Eger - napilap, 1931/2

1931-11-17 / 260. szám

4 EGER Társadalmi naptár. November 19: Szent Erzsébet ün­nepély a Városi Színházban, a Kaufmann—Fogéi vonósnégyes közreműködésével. November 21: A Központi Sajtó­vállalat sajtó-estje és hangver­senye. December 5: A Thália Egri Szín­játszó Társaság Mikulás estje a Városi Színházban. December i3: Dr. Búzdsné Vrata- rics Klára előadó estje a Fehér­teremben, a Ferencesek harangja javára. — Nincs világítás a Szarvas-tér környékén. Ma panaszos levelet hozott szerkesztőségünkbe a posta. Egyik Szarvas téren lakó olvasónk teszi szóvá az ott uralkodó vilá­gítási és közlekedési mizériákat. Mikor az Almagyar ucca építésé hez hozzáfogtak, a Szarvas téren levő villamos ívlámpát eltávolítot­ták, — panaszolja a levél s a kör nyéken azóta esténként igen nagy sötétség uralkodik, ami köz- biztonsági szempontból nem igen előnyős azon a vidéken. Amellett a sötétben a közlekedés sem jó, mert a vállalat, mikor megkezdte az útépítést, hatalmas domb földet rakott az ucca sarkán levő kereszt elé s úgylátszik, a föld eltakarítá­sáról már megfeledkeztek. A pa­naszt illetékes körök figyelmébe ajánljuk. — A tiszafüredi katolikus iskola Szent Erzsébet ünnepe. A tiszafüredi rőm. kath. iskolák november 22 én, vasárnap a Kaszinó dísztermében ünnepi előadást rendeznek árpád­házi Szent Erzsébet 700 éves jubi­leumán. Két színdarab, szavalatok adják össze a műsort, amelyet Veber János plébános, szentszéki tanácsos ünnepi beszéde vezet be. Egri lövők sikere Diósgyőrben. A diósgyőri polgári lővéiz egyesület — az országos verse­nyen elért győzelme emlékére — céllővőversenyt rendezett, ame­lyen az egri FLE ötös csapata is részt vett. Az egri lövészek a következő eredményt érték el: a csapatversenyben a III. helye­zést foglalták le, az egyéni ver­senyben több vármegyéből ősz* szesereglett kb. 170 induló kö­zül dr. Vratarics György II, a szarvasalak-lövésben Kunsay Gy. Ill, Stokker F. IV. lett. Az a tény, hogy Eger lövői nemcsak a vármegye legjobb lövészeinek bizonyultak a nyári versenyek alapján, hanem idegen megyék erős lövői közt is megállják a helyűket, — beszédes bizonyí­téka az egri PLE életképessé­gének és negyrahivatottságának. Megjelent EGER megyei város legújabb térképe 1:10.000. Utcajegyzékkel. Tervezte RAPCSÁK JÓZSEF v. műszaki tanácsos. Ára P 1*20 Kapható: a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. újságpapír a Mozitőzsdében — Ellopta a vasutas munkatás káját, mert három napja nem evett. Stefanik István fiatal gépészko vács már hosszabb idő óta munka nélkül élt és tiz fillérrel a zsebé­ben vonatra ült, hogy munkát ke­ressen. A füzesabonyi állomáson egy őrizetlenül hagyott vasúti munkatáskát elemeit abban a re­ményben, hogy abban élelmet ta­lál. Tettét azonban idejében észre­vették és a kovácslegényt átadták a csendőröknek, akik Egerbe hoz­ták. Szokolay Viktor kir. járásbiró a beismerésben levő vádlottat, aki azzal védekezett, hogy már három napja nem evett egy falatot és csupán élelmet sejtve benne, akarta kiüríteni a táskát, három napi fogházra Ítélte Az Ítélet jogerős. — Ezst is tudunk mi kirem álássan. Cigánykabarét rendeztek az egri muzsikusok. A közönség nem na gyón törte magát a színházba, de aki bent volt, az igen családias hangulatban élvezte végig a »pro­dukciókat.« Az első sorokban vil­logószemű rajkók csodálkoztak a nagy világosságon, sőt az egyik a zenekar elválasztó korlátjára fel­rakott lábakkal fejezte ki legma­gasabb elismerését. Szóval csalá­dias kis este volt. Teljes fényben parádéztak a cigányszépségek, ka cérkodták el a valódi cigány ver­bunkost, ahogy bogrács mellett szokták eleik az erdőn. Persze a szmoking már egy kissé világít, le az első sorig, de Istenem, me lyik cigánynak megy ma úgy, hogy új szmokingot csináltasson? Min­den szereplő egész barna leikével tüzesedett a sikerért. Van egy bak­fis primadonnájuk. Már úgy a deszkákon bakfis. Akármelyik kis színpadon megállaná a helyét. Az öreg Jónás kedves, görnyedt kar- rikatura. Lencse elé való, ahogy csendes tisztességgel megáll a banda előtt s ráhajllk a száraz fájára. (De szívhezsíróan tudja még ma is!) Az egészséges, ösztö­nös mókájú Rudin nevetni kell. Benne van az egész nagy vállal­kozása, bátorsága, amikor oda­vágja : Ezst izs tudunk mi kirem álássan. * Karácsonyi zenealbumok már kaphatók a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedések­ben. — Németországnak negyven millió mázsa búzára van szüksége. Meg­bízható agrár-statisztika szerint Németországnak az idei kampány­ban majdnem tízmillió mázsa ke­nyérgabonára van szüksége kül­földről és takarmánygabona-im­portja, a takarékoskodás dacára is, legalább harmincmillió mázsát fog kitenni. OLCSÓ * Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, mellszorulást vagy szívdobogást érez, igyák minél előbb valódi »Ferenc József« keserűvizet. Gyo­mor- és bólszakorvosok bizonyít ják, hogy a Ferenc József víz remek természetalkotta hashajtó. A Ferenc József keserfivíz gyógy­szertárakban, drogériákban és fű­szerüzletekben kapható. * Uránia. Kedden leszállított helyárakkal: «Babylon pusztu­lása» történelmi dráma és Stan- Pan hangos burleszk. Szerdán és csütörtökön Nóti Károly nagy ka­tona vígjátéka, a «Nyitott ablak« testvérfilmje :»A garnizon réme» ugyanazon szereplőkkel. — Félix Bressart e filmben két órán át kacagtatja a közönséget. Hangos Fox híradó. — Előadások kezdete 6 és Va9 órakor. — November végén jelenik meg a Gazdaságkutató intézet újabb jelen­tése. A Magyar Gazdaságkutató Intézet Vargha István dr. igazgató vezetésével most állítja össze azt a jelentést, amely Magyarország gazdasági és pénzügyi életének az őszi hónapokban történt fordula­taival szakszerűen fog foglalkozni. A jelentést, amely idegen nyelven is megjelenik, érdeklődéssel várják. Hirdessen az EGER napilapban 1 J * Divatlapok legújabb őszi és téli idénylapok már megérkeztek, nagy választékban kaphatók a Sajtószövetkezet és »Széchenyi« könyvkereskedésekben. Vörösmarty ucca 77. számú nagy üzletház így fele részben Ugyanott korcs­ma kétszobás la­kással azonal átadó. :::: 868 Film. egészben \ eladó. Kipróbálom az uramat. Úgynevezett «vasárnapi mű­sorban« került bemutatóra ez a mulatságos filmbohőzat, ami a tapasztalatok szerint egy kissé mindig delikát ízzel hat, most azonban a film önmaga is szol­gálatába áll az Uránia reklám- politikájának. Jő ötletű, életre­való filmvígjáték, amelyben a szerzők leleményessége sok ka­cagtató szituációban pályázik a közönség nevető idegeire, még­pedig, amint az előadás igazolta, teljes sikerrel. A bájos és köz­vetlen Liane Haid és Szőke Sza­kái joviális, egészséges, a bajok közepén is folyton indignálődott AZ EGRI EGYHÁZMEGYEI ÍROD. EGYESÜLET LEGÚJABB KIADÁSA. PÁZMÁNY PÉTER PRÉDIKÁCIÓI I. kötet ára 6 pengő. Sajtó alá rendezte: Dr. PETRO JÓZSEF pápai kamarás, teológiai tanár. Horn : Magyarországi Szent Erzsébet életrajza. Kötve 10’— P. Blaskó: Hódola; Szent Erzsébetnek. Fűzve .... 4'— P. Kaphatók a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkeresedésekben 1931 november 17 «■naBaBaKKnasasssBaHm önérzete töltik meg jő humorral a darabot. Kár, hogy a legmu­latságosabb jelenet már majd­nem ízléstelenül erőszakolt. Hat felvonásos expedíció* kí­sérő film a sarki tengerek vilá­gából mutat be érdekes és tiszta kőpiákat. (f) OLCSÓN azonnal eladók bútorok és egyéb ingóságok. — Deák Feren ucca 72. 8E0 Budapesti rádió-műsor. Kedd, november 17. 9.15: A Mándits szalonzenekar hangversenye. 9.30: Hírek 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Víz­állásjelentés magyarul és néme­tül. 12 : Déli harangsző az Egye­temi templomból, idöjárásjelentés. 12.05: Gramofónhangverseny Köz­ben 12.25: Hírek. I: Időjelzés, idő­járás és vízállásjelentés. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 3 30 : A »Tündér- vásár« meseórája. 4 45 : Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés, hírek. 5: A Turáni Társaság előadás- sorozatában Galánthay Glock Ti­vadar előadása: »Magyar olasz népi kapcsolatok.« 5.30 : Kelemen Lajos magyar nótákat énekel So- vánka Nándor és cigányzenekará­nak kíséretével: 6.30: Francia nyelvoktatás. 7 : »A színházak tűz­védelme.« ^ Tolnay Pál előadása. 7.30: Szalónzenekari hangverseny. 8.30: »Dani bá.« Hosszú Zoltán előadása. 9: Időjelzés, hírek. 9.15: A Magyar trió hangversenye. Utá­na kb. 10.25: Idöjárásjelentés. Majd : Radios Jóska és cigányzene­karának hangversenye. Laptuiaíáono# ás aisdó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Xishifdettset Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb klsbirdetés 60 • vasárnap és ünnepnap 80 ■ Hirdetések előre fizetendők. 4 SZOBA, előszoba, fürdőszoba, konyha, mosókonyha, éléskamra és mellékhelyi­ségekből álló Deák Ferenc ucca 29. számú villalakás május 1-től kiadó. Érte­kezhetni 27. szám alatt, a tulajdonosnál. SZÉCHENYI ucca 8. számú házban az emeleten 3 uccai szoba, fürdőszoba, mel­lékhelyiségekkel május 1-re kiadó. 862 ©T hold lucernás zöldség alá kiadó, négy hízott sertés eladó. Koszorú ucca 4. szám. 860 ZONGORA, kitűnő gyártmány, rövid, bérbeadó, magtekinthető Horánszky u. 26. 855 KOSSUTH tér 3. sz. ház 36 ezer pen­gőért kedvező fizetési feltételekkel eladó. Kávéházi helyiség kiadó. 836 ELSŐRENDŰ száraz színfa 2 80 P. ap­rítva 3-20 P. Királdi kőszén 3'60 P, bor­sodi 3 20 mázsa vételnél. Jókai ucca 10. 878 TELEKE5I út 7. sz. alatt 2 szobás ud­vari lakás előszobával, vízvezetékkel és kerttel azonnal kiadó. Ipacs, Erdődy tér 8 szám. IRODISTA nőt gép- és gyorsírót, ko­moly megbízható munkaerőt szép kéz­írással azonnali belépésre keres helybeli nagykereskedő cég. Ajánlatok «Próba­idős« jeligére a Mozitőzsdébe. SERTÉS árának olcsóbbodása folytán a húst 160 P-ért mérem. Mindennap friss vágás. Kuczora, Fő ucca 34. szám. 881 PERFEKT szakácsnő és szobalány ál­lást keresnek Cím kiadóban. 879 (260 ) Kyamuíott as fllmki1 IdtKiua! Sfemd*b«n. — felelős a?omdafgasgtté: Madil Károigj.

Next

/
Oldalképek
Tartalom