Eger - napilap, 1931/1
1931-03-08 / 55. szám
1931. március 8. EGER 3 100.000 kilométert lefuthat minden kocsi, de 100,000 kilométeres rekordteljesítményt 100 nap alatt közönséges országutakon és rém des szériakocsival csak FORD ért el. Felsőmagyarországi autorizált képviselet: Szilágyi és 2> is kant gépgyára flíiskolc Telefon: 185. Postafiók 60. Négy évi fegyházra ítélt a törvényszék egy munkást, aki a robogó autó soffőrjét leszúrta áss szeg beinvesztálásfival elsőrendű szakismerettel és érzékkel, értékei vezető tiiztek alkalmazásával, eurőpai értelemben ia modern gyári üzemmé fejleaztette az immár 200 munkást foglalkoztató ipartelepit, amelynek további üzembentartáaa az egéaz vármegyének érdeke, amellett országot fontosságú ia. Miskolc egyhangúan állást foglalt a vasárnapi munkaszünet mellett. Miskolc törvényhatósága legutóbbi üléaén követendő példát állított az ország többi megyei éa városi törvényhatósága elé. A legutóbbi közgyűlés állást foglalt a vasárnapi teljes munkaszűnet és szesztilalom mellett A fölszólalók pártkülöiibség nélkül fogadták el a törvényhatóság javallatát, mely szerint a minisztertől nemcsak a vasár népi munksszünetet kérik, hanem azt is, hogy ezentúl hétfőre ne engedélyezzenek vásárokat. Ä Kinizsi utcai rablók a bíróság előtt. Budapest, március 7. Ma kezdte tárgyalni a budapesti törvényszék a Kinizsi uteri rablók bűnügyét. Ismeretes, hogy jaEUár elején az egyik budapesti sutőgarázst Pálinkás Mihály egy társával az esti érákban vakmerő módon kirabolta. A bíróság ez űj törvénykezési egyszerűsítés alapján már most tárgyalásra tűzte bi az ügyet. Az ügyészség Pálinkás és társa ellen rablás bűatette miatt emelt vádat. A két rablót megvasalva kísérték a tárgyalóterembe, ahol hatalmas közönség gyűlt össze. HATÓSÁGILAG ENGEDÉLYEZETT^ VILLANYVILÁGÍTÁSI ÁTSZERELÉSEK AZ ŰJ MEGYEI ÁRAMRA CSILLÁROK JAVÍTÁSA, TISZTÍTÁSA Pfim flF TESTVÉREKNÉL ly U U L/Ul A LEGOLCSÓBB! EGER, KASZINÓ UCCA. TELEFON 128. Időjárás. Budapest, március 7. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: — Hazánkban tegn8p általános havazás indult meg, amely mindenütt éreztette hatását a hőmérsékletben.. A lehűlés csökkent és az éjszakai minimumok a —4, —6 C. fok körül mozogtak, ami négy fokos enyhülés jelent az előbbi napokhoz képest. A hőréteg állása a Gallyatőn 36, Lillafüreden 12 cm. Budapesten ma délben —3 0 fokot mértek. Prognózis: jobbára borult idő vár ható, lassú hőemelkedóssel és sok helyen csapadékkal, hóval, vagy esővel. Eger, március 7. Mo*t került a törvényszék Pretterhoffer tanácsa elé annak a véres szurkálásnak az ügye, amely még a múlt év őszén egy száguldó autón játszódott le Feldebrő határában. Lukács Báni budapesti autő- fuvarozőt a község korcsmájában történt öiszeszőlalkozás után Govorkovics Péter nevű fiatal szállítómunkás ez autő hágciő- járói, a karosszéria ablakán keresztül orvul hasbaszurta, majd leugorva a száguldó kocsiról, elmenekült. Lukács Béni babot szántott teherautóján Verpelétról Buda pjstre. Ú.közben Feldebrő szövetkezeti italmérése előtt megállította az autót a a munkásnak, aki vele volt az űtoD, meghagyta, hogy vigyázzon hint a kocára, mig ő valami itallal felfrissíti magát. A munkás elunva kint a várakozást, rövid idő múlva beszólt a gazdájának, hogy induljanak. Á fuvaros Bzonban kiküldte, hogy várjon még egy darabig, mert úgysem sietős az útjuk. Govorkovics nemsokára megint banyitott az ivőba és most már durva hangon figyelmeztette a gazdáját az indulásra. A durva és tiszteletlen hang bosszantotta Lukácsot, ezért felelősségre vonta a munkást, amiből erős szóváltás keletkezett a két ember között. Mikor a szóváltás hevében Lukács bi akarta lökni renitenskedő alkalmazottját az ajtón, az visszafordult és hatalmas erővsl arcon vágta a gazdáját Lukács ezekutáa természetesen nem volt hajlandó az autón tovább vinni a munkást, hanem pénzt adott neki útiköltségre, hogy vonaton jöjjön utána. Go- vorkovia szialeg beleegyezett ebbe, de magában bosszút forralt és amikor Lukács elindult ez autóval, hátulról észrevétlenül főlkapaizkodoti ő is a kocsira. A zsákok tetején előreh úszott a hágcsóra és a karosszérián behajolva, zsebkését a kormány mellett ülő autó ulajdonosba döfte, azután leugrott a száguldó kocsiról. Lukáos a támadás után véresen hanyatló t vissza az ülésen, erőtlenné vált kezei lehullottak a kormánykerékről s így az sutó Irányát vesztve néhány méter után az útmenti árokba fordult. Arra haladó fuvarosok találták meg az összetört autóban eszméletlenül fekvő embert, akit kocáira téve beszállítottak az Irgalmatok egri kórházába. Sokáig élst halál között lebe flett, míg a gondoe kezelés mellett kiheverte a véres autőkaland következményeit. A tettes a merénylet u'án nem jutott messze, mart a csendőrök elfogták és kihall gatása után beszállították az egri ügyészség fogházába. A törvényszék Prettenhoffer tan'csa ma tárgy elta Govorkovics bűaügyét és a tanúkihallgatások után megállapítva a tényállást 4 évi fegyházra Ítélte a munkást. Az ítélet a vád és védelem fellebbazése folytán az ítélőtábla elé kerül. Kérjen fűszeresétől kipróbálásra egy darab INGYEN üveg Herceg Esterházy-féle ételízesítő húskivonatot. Egri képviselő: DOMÁN JENŐ. Hírek néhány sorban. — A felvidék! tőt nemzett liga kezdeményezésére akoiő indult meg, hogy a hatóságok a jövőben tagadják meg a magyar újságírók beutazási engsdélyőt. — Franciaország a közeljövőben elnököt választ. A jelöltek sorába Briand-t is emlegetik. — A román rendőrség letartóztatta S^jő Bálát, aki a kommün idején Kun Bálának volt bizalmi embere. — A képviselöház tegnapi ülésén a felszólalók a magyar ipar pártolása mellett mondottak nagy beszédeket. — A Fővárosi Operett- színház tegnspeiti előadását nagy botrány zavarta meg. Dcát Árpád szinész, aki a közelmúltban Szokolay Olly primadonna miatt követett el öngyilkossági kísérletet, a kulisszák mögött arcul- verte az éppen a jelenésére siető Daily Ferencet. — Olaszország lakossága meghaladja a 43 milliót. Az országban 20 ezer olyan csa- lád van, amely tiznél több gyermeket tud felmutatni. — A Kúria éi a Tábla tanáos- beosztásaiban a legutóbbi kinevezések folytán nagyarányú változások lesznek. — Az osztrák kancellár véleménye szerint Európa túljutott a gazdasági válság mélypontján, amit bizonyít a munkanélküliség fokozatos c.ökkenése is. — A mohácsi árvaszéki ülnök sikkresztási ügyét még márciusban tárgyalás alá veszi a törvényszék. — Az angol honvédelmi miniszter beterjesztette költségvetésé*, amely szerint a tengerészet legénységi állományát 3400, a szárazföldi hadsereg legénységét pedig 10 ezer emberrel csökkentik. — Kőszeghy Teréz operaénekesnő, aki nemrégiben azt hiresztelte, hogy apáca lesz, letett tervéről és továbbra is marad a színpadon. — A budapesti űj vásárcsarnok megépítését rövidesen megkezdik. Az épületet még ez év őszén át akarják adni a forgalomnak.— A patialai maharadzsa, aki nemrégiben Magyarországon is járt, eurőpai útja alkalmából közel egymillió pengőért vásárolt ingeket, nadrágokat és ha-