Eger - napilap, 1931/2
1931-10-30 / 246. szám
1931 október 30. 3 fi ö £ ft fi 6-os bizottság jelenése a 33-as bizottság ülésén. Budapest, október 29. A harmicchármss bizottság mai iiésén a költségvetés tételeinek itvizsgáláeára kiküldött 6-oi bizottság jelentést tett arröl, hogy megfigyelése szerint minő megtakarítások eszközölhetek ez 1931—32. böltségvatés egyes tételeinél. Megállapította a bizottság, hegy nsgyobb megtakarítások ciak nagyobb és jól átgondolt szervezeti változtatásokkal kapcsolatban érhetők el. Ugyanciak az egyes tárcák ke- baléban levő üzemek, részvénytársaságok, szövetkezetek ügykezelésének és sorsuk feletti döntés lehetőségeinek megvitatása ugyancsak alapos szervezeti és költségvetési reformok után ieheteéges. Kommunista röpcédulákat szórtak szét ma a budapesti egyetemen. Budapest, október 29. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölciészeti karának folyosóin ma az előadások megkezdése előtt kommunista röpcédulákat találtak szétszórva, sőt a folyosók falaira is felragasztva. Az egyetami altisztek azonnal összeszedték a röpira- tokat, az egyetem rektora pedig megindította a vizsgálatot a tettesek személyének megállapítása végett. Vágföldi legények sortüzet adtak le a cigányok putrijaira. Eger, október 29. Tegnap délután vágföldi legények formális hadjáratot vezettek az ottani cigányok ellen. Lőfegyverből 18—20 lövést adtak le 120 méternyi távolságból a cigényputribra. A golyók 2 cigányleányt halálosan találtak, egy 3 éves kis fiút, aki édes anyja ölében ült, oly súlyosan sebezett meg, bogy a halállal vívódik. Az összeütközésnek előzménye az, hogy a vágföldi cigányok a mu't héten megtámadták a szőlőből gyanútlanul hazatérő falusi legényeket s az egyiknek verekedés közbsn a karját is eltörték. A legények ezért bosszút forraltak, mire a cigányok elhagyták Vágföldet s a 7—8 kilo méternyire levő vámosszentgyőr- gyiclgönyputrikba vonultak visz- sza. A legények ide is követték Őket s 100—120 lépásnyi távolságból sortüzet adtak le a cigányok lakásaira. A vizsgálat megindult. Hirdessen az EGER napilapban. Az idén Is megtartják az elemi Iskolákban a takarékossági napot Eger, október 29. A takarékosság négy szociális és gazdasági jelentőségét átlátva, a közoktatásügyi miniszter a műit évben elrendelte az elemi iskolákban a takarékossági napok tartását október 31 év. Ezt a propagandanapot a postavezér- igazgatőság felhívására az idén is megrendezik osszágszerte, így A gabonakereskedők szerdán körtáviratot kaptak, amely utasítja a gabonakereskedőket, hogy a külföldi gabonaeladásokat Ausztria kivételével egyelőre szüntessék be A távirat nagy izgalmat idézett elő a gabonapiacon. A nyugati piacokra hatalmasan fellendült a magyar búza- kivitel és ennek tulajdonítható, hogy az utolsó hetek folyamán több, mint 2 pengővel emelkedett nálunk a búza ára. Eanek természetesen most végét szakítja egyelőre a Terménykiviteli Intézet mai távirata, de az intézkedés hátterét még nem isEger, október 29. Súlyos szerencsétlenséget okozott Egerszőláton az elmúlt napokban egy csősz tréfája. Az egyik szőlőben szüretelés közben tréfából ráfogta fegyverét Sike Teréz 17 éves szedőlányra a a fegyver elsült, a golyó a lány arcába furődott és eltörte állkapcsát. A tragikus kimenetelű tréfa lefolyását a sebesült lány adta elő, hogy a szüreten jőkedvű évődés közben az épp ott tartózkodó csősszel beszélgetett. Tréfa közben a csősz levette Eger, október 29. ki egri törvényszék tpgoep tartott főtárgyalást egy érdekes lólopási ügyben, melynek vádlottját, Nagy Károly 55 éves cigány lőkupecat 10 hőnapi börtönre ítélte. Az öreg roma már egyszer meglakta a börtönt, akkor is valami véletlen eltulajdonítás miatt, ámbár erősen fo- gadkozott, hogy nem volt hibás. Hevesmegyéb?n is. Bárdos Ádám dr. kir. tanfelügyelő ma küldötte szét az elemi iskolák igazgatóihoz erre vonatkozó rendelkezését, amelynek értelmében szombaton a htvaitne* gyei iskolákban előadás közben meg fognak emlékezni a tanítók a takarékosság nagy hasznáról növendékeik előtt. meri pontosan a gabonatőzsde. A miniszterelnök a Népszövetség pénzügyi bizottságához intézett levelében bejelentette a boletta megszüntetését és szerdán híre járt, hogy a bolettával együtt az a kamat- kedvezmény, amit a külföldre ezállító kereskedőknek biztosított a kormány, szintén megszűnik. A kamatkedvezmény megszüntetése természetesen súlyosan érinti b kereskedők üzleti számítását is, mert ilyen körülmények között nem tudják a régi árakat biztosítani a francia és az angol buzavásárlőknak. válláról Wrendi karabélyát és ráfogta. A következő pillanatban a fegyver elsült és a golyó a csősz szel szemben álló lány állába fúródott, közvetlenül a száj alatt. Csak a szerencséé véletlennek köszönhető, hogy a lövés nem volt halálos. A súlyosan sebesült lányt, akinek arcát és ruháját egy pillanat alatt elborította a vér, hevenyészve bekötözték és az Irgalmasrend egri kórházába szállították, ahol azonnal műtétet hajtottak végre rajta. Állapota még mindig súlyos. Ebbe a lókötésbe is csak véletlenül került bale, ilyen szerencsétlen ő, nem tehat róla, hogy részeg volt és ilyenkor sohase tud különbséget tenni az enyém-tied között. Úgy esett különben, hogy a tiszafüredi vásárról ballagott hazafelé, éjjel. Az utón egy kocsit talált, két remonda volt hozzákötve. Gazda sehol. Az öreg fáraőivadékban felkerekedett a szerzési vágy és hamarosan felmászott az egyik hátára, — aztán gyi te ! — Kilenben nem vöt írdemes, mert nem ért kérem Tekintetes úr 70 pengőt se a lú. Vak is volt, meg kehes mind a ketté. Csak poroizkált az országúton hazafelé, Karcag irányában, mikor a zaandárok elosiptők. Ilyen a szegény embar szerencséje. Zsuppon vitték vissza Füredre, ahol a két »szerzeményt« lelketlenül elvették tőle. — No mind- egy, úgyis kehes volt a sárga, a fakő is, meg világtalan mind a kettő. A törvényszék előtt azzal védekezett az öreg csont, hogy ittas volt, a lajdában elfogyasztott borok mián, nem tudta mit cselekszik. Különben láthatja a méltőságos bíró űr is, hiszen jőzanűl csak nem lopta volna el a két kehes, meg vak remondát. A bíróság azonban nem találta ilyen bizonyosnak az ártatlanságát Nagy Károly öreg kupec nek és a lókötésért 10 bőnapi börtönre ítélte. Ami ellen persze nagy ártatlansága tudatában fe- lebbezett őkelme. Öt asszonyt halálra tapostak egy kigyulladt moziban. A romániai Jassyban tegnap este előadás közben kigyulladt egy mozi. Pánik ütött ki ■ a fej- veiztettségben öt asszonyt tapostak halálra. A gépész és segédje szénné égett. A tüzet egyébként hamarosan lokalizálták. HÍREK — 1931. október 29. — HIRDETŐINKHEZ! Miután vasárnap, a miniszterelnökség rendelkezése folytán a napilapok nem jelennek meg, így ünnepi számunkat szombaton adjuk ki. Felkér' jük hirdetőinket, hogy a vasárnapi lapra szánt hirdetéseiket már pénteken adják le. Kiadóhivatal. — Halálozás. Mint részvéttel értesülünk, Makra Géza, gyöngyösi bankigazgató, a város köztiszteletben álló érdemes polgára meghalt. Halálát kiterjedt rokonság és egész Gyöngyös társadalma gyászolja. Szerdán betiltották a gabonakivitelt Egyelőre csakis Ausztriába szabad szállítani. Karabéllyal szájon lőtt a csősz egy egerszóláti lányt Szüreti tréfa közben történt a baleset, amelynek áldozata súlyos sebével az Irgalmasok kórházában fekszik. Tíz hónapi börtönt kapott egy cigány — véletlen lókötésért