Eger - napilap, 1932/1
1932-01-10 / 7. szám
1932. január 10. EGER 5 LESTRAPÁLT lábaknak JÓTÉTE KÉNY MELEG LÁBFÜHDŐ, melyben előzőleg egy evőkanálnyi SZENT RÓKUS LÁBSÓT felold is Missziótársulat f. hó 13-án, szerdán délután 5 órakor tartja havi rendes gyűlését. Tárgy: Beszámolás a karácsonyi kiosztásokról. Az esetleges újabb segélyezések megbeszélése. A gyű lésre a társulat tagjait ezúton hívja meg az Elnökség. * Halálozás. Ipacs Pál városi nyugdíjas, folyó hó 8 án reggel i/2S órakor, életének 72. évében meghalt. Temetése folyó hó 10 én, délután fél 4 órakor lesz az ír galmasrend kórházából a Kisasz- szonyról nevezett sírkertbe. Az engesztelő szentmise pedig folyó hó 11-én délelőtt 8 órakor a Szent- ferencrendiek templomában fog bemutattatni. 1202 — január 31 ig kell bejelenteni a tizennyolceveseket. A bejelentési kötelezettségnek az egész ország területére való kiterjesztéséről szóló 63 410/1930. B. M. számú körren delet szerint, minden magyar állampolgár. életének 19. évébe való belépését annak az évnek január hó 31-ig, amelyben a 18. életévét betölti, bejelenteni köteles, szigorú büntetés terhe alatt. A bejelentés itt, az egri rendőrkapitányságon igényelhető bejelentőlapon történik. * TÚRISTÁK! Ä várkúti menedékház kulcsa Dutka Jenő egyesületi pénztárosnál (Káptalan ucca 7. sz., balra az emele ten) van. — Műsoros délután. A Makiári kettősnegyedi Földműves Olvasókör a levente műkedvelők közre működésével január 10 én, vasárnap délután 5 órai kezdettel, a Kertész uccai székházában műso ros kultúr délutánt rendez. A kul- túrdélutánon Ruzsin Ferenc fő- parancsnok tart népies tűzrendészet! előadást. * Meghívó. A Hatvan II. negyed rk. Földműves Olvasókör f. hó 10 én d. u. 4 órai kezdettel saját helyiségében színelőadást rendez Színre kerül a «Vén bakancsos és fia a huszár* című 3 felvonásos népszínmű. Eger város n. é. közönségét ezen az úton tisztelettel meghívja a Rendezőség. * Orvosi hír. Dr. Ehrenfeld Margit fül-, orr , torok- és gége szakorvos szabadságát megkezdte, rendelését január hó végén folytatja. * Rádió éterkalauz. Nélkülözhetetlen az állomások keresésnél- küli beállítására. Ára 40 fillér. Kapható: Illés Béla rádiőszak- üzletében. Meinl Gyula rt. Kávé, tea szaküzlet íeug“Ss“gö“k Lerakat: Jókai u. Tel. 228. * Vasárnap este legéngfogó össztánc a katona zenekar közreműködésével a Kath Legényegyletben. * Az egri Keresztény Iparoskör folyó év január hó 30-án (szombaton) este rendezi zártkörű farsangi jelmezes táncestélyét. OLCSÓ újságpapír a Mozitözsdében. * Elhájasodásnál, köszvény- nél és cukorbetegségnél a természetes «Ferenc József« kese rűvíz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyagcserebántalmak gyógyító eljárásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenc József víz-kúra nagyon szép eredményre vezet. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és ffiszerüzletekben kapható. —- »Elmegadtok! Ugy-e szép? Minap írtunk egy röpcéduláról, amelyet Ferencz József néhai királyunk nagy háborújából mentettek haza. Ezen a cédulán a muszkák a dum dum golyóról Írtak a mieinknek. Most Szügyi- Trajtler Géza igazgató űr juttatott hozzánk egy másik röpcédulát, ugyancsak a gács mezőkről származót, másolatban. Ez az írás Przemysl eleste után készült, mikor szakállas bajúszos öregcsont népfölkelőink már javában masí roztak nagy keserűséggel a hősi csatározások után a fogoly-lágerek felé, kozák pikák között. Aszongya a muszka : »Magyarak ! A nemetek Frigyes tácsának megcsalatkoznak önek Przemysl elfogatván. Elmegadtok! S így tovább tusa- kodni hiába való. A tavasz ér- kezte és a mezőgazdagaink maradnak kidolgoztelen. Az éhség fenyegetnek őnek. Elmegadtok, ügy e szép?« Márminthogy a mié ink adják meg magukat, mert éhség lesz és a német megcsalt bennünket. Erre aztán csak egy válasz volt: Minden baka felkapott egy egy pirosra sült prófuntot és két szál hazai kolbászt. Az étvágy gerjesztő holmikat meglóbálták a közelben beásott muszkák felé, akiknek még a nyála is csörgött az Ínycsiklandozó ételek láttán. Még aznap éjjel harminc szakállas ruszi mászott át a drótsövéDyek között hozzánk s a vért törölget- vén bozontos képükről, kézzel lábbal kérdezték, hogy hol lehet kolbászt kapni. * Eljegyzés Fügedy Pirikét eljegyezteTheisz Emil oki. vegyész- mérnök Budapestről. 1189 * Heti műsor az Urániában. Szombaton és vasárnap : «Boldog emberek« (Walzerparadies) egy vidám fickó szerelmes története A főszerepeket Szőke Szakáll, Jose Wedorn, Paul Hörbiger, Verebes Ernő, Charlotte Susa játszák. Han gos Magyar híradó és Micky trükk- film. — Kedden csak egy napig leszállított helyárakkal a »Millió» francia vígjáték. Burleszk kiegészítő műsor. — Csütörtöktől vasárnapig : »Erzsébet királyné« a magyarok legendás emlékezetű királynéjának élete kerül 4 napig bemutatásra, melyben a címszere pet Lil Dagover játsza Előadások kezdete hétköznapokon 6 és ‘/s9, vasárnap 4, */*7 és V*9 órakor. — Árad az Eger patak. Az Eger patak tegnap délután óta árad. A hegyekben elolvadt hő s az utóbbi napokban volt erős esőzés következtében igén magas volt az egyébként sekély patak vízállása. Az áradás tegnap este érte el kulmi- nációs pontját, amikor a szokottnál majdnem másfélszer nagyobb víztömeg hömpölygött a patak medrében. — Ismeretterjesztő előadás. A Cifranegyedi Rom. Kath. Olvasókör és Ifjúsági Egyesületben vasárnap délután 5 órakor dr. Szabó Vilmos vármegyei aljegyző, ügyvezető igazgató tart előadást. IRODALOM. Bodnár Andorné: Vihar után. Bodnár Andornál, a gyöngyösek kiváló írónőjét, az egri Gárdonyi Tár«a«ág rendelt tagját, ügy ismertük eddig, mint meleg- lelkű, hirsgulatofi novellák íríját. Most megjelent regényében mint kéaz regényíró jelenik meg. A nagy vihar, a világháború, «ok szennyet kavart fal, tok exíaztenciit tőrt derékba, alantas emberi indulatokat vetett a felszínre. A vih*r után a társadalom egészséges élesösztöne úrrá akar lenni az indulatokon, a szennyet még tragédiák árán is el akarja takarítani s megbékülő emberi tortokban akarja példázni a bitnek és reménynek örökké éltető erejét. UyeD értelemben Bodnár Andorné regénye nagy történelmi idők mesgyéin járó társadalmi regény. A kritikus szemével nézve a regény meséjét és alakjait, ugyan jobb szerettük volna, ha a regénynek inkább a beltő hangulatán keresztül érződik ki a történeti elem, mint ahogy nagyon sok helyen szépen tikerült is, s minél kevesebb szerepet juttat a száraz történetírásnak. Ezért volt jobb a regény eredeti címe ét aispgoudolása: Az aranykigyó, mert így a bájon, de lelkiekben tok fogyatékosságot felmutató ezrtdeileány alakján keresztül oldhatott volna meg a szerző sok olyan problémát, amelyek szőkébb körök egyéni problémái, nem pedig »vihar« utáni általános problémák, ahogy a szerző több helyen nagy igyekezettel bizonyítani törekszik. A regény meseszövésa, felépítése, jellemrajsoláta és stílusa diciéretreméltő. Különösen ki kell emelni stílusának megyarottá- gát és fordulatos elevenségét. Ez ad tápot ama reményünknek, hogy az Írónő nagyobb fel' ad4tok vállalására is hivatottnak fogja magát érezni első regényének szép sikere után. Reméljük azonban 9zt is, hogy figyelmével inkább az élet derűsebb oldalai felé fordul és nem ápolja majd különösebb előszeretettel azokat a szinte ibseoi sötét hangulatokat, predesztinált sorstra- gédiákat, amilyenekkel ez a regény még bőven el van látva. DISZNÓÖLÉSHEZ vegyen okvetlen egy adag 3 sonka védjegyű Magyar Sonkapácot mely a sonkáknak, húsneműeknek prágai sonka ízt és zamatot kölcsönöz. — Egy adag 10—15 kilő sonkához vagy húshoz 70 fillér. Egy nagy adag 40—50 kiló húshoz, 2*— P. Egerben a következő helyeken szerezhető be: Özekkel Ferenc, Takács István, Stsinbanser utóda, Sugár Andor és Tassy Józsefnél és a pénz előzetes beküldése mellett a főraktáibői: >Baross Illat- szertár' Győr, Baross út 7. Tel. 867. HASZNOT HAJT A BAROMFITENYÉSZTÉS • • Közgazdaság. A kertészet fejlesztésével a mezőgazdaság megszerezheti a gabona- termesztésnél elvesztett jövedelmét. A kertészek memoranduma szerint sokezer munkanélküli juthatna állandó megélhetéshez. Eger, január 9. A válságba jutott mezőgazdaságnak a kertészeti termelés fejlesztésével velő megsegítéséről az Országos Magyar Kertészeti Egyesület emlékiratot dolgozott ki. Az emlő* irat rámutat arrp, hogy a kertészet fejlesztésével nemcsak sokezer munkanélküli juthat állandó megélhetéshez, hanem az állásnélküli, elhelyezkedni nem tudó középosztály is munkakört találhat. A magyar kertészet négy jövő előtt áll. Hiszen olcsóbb munkaerő és jobb termesztési tényezők állanak rendelkezésére, mint a nyugati államokban. A kertészet jelentősége kitűnik abből, hogy 1929 ben 43 200,000 pengő értékkel szerepelt a kivitelben. Ezt az összeget a kertészet minden támogatás és egységes szervezés nélkül érte el. A lehetőségek mértékét mutatja, hogy pl Németország kajszinbareck bevitelének csak 2 százaléka, alma- bevitelének csak 2 százaléka ma gyár. Németország és Ausztria évi 2500 vagon őszibarackbevi- teléböl csupán 10—12 vagon magyar barack. Németország paradicaombevitelének csak 0.05 százaléka magyar. Az emlékirat megjelöli azokat az eszközöket, amelyekkel ismét megszerezheti a mezőgazdaság a gabonatermesztésnél elvesztett jövedelmét. * Meghívó. Mária uccai Földműves Olvasókör f. hó 10 én vasárnap d. u. 4—12-ig saját helyiségében táncmulatságot rendez. Belépő díj 60 fillér. Eger város földműves fiatalságát ezen az úton hívja meg az Elnökség. 1186