Eger - napilap, 1931/1
1931-01-11 / 8. szám
EGER 3 1931. január 11. 9tt mär moil a kesébe veszi az irányítást ■ önmaga tölti meg tar talommai b a mega hazafias, kulturális és szociális érzésektől lobogó leikével ezt az intézményt, mintha csak kívülről nézné e tovább bandukolna a cáltalan- r.ggok rögös útjain. Félreértések kikerülése végett mär most ki kell jelentenem, hogy ily anyagi részvétei mellett sem gondolok egyesületi tulajdonjogra, hanem csak használati jogra, amelyet Eger várossal, mint tulajdouoi- sal szerződésileg biztosítanának maguknak bizonyos ciekély bér (fentartásra, fejlesztőm) az egyesületek. A gyűjtés eredményessége szempontjából közakarattal meg kellene egyezni abban, bogy az emlíiett 3 év alatt a Szegény- gondozó Bizottság havi gyűjtésein s a szegények karácsonyi felsegélyezésén kívül semmiféle gyűjtés (különösen nem idegen célú gyűjtés) ne folyhassék városunkban, viszont minden vigalom, kulturdélután stb. megrendezése ennek az eszmének jGgyében folyna le. Nem a teljesség okából említem, csak tájékoztatásul véleményem szerint a kővetkező egyesületek léphetnének erőteljeseb ben a sorompóba a fenti célok snegvalóiítása érdekében. Egri Dalkör, a Move Egri Sportegylet, Műkedvelők Köre, Manse, Szociális Missiótánulat és Leányklubja, az Emericana Ag- ria és Egedia corporatiói, a Katolikus Kör, az Egri Jogakadémiai Kör, a Gárdonyi Jár- saság Hadirokkantak Országos Szövetségének egri Cíoporija, Frontharcosok Szövetsége, Eger vidéki Jótékony Nőegylet, He vet vár megyei Cserkész Intéző Bizottság, Egri Leventeegyesület stb. Mily sokat lendítene pl. az Egri Dalkörön és a Műkedvelők Körén, ha ebben a bulturbázban volna meghitt finom szépségű, legfeljebb 200—250 személy befogadására alkalmas, modern szín paddal ellátott díszterme (Kamaraszínháza), próbaterme, amelyért nem kell könyörögni senkinek, amely a sajátja. Mily változatos prcgrammbővítést jelentene a Mesének, a főiskolai ifjúságnak b a leventeintézménynek az itt elhelyezhető modern torna- és vivőterem. Mily fellendülést jelentene az igazi mélyebb értelmű klubéletnek, ha a Kát. Körnek, megerősödve az Emericana programmjával és ifjúságával, itt volnának az egyesü lati helyiségei. És mily sok vitalitás, erő, kulturgondolat és szociális szeretet áradba ki innen a közéletbe az egyesületek intenzivebb, központibb munkája nyomán. Ez a ház lehetne a szive, az agya s ideghálózata a város társadalmi életének s ha úgy fordul esetleg az idő, erős vára a magyarság szent eszményeinek. * Átadom ezeket a gondolatokat a nyilvánosságnak. Fajom, legközelebbi lors-osztályostársaim szeretető a irányukban mindig ctelekídni kész kőielestégérze- tem sugallta őket. A böicseu mosolygókkal, a guoyolődőkkal, a kétiyelnseskedő Patő Paloiskal nem törődöm; akik azonban hisznek abban, bogy az álmok is megvalósulhatnak s tettrefcé- szén a ág a mások munkáját, terhét, kötelezettségeit is hajlan dók magukra vállalni, őszintén szeretik egyesületeiket s rejtők keresztül a eb?gyár jövőt, azoknak Bzt mondom : testvérek kéz a késbe s munkára fel! Dr. Urbán Gusztáv. A bíróság megakadályozza, hogy a jövőben könnyelműen lehessen sajtópert indítani Jaiiuír elsején életbelépett az igazságszolgáltatás egyszerűsítéséről szóló törvény s olyan pa- ragrafurokat is tartalmaz, amo lyek előreláthatóan véget vetnek annak, hogy boldog- boldogtalan, sokszor a legkisebb alap nélkül sajtópart indíthasson. A törvény értelmében ugyani* a bíróságnak jogában van a főmag ánvádlótól a felmerülő bűnügyi költségek fedezésére előleget követelni. Ha a pénzt a fömagánvádlók nem helyezik letétbe, az eljárást hivatalból megszűnte ik. Erdei fákhoz vágott az elszabadult szánkó egy napszámost a tarnaleleszi erdőben Életveszélyes sérüléseket szenvedett a szerencsétlen ember. Koponyáját összetörte a fa törzsén. latnait le-z, jan. 10. (Saját tudósítónktól.) Súlyos izarencséilességel oko zott tegnap délután a Tercsié lesz melletti erdőkben egy, a meredek lejtőn elez&badult szánkó. Csontos ürü József 25 éves napszámost a parton lefelé futó szán rudja az ut melletti fák egyikéhez vágta s a legény olyan szerencsétlenül esett a fa törzsére, hogy koponyáját összeroncsolta. A baleset úgy történt, hogy Ciontoi, aki másodaiagáv;.l dolgozott egy szánkónál a fakitermelő telep an, a lejtön lefelé húzott egy teljesen megrakott talpat. A keskeny, kanyargós erdei úton, amely meglehetősen erős lejtésű, nagy lendületűéi siklott lefelé a szán. Caonto», aki a rúd mellett haladt, VAGYONT SZEREZ MARABU KELTETŐGÉPPEL ha baromfitenyésztéssel foglalkozik. A legmo dernebb gyártmány, legkitűnőbb kivitel! Gra vitációs központi melegvízfűtés ! Automatikus melegszabályozás párologtatás és szellőztetés. A m a 1 i t h aszbesztpala belső burkolattal. Nem vetemedik, kitűnő hőszigetelő ! Elpusztíthatatlan. Tojások forgatása kívülről egy pillanat alatt! MAGYAR RADIÁTORGYÁR R. T. BUDAPEST. Gyár: X., GYÖÖ&RŐI ÚT 76-78. Városi iroda és mintaraktár: V., Kálmán ucca 18. Telefon: 197—08. Műanyák, téli csibenevelőketrecek (battériák), őlak, baromfitenyésztési eszközök. Alacsony árak ! Kedvező fizetési feltételek ! Szakszerű oktatás! L Képviselet: Illés Béla műszaki- és gépkereskedőnél Eger^Kosuthtér viasza akarta tartani a talpat, de az, súlyánál fogva, már nem volt megállítható. Az egyik kanyarodénál aztán megtörted a szerencsétlenség: a *zán rudja ellökte Oionto*», aki futva igyekezett a jármű mellett u nagy Ívben röpítette a fák közé. A napszámos oly n szeren* ciétlenül esett, hogy az egyik vastagtörzsü tölgybe vágta a fejét E«zmélstlenül maradt a baleset színhelyén s a vele volt másik munkás vitte el a telepre, ahol orvosi segélyben részoiítették. Megállapítást nyert, hogy az ütés következtében súlyos koponyaalapi törést szenvedett, úgyhogy állapota életveszélyes 145 ezer darab kedvezményes árú szőlővesz- szőt osztanak szét az egri gazdák között. Eger, január 10. Eger város polgármestere la- puuk útján értesíti a gazdákat, hogy a vincellériskola telepéről 50 százalékos árengedménnyel 120 ezer derab első osztályú ripéria (ezrenként 12 pengő 50 fillér), továbbá 25 ezer dareb másodosztályú ripária (ezrenként 5 pengő) kerül kiosztásra. Ezenkívül kiosztanak nagyobb mennyiségű ripáriát és berlan- diere-i vesszőt nagyobb mennyiségben, rendes áron. Az igényt tartó szőlősgazdák Tumli Kálmánnál (városháza) január 19. ig jegyeztethetik elő a szükséges szőlővösszómennyi- ■éget. ___________________ I dőjárás. Prognózis: Hideg idő várható némi havazással. \ singer varrógépek mégis A LEGJOBBAK N HÍREK 1931. január 10. — A Hevesvármegyei Automobi- losok Egyesülete január hó 17.-én, szombaton este 8 órakor Gyöngyösön, a Hungária nagyszálló külön termében sportvacsorát rendez. — Hatvani II. negyed Olvasóköre január 6.-án tartott közgyűlésén Radii Károly érseki nyomdaigazgatót társelnökké választotta. Kávé, tea szaküzlet Meinl Gyula rt. Lerakat: Jókai u. Tel. 228. — Az apci műkedvelők előadása. A Falu Szövetség apci csoportja saját könyvtára javára, az ottani Kultűrház nagytermében január 11. én műkedvelő előadást rendez. A község fiatalságából ösz- szeállított gárda A harmadik c. paraszttörténetet adja elő. A kul- turest fővódnökségét Szent Ivány Farkas vállalta el. » «Standard Rex* a legtöbbet tudó rádió. Lusztig Sándornál.