Eger - napilap, 1930/2
1930-08-05 / 176. szám
4 EGER 1930 augusztus 5. Budapesti előkelő likőr és rumggár keres helyi képviselőt Eger és közvetlen környékére, aki nagy és állandó vevőkört tudna biztosítani. Csakis elsőrangúan bevezetett urak jelentkezzenek, akiket az eddigi eredmények igazolnak. Ajánlatok: «Biztos jövő» jeligére Leopold Ggula hirdető vállalat, Budapest, Erzsébet körút 39. szám alá küldendők. Megjelent az Ószövetségi Szentírás új kiadásának I. kötete Tartalmazza az Ószövetségnek Mózes első könyvétől a Királyok negyedik könyvéig terjedő részét. 1020oldal. Név- és tárgymutató, 2 térkép (1. Előázsia, 2. Palesztina). Egészvászonköt. bolti ára 10 pengő. Kapható a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésben emberét felülmúlta a MESE minden embere, Keserű jóformán tehetetlen volt Bolyby szereléseivel szemben, Homonnsy pedig úgy Tarrődy, mint Bárány mellett másodrangű szerepet játszott. A MESE csepata nem áll meg ennél a pestiek számára meglepetésszerű, de annál inkább megérdemelt győzelménél, hanem folytatja lelkiismeretes tréning- jét, melyet a válogatott űszőcsa- pat júliusi túrája miatt kénytelen volt megszakítani. Vasárnap, e hó iO-én az egri uszodában mérkőzik a MUE csapatával, mely a másodosztály tavalyi bajnokaként először mérkőzik elsőosztályű bajnoki meccs keretében a MESE vei. A mérkőzést űszőverseny előzi meg, amelyet a Csillagász-kongresszus Egerbe kiránduló résztvevői számára rendez a MESE. E ház] úszóverseny szenzációja dr. Bárány István bajnokunk startja, amely e szezonban első Magyar- országon. A MESE reméli, hogy Eger város sportszerető közönsége tömeges megjelenésével fogja kihasználni az alkalmat, hogy ez évben először lássa magyar földön ez eurőpabajnokot. Mese—Turul F. C. 5:0 (3:0) Bíró: Szekeres. A vasárnapi futballmérkőzés mindössze mintegy 350 nézőt vonzott a pályára, holott tekintettel arra, hogy a Turul igen jőnevű másodosztályú ptofi csapat, sokkal nagyobb érdeklődést érdemelt volna a játék. A Mese végre nagyon kitett magáért és megmutatta, hogy mennyire érdemtelenül kellett elhagyni az első osztály berkeit. Az egész játékidő alatt lelkesen és szépen játszott, sőt ami náluk nagy ritkaság, óriási szerencse is kisérte a csapatot. A játékosok közül Szabados és Takács dolgoztak elsősorban a legszebben, de nem volt ember, aki nem úgy dolgozott volua, ahogyan azt az adott helyzet kívánta. Meg kell említenünk a most először beállított Molnár fejlődő tehetségét, aki rövidesen némi kis fizikai erősödéi után minden bizonnyal állóképes embere lesz a Mesének. A Turul nem felelt meg a várakozásnak. Erősen megzavarta Őket a Mese gőllövö képessége és gyorsasága. Legjobb emberük a bal bakk Raisner volt. A vereséget azonban ilyen mértékben nem érdemelték meg. A mérkőzés nagyobbrészt a Mese diktáló fölénye mellett telt el. Rövidesen Takács belőtte az első gólt, ami teljesen megzavarta a Turult és így történt meg, hogy Pruziimzby pár perc múlva megszerezte a második gólt. A félidő végén pedig ugyancsak Pruziinszky leadásából Szabados háromra szaporította a gólok számát. A második félidőben Szabados az első gőllövő, amit Molnár fejes gólja követ. A félidő végén pedig Takáci kézzel leütve a labdát, kitör és ismét gólt szerez. A bíró nem látta meg a hendszet és érvényeinek ítélte a gólt. A Turul játékotok azonban különösen Reisner, akit a bíró emiatt ki is állított, erőien proteitáltak éa így a Meie intézőjének, Poppé Aladárnak közbelépésre a bírő érvénytelenítette ítéletét. Ezzel az eseménnyel be is fejeződött a mérkőzés. Előtte a Mese II. 5:1 arányban megverte a Dobó kombinált csapatát. A Meie II. legjobbja Molnár volt. (Ch. J.) Közgazdaság. Tovább csökkent a mezőgazdaság vásárló ereje. A Pénzintézeti Központ legújabb gazdasági beszámolója részletesen foglalkozik a mező- gazdaság helyzetével. Kiemeli, bog., 1 magyar mezőgazdaság helyzete ennek az esztendőnek első hónapjaiban nem javult. A mezőgazdasági termékek piacra- hozatalából származó vásárlóerő indexizáma — az 1925—27 megfelelő hónapjainak átlagát 100-al egyenlőnek véve — a múlt év decemberében még 824 volt, ez év márcias végére azonban már 75'6-ra és május végére 69 9-re süllyedt. A vásárlőarő indtx száma tehát az első negyedévben 8 3 százalékkal ciökkent. A terményárak lemorzsolódásával izemben csak az állatbiz- lalásnál mutatkozott egy ideig bizonyos javulás, úgyhogy a sertéshizlalás rentabilitási indexe, amely a múlt óv végén 89 5 volt, március végére 124*4 ig emelkedett; ettől az időponttól kezdve azonban a rentabilitási index — mindig az 1927. évi havi át- lagát százzal egyenlőnek véve — ismét csökkenő irányzatot vett és május végén 113'3 on állott. Érdekeien szemlélteti a jelentés a terményárak lemorzsolódását, a külkereskedelmi forgalom értékadatainak elemzése révén. összehasonlítva az 1930 január—március exportárakat az előző év azonos időszakában elért kiviteli árakkal, a búzánál 10, a rozsnál 41, az árpánál 32 és a tengerinél 44 százalékos visszaesést állapít meg. Kiemeli azonban, hogy az áraknak ez a leromlása világpiaci jelenség volt, mert például a Manitoba- búzát márciusban 8 pengővel olcsóbban jegyezték, mint 1929 végén. Laptulaj donos és kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Budapesti rádió-műsor. Kedd, augusztus 5. 9.15: A rádió házikvartettjének hangversenye. 9.30: Hírek. 9 45: A hangverseny folytatása. II10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállásjelentés. 12: Déli harangsző, időjárás jelentés. 12.05: A Rékai Miklós szalonzenekar hangversenye. 12.25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. I: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.30: Hírek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 3.30: A »Tündérvásár« meseórája. 4.45: Időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés, hírek. 5: Maróthy Jenő novellája. 5.30: A m. kir. Oberaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye, 6.45 : Rádióamatőrposta. 7 20 : Magyar művészek otthonában. Helyszíni közvetítés Móricz Zsigmond leányfalusi villájából. A közvetítést Gyarmathy Sándor vezeti. 8: Hangverseny. Közreműködik Somló József, a m kir. Operaház művésze, Herz Lili zongoraművésznő és Országh Tivadar hegedűművész. 9 25 : Ügetöversenyeredmények. 9.30: A m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 10.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd: Toll Árpád és cigányzenekarának hangversenye. Szám : 354/1939. Pályázati hirdetmény. Hevesvármegye have&i járásához tartozó *iömlö községben újonnan rendszeresített községi állatorvosi állásra melynek betöltése a vármegye alispánjának 10.296/a. 193<>. számú rendelete szerint engedélyeztetett, pályázatot hirdetek. _ Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy eddigi alkalmazásukat, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat, valamint képesítésüket igazoló okmányokkal és hatósági orvosi bizonylattal felszerelt kérvényeiket hozzám folyó évi augusztus hő 21-én d. e. 12 óráig annál is inkább nyújtsák be, mivel a később érkező vagy szabályszerűen fet nem szerelt kérvényeket figyelembe nem veszem. Az állás javadalmát a törvényesen megállapított illeimények .és szabály- rendeleiileg megállapított díjak képezik. A választási eljárás határidejét aug. hó 23 án d. e. 11 órakor fogom megtartani Komló község közházánál. Heves, 1930 évi julius hó 28-án. vitéz Tömösváry János főszolgabíró. ItlsHrtettnt minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishirdeféa 60 » vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizetendők. UCCflI 4 szobás úri lakás mellékhelyiségekkel nov. l-ére kiadó. Knézich K. ucca 2. 1815 EGY teljesen új komplett tömör háló és konyhabútor a legnagyobb igényeknek is megfelelő, azonnal eladó. Mindenkor megtekinthető- Bethlen ucca 14. sz. ___________________1841 S ZÉCHENYI ucca 38. szám alatt két szoba és konyha az emeleten kiadó. 1852 ÖRÖKBE adunk sürgősen egészséges újszülött fiú gyermeket. Levelet kérünk «Barna» jeligére a kiadóhivatalba. 1860 KÉT szoba, konyha, kamra azonnal is kiadó- Kertész ucca 2. 1861 BÉLYEGGYŰJTŐ, méter magas, gúla alakú, 20 fiókos, eladó. Tizeshonvéd u. 12. szám. e TAVASSY Antal u. 9. alatti két szoba konyhás családi ház jutányos áron eladó. 1812 UCCA1 és udvari bútorozott szoba kiadó. Szvorényi út 13. 1862 (176.) Nyomatott az fSrseki Lioanmi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly. EGER * KÖRNYÉKE RÉSZLETES KALAUZ egy város és egg űtjelzéses környék térképpel tr Kapható a Sajtószövetkezet 2 1 \ I 1 \T / A és Széchenyi könyvkereske ■ rí, \ I t ! I désekben, valamint a líceum I I A 1 1 V_/i és a színházi ujságpavillonoknál