Eger - napilap, 1932/1

1932-01-01 / 1. szám

2 1932. január 1. EGER Al#é&fiSMMs£ Február elsejével q|ból üzembe helyezik a parádi üveggyárat Néhány szó a régi és a mai egri nép7Íseletről 13 hónapi szünetelés után megindul a munka. A munkások nagy megnyugvással fogadták a hírt. Minek köszönheti Leiszner Mária, hogy grófné lett? — Az Eger riportpályázatára beküldött írás. — Párád, dec-mber 31. (Az Eger tudósítójától.) A múlt év november elsején ál­lították le a parádi üveggyár üzemét s azóta, 13 hónapod ke­resztül a gyár vöt munkásai le­írhatatlan nélkülözés és nyomo­rúság közepette éltek. Minden re­ményük ctak a néha elhangzó biztatás volt, hogy az üzemet megint elindítják. Több mint egy esztendeig kel­lett várniok, míg ez a remény eljutott a teljesülésig. Eddig az ideig a fővárosi lapok, de kivált az Eger b-ható cikkekben mu­tatott rá, hogy milyen n?gy szo­ciális érdekek követelik a gyár üzembe helyezését. A királyi kincstár, amelynek tulajdona a gyár, házilag nem volt hajlandó kezelni, bérbe sem adta az üze­met. Most aztán Ivády Béla mi­nisztersége óta Eger, december 31. Őszi szánkáskor régi ciatázá- sok helyein fal vet az eke egy darab c«ontot, csorba kardot, sarkantyúkat, amin elmerenghet a barázdát járó ember. Késői emlékeztetők ezek a semmi-hol­mik, mégis megelevenítik a rég­múlt dolgokat. Mennyivel inkább felnyitják hát az emlékezést azok a reliquiák, amelyek nem kőt- háromszáz esztendő mélységé­ből, hanem a tegnepbő! valók, a négyéves világi-lfordúlás idejé­ből. Mint az a furcsa, botladozó magyarnyelvű plakát p'ldául amiről most szándékozunk írni egy-két szót. Galíciából került Egerbe, va­lahonnan Lamberg alól, ahol 1915 tavaszán verekedtek és gyötrődtek a r.uszka sereggel Ferenc József király és császár bakái. Köztük parsze a kevély és vitéz hatvanasok is, hetyke, akkor még jobbadán standbéli legények, akik hatalmas nóta­szóval vonatoztak röviddel előbb Gicsföldre. Ahogy feküdtek volna a dek kungbaD, úgy hűsvét táján, a szakálas ruszkik mindenféle csa­lafinta módon röpcédulákat ha- jigáitak át hozzájuk, (mert tudói- valő, hogy akkor alig 70—80 lépésre voltak egymástól az ár­kok) Ezeken al pokon németül, meg nevetnivalőan kitekert ma­gyar nyelven a következő figyel­meztetés olvasható: »Kérek nem lőni golyók dum-dum. KatoQBk! Vezéreink kenyszeritenek ' golyók dum dum * am a kincstár tárgyalásokat kez­dett a gyár bérbeadására vonat­kozólag. Ruhinka Gyula gyárossal folytak ezek a tárgyalások, aki előbb is már társbérlője volt az üzemnek a akit a munkások is szerettek szociális gondolko­dásmódja és jószívűségé miatt. A tárgyalások eredményre ve­zettek s már a bérleti szerződést is megkötötték, úgyhogy ceak formalitások vannak hát­ra, hogy az Özem megindul­hasson. A munkások Között, akik több, mint egy évi nélkülözés és nyo moruság után ismét kereseti le­hetőséghez jutnak, nagy örömet okozott ez a hír. Mint értesülünk, az üzemet február elsején in­dítják meg ée alkalmazás: nyer ismét a gyár pgő«z régi szemé'ysnte. tudtak milyen nBgy büntetés kapái fogtok. A mindenak orosz katonáért golyó dum- dumok megsebni vagy meg- falőni két magyar katonák agyon lönifognak. Tessék a töltésnek elvetni, ezt-n embertelen, akkor az élet pajtasak bisztos fogtak. Intés vezéreink, a mindenért megfeiöni katonaitok fognak felöai két katonáink ered­mény nem adt, ekkor a mi nagyveszerünk parancsolt: négy magyarkatonak felöni« Ez a dadogás azt akarja je­lenti, hogy a mieink ne lőjjenek dum-dum golyóval, ha vezéreink kényszerítik őket, mert minden orosz katonáért, akit megsebe- sít, vagy megöl a dum-dum go­lyó, két magyar foglyot lőnek agyon ökelmek. Ha pedig ez sem használ, akkor nagyvezérük parancsára négy magyar katonát lőnek egyon minden oroszért. Hát persze ezen csak nevettek a mi bakáink, mert hiszen a ru- szik akkor is hátrafelé loholtak, ha meglátták a hetyke legények sipkáját. Ám egy ilyen röpcédu­lát, örök emléknek magával ho­zóit a 60 as bakák egyik had­nagya, Deutsch Simon, aki rok­kantán került vissza a próba- mezőkről. A történelmi ereklyét, amiből nem igen sok van szerte sz or­szágban, moit juttatta el hoz­zánk azzal, hogy a 60-asok utód­jának, a 14 Dobó István gya­logezrednek ajándékozza, ahol is bizonyára az ezredmuzeumban helyezik el a becses röpcédulát. Az a felfogás, mely szerint a népviseleteket csak évszázadok képssek megváltoztatni, úgy lát­szik nem egészen helytálló. Leg­alábbis az egri népviseletre ezt nem Ithet mondani. Mert, ha összehasonlítást teszünk a mai és a világháború előtti évek egri népviselete közölt, oly nagy vál­tozást látunk, hogy bizony alig tudunk hasonlóságot találni kö­zötte. Az fgri népviselet fénykorát a háború előtti években élte. Azóta évről évre változik a az egykor híres festői szépségű vi­selet mindjobban eltávolodik a népies motívumoktól e kezd be­olvadni a nemzetközié« öltözkö­dés formáiba. Ma már a múlt emlékei : a gyönyörű, kékes árnyalatú, mű­vésziesen rácoba szedett >16 sze­let« suhogó (Tisset francia et­nográfus szerint: »villogó») hó­fehér gyolcs »bögatyäk« ; a lo­bogói ujjú fehérgyolci siegelt ingek s a szivárvány színeiben játszó aelyemlajbik; a pörga szálú kis fekete selyem kalapok, csüngő brosstűkkel meilészúrva a sokszínű műbokréta és a két ' szál lengő göndör darutól), a- mely egyszersmind megkülöm- böztető jelvényük is volt az ig8zi legényeknek; a magyaros kivágáiú csizmák, melyeknek ra­gyogó lakkszárára rozmaringok és nem ritka esetben a magyar kettős címer volt fehér cérná­val kivarrva — amit a legények és a fiatal nős emberak visel­tek. A mai leányok és menyecskék öltözködésén még fel lehet is­merni valamit a régi viseletből, de már erre is erősen rányom­ta bélyegét a »korszellem«. Nem viselik már a szép rózsás haj­fonatot és a keskeny fekete bár­sony szaliagot, amivel szépen simára fésült hajukat bekötötték, amely az eladósorba lépett, 15— 18 éves láuyokat feltűnően meg- külőmböztette a »kislányok«-tói. A sicgolt gyoloiing, a seiyem kislujbi és a hosszt rojtű nagy selyem kendő helyét elfoglalta az úriaőktöl ellesett combicé és grenadin blúz, meg a hosszú fe­kete sima, vagy »macikanyalott« bársony kabát, melyet hűvös időkben szoktak vitelei. A cúgos szárú fekete oipö is kiment már a divatbői, a pamutból készült körbec íkos strimflivel együtt; ma már a szintén csak &z úri­nőktől ellesett szíaes, betétes félcipők és vékony selyem át­látszó harisnyák kellenek a föld­míves, különösen a dohánygyári lányoknak. Valami hasonlatot csak e szok­nya viseletnél lehet megállapí­tani azzal a kötömbiéggel, hogy akkor a feltő, rendszerint selyem, v-*gy szövet szoknyát az alatta lévő keménybe vasalt szoknya ráncaiba szedték, azután göm­bölyű fanesű teknőre kötözték, hogy csinos karika formáját meg­tartsa. Az új menyecskék »aranyos fáketöt« viseltek, ami 20—25 cm. magas művirágokkal,üveggyön­gyökkel, apró kerek rézlemezek­kel, ctücgős brossokkal dúsan díszített süvegszerü készítmény volt, amelynek há úlsó részéről sok színes, aranyroj okban vég­ződő pántlika omlott ie, egé­szen a szoknya alsó szegélyéig. Mi már legfeljebb egykorú fényképeken lehet gyönyörködni, hogy milyen is volt az egri nép­viselet. Az utóbbi időben szinte jár- ványszerűdn divatba jött a >ki- vetsözés,« különösen a nőkaé). Csinos szép lányok (a földmívea ruhába csinos!) máról holnapra egyszerűen eldobják paraszti viseletűket s »divaihölgyek«-kő vedlőnek. Ám az ilyen »hölgyek« igen könnyen megkülomböztet- hetők a született iparos, vagy űri­nőktől, — öltözzenek akár a leg­újabb párizsi divat szerint is,— mert amíg a megszokott szép paraszti öltözékében természetes testtartással biztosan mozgott, addig a szokatlan modern test­hez álló divatos viganóban fél­szegen, esetlenül cietlik-botlik. S ha az ilyen kivetkőzött leány abban a hiú reményben ringatja m9gát, hogy ily módon előnyö­sebben férhez mehet, keservesen csalódik, mint ahogy már any- nyian csalódtak is. Mert az ma­gától értetődik, hogy földmíves legény többé rá se néz, mert neki nem finom nagyságára, hanem dolgos asszonyra van szüksége, aki az urának minden munká­ban segítségére van. így a nóta: . . . Nékem pedig seje ha] dologra kell az asszony, A kend lánya bukjfelszoknyás kisasszony I Iparos, vagy épsn űri fiú pe­dig szintén nem valószínű, hogy bele kapaszkodjék. És ha akad is romantikus szellemű úrfi, ki nem törődve rang és származás­különbséggel, a nép lányai kö­zül választ magának őlettársat, egész bizonyosan nem »kivetkő­zött« parasztlányra fog szemet vetni, mert közöttük legalábbis annyi a különbség, mint igaz és hamis gyÖDgy között. Például szolgálhat erre a szép „Kérek nem lőni golyók dum-dum“

Next

/
Oldalképek
Tartalom