Eger - napilap, 1931/1
1931-02-24 / 44. szám
1931. február 24. EQEK 3 Bolyai Mihály ezu áa féljelen- iést tett támadója ellen, azonban az egri törvényszék Dragon Pált felmentette az ellene emelt vád alól, mert beigazolódott, hogy Bolyai éjjeli őrt a támadás nem hivatásának jogszerű gyakorlása közben érte. Knlturdélután a Legényegyletben. Az Egri Katbolikus Legényegylet vasárnap délután székházának dísztermét teljesen megtöltő közönség előtt a szokott •ikerrel rendezte meg kultur- dálutánját. A műsort Jäger Károly vezényletével az állandó fejlődést mutató tarítőképzőin- tézeti zenekar nyitánya vezette be, amely után 7aos Ioa, Balog János, Hanus László é* Hobo• nya Sándor a «Tshén« c. egy- felvonásos parasztbohőzattal sze- rez'ek tok tapssal ju'almazott derűs félórát a közönségnek. A majdnem tiszta művészi él- méoy erejével hatott Virágvölgyi Béla felsőkereskedelmi iskolai tanár hegedűszólója Kóbor Antal zongorahisőretével Hubay: Oiárdajelenetét adta elő briliáns technikával, a hallgatóság ujráző tetszésnyilvánítása mellett. Ezután Török Kálmán prépostkanonok tartott érdekes impressziókban gazdag előadást Angliában szerzett úti élményeiről. Színes képekben elevenedett meg a kontinensen keresztülvezető útrészlet nagyobb állomásai s a világ fővárosának: Páninak a hallgatóságot lenyűgöző erővel megejtő szépségei. Az angol főváros óriási arányai, szédületes iramú élete — és az angol nemzeti tulajdonságok széleshorizontű meglátását eláruló ismertetése után az előadd Anglia történelmi távlataiba irányította vissza kereső reflektorát és azokat az okokat tárta fel, amelyek az angol nép hit- szakedására és az anglikán egyház megalapí á-ára vezettek. A hallgatóságát mindvégig lebilin- c.elő ismertetés azzal a megnyugtató befejezéssel ért véget, hogy az angol nép nem tudja megtagadni a múltat és egyre nő azoknak a száma, akik az igaz Egyház kebelébe télnek vissza. Az élvezetes előadást a tanítóképzősök nagy tetszéssel fogadott zenekari száma folytatta, amely után Kóbor Antal diszkrét zongorakiséretével Hajdú Árpád íj. magyar dalokat adott elő. Befejezésül a Legényegylet műkedvelő gárdája a «Hold- kórosak» című egyfelvonásos vígjátékban megérdemelt sikerrel öregbítették a gárda régi hírnevét. A kulturdélután megrendezése Veres Gyula munkáját dicséri. Rejtélyes dráma a vasúti sínek között Késpárbajt vívott két verpeléti dohányos a vasúti síneken s nem vették észre a közeledő gyorsvonatot, amely egyiküket halálra gázolta. —Haldoklik a másik áldozat is. Szombaton este eddig még kiderítetlen események történtek a Sátoraljaújhely—budapesti vonalon, Taktaharkány és Tisza- luc között. A délutáni gyorsvonat egynegyed hét őrskor robogott keresztül a tiszaluci állomáson. Alig haladt tova, a pályaőrök elindultak, hogy a szokásos vizsgálatot megejtték a sínek közt. Az egyik őrház közelében haladtak, amikor a kézilámpás gyór világításánál a töltés mellett elhúzódó árokban két mozdulatlan férfit pil lantottak mag. Nyomban segítségükre siettek. Az egyik férfi már halott volt, míg a másik, aki mellette feküdt, eszméletlenül hörgőit. Mindketten véresek voltak és amint a lámpák gyenge világításánál meglehetett állspítani, iszonyatos sebek borították testüket. A ruházatuk, mely föld- míves külsejű volt, cafatokban lógott le róluk. A pályaőrök beszállították a szerencsétleneket a legközelebbi őrházba, majd értesítették a csendőröket, akik azonnal kiszálltak a vonalra. . Az első pillanatokban úgy látszott, hogy egy borzalmas vasúti sze rencsétlensóg történt, amelyet a gyorsvonat okozott. Minden jel amellett szólt, hogy a két ember a sinek között haladt és nem vette észre a robogd szerelvényt, amely elütötte őket. A vonat lökhárítója azután mindkettőjüket belódította az árokba, ahol egyikük halálát lelte, mig a másik életveszélyesen megsérült. Ennek a feltevésnek a tüzetesebb vizsgálat erősen ellentmondott ős felmerült az a vélemény, hogy nem csak egyszerű vasúti gázolásról van szó. A csendőrök ugyanis a haldokló és a halott kezében kést találtak. Közben sikerült megállapítani mindkettőjük személyazonosságát és 8Z ezzel kapcsolatban beszerzett adatok még inkább valószínűsítik, hogy egy véres kés- párbaj zajlott le a sínek között. A halott Kallós Mihály verpeléti dohánykertósz volt, társa pedig Valcsák Károly ugyancsak verpeléti dohánykertésszel azonos. A két dohányos már hónapok óta a Tiizaluo mellett fekvő tanyán dolgozott. Valószínű, hogy eddig ismeretlen okok miatt ellentétek támadtak közöttük s emiatt szőlalkoztik össze a sinek között. Közben előkerültek a kések és a két felingerelt ember nem vette észre a közeledő vonatot, amely azután az árokba sodorta őket. A ciendőrség munkáját igen megnehezíti az, hogy egyik verpelétit se lehet kihallgatni ; egyikök halott, a másikat pedig haldokolva szállították kórházba. Hírek néhány sorban. — A mezőgazdasági válság enyhítésére a pénzügyminiszter új törvényjavaslatot készít, amely szerint a bankokból alakítandó közös szerv kötvényeket bocsájt ki állami garancia mellett s ezekkel a kötvényekkel fizetik ki majd a bajbajutott gazdák hitelezőit. A gazdák adósságának fedezésére használják fel a gyufa- kölcsön utolaő részletét is. Továbbá a pénzintézetek 120 milliós belföldi kölciönt hoznak össze erre a célra. — A nyíregyházi gyilkosság főszereplői, Ehrenfeld Magda és családja, útlevelet kértek, vagyonukat pénzzé teszik és kivándorolnak Magyarország- ről a lezajlott botrány miatt. — A budapesti törvényszék szédelgő feldicsérés vétsége miatt indított eljárást egy jőnevü kereskedő ellen, aki 12 pengőért »selyem pouplin*-nak jelzett ingeket hozott forgalomba s mint kiderült, a febérnemüek más, silányabb anyagbői készültek. — A nagy vihar miatt nem tudott kikötni Nápolyban az Experia gőzös, amelyen Ferdinánd volt bolgár cár utazik. A hajó most valahol a nyílt tengeren hányódik. — A szovjet ismét emeli a vöröe hadsereg nőtagjainak számét. Az eddigi tervek szerint néhány éven belül a fegyveres erő 20 százalékát nők alkotják. — A cseh hivatalos lapok naponként ismétlődő korményzőaértései miatt a prágai magyar követ tiltakozó jegyzéket adott át Banesnek. — Huber Ferenc dunaföldvári főjegyzőt 22 társával együtt fogta vád alá a szekszárdi törvényszék. A főjegyző a fogyasztási adó nagy részét elsikkasztotta, azonkívül a községi villamos- telep építkezésénél 43 ezer pengőt kapott a vállalkozóktól. — A segédhivatali tisztviselők vasárnap nagygyűlést tartottak Budapesten és elhatározták, hogy memorandumban kérik a kormánytól sérelmeik orvoslását. Követelik az általános illetményrendezést, a kilenc évig működő díjnokok segédtiszti kinevezését, a B. csoport megszüntetését, a VII. fizetési osztály megnyitását, végül a kvalifikáció felemelését. A nagygyűlés résztvevői egyébként azt a felszólalást, aki kijelentette, hogy as előreláthatóan eredménytelen memorandumot mellőzni kell, leszavazta^___________________________ Olcsó újságpapír a „Mozitözsdében. Hevesy Gusztáváé előadása az Iparoskörben. Eger, február 23. Vasárnap délután tartotta első negybőjti kulturdélutánját az egri Keresztény Iparoskor. Jóllehet vasárnap sokfelé volt Egerben műsoros előadás és kultur- délután, az Iparoskör nagytermét mégis szépszámú közönség töltötte meg. Lanther János az Iparoskor műkedvelő gárdájának főrendezője nyiio’ti meg a kulturdélután t és üdvözölte a megjelenteket. Majd a Kör zenekara szerepelt két szépen előadott számmal. A »Nagyanyó metél• c. bájos életképet Brindza Ili és P. Kernstock Hédi énekelték a Gyulai Piri ős Sándor, további Pál Miki, Szán- tkoffer Lejed, Tóth Márti és Imi által nyújtott keretben. Nagy érdeklődés kísérte Hevesy Gusztáváé vetíiettképes előadását Sztambulról, »Kelet arany- kapujáról.« Rövid történeti ismertetés után a misztikus kelet gyöngyébeu töltött napjairól írt naplórészleteit olvasta fel • vitte el gondolatban hallgatóságát a Boszporusz rejtelmes városának annyi magyar, sőt egri vonatkozású helyére. A mindvégig tanulságos ős érdekes előadást hálás tapssal jutalmazta a hallgatóság. Ezután ismét a zenekar szerepeit Szabó: Magyar egyvelegével. A sikerült zeneszámot mBga a szerző, a Kör zenekarának karmestere vezényelte. Egy egyfelvonásos bohózat is szerepelt a műsoron, amelyben Frankó Endre, Eperjessy Sándor, Lakatos István és Perger János arattak sikert. A szünetekben Lanther János szórakoztatta sikerült tréfáival a közönséget. A rendezőiért Pál Bélát illeti meg az elismerés. Új aranybányákat fedeztek fel a Mátra- hegységben. Gyöngyösről jelentik : Magyar- ország régi és értékes ércbányáinak elvesztése után lázas kutatás indult meg űj ércbányák feltárására. Különösen az arany előfordulások érdekelték a szak- embareket, mert ezektől a békeszerződés egészen megfosztotta az országot. Az ezirányu kutatások nem voltak eredménytelenek. Ma már két helyen is folyik ércbányászat, mind a kettő a Mátra- hegysőgban. Az egyik a kinostár tulajdona, Recsken, ahol arany-, ezüst- és főleg rézbányftszat folyik, a másik pedig egy nagyobb magánvállalaté Gyöngyösoroszi- ban, ahol arany, ezüst és cinken kívül ólomelőforduláiok is vannak. A legutóbbi időben még ezeknél ie gazdagabb és több köz-