Eger - napilap, 1932/1
1932-01-10 / 7. szám
1932. január 10. EGEH 3 — amit tokán el nem hiiznek — meg ii szűnik. Az Egyesült Államokban komoly, illetékes tényezők meg vannak győződve, hogy a jőv&tételi terhek, a volt entente áramainak az Egyesült Államokkal szembeni háborús tartozásainak gyökeres rendezése, a párizskörnyóki békeszerződések revíziója sokat lendítene a világ sorsán, mert helyreállana a régtől fogva nélkülözött bizalom, ami nélkül sem rövid-, sem hosszúlejáratú hitel el nem képzelhető; megszűnne a természetellenes vámhatár-szörnyűség s mindaz, ami ma ostoba elszige teltséget okoz a hosszú századok őta egymásra utalt országok között. Wertner Sándor. Huszonnyolcadik közgyűlését tartotta a Cifranegyedi Rom. Kath. Olvasókör és Ifjúsági Egyesület A régi szokáshoz híven ez év bah is vízkereszt ünnepén tartotta meg a Cifranagyedi Kőm. Katb. Olvasókör és Ifjúsági Egyesület rendes közgyűlését, amely immár a 28. volt a közgyűlések sorozatában. A közgyűlés megnyitása után az egyesület igazgatója: Szabó Vilmos ny. áll. el. isk. igazgató tartott előadást, amelyben korunk több fontos kérdésével foglalkozott. Az előadás után Págyi József olvasóköri elnök mondott köszönetét az igazgatónak a tanulságos előadásért. Eiután az elnöklő igazgatő beszámolt az elmúlt év nevezetesebb eseményeiről, majd Szűcs János pénztáros és Soó8 János könyvtáros terjesztette elő jelentését. A jelentés után következett a közgyűlés legfontosabb része: a tisztújítás. Az igazgatókat három évre, a többi tisztviselőt egy évre választja a közgyűlés. Ezúttal — tekintettel a mcdosí ott alapszabályra — ez igazgatók is választásra kerültek. Az egyes tisztségekre a következőket választotta meg a közgyűlés. Igazgató: Szabó Vilmos, ny. öli. el. isk. igazgatő. Ügyvezető igazgató: dr. Szabó Vilmos, vármegyei aljegyző. Karnagy: Nécyey Kálmán öli. el. isk. tan. Elnökök: Besznyák Ignácz, Gyulai Miklós, Págyi József. Álelnökök : Sztanek József, Tamás Mihály, Bőta Sándor. Pénztárnok: Szűcs János ; b. pét z árnok : Bu- kuli Mihály. Ellenőrök: Vinczs Isiván, Ktupiozer Fererc, Grő- man litván ; jegyzők: Nagy János, Kállai János, Bőta Ferdi- nánd; könyvtárnokok: Boziik Bertalan, Soós János; házna■ gyök: Horváth Ferenc, ifj. Krősi István, Lányi Ferenc, V»ncsel Imre. Egyleti atyák : Bozsik Antal, Borbás János, Gsipcsányi Sándor, Juhász Károly, id. Kréti István, ifj. Molnár András, őr. Molnár András, Molnár András István, Punyi János, Rabőczki József, Soós Gáspár, Szakács Barnát, Tóth György, Várkonyi István, Virág Bertalan, Virág János. Választmányi tagok: Simon Bertalan, Venczel István, Venczel Miklós, Zima Albert, Kréti Bernát, Farkas Kálmán, Kréti Jizsef. ifj. Szűoi János, Juhász József, Majoros Sándor, Kréti Sándor Juhász István, Bárdos Sándor, Kormos János, Ciehovios Imre, Rabőczky Gábor. Ifjúsági elnökök: Vas János, Borbás Gábor; alelnökök : Koncz JánoB, Vircze Sándor. Eger, január 9. A rögzített adókat, mint minden esztendőben, úgy az idén is január 31-ig lehat felmondani. A felmondáit az adóvallomással kapcsolatban kell elintézni, ama* lyet Egerben a m. kir. adóhivatalhoz kell címezni. Az filtalánoa bereieti adó éa jövedelmi - vagyonadók céljaira izolgáló adóbevallások benyújtásának rendes határideje ugyan február hó végére van megállapítva, mégis az említeti adóbevallótokat már január hó végéig kötelesek benyújtani mindazok, akiknek általános keresed, illetve jövedelem adója az érvényes szabályok szerint rögzítés alá esnek, de akik az elmúlt évi adójuk rögzítése helyett azoknak a folyó évre uj kivetéssel való megállapítását kérik. Rögzítés alá esik mindazok kereseti, jövedelem, illetőleg vagyonadója, akik az elmúlt évre 10 ezer pengőt meg nem haladó jövedelem után voltak általánosan kereseti adóval, illetve jövedelemadóval és 200 ezer pengőt meg nem hiladő vagyoni érték után vagyonadóval jogerősen megadóztatva ügy a jövedelem Furcsa kis címet adtam ennea a firkának, ami épen nem felel meg a társalgási bon-tonnák. Vagy talán nagyon is megfete), mert általános használatnak örvend. Például: Ha valaki a társaságban jól tud forgolódni, ezt a jelzőt kapja : jő pofa. Ha a másik jól tud inni, duhajkodni, káromkodni, így becézik: Kutya pofa ez a Miska. Ha egy szép leáDy megy el melLtted, utána nézel s azt mondod : oiinos kis pofa. Ha a feleségednél egy kis kimenőt akarsz kieszközölni, így Az elnöklő igazgatő megköszönte a biz1 Imát és kijelentette, hogy nemcsak azóta a 28 év óta éli ennek a városrésznek a szolgálatában. amióta az egyesületet megalapította és vezeti, hanem már közel ötven esztendő óla. Amint eddig is minden tőle telhetőt megtett ezen városrész la kosságának érdekeiért, úgy ezután is szivesen fáradozik a »közjóért — becsületből«, még erői engedik. Majd dr. Szabó Vilmos ügyvezető igazgató mondott köszönetét azért a bizalomért, szeretetért, amellyel őt az egyesület tagjai immár tíz év őta kitüntetik. nöl, mint a vagyonnál az az ősz- szeg mértékadó, amely után a kereseti, jövedelem, illetve vagyonadó kivetése megtörtént.— Ha az adózó ez elmúlt évi kivetésnek alapul vett kereseti, jövedelem, — illetve vagyonadó alapját túlmagasnak talájla (ikár azért, mert jövedelme, illetve vagyona időközben csökkent, akár azért, mart a kivetés már eredetileg is oly megás volt), jogában áll a múlt évre kivetett kereseti, jövedelem és vagyonadói az illetékes adóhivatalhoz intézett beadványában — indokainak közlése mellett — felmondani és adóinak uj kivetéssel való megállapítását kérni, mely esetben azonban, mint fentebb említettük, a számszerű adóállomásokat hatósági felhívás nélkül már január hő végéig tartoznak benyújtani. A felmondást tartalmazó beadvány és a bozzámellőkelt bevallások nem esnek bélyegköta- lezetteág alá. A bevallások dijaira szolgáló hivatalos űrlapok az elöljáróságon (városi adóhivatalban) bz előírt önköltségi áron kaphatók. kezded: — Drága kis pofikám! csak egy őrácikára .. . Még be sem végezted, már lecsap a gyors szentencia: — Fogd be a pofád, János! Szóval általános a pofa emlegetése. Még a paraszt is használja. így mikor az öreg paraszt káromkodni hallja a lovak befogásával bajlódó fiát, megkérdi. — Mi lelt no ? — Hát ez a legyek Kesely úgy megütte a képivel a pofámat, hogy majd kiesett a fogam, azt a... Nem mondom, hogy nem. ágaskodik az ember szépárz en* Az összes Standard gyártmányok Nelkennél már havi P 6’50- től. * Standard rádiók összes típusai részletre is Lusztignál. legnagyobb választékban, eredeti gyári csomagolásban azonnal kaphatók Illés Béla rádiószaküzleté- ben, Eger, Hangya ház. * Standard csereakció! Minden típus részletre kapható Stengi és dr. Kunovits elektromérnök, elektrotechnikai vállalat és rádió- laboratórium, Kállay Z. u. 9. nek a sok pofának hallatára; azt se hallottam, hogy Halász Gyula szóvá tette-e már a rádióban, da azt tudom, hogy az úgy nevezett magasabb műveltségű körökben is divatos. A régi, kedves Koronában, Farkas vendéglős idejében, olyan meghitt társaságok szoktak ősz- ■zejönni esténbint egy kis tere- ferére, politizálásra, meg egykét pohár egri borocska elköltése okából, hogy az ember szinte minden nép kész lett volna megismételni. A mai Korona már nem olyan hivogató alkalmatosság ezekre a feledhetetlenül hangulatos öiz- szejöretelekre, főleg a zsebek soványsága tekintetéből. No de a »régi boldog idők« ... Az más volt ... Ebbe a régi jő Koronába szeretett úgy hébe-hóba szegény Gárdonyi Gáza is benézni. Többnyire csak kettesben voltunk, ó se sokat ismert ez egriek közül, én m g még kevesebbet. Ezért hát csak kettesben beszélgettünk régi dolgokról ifjúságról miről, meg amiken azóta átmentünk. Egy ilyen alkalommal történt, hogy mégis hozzánk csatlakozott egy egri ismerőse, akit látásból szintén ismertem. Előkelő állású úr volt. G'za bemutatta: H. B. úr. Elbeszélgettünk jelentéktelen do’gokről éjféltájig. Ekkor Gézát hazavittem ko- oiimon távoli lakására, azután Január 31-ig lehet felmondani a rögzitett adókat Kik adnak januárban adóbevallást? A „pofa"