan- felügyelő tartott vetítettképes előadást a távolkeleti eseményekkel kapcsolatban Japánról és Kínáról. * Halálozás. Mint részvéttel értesülünk, Nagy János Demjén község főjegyzője f. hő 1-én életének 55. évében elhunyt. Temetése f. hó 2-án d. u. 4 órakor lesz Egerben, a Kisasszony temető kápolnájából. — Kultúrdélután a Hatvan II. Na- flyedi Róna. Kafh. Olvasókörben. A Hatvan II. Negyedi Róm Kath. Olvasókörben egész tél folyamán nagyon lelkes kultúrraunka folyt a kultúrdélutánok, műkedvelő előadások kiválóan sikerült megrendezésével, a dalárda megszervezésével, amelyekhez méltán sorozhatjuk a vasárnapi napon megtarj roznak naponta az ínséglisztért, keresve hetenként nehány mázsát, amit azután megvehetnek tőlük a szegények, ha van pénzük hozzá. H j regő rejtőm: részlet az inaégabciöbői . . . Azt azonban nem tudtem elérni, hogy egy hat éves epltlan anyátlan, vagyontalan kis árvaleány részére két kilogram liszt biuultaasék. Éhez a plébános kicii. * Február 27 én községi képviselőtestületi gyű'és volt Balatonban. Az ózdi főszolgabírói hivatal rendeletére arról kellett dönteni, hogy ez egyházi jellegű tételek benne maradjanak-e a község költségvetésében ? Erről ugvan már volt döoté« még 1829 ben és legutóbb 1924 ben, de hátha most már máskép dönt a köziég. Man probiert: mit lehessen tudni? Az egyházközség érdeke az, hogy námely egytsázi tételeket a polgári község fedezzen, amikre már régebben kötelezettséget is vállalt. P rázs harc keletkezett a szavazás előtt. Az egyház érdeke ellen szavaztak Szabó Antal korasSnyfőtanáoioi, volt szemináriumi főtiszt, a községi bíró és jegyző, azonkívül Szabó Béla bérlő, az Egyházmegyei Takarékpénztár volt vidéki igazgatója ét még hárman. A lelkész melleit szavazott nyolc kisgazda, tehát a többség. Erre Szabó Antal hangos kiáltással így szólt a jelenlevő, egyet len református vslláeu Köves Gyula te ghoz: »Maga, mint református, felebbezse meg a határozatot; hogy jön nnga ahoz, hegy katolikui célra adót fizessen ?!« * Haj, rsgö rejtőm! Szegény nyolc kisgazda! Szinte hallom rájok a kritikát: a kommunisták ! Kádár József. tott kultúrdélutánt is. Hatalmas közönség zsúfolásig megtöltötte az egyesület nagytermét és nagy figyelemmel hallgatta a műsort Az előadást Kovács Ferenc elnök nyitotta meg. Különösen lelkesen ünnepelték dr. Holik Sámuel teoló giai tanárt, aki Olaszországról tartott előadást. A zeneszámokat az Érseki Fiú Felsőkereskedelmi Iskola zenekara adta elő kiváló sikerrel, fegyelmezetten és jó össze- tanulásban. Szavalatokkal, páros jelenettel, némajátékkal szerepeltek nagy rátermettséggel: Ernyi András, Ernyi Manci, Horkay Sándor, Soós Manci, Cseh János, Ra- kusz Jőszef, Pongráct István, Szilágyi János és Király József. — Találtak az utcán egy fekete tacskó kutyát. Igazolt tulajdonosa a megtaláló címét szerkesztőségünkben tudhatja meg a délelőtti órákban. — Műsoros délután a tűzoltólaktanyában. Az egri tőzoltőtestület vasárnap kitűnően sikerült műso ros délutánt rendezett a tűzoltó- laktanya nagytermében. A műsort Ipnc József önkéntes őrparancsnok kellemes, a teremhez méretezetten finom énekszáma vezette be, majd dr. Vízy Miklós pápai kamarás, tűzoltó lelkész három frappáns életképet mondott el a hit erejének s a hitetlenség destruáló hatásának megvilágítására. Cmt ner Panni, Bohac* Juliska, Sót tész László és Cintner Alajos a »Mea culpa« cimű egyfelvonásos drámát adták elő nagy rátermettséggel. Nagy sikere volt Wurm Ilonka hegedűszámainak is. A meleg családi hangulatú délutánt bmgypntkó Sári és Bóka György élvezetes párjelenete fejezte be. * A veszedelmes napló címmel Tersánszky Jiesi Jenő legújabb regényét közli a NYÍL e heti száma. Tersánszky neve a magyar literatura barátai előtt jól ismert. Regényei, novellái és szín darabjai oly értéket képviselnek, hogy méltán helyezik őt legjobbjaink közé A veszedelmes m.pló című új regényével éppen a NYÍL hatalmas publicitása segítségével Tersánszky el fogja érni a magyar olvasók legnagyobb tömegének szeretetét is, mivel új regénye, mely egy úriasszony igen furcsa kalandjairól szól, kűlönöskép alkalmas arra hogy irodalmi kvalitásai mel'ett érdekes mesefüzésé vei a legkülönbözőbb kívánságokat is kielégítse.-r Anyakönyvi hirek f. évi febr. 23 tói 29 ig. Újszülöttek : Kele ■ men Antal kőműves Terézia, Gulyás István fmv Erzsébet, Kállai József szabósegéd Klára, Antal József cipészmester nejének halva született fia, Ország József m. kir. honv. szkv Piroska, Szarvas Te rézia htb. Éva, Csizmadia Sándor kőművessegéd Valéria, Horváth Mihály szabómester Gyula, Vasa Lajos kőművessegéd Erzsébet, Szajlai Antal fmves Terézia, Fischer Gyula likörgyáros Márta, Fazekas Miklós fmves nejének halva született fia, Tóth László csizmadiamester Erzsébet, Ónodi János fmves Rozália, Kocsis Ignác fmves László, Surányi Alajos zenész Anna, Pécs János fmves Rozália, Kóczián Erzsébet htb Mihály, Kormos János fmves Ferenc, Kami niczki József fmves Albert, Mészáros József kőmüvessegéd József, Bádonyi Péter cipíszmester Antal, Szendrei Mihály fmves László, Ra- bati Róza htb Róza nevű gyermeke. — Jegyesek ; Kucsera Gyula cipészsegéd és Pápista Anna hölgyfodrász, Stanik József fmves és Vermes Veronika egri lakosok. — Meghaltak: özv. Tóth Jánosné szül. Pók Terézia fmvesnő 90 éves, özv. Várkonyi Istvánné szül. Gré gász Rozália fmvesnő 66 éves, Imre Anna 8 hónapos, Vámosi István 8 hónapos, Szilvási Erzsébet 3 hónapos korában. A múlt február hónapb-n született 78 gyermek, meghalt 43 egyén. Házassá got kötött 12 pár. * A MM. TE Egri Bfikkosz- tálg Kirándulási Szakosztálya 1932 március 3-án csütörtökön este 6 órakor a tavaszi túraprogramm összeállítása ügyében ülést tart a Vármegyeháza árvaszéki tanácstermében, melyre a tagok szives megjelenését kéri a főtitkár. 3