Eger - napilap, 1932/1

1932-01-03 / 2. szám

4 EGEK 1932. január 3. 'salgótarjáni brikett1 5300 kalóriával ég kevés hamuvá, korom és szag nélkül, baglgasaljai (5300 kalória), csibsji (4600 kalória), mátranováki (4400 kalória), edeléngi (3800 kalória) szén, kovácsszéa, retorta faszén, elsőrendű száraz tűzifa, mész és cement legolcsóbban kapható Egervldéki Fatermelő RT.-nál Iroda Telep Zalár József u. 3. Szt. Imre tér, Gólya u. 4. Telefon 36. Telefon 37. megvan, azóta mindig azzal je« lazték az új esztendő érkezését, hogy pontban éjfélkor a gyár @gy percre szünetet tartott. Szép szokás volt ez. A villsny lassan hunyni kezdett, majd egészen gőtéire aludtak a villanykörték szálai és mindenki meghatotían hallgatott a sötétben. Amikor pedig újra földerecgeti a fény, tele pohár mellől tört elő a hariogő jókívánság : Boldog új esztendői! Most, hogy a Sdgőlól kípjuk az áramot, egyszeriba vége lett a régi jő szokásnak. A villanyoltás technikai nehézségekbe ütközött és az uj esztendőt ciak parányi huoyorgás jelezte. Azt pedig sen­ki sem akarta tudomásul venni. Mindenki előhúzta ez óráját és bár kétséget kizárólag megálla­pították, hogy éjfél már négy psrccel elmul\ az uiévi üdvözlő» sehogy sem akart kitörni. A vendéglősök és kávéhézs- sok tehát fortélyhoz folyamod­tak. A közönségnek illúzió kel), gondolták, e ingyen és bérment- v3 azonnal szállították is az il­lúziót. Elcsaltantották a villany- kapcsolókat és minden rendbe• jött. Megvolt a perooyi sötét és utána főlderültek sz arcok, meg­teltek a poharak, előjött a már már befagyott köszöntés. A jókedv olyan nagy hullá­mokat vetett, hogy ez ötkor be­következett zárórát majdnem el­söpörte. Az alkoholfogyasztás grafi­konja is nagyot emelkedett és ebben a tekintetben a legnagyobb demokrácia uralkodott. Mutatja ezt bz az öreg magyar is, aki még újév delén is csön­desen szundított a Osiky Sándor ucca gyalogjáróján. Kettős gyilkosság Ostoroson Hajdú András ácsmester három lövéssel megölte Kovács Bertalan szabadságos huszárt, aztán meggyilkolta feleségét. A gyilkosság után sokkot kapott és eszméletlen állapotkan szállították az egri kórházba Eger, január 2. Pénteken este megdöbbentő családi dráma játszódott le Os íoroson. Hajdú András űcsíocí- ter a község egyik korcsmájá­ban három rev or ver lóvét sei meg­ölte Kovács Bertalan szabadsá- gos huszárt, aztán hazament la­kására és agyonlőtte feleségét. A gyilkosság után elmeneküli s az utána kutató ciendórök úgy ta­lálták meg a fdlu fóuccáján, esz­méletlen állapotban. Két csendőr és a bogácsi orvos kocsira tették az ájult embert és beszállították az Irgalmatok kórházába, shol péntek éjjel óta rendőr őrködik a gyilkos betegágyánál. A kettős gyilkosság részleteit a csendőri nyomozás fogja meg- átépíteni. Okát ezonban min­denki tudja Ostoroson. Hajdú András egy idő őta rossz viszonyban élt feleségével, aki hűtlen lett hozzá. A megcsalt férj, tkii tisztesié ges, jőravalő embernek ismerték a fíiubin, a szégyen miatt civa­kodott az Esszonnyal Az áldat­lan családi élsí, amelynek a há­zaspár 9 éves fia is tanúja volt, végtelenül elkes rítelte Hajdút. Újév napjára hazajött »zabsd- ságát tölteni Ostorosra Kovács Bertalan if, aki most az egyik huszárezrednél teljesít katonai Szolgáig tot. Ezzel a legénnyel hozták hír­be Hajdú András feleségét. Kovács az újév délutánján Farmosi Mihály korcsmájában mulatott s itt találkozott össze Kovács Bertalannal. Hogy mi történt a két ember között, nern lehel tudni, mert Hssjdu a gyil­kosság óta nem volt kihallgat­ható állapotban, Kovács Barts- lan pedig, aki számot tudna ad­ni, halott. A korcsma vendégeit három revolverlövés riasztotta fel e a lövátek után felszálló lő- porfüetbsn csak Kovács Ber­talan zuhanása törte meg az ijedt csöndet. A huszár egyetlen jajsző nélkül rogyott öisze és azonnal meghalt. A korcsmában levők még msgukhoz som tér­hettek meglepetésükből, mikor H^jdu zsebre téve revolverét, eltávo­zott. A padlón fekvő huszárhoz ro­hantak, akin azonban mér nem lehetett segíteni: a megcsalt férj revolverének golyói megőlták. Értesítették a csendőrséget, ahonnan egy járőr sietett a hely- színre, majd a gyilkos keresésére iudult. Lakására ment a két csendőr, mert gondolták, hogy a tregédia után hazasietett Hajdú A járőr azonban már nem találta itt sem a fér­fit, ellenben leleplezte a máso dik gyilkosságot. A lakásban holtan feküdt Hajdú Andrásné, mellette jajgatva, tír dogdlva topogott kilenc éves fia. | Az asszonyt, a korcsmában le- | játszódó véres dráma után agyon- | mumm lőtte Hajdú András, azután el­menekült. A csendőrök csak később ta­lálták meg a sötétedő föuccín, eszméletben állapotban, a földön fekve. Először arra gondoltak, hogy a kettős gyilkosság után meg mérgezte magát a szerencsétlen ember, a segítségül hívott orvos azon­ban megállapította, hogy nice* ■ző öngyilkosságról. H;jdu a ki­állott nagy idegizgalmak s a két gyilkosság szörnyű hatása alatt sokkot kapott. Az ájult embert kocára tették és beszél flották Egerbe, ez ír- galmaeok kórházába, ahol a 22 ee teremban helyezték el. A ren­dőrségről azóta váltakozva egy- egy rendőrt küldenek, eki a gyilkos Hajdú András ágya mellett őrködik, míg megához tér ét át nem adják az igazság­szolgáltatásnak. Véres családi háborúság a Szépasszonyvölgy uccában Hat súlyos, szűrt sebbel szállították kórházba Hollő Józsefet, aki késsel kezében tett szilveszteri látogatást anyósa házánál. Eger, január 2. j Sulveszter estéjén a Siőpatz- | ezonyvölgy ucca lakói kétségbe- i esett kiál ozásra lettek figyelme­sek. Egy női hang »segítség, gyilkos« kiáltozása verte fel az egyébként csendes külvárosi uc- cSt e a házak lekéi kifutottak az uccSra, hogy megnézzék, mi tör­ténik. Az egyik ház kapujában Szeredi Antslné állott, kát kezé­ből vér ciorgott és ő volt az, aki gyilkost kiáltott. A környékbeli lakók befutót tak a házba, ahol Szeredicé pár összefüggéstelen szóval elmon­dott felvilágosítása szerint veje Holló JŐzsef gyilkolja a családot. A házban csakugyan nagy föl- fordulás volt. a kályha a föl­dön htvert, füstölögve, az egyik áyy összetörve s az ágynemű véresen szanaszét dobálva fe­küdt a padlón. Holló József, Szerediné veje akkor rohant ki a házból, mi kor a szomszédok segítsége meg­érkezett. Vérző fejjel futott ki az ajtón és elrohant a város felé. Később aztán az Irgalmatok kórházába vitiék, mert fején, vállán, karján és mellén össze­sen hat, súlyos szúrt seb volt. A eset ptté történetét az aláb­biakban sikerült rekons'ruálni: Holló feleségétől, aki szegedi lány, három hét óta különváltam él. ;,Az asszony elhagyta, mert állítólag durván bánt vele. Szil­veszter délutánján aztán meg­jelent a vő Szerediék lakásán, ahol a Ciaíádtsgok körülbelül tízen, együtt kártyázgattak. Betette maga után sz ajtót és »kés kell, vagy revolver ?* ki­áltással feleségére akart rohanni. Anyósa elébe állott és csillapí­tani akarta, de Hollő két helyen beleszórt az asszony karjába. A két Szeredi fiú erre anyjuk védelmére kelt és dulakodni kezdtek sógorukkal. A tülekedés hevében feldöntötték a kályhát, majd az ágyra zuhantak s ott birkóztak tovább. Közben az egyik szeredi kicsavarta Holló kezéből a kést és hat helyen megszúrta. A sebesült kiszabadította ma­gát sógorai kezéből és elaaenel últ. A rendőrség,Szerediék feljelen­tésére megindí óta sz eljárást. — Leforrázta a kazánból kicsa­pódó géz. Kováéi 61 éves gépészt súlyos égési sebekkel szállították kórházba tegnap délelőtt. A gé­pészt munka közben érte a bal eset, a Práff-féle gőzmalom ka­zánja mellett. Az egyik csapból forró gőz csapódott ki s az ott állő gépész jobb arcát, vállát és karját megégette. Mentők szállítot­ták kórházba. — Minden tűzoltót biztosítani kell. Keresztes Fischer belügyminiszter körrendeletét intézett az összes vármegyék és városok törvény­hatóságaihoz, melyben úgy intéz­kedik, hogy 1932. január elsejétől kezdve a tűzoltóság minden egyes tagját a Magyarországi Tűzoltó- szövetség segélyző pénztáránál biztosítani kell. így, ha a tűzoltót hivatásának teljesítése közben bal­eset érné napi kát pengő segély­ben részesül Minden biztosított tűzoltó elhalálozása esetén pedig egyszer és mindenkorra 1000 P segélyrészesedést kap családja, il­letve törvényes jogutódja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom