Eger - napilap, 1931/2

1931-10-22 / 239. szám

4 EGER 1931. október 22. * Erős, vérbő, kövér embe* rek számára a természetes «Fe­renc József« keserüvíz napon­ként való ivása a legkisebb eről­ködés nélkül könnyű és rendes bélmüködést biztosít. Számos szak­orvosi jelentés bizonyítja, hogy a Ferenc József víz szív- és ideg­bajosoknak, vese- és cukorbetegek­nek, valamint köszvényben és csúz- ban szenvedőknek is nagyon jót tesz s ezért méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárak­ban, drogériákban és fűszerüzle­tekben kapható. — Szarvaskaland a lillafüredi úton. Furcsa szarvaskaland történt ;; az elmúlt éjjel a lillafüredi úton egy Steyr autó utasaival. A kocsi Lillafüred felől Egerbe tartott s Felsőtárkány alatt az országúton hirtelen elője toppant egy hatal­mas szarvas. Úgy látszik, az úton akart keresztülmenni a vad, a ref­lektor fényétől azonban elkáprá- zott a szeme s nem tudott elme­nekülni. A kocsi pillanatok alatt utolérte az állatot és elütötte. Az autó könnyebben megrongálódott, a szarvas azonban elpusztult. IRODALOM. Megjelent a Hóman—Szekfü > Magyar Története VI. kötete. Az Egyetemi Nyomda nagy vállalatának, a Hóman Bálint éa Szekfű Gyula által írt Magyar Történetnek moat jelent meg hatodik kötete, melyben az új­kor írója, Szekfü Gyula a 18. század történetét tárgyalja. A hatalma», ötszáz lapra terjedő kötet bizonyára hosszú időn át állandó beszédtárgya lesz a mű­velt magyar társadalomnak, mint a korábbi kötetek is; részletes ismertetésére még vissza fogunk térni, most csak annyit jegyzőnk meg, hogy ez a kötet is tele van a legérdekesebb adatokkal és újszerű felfogásokkal. Benne van többek között a 18. század első felét kitevő barokk korszaknak legelső összefüggő jellemzése, a barokk embere, a barokk udvari és vallásos kultúra és annak ter­mékei, uj városképek, templomok, paloták, várkastélyok építési tör­ténetével. Nagy érdeklődést fog kelteni a kötet kezdetén a Rá- kőczi-fölkelés előzményeinek és lefolyásának előadása. A barokk szellem hatása alatt megujhodő kor újra építi a török századok­ban elpusztult országot; ez az újraépítő munka minden vonat­kozásban részletes adatokkal tá­mogatott leírásra talál a kötet­ben, mely először nyújtja a 18. századi telepítések, a német éa más népfajok bevándorlása tör­ténetét, először vázolja fel az uj nagybirtokok kialakulását, bz uj gazdasági üzemek munkáját, mely immár annyira különbözik a tö­röktől mentes felvidéken és a török korban elnéptelenedett Nagyalföld pusztáin és tanyáin. Az egyes társadalmi osztályok fejlődése során a jobbágyság helyzetét ebben a kötetben is külön hatalmas rész jellemzi. | Nem kevésbé érdekes részei a kötetnek azok, melyek a barokk kultúra felbomlásával Mária Te­rézia, II. József kormányzásával, a Józsefre következő nemzeti korszakkal s a Martinovics ösz- szeesküvést követő uj rendi meg­erősödéssel foglalkoznak. Telje­sen uj térképek világítják meg pl. az idegen népfajok beköltö­zésének annyira fontos kérdéseit, —• az egykorú képek hatonmá- sai is nagy meglepetést fognak jelenteni a közönség számára. Budapesti rádió-műsor. Csütörtök, október 22. 9.15: Hangverseny. Közreműkö­dik Gergely Ilus (ének), Lux Jó­zsef (ének) és Nagy Ilonka mély­hegedű. 9 30: Hírek. 11.10: Nem­zetközi vízjelzőszolgálat. — Víz­állásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Grammofónhangverseny. 12.25: Hí­rek. I: Időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés. 2.45: Hírek, élelmi­szerárak, piaci árak, árfolyam- hirek. 4: Az Országos Állatvédő Egyesület mesedélutánja. Koncs Margit meséiből olvas fel. 4 45: Időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés, hírek. 5: Am. kir. föld művelésügyi minisztérium rádió- elóadássorozata. Weiser István dr. gazdasági főtanácsos, kísérletügyi főigazgató előadása: »A takar­mányhiány és a téli takarmányo­zás.« 5 30: Radios Jóska és cigány zenekarának hangversenye 6.30: Angol nyelvoktatás. 7: »Arany János költői igazságszolgáltatása«. Hamvas József előadása. 7 25 : A m. kir. Operaház előadásának köz­vetítése és az előadás színlapjának felolvasása. 7.30 : A m. kir. Opera­ház előadásának közvetítése >Az álarc.« Opera 3 felvonásban. Az I felvonás után: Lóversenyered- mények, hírek A II. felvonás után: Időjelzés, hirek. Az előadás után: Időjárásjelentés. Majd : A m kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogez­red zenekarának hangversenye Laptulai donor és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Fksz. 2246/1931. szám. Árverési hirdetmény. Dr. Fodor Károly budapesti ügyvéd ál­tal képviselt Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek (38 P 26 fill) kérelmére és csatlakozott Dietrich és Gottschlig (106 P 75 fill), Heiszier Ig­nác szállítmányozási rt. (33 P 48 fill.), Lyon szappan és vegyészeti gyár rt. (80 P 90 fill.), Kugler Henrik utóda Ger­beaud rt. (145 P 89 fill.) Schlossberger Endre Klein-féle pipereszappangyár (148 P 17 fill.) javára 38 P 25 f s a többi tőke és több követelés jár. erejéig az egri kir. járásbíróság 1931 évi P 3064 számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenve­dőtől lefoglalt 1836 P-re becsült ingósá­gokra az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési jo­guk ma is fennáll s ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végr. szenv. üzletében Eger, Széchenyi u. 4. szám alatti közbenjöttel leendő megtartására határidőül 1931. évi novem bér hó 10-ik napjának délelőtt fél 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefog­lalt üzleti berendezés, üzleti árú, csillár s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérő­nek készpénzfizetés mellett esetleg becs­áron alul is el fogom adni még akkor Is, ha a bejelentő fél a helyszínén nem je­lennék meg, ha csak ellenkező kíván­ságot Írásban nem nyilvánít. Eger, 1931 évi szeptember 30-án. Roiik Lajos kir. bír. végrehajtó, mint birósági kiküldött. toktrtMwmmmammmimm Árverési hirdetmény. Schnitzler Jenő, Verpelét ke. ügyé­ben adós cég árúkészlete, üzleti be­rendezése és kinnlevősége az elrendelt likvidáció folytán 1931 november 2 án délelőtt fél 11 órakor Verpeléten, a cég üzletében elárvereztetik. Leltár és árverési feltételek megte­kinthetők az OHE megbízottnál és az OHE nél Budapesten (V. Alkotmány u. 8.) Az árűkészlet megtekinthető adós üzletében. Ajánlatok 10°/o bánatpénzzel az OHE hez küldendők, vagy a hely­színen az árverés napján az OHE meg­bízott kezedhez fizetendő a bánatpénz. Frissenlőtt 707 Horváth Bertalan mészárosnál. Az egri m. kir. jbiróság, mint tkvi. hatóság. 11606/1931. Tk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Dr. Csank István végrehajtatónak Gyetvay József és neje Barta Rozália végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 509 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság terü­letén levő, Felsőtárkány községben fekvő s a I. a felsőtárkányi 699. sz. tkvi betétben A kereszt 5-8 sorszám 2902/6/b, 2902/8/a, 2908/5/b, 2908/6/a hrszi szám alatt foglalt Gyetvai József és neje szül. Barta Rózái nevén álló szántó ingatlanra 1200 P kikiáltási ár­ban. II. a felsőtárkányi 170. sz. tkvi be­tétben A II. 8, 10, 13, 15, 16. sorszám 1692, 2401, 3234 hrzi szám alatt foglalt Gyetvai Józsefné sz. Barta Rozália ne­vén áiló szántó és rét ingatlanra és a 24/4392-ed rész közös erdő illetőségre és 24/4056-od rész közös legeld ille­tőségre 108(1 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1931. évi december hó 1 napján d. u. 3 órakor Felsőtárkány községházánál fogják megtartani. Az árverés alá eső ingatlan a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapiros­ban a kiküldöttnél letenni, vagy a bá­natpénznek előleges bírói letétbe he­lyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. LX. te. 147 , 150, 170. §§, 1908, XL. te. 21. §). Az. aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéreteit tett, ha töb­bet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka sze­rint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni. (1908: XLI. 25. §.) Eger, 1931. évi szeptember hő 16. napján. SZIKSZAY s. k. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül; PAPP kiadó. * Új illetékügy! útmutató 2 pengőért kapható a Sajtószövetke­zet és Széchenyi könyvkereskedé­sekben. Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóságtól 13589/931. tk. szám. Árverési póthirdetmény kivonat. A tkvi hatóság közhírré teszi, hogy dr. Csank István végrehajtatónak Gyet­vai József és neje sz. Barta Rozália végrehajtást szenvedők ellen 500 P tőke és járulékai erejéig indított vég­rehajtási ügyében sz 1931. szeptember hó 16- napján 11606/931 szám alatt ki­bocsátott árverési hirdetménnyel. I. a felsőtárkányi 699 sz. betétben A kereszt 5-8 sorsz. 2902/7/b, 2902/8/a, 2908/5/b, 2908/6/á hrsz. alatt foglalt Gyetvai József és neje sz. Barta Ro­zália nevén álló szántó ingatlanra 1200 P kikiáltási árban. II. a felsőtárkányi 170. sz. betétben A II. 8, 10, 13. 15, 16 sorsz. 1692, 2401, 3234 hrsz. alatt foglalt Gyetvai Jőzsef- né sz. Barta Rozália nevén álló szántó és rét ingatlanra és a 24/4392 ed rész közös erdő illetőségre és 24/4056 od rész közös legelő illetőségre 1080 P kikiáltási árban. Felsőtárkány község­házánál. 1931 december 1. napjának délután 3 órájára kitűzött árverést az 1881 : LX. te. 167. § a értelmében Hevesme­gyei Takarékpénztár végrehajtató 5000 P töke és járulékaiból álló követelésé­nek behajtása érdekében is megfogják tartani. Eger, 1931 október 8. SZIKSZAY s. k. kir.járásbirő. A kiadmány hiteléül: PAPP, segéd­hivatali tisztviselő. HlsHricKsct Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » ü legkisebb kishirdefés 60 . vasárnap és ünnepnap 80 Hirdetések előre fizetendők.. ŐSZI ültetésre hazai, kanadai és ja­pán akácfák, gyümölcsfák, bogyós cser­jék, díszfák, virágzó cserjéket ajánl a Ráckapu téri kertészet. e OLCSÓN eladó Kossuth tér 3. sz. ház. Kávéházi helyiség kiadó. 689 UDVARI, bútorozott kis szoba magá­nos nőnek, vagy férfinak azonnal olcsón kiadó. Balassa Bálint ucca 22. e A RECSKI »Hangya« igazgatósága november elsejére 1Ö00 pengő óvadék­kal vendéglőkezelőt alkalmaz. Pályáza­tok fenti címre küldendők. Személyes bemutatkozás előnyös. 695 INTELLIGENS német leány úri házhoz nevelónőnek ajánlkozik. Feith Terézia Budapest, I., Anna ucca 1. 703 ELLÁTÁSSAL együtt két bútorozott szoba kiadó. Verbőczy u. 1. 704 KISASSZONY ucca 73. számú ház el­adó. 705 JÓFORGALMÚ trafikomhoz pénzes tár­sat keresek. Cim a kiadóban. 706 m I AZ EGRI EGYHÁZMEGYEI ÍROD. EGYESÜLET LEGÚJABB KIADÁSA. PÁZMÁNY PÉTER U HP •RRE I. kötet ára 6 pengő. Sajtó alá rendezte DR. PETRO JÓZSEF pápai kamarás teológiai tanár. <£> Kapható és megrendelhető: a Sajtószövet­kezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. Í239.I Nyomatott SlrsuKl Liwarai Ryasudib*». — keielös »yeiaésigasgstá ft&dü KArolg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom