Eger - napilap, 1930/2
1930-08-14 / 184. szám
Felgyújtották a máramarosszigeti zsinagógát. Az oláhorizági antiszemita zavargások mág ma is teljes erővel folynak. Az ország különböző részeiben egyre több és több atrocitást követnek el. Ma hajnalban Máramarosizigeten a zsinagógát gyújtották fel ismeretlen tettesek. A templom belsejében a frigyszekrény előtt szétszórt thőra-tekercieket találtak, amelyek petróleummal voltak le- öutve. Mennek a gólyák. Kiskőrös, aug. 13. Megkapó látványban volt részük tegnap délelőtt Kiskőrös lakóinak. 9—10 óra tájban gyülekezni kezdtek a búcsúzó gólyák a város fölött. Először észak felöl jött egy mintegy 3— 400 főből álló gólyacsoport, amelyhez újabb csapatok csatlakoztak a szélrózsa minden irányából. Alig egy órán belül szinte elsötétítette az eget a kő- válygő, kerengő gőlyahad. Párszor megkerülték a várost aztán elszálltak melegebb tájak felé. Feljegyzi az eset krónikása, hogy az uccára kitődult gyerekek zsebkendőket lobogtattak a távozó gólyák után. 5930. augusztus 14. HÍREK 1930. augusztus 13. — Esküvő. Halász Sándor m. kir. gazdasági felügyelő augusztus 14-én, délelőtt vezeti oltárhoz néhai lokcai Lokcsánszky Lajos m. kir. gazdasági felügyelő leányát, Ilonát, a budapesti belvárosi plébániatemplomban. — Elmegyógyintézetbe szállították Völgyessy Ferenc dr. elvált feleségét. Megírtuk annak idején, hogy Völgyessy Ferenc dr. budapesti orvos elvált felesége, kisleánya halála fölötti elkeseredésében öngyilkossági kisérletett követett el. Az Irgalmasrend kórházában vették ápolás alá a szerencsétlen asz- szonyt, akin azonban rövid idő múlva az elmezavar tünetei mutatkoztak, úgyhogy át kellett szállí tani az irgalmasnővérek női elmegyógyintézetébe. — Leesett egy munkás az ipar- vasut kocsijáról és súlyos zúzódáso- kat szenvedett Tegnap délután Felsőtárkány és Felnémet között a hordógyári iparvasut egyik fával megrakott kocsija, amelyen Bárdos József fékező ült, a nagy sebesség következtében egyik lejtőn kisiklott. A munkás a kocsiról az árokba zuhant s az esés következtében súlyos természetű zúzó- dásokat szenvedett. — Hordás közben lebukott a szekérről. Nagy János besenyőtelki gazdálkodó tegnap zabhordás közben szerencsétlenül járt. A megrakott szekérről a hibás elhelyezés következtében lecsúsztak a ké vék és az idős ember a kévékkel együtt a földre zuhant. Mivel a kocsi nem volt túlságosan magasra tetézve, az esés következtében csak kisebb zuzódásokat szenvedett. Beszállították az Irgalmasok kórházába. EGER Egymásután vizsgálják meg a belügyminisztériumi építkezéseket Budapest, augusztus 13. A belügyi építkezések bűnügyében megindult nyomozás során néhány nap óta a királyi ügyészség mellé beosztott detektívek munkája abban merül ki, hogy összegyűjtsék és megfelelően csoportosítsák a hónapok óta tartó nyomozás adatait. Az ügyészség most sorban Eger, augusztus 13. Annak idején az Eger foglalkozott azzal a regényes öngyilkossági üggyel, amelynek hősnője Kakuk József vendéglős felesége, Seres Julianna volt. Az asszony előbb mint pincérlány szolgált Kakuknál. aki később feleségül vette. A romantikus hajlamú nő egy fantasztikus mesével szédítette el férjét, amelyben szó esett előkelő származásáról és egy várkastély pincéjéről, ahol nagyon fontos okmányok, örökségre vonatkozók, vannak elrejtve. Mikor aztán a férj látni akarta ezeket az írásokat ■ autóra ülve feleségével együtt Ózdra indult, útközben Sejővárkony- bán az asszony öngyilkos- sági kísérletet követett el. A sebesültet a férj hazaszál- líttatta Egerbe, ahol felgyőgyu- lása után csak rövid idtig élt férjével. Megszökött a városból és magával vitte Kakuk pénzének egyrészét is. Pár héttel ezelőtt a vendéglős visszahozta feleségét Keszthelyről. A családi békesség azonban csak rövid ideig tartott, mert az asszony, hogy, hogy nem az Irgalmasok elmegyógyintézetébe záratta az urát. előveszi a többi építkezések ügyét és a legközelebbi hetek feladata lesz annak megállapítása, hogy a hátralévő építkezéseknél történtek-e visszaélések és ha igen, akkor ezeket uj személyek kő- vették-e el, vagy pedig a már letartóztatottakat kell belevonni ezekbe az ügyekbe is. A család felháborodva tiltakozott a dolog ellen, segíteni azonban nem tudott, mert Kakuk szabályszerűen kiállított tiszti- orvosi bizonyítvánnyal került a kórház elmeosztályára. A szokásos bírói eljárás vetett véget Kakuk József különös kálváriájának, A kórházban megjelent Szilágyi József dr. törvényszéki orvos és Temesváry István ellenőrzi szakértő, hogy megejtsék a vizs - gálatot a járásbíróság megbízásából, ahol ilyen esetebban megiadítják a gondnokság alá helyezési eljárást. Ez az orvosi vizsgálat megállapította, hogy szó sincsen ön- és közveszélyes őrültségről, legfeljebb súlyos idegbajról, ami azonban nem ok arra, hogy valakit az őrültek házába zárjanak. A vizsgálat eredményeké- pen Kakuk Józsefet, néhány napi kényszerű rabság után elbocsátották a kórház elme- osztályáról. Az »előkelő« feleség már nem várta meg kiszabaduló féjreurát, mert a sikerült »ciioy« után elutazott Egerből. — Az Egri Kereskedelmi Alkal mazottak Egyesületének nyári tánc • mulatsága nagy sikerrel zajlett le a Koronában. A közbejött rossz idő sem tudta elrontani az este hangulatát, amely az egyesület egyik legmelegebb, legközvetlenebb mulatságává avatta a vidám nyári bált. A megjelentek névsorát az alábbiakban bocsájtotta rendelkezésünkre a rendezőség: Asszonyok: dr. Bársony Endrőné, Friedmann Ferencné, Kronberger Balázsné, Kohn Jenőné, dr. Lázár Bertalanná, dr. Grosz Józsefné, Lájer Mik- lósné, Pollák Dávidné, Rosenfeld Ignácné, dr. RóthDezsőné, RóthMik- sáné, Schvartz Andorné, Schvartz Mártonná, Schvartz Adolfné, Stern Jakabné, Székely Endréné, Tarján Endréné, Weinberger Zsigmondné, Wallerstein I. né, Weisz Mórné. Leányok: Bársony Éva, Fried- mann Böske, Grosz Magda, Grosz Klárika, Halász Gabi, Kaufmann Elza, Klein Boriska, Katz Etus (Budapest), Kohn Mariska, Kronberger Bözsike, Fülöp Dudy, Róth Kató, Rusznyák Gizi (Szolnok), Stern Kató, Schvartz Ila, Weinberger Magda, Weisz Kató, Waller- stein Olga, Weisz Sári, Weisz Anny. * Uránia. Csütörtökön és pénteken néma műsor : »Aranytánc« két ifjú szív találkozása a szenvedés, bűn és gyűlölet forgatagában. A női főszerepet Dolores dél Bio játsza. A film külső felvételei Klondike környékén készültek Alaszkában. Magyar Híradó. Előadások kezdete 6 és egynegyed 9 órakor. Szombaton és vasárnap hangos műsor: »Äz apák bűnei« Főszerepben Emil Jannings. «Békéiig konferál«. Békeffy magyar konferánsza hangos filmről. — Iskolakönyveket csak magyar papíron szabad nyomtatni. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértőig a magyar papíripar védelme érdekében elrendelte, hogy az iskolakönyveket kizárólag csak hazai gyártmányú papiroson szabad előállítani. A kultuszminiszter elrendeli, hogy a könyvkiadó vállalatok külföldi származású és iskolakönyv céljaira szolgáló raktárukat záros határidőn belül jelentsék be a kereskedelmi minisztériumnak. * A célravezető biztos utat mutatja meg a hirdetőnek a fogyasztóhoz az az ötletesen összeállított hirdetési ujságkatalógus, amelyet most küld széjjel az országszerte legelőnyösebben ismert Erdős József hirdető irodája. Az Ízlésesen kiállított könyvecskét lapozgatva, látjuk, hogy Erdős József 35 év alatt a reklám terén szerzett minden tudását, tapasztalatát állítja a hirdető szolgálatába, irodája alapossággal, felkészültséggel és szaktudással működik és ötletes reklámjai, annak olcsó kivitelezése teljesen feleslegessé teszik külföldi hirdetési iroda igény- bevételét. A legparányibb apró- hirdetést épúgy, mint a legnagyobb sajtóhadjáratot az Erdős iroda a legcsekéllyebb haszonnal bonyolítja le. Érdeklődőknek ez a most megjelent reklámfüzet élvezetes tanulmány, amelyet kívánságra bárkinek ingyen küld meg Erdős József hirdetési irodája Budapest, VI. Teréz kürút 35. * Legújabb zeneművek, slágerek megjelenésük után a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyv- kereskedésekben kaphatók. A világhirü MERCEDES-BENZ » személy- és teherautók és a M. kir. áll Vas- Wf Acél- és Gépgyárak által gyártott MÁVAG-MERCEDES-BENZ teherautók, autóbuszok és különleges autók :: vezérképviselete és eladási központja :-. MERCEDES BENZ AUTOMOBIL R. T. BUDAPEST IV., VÁCI UCCA 24. SZÁM Körzetképviselet: Fried-féle gépgyér és vasöntöde Miskolc. Kakuk József vendéglősről megállapította a törvényszéki orvos, hogy épelméjű A szerencsétlen ember, akit »előkelő« származású felesége juttatott zárt intézetbe, elhagyta az elmegyógyintézetet. Az asszony ismeretlen helyre távozott.