Eger - napilap, 1932/1
1932-05-28 / 118. szám
2 EGER 1932. május 28. A kultuszminiszter sürgősen rendezi a kőtelező Illmpénz ügyét Nemrég számoltunk be arról a különös esetről, hogy a középiskolák ifjúságától egész évre előre beszedték a kőtelező iskolai filmalőadások belépődíját, ezt az iskolák igazgatósága be is küldte a kultuszminisztériumba, — viszont az előírásos 8 előadás helyett a szerződéses filmvállalat csak 5 előadást tartott. Felhívtuk az illetékesek figyelmét erre az anomáliára és megokoltuk álláspontunkat. Most — mint értesülünk — a kultuszminiszter leiratban fordult a középiskolák igazgatóságához azzal a meghagyással, hogy sürgősen tegyenek jelentést, mennyi pénzt stedtek be a tanulóktól, mily összegeket küldtek be és mennyi előadást tartott a Magyar-Holland Kulíur- gazdasági rt. A minisztérium gyors és erélyes intézkedése megnyugvással tölt el bennünket, hogy ebben az animőzus ügyben rendet teremt. A főváros a Gyöngyösi Szénbányában brikettgyártásra rendezkedik be Új rendszer alapján gyártják a brikettet. Egy-két évvel ezelőtt a főváros nagyon szívesen megszabadult volna a Gyöngyösi Szénbánya érdekeltségétől és fünek- fának kínálta a bányavállalat részvényeit. Az érdeklődés azonban annyira csekély volt, hogy a bányarészvények értékesítésére semmi kilátás nem mutatkozott. A Gyöngyösi Szénbánya továbbra is a fővárosé maradt és ebben a kényszerhelyzetben megkezdték fejlesztését. — Erre nagyszerű alkalmat nyújtottak a gazdasági viszonyok, a szén- behozatali nehézségek, úgyhogy a Gyöngyösi Szénbánya egyszerre nagy jelentőséget kapott a főváros szempontjából és a rentábilis üzemek sorába lőpstt elő. A tervek szerint a jövő szezontól kezdve a Gyöngyösi bánya termékét már nem fogják nyers lignit formájában forgalomba hozni, hanem elsőrendű briketté dolgozzák fel, Speciális, új találmányű gépekkel és teljesen új eljárással fogják előállítani a gyöngyösi brikettet, s olyan kötőanyagot tartalmaz majd, amely mentes a mostani brikettek sokat kifogásolt mellékanyagától. Nem fog sem bűzt, sem kormot árasztani, és a kötőanyag tartóssága minden eddigit felülmúl. Egyelőre még titkolják, hogy miben áll majd az új brikettgyártás technikája, mert a próbagyártás még folyamatban van. A főváros 100000 pengőt fordít az ú] brikettgyártó gépek beszerzésére és azokat a nőmet szabadalom alapján magyar gyárak fogják szállítani. Megkezdődött Egerben az üresen áUó lakások ellenőrzése Tömeges bejelentések érkeztek az adóhivatalhoz üres lakásokról* Eger, május 27. A pénzügyminiszteri rendelet intézkedése értelmében azoknak a lakásoknak az adóját, amelyek évközben megüresednek, töröltetni lehet, ha a háztulajdonos a városi adóhivatalnál legkésőbb 15 nap alatt az üresedést bejelenti. A rendeletet a hivatalos lap május közepén hozta s eredményeként az egri városi adóhivatalnál egymásután jelentek meg a háztulajdonosok, hogy az üresen álló lakások adójának törlését kérjék. A bejelentések szinte tömegesen érkeztek s megmutatták az egri lakásviszonyok igazi képét. Nagyon hosszú idő óta, még a háború előtti boldog békében sem volt annyi üres lakás, mint most. Akkor azonban a lakásbőségnek nem az volt a szomorú oka, mint a mostaninak, — az egyre drágábbá váló élet s ennek következtében előálló igénylsszállitás, a lakások frontján is. A városi adóhivatal a rendelet intézkedésének értelmében közegeivel ellenőriztetni kőteles az üres lakásokat, hogy azután javaslatot tehessen a m. kir. adóhivatalnak az adó törlésére. Pár nap óta a városi adóhivatal kirendelt tisztviselői járják a várost és ellenőrzik az üres lakásokat. Tekintettel a bejelentések tömegére, ez az ellenőrzés hosz- szú ideig fog tartani. — Elütötte az autó. Az elmúlt napon Poroszló határában egy személyszállító gépkocsi, amelyet Bánszky István káli lakos vezetett, elütötte lóth János 75 éves poroszlói földmívest A gázolás olyan szerencsés volt, hogy az elütött idős ember csak kisebb sérüléseket szenvedett. Eger közönsége méltó kegyelettel ünnepli vasárnap a Hősök Napját Szombaton és vasárnap urnagyüjtés lesz a hősi temető karbantartására. Eger, május 27. A legszebb tavaazi hónap utolsó vasárnapját szentelte a nemzet a világháború hősi halottai emlékének. Ezen a vasárnap az egész országban a fekvő regimentekre emlékeznek az emberek s virágokkal róják le kegyeletüket az itthon domborűlő katonasírokon. Egerben is, mint a múlt években, a város lakossága a hősökhöz méltó külsőségek között rendez emlékünnepet. Délelőtt 9 órakor ünnepi szentmise lesz a főszékesegyházban, emalyen részt vesznek a vármegye, a város és a honvédség vezetői, valamint a társadalmi egyesületek és ez iskolák növendékei. Mise után háromnegyed tíz órakor gyülekezik a közöniég a főszékesegyház előtti téren, ahonnan a Hősök temetőjébe vonűl a menet. Itt 11 órakor veszi kezdetét az ünnepség, amelynek programmja a következő: 1. Hiszekegy. Éneklik az egri egyesített dalkörök. 2. Alkalmi beszéd, mondja dr. Tóth József jogakadémiai tanár. 3. Móra Lászlótól: »Hősök ünnepén,« — szavalja Gulyás József VIII, oszt. elemi iskolai tanuló. 4. Alkalmi dal, éneklik az egri egyesített dalkörök. 5. Móra Lászlótól: »Élnünk vagy halnunk kell!« szavalja: Leisztner István VIII. oszt. elemi iskolai tanuló. 6. Koszorúk elhelyezése. 7. Himnusz, játsza a m. kir. 14. honvédgyalogezred zenekara. Szombaton és vasárnap a város területén urnagyüjtés lesz a hősök sírjának karbantartására. A különböző helyeken felállított urnáknál a gyűjtést az alábbi hölgyek vállalták magukra: Elek cukrászda előtt: 8— 9 óráig. Hám Lajosné, Baán Imréné. 9— 10 óráig. Dr. Simkovit* Jő- zsefné, özv. Gsepreghy Béláné. 10— 11 óráig. Gáspárdy Gyű- láné, Dózsa Jenőné. 11— 12 óráig. Okoliciányi lm- réné, Trak Gézáné. 12— 1 óráig. Pázmán Lajosné, dr. Özekkel Farenoné. 2— 3 óráig. Tömösváry Ágnes, Puchlin Margit. 3— 4 óráig. Gröber Ivánné, Lestől Anna, P3pp Kökényesdy Sándorné. 4— 5 óráig. Dr. Kálnoky Istvánná, Lokcsánszky Alajosné, Timon Izabella. 5— 6 óráig. Dr. Szabó Gyuláné, dr. Szabó Oszkárné. 6— 7 óráig. Dr. Bárány Lászlő- né, vitéz Jávor Ernőné. A Lyceum előtt: 8— 9 óráig. Damő Elemérné, Fehér Gézáné, Nikolini Jőzsefaé. 9— 10 óráig. Szilassy Gézáné, Pillér Istvánná. 10— 11 óráig. Illés Ödönné, dr. Káli Nagy Marcalinő, Márkus Jánosné. 11— 12 óráig. Hedry Béláné, Hedry Lőrincné. 12— 1 óráig. Kemény Alajosné, Stefán Jőzsefné. 2— 3 óráig. Kiss Endréné, Eleöd Jánosné és Dénes Károlynő. 3— 4 óráig. Lukács Béláné, Háry Mihálynő. 4— 5 óráig. Macatsy Antalné, Mossőczy Jőzsefné, özv. Leőchey Gézáné. 5— 6 óráig. Raith Antalné, Ber- thóty Aladárné, özv. Szentkirályi Ödönné. 6— 7 óráig. özv. dr. Simiay Lajosné, Karsai Károlyná. A piaci Hangya előtt: 8— 9 óráig, vitéz Gaáli Ernőné, Hevesy Gusztávné. 9— 10 óráig. Dr. Finger Vil- mosné, Kuczora Ferencné, Weidner Kálmánná, Staud Mária. 10— 11 óráig. Jilek Károlyné, Mednyánszky Sándorné, Ringel- hann Béláné. 11— 12 óráig. Timon Béláné, Száz Sándorné, dr. Rosenberg Árminaé. 12— 1 óráig. özv. Sághy Jenőné, Guláciy Gézáné. 2— 3 óráig. Elekes Károlyné, Gönczy Sándorné. 3— 4 óráig. Kendefi Ferencné, özv. Berkó Aladárné, Jámbor Jánosné. 4— 5 óráig. Dr. Horváth Mihály - né, Hannel Árpádnő, Hegedűs Gyuláné. 5— 6 óráig. Jankovits Lajosné, özv. Kovács Kálmánná. 6— 7 óráig. Búzás Ivánné, dr. Papp Péterné. A Vármegyeháza előtt: 8— 9 óráig. Mándi Szabó Béláné, dr. Kalovits Alajosné. 9— 10 óráig. RSckevy Jőzsefné, Bolla Piroska. 10— 11 óráig. Forster Tiborné, Pálik Frigyesnő. 11— 12 óráig. dr. Pálosi Ervinné, dr. Sohönvitzky Bertalanná, 12— 1 óráig. Raitmann Viktor- né, dr. Babociay Zoltánná, dr. Barsy Istvánné. 2— 3 óráig. Schütz Béláné, Dam- jén Mária. 3— 4 óráig. Radii Károlynő, Várkonyi Rezsőné, Raabe Ró- bertné. 4— 5 óráig. Kőozián Margit, Kiss Rőzsika, Porubszky Béláné. 5— 6 óráig. dr. Kőozián Gyű- láné, özv. Virág Károlyné. 6— 7 óráig. dr. Joób Gézáné,