Eger - napilap, 1931/2
1931-11-20 / 263. szám
4 EGER 1981 november 20— A Sakk Kör bajnoki versenye. Az Egri Sakk Kör bajnoki versenyének első felében már körűibe lül kialakult, hogy kik között fog a bajnokság eldőlni. A még hátralevő öt fordulóban lehetnek meglepetések. A verseny második fele különösen izgalmas lesz, mert a favoritok még nagyobb erővel fognak küzdeni. A szombati ötödik fordulóban Kovács Gy. Sztrapko- vics ellen, Weinstock Neményi el len és Barát Racskó ellen nyert. A többi parti függőben maradt. A függőben volt Kiss—Barát partiban Kiss a vezércselnek Niemzovits- variációjában a nehéz tisztekkel keresztülvitt királyszámnyi támadással nyert. A keddi hatodik fordulón Póc<—Neményi, Braun— Kovács Gy. és Garai Sztrapkovics I ellen nyert. A Barát—Juhász partiban Barát már nyerésre állt, de nem egészen helyes minőség áldozatot hozott és a játszma 5 órai játékidő után függőben maradt még két játszmával együtt. A versenyzők állása: Pócs 4 (2 függő), Garai 4 (l függő), Kiss 3Va (1 függő), Braun 3 (1 függő), Weinstock 2y2 (1 függő) stb. — Anyakönyvi hirtk. Újszülöttek: Dege Károly kórházi portás Rozália, Lenhardt Leó várm. szak- díjnok László, Kecskés Bernát fmves utónevet nem kapott fia, Hugli Sándor szabósegéd György, Tóthpál János fmves Erzsébet, Kakuk József kovácsmester Ele mér nevű gyermeke. — Jegyesek: Balogh Bernát fmves és Pálok Rozália, Szőke Antal géplakatos, autószerelő és Pozsonyi Irén, Gergely István fmves és Harnos Mária, Dongó Mihály fmves és Fodor Rozália dohánygyári munkásnő, Seres Lajos vízvezetékszerelő és Dudás Margit dohánygyáári munkásnő egri lakosok. — házasságot kötöttek: Krosnovszki Jenő újságíró varsói és Leisztner Mária, Erdélyi József fmves és Jászberényi Erzsébet Szakácsi András fmves és Huszár Anna egri lakosok. — Meghaltak: Özv. Mis kolczi Jánosné szül. Köblő Mária 86 éves, özv Szőke Imréné szül. Pillinger Rozália fmvesnő 79 éves, özv. Klein Lőrincné szül. Schőn- wald Eszter magánzónő 76 éves, özv. Síkhegyi Károlynő szül. Far kas Mária nyugd. magánzónő 73 éves, Bari Józsefné szül. Milerán Veronika 53 éves, Dózsa Gizella fmvesnő 25 éves, Valigura István csizmadiamester 73 éves, Horánszky Sándor hentesmester 73 éves, Bili Mihály csizmadiamester 66 éves, Molnár Ágoston napszámos 55 éves, Temki István 15 éves Kormos Ernő két hónapos, Kecskés N. 3 napos korában. Megjelent EGER megyei város legújabb térképe 1:10.000. Utcajegyzékkel. Tervezte BAPCSÁKJÓZSEF v. tpű-zaki tanácsos. Ára P 1*20 Kapható: a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. OLCSÓ újságpapír a Mozitőzsdében. I I Üj vaskereskedés. Van szerencsém szives tudomásul hozni, hogg Egerben, Kállag ucca 7. szám alatt (Tassg drogéria mellett) Z. vaskereskedést nyitottam Faragó Leránt Károly Minden igyekezettel azon leszek, hogy mindenben a legjobban szolgáljam ki az igentísztelt vevőközönséget, ooooo 857 * Uránia. Csütörtökön Nóti Károly nagy hangos vígjátéka : «H garnizon réme», melyben a főszerepeket Felix Bressart ős Lu cie Englisch játszák. Burleszk és hangos Fox híradó kiegészítő műsor. — Pénteken az első magyar- országon készült nagy magyar hangosfilm, a «Kék bálvány» és az első magyar hangos híradó, melynek keretében dr. Bárány István esküvőjét is látjuk. E műsor, mely szombaton és vasárnap is műsoron marad, az újonnan felszerelt legtökéletesebb fotócellás hangos leadó gépen kerül bemutatásra. — Előadások kezdete hét köznapokon 6 és 1/i9, vasárnap 4, 7*7 és 7*9 órakor. A vasárnap 4 órai előadás leszállított hely árakkal. * Divatlapok legújabb őszi és téli idénylapok már megérkeztek, nagy választékban kaphatók a Sajtószövetkezet és »Széchenyi« könyvkereskedésekben. ______________ F Hirdessen az EGER napilapban._J IRODALOM. Irodalmi pályázatok. As. Egu Egynázmegyei irodalmi Egyeiület pályázatot hirdet a következő két tételre: 1. Semrecsányi Lajos dr. egri érsek úr adományából 300 psngö jutalommal Ily tárgyú értekezésre : A lelkipásztor politikai tevékenysége általános egyházi és különleges magyar szempontból. 2. Kiszely Imre, zsinati bíró, tanítőnöképzöintézeti igazgató adományából 200 pengő jutalommal, szabadon választható múfajú, ilytárgyű dolgozatra: Kötelességeink a jövő nemzedék iránt. (A szülők, nevelők, tanítók feladatai a gyermekek, a tanulóinak valláserkölcsi nevelése, jellemképzése körül, különös figyelemmel a legújabb veszélyes áramlatokra, pl. a Gyermekbarát egyesületre.) Az előbbi pályatételre katolikus papok pályázhatnak, az utóbbira világiak is. fjEgyébként mindkét pályázat feltételei a következők: a terjedelem 1—2 nyomtatott ív; a tudományos követelményeknek is megfelelő általános irodalmi szín- voial; a tárgy lehető kimerítése mellett élénk, meggyőző előadás. A pályamunkák idegen kézzel vagy írógéppel, sorszámozott papírlapoknak csak egyik oldalán, jól olvashatóan írva, a szerző nevét rejtő lezárt jeligés levéllel és a címlapon annak feltüntetésével, hogy: Pályamunka a Szmrecsányi Lajos érsek, — illetőleg a Kiszely I»ra jutiiom- díjáre, 1932. évi ápriíithő 1-ig Vízy Miklós dr. píp i kamarás, érseki titkár, mint egyesületi titkár címére, Egerbe, az érseki udvarba küldendők. A jutalmak odaítéléséről a bírálóbizottság javaslata alapján a választmány határoz s a jutalmazandó pályamunkák kiadó jogai az egyesületé. Film. Ä garnizon réme. Amióta Félix Bressart a leeresztett vállaival, idegteler, passiv fölényességével új figurát hozott a filmbohózatba egymásután készülnek az alakjára szabott vidám játékok ötlettel, mókával, sok kacagtató fordulattal, melyek ugyan nem sokat mondanak, de alkalmasak arra, hogy két órára elfeledtessék a kamatamnesztiát és egyebet. A »Nyitott ablak« sorozat második része, a «Garnizon réme« is ezek közé tartozik. Egy porosfüiű rekruta vidám viszontagságaiban az altiszti bürokrácia kanyargói közül a megérdemelt happy-and felé. A közönség szívből nevetett a sok mulatságos helyzetbe keveredett Félix Bressart jóízű alakításán. Az előadást Fox hangos híradó és burleszk előzie *neg- (f) Laptulajdonos éa kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. AZ EGRI EGYHÁZMEGYEI ÍROD. EGYESÜLET LEGÚJABB KIADÁSA. PÁZMÁNY PÉTER PRÉDIKÁCIÓI I. kötet ára 6 pengő. Sajtó alá rendezte: Dr. PETRO JÓZSEF pápai kamarás, teológiai tanár. Horn : Magyarországi Szent Erzsébet életrajza. Kötve 10'— P. Blaskó: Hódolat Szent Erzsébetnek. Fűzve .... 4— P. Kaphatók a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkeresedésekben Budapesti rádió-műsor. Péntek, november 20. 9.15: Grammofónhangverseny. 9.30: Hírek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A Budapesti Koncert Szalonzenekar hangversenye. Közben 12.25: Hírek. I: Időjelzés, időjárás- és vízállás jelentés. 2 45 : Hírek, élelmiszer- árak, piaci árak, árfolyamhirek.* 4: Révész Béla novellái. Felolvassa a szerző. 4 45 : Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés, hírek. 5: »Az új illetékekről.« Felolvassa Radó Árpád 5.30: A m. kir. Má ria Terézia 1. honvódgyalogezred zenekarának hangversenye 6 45: Gyorsiróverseny. Előadó Szlabey Géza. 7.20: Vidám egyfelvonáso- sok 8 40: Kerpely Jenő gordonkaművész hangversenye Közreműködik Sponerné Martin Anna (ének)- 9 25 A rádió külügyi negyedórája. 10.15 : időjelzés, hírek, időjárásjelentés. lO 30: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Fksz. 2444/1931. szám. Árverési hiidetmény. Dr. Leopold Elemér bpest! ügyvéd által képviselt Shell Kőolaj rt. javára 300 P tőke és több követelés jár. erejéig az egri kir. járásbiróság 1931 évi P 1723 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 2000 P-re becsült* ingóságokra az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll s ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végr. szenvedő lakásán Demjén községben köz- benjöttel leendő megtartására határidőül 1931. évi november hó 26-in napjának délután 2 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt cséplöszekrény, benzinmotor s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett esetleg becsáron alul is el fogom adni, még akkor Is, ha a bejelentő fél a helyszínén nem jelennék meg, ha csak ellenkező kívánságot Írásban nem nyilvánít. Eger, 1931 évi október 15-én. Rolik Lajos kir. bir. végrehajtó, mint bírósági kiküldött. 469 vh. szám 1929. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. te. 102. § a alapján közhírré teszem, hogy az egri kir. járásbíróságnak 1928 évi 1714 sz. végzése alapján dr. Lindner Oszkár ügyvéd által képviselt Vacuum Oil Comp, végrebajtatónak 148 P 94 f. költség erejéig 1929 évi ápr. hó 30. napján foganatosított kielégítési végrehajtáshoz le és felülfoglalt 2050 P-re becsült mérleg, fegyver és ökör ingóságokat Besenyőtelken, Tepély pusztán 1931 év november hó 24. napján délután 3 órakor végrehajtást szenvedő lakásán üzletében bírói árverésen a legtöbbet Ígérőnek eladom. Eger, 1931 év november 2. napján. Bikfalvg Ernő jbirósági végrehajtó. XiskirdeHsck. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » H legkisebb kishirdefés 60 • vasárnap és ünnepnap 80 • Hirdetések előre fizetendők. KOSSUTH tér 3. sz. ház 36 ezer pengőért kedvező fizetési feltételekkel eladó. Kávéházi helyiség kiadó. 836 ELADÓ vagy kiadó, azonnal elfoglalható 3 szobás üvegverendás új magányos báz, Szépasszonyvölgy u. 39. sz. ugyanott egy jóhangu cimbalom eladó. Érdeklődni Király u. 3. 883 HASZNÁLT zongora olcsón eladó. Cím a kiadóhivatalban. 900 JÓLFÓZŐ szakácsnő decemberre állást keres. Kovács Zsuzsanna Egerlövő, 107 házszám. 899 •263 | Nyomulóit a* Iresk« St'yeimaääisn, — árelelős a?0Kidai#aBg»»e. SatíH Sárolp.