Eger - napilap, 1930/2
1930-12-13 / 283. szám
2 EGEK 1930. december 13. Modern mese az éhes rongybabákról Rövid negyedóra a halaspiaci iskolában, ahol száznegyven szegénygyerek kap naponta inségebédet. gyanúsítások már kikezdték min“ denkit, aki hatalomnak vagy ősz* szeköitetősnok birtokosa. A bizalmatlanság forrása adva san: Magánhivatslokből uc> cára dobott alkalmazottak ke* nyértelenül kóborolva fűlik a gyanút ős terjesztik a gyanúsítást. Államilag szubvencionált gyárak igazgatóinak hihetetlenül magas fizetése, nyugdíjasoknak űj állásokban való elhelyezke* dése, egyes tisztviselőknek az államtól élvezett többszörös jö* vedelnie, trafikjogok, osztálysors- játék-engedélyek jövedelmei, — egyes családoknál az egész pere- putty nagyszerű elhelyezkedése immár szembe találta magát a könyörtelenekkel, és azzal az ifjúsággal, melyből évente háromezer hagyja el végzetten az egyetemet, de aztán, kiöntve reménytelenül az ucoára előbb sovárogva nézi, később ökölbe szorított kezekkel fenyegeti azokat a neves vagy névtelen ha- ráciolőkat, kiknek jóléte elégedetlenné és bizalmatlanná tett mindenkit. Az olaszoktól tanuljunk! Náluk rosszabb a tisztviselők fizetése, mint nálunk és mégsem zúgolódnak. Példát látnak maguk előtt és ennek hatása alatt jókedvvel viselik el a szegénységüket. Erős kezet tapasztalnak, mely belenyúl a magánérdekek darázsfészkébe és irgalmatlanul kifüstöli a közélet rabló darázsait, amelyek csak elszívják a mézet, de m8guh nem termelnek. De hol az a kéz, mely nálunk bele tud és bele mer nyúlni ebbe a fészekbe ? A Ház karácsonyi szünete. Budapest, december 13. A képviselőházban befejezik a takarékossági javaslat általános vitáját s a részletes tárgyalásokat is befejezik néhány nap alatt, úgy hogy december 19. én kezdetét veheti a karácsonyi szünet, amely január 16.-ig tart. Egyre emelkedik a halálköd áldozatainak száma. (MTI.) A Maae-völgyi katasztrófa áldozatainak száma már meghaladja a százat ée előrelátható, hogy ez az adat még növekedni fog, amennyiben a kórházakban ápolt többszáz ember közül valószínűleg csak igen keveset lehet megmenteni az életnek. Bárány Istvánt megoperátták. Dr. Bárány Istvánt, a legkiválóbb magyar úszót tegnap délelőtt a Verebély klinikán megoperálták. Dr. Humayer Károly egyetemi ta- nársenéd végezte a műtétet, amely nek során Báránynak mindkét manduláját eltávolították. Az operáció minden komplikáció nélkül simán ment végbe, úgyhogy semmi következménytől nem kell tartani. Eger, december 12. A piacon megyek keresztül éppen, amikor tizenkettőt üt a minoriták órája. Eszembe jut erről, hogy el kéne menni a halaspiaci iskolába, ahol már három napja osztják az inségebédet a nyomorgó iskolásgyerme- beknek. Pocsékul csap az eső, a kalapomról csurog a víz. Sietni kell. Az iskola kapujából, ahogy odaérek, négyen tülekednek kifelé. Hatesztendős forma aprőeágok. Mindegyiknek zsíros a szája széle, az egyik egy darab, barna kenyeret majszol Pár morzsa végérvényesen az arcára ragad. Csendesek. Valami kis boldog- ságféle fényeskedik a homlokukon. Az iskolaudvaron sincs semmi nesz. Gyerek ciplat a vízben. Hóna alatt kis lábas, kilóg belőle egy pléhbanál nyele. — Hol ebédeltek ? — kérdezem. — Olt ni — és nyújtja a mu- tatőűjját. Bemegyek. A kis előtér gőzében jő gulyásszag. Balkézfelől nyílik az »ebédlő« ajtaja. Ahogy benyitok, nyolc-tíz arc fordul felém: ’csétessék. Az ajtó mellett Csoór Szeréna tanítónőm ül két négy kondér mögött, kötényben, kicsit fáradtan. Leülök mellé a lódra. Beszél. — Tízkor kezdődik az ebéd. A kicsik akkor jönnek ki az iskolából. Muszáj nekik enni adni, mert később a nagyobbak jönnek és nem férünk el egyszerre, kicsi a szoba. Nagy a nyomorúság. Tegnap is százhetvenen ettek itt, pedig esek száznegyven van bejelentve. De mit ciináljak, mikor úgy rimánkodtak szegények. Közben megindul a suttogás a szobában. Találgatják, ki lehetek ? Ülnek az asztal hosszában, kétféléi. O’yiknak magas a lóca, ott harangozik a lába az asztal lapja alatt. Az utolsó tatásokat kanalazzák. Rossz cipő, lyukas talpak, vékony egyszál ruha. Rongybabák. Keserű játékot játszik az életükkel valaki. Ösz- szesodorta, fércalte őket a sors, fakó vászonból, elhullt posztóból. A fejükbe tömött pár gramm fürészport, hogy legyen, ami sejti a mindennap kínlódásait, kihúzott bennük pár szál kócot idegnek, hogy fájjon és szenvedjen, és bevonta az egészet vékony bőrrel, emberbőrrel, ami cudarul kékül és fázik ebben az esős, hideg decemberi időben. Születtek görnyedt apák derekából, elnyűtt anyák méhéből, szomorúságnak, betegségnek, jövendőnek. Kicsapódik az ajtó. Kezicsókolom. Jönnek a nagyobbak. Az első pillantás a hondér felé vetődik, ahol a piros gulyásos lében kövér húsok úsznak: maradt-e még nekünk is? Maradt. Előkerülnek a hőn alól az edények és a kövotkező pillanatban húsz, harminc kérő marok nyúl Szeréna néni felé, mindbe valami alkalmatosság: vagy fazék, kis lábos, serpenyők, pléhtányér, virágos kistél, apró bögre, csorba csupor. Szeréna néni belemeri a nagy- kanalat a meleg lébe és oszt mindenkinek, amennyi kell. Mert nem mindenki egyformán eszik. Ki többet, ki kevesebbet. Ahogy állnak a kondér körül, van abban valami ijesztően szomorú. Nagy, barna szemekben kiliúny az értelem, csak az éhség kiabál belőlük. Az arcúk fehér: kinyílt a pincében a krumplivirág. Soha ilyen kiálló csontokat, ilyen bőr alól előnyoműlő koponyákat. Soknak a képén lázas foltok. Hideg és nedves a szoba otthon. Ezekből nem lesznek tudósok, feltalálók és állam-, férfiak. Hjőba van dejnokfáoÍ£Í' nálunk, nem nő fel belőlük nagy hadvezér, még hitvány közkatona se. Mert hallják hölgyeim és uraim, akikhez szólok most az újság betűivel: ezek nem fognak sokáig élni. Közben egyre nő a tömeg a kondér mellett. Szerén néni leteszi a kanalat és glődába igazítja a gyerekeket. Behuszárko- dik Juli néni is, aki a gulyásost főzte: csend legyen, majd adok én nektek. És odatol egy kis szőkét a kondér elé: tessen má adni ennek a kis sertepertének é. Szerén néni elveszi a virágos tányért és megtölti. Közben valamelyik gyerek kiügyetlenkedte az asztalra a levest. Juli néni már korholja is. Mindenki odafigyel. Csak a kis szőke áll, nagyokat nyelve, ijedt nézéssel a tányér felé, ami ott van a feje fölött, elérhetetlen távolságban, Szerén néni kezében, aki most a rendcsinálással van elfoglalva. Ó, ezek a szemek. Csak a szű- kölö kutyának vannak ilyen szemei. (Bocsáss meg kisfiam, nem akartalak megbántani.) Végre Szerén néni észreveszi a fiút. Lenyujtja a levest. — Még kenyeret nem kaptam — akadozza ki a gyerek. — Adok azt is. Nézdosak milyen nagyot adok. — És az ablakmélyedésbe nyúl, ahol felszeletelt, nagy barna kenyerek tornyosodnak. — Hogy hívnak? Elmondott valami nevet. Nem fontos. Ezek a gyerekek névtelen alja az életnek. — Mi az édesapád? — Ninos. Megőrült. És már nem kérdezek tovább. Mart sorra ráolvasnám, én olvasnám rá a gyermekekre: a te apád is meg fog őrülni, a tied is, a tied ir, ha így tart ez tovább, mert szegényember és epának ítéltetett. ó, ez már nem a halaspiaci iskola kis szobája. Ez már világkép. A gyerekek sóvár le- helletéből, a szegénység savanyú szagából valami nehéz pára lesz, és én a köd mögött látok hideg és könyörtelen palotákat, látom, hogyan suhan az Andrássy úton hathengeres autójában a kartellek fejedelme, a trösztök nagyhatalmú intézője, látom Folkusházy tíz pengőjét, azt a nemtörődést, iszonyú önzést és nembánomságot, amivel éppen azok nézik begombolt kabátjuk és ciukott pénztárcájuk mögül a pusztuló magyar életet, akik segíthetnének és adhatnának. Szeretnélek idehozni benneteket nagyságos nagy jő uraim, jőingű, jókabáiú egri tehetős polgárok, akikről azt írtam a napokban, hogy éppen ti nem fogadtátok jőszívvel az inségbizott- ság kérését. Szeretném, ha idejönnétek. megtanulnátok kétségbeesni, megtanulnátok mellet verni, megtanulnátok sírni, nehéz sírással sírni. És szeretnék idehozni mindenkit. Fiatal magyarokat, akik nem egyszer súlyos pénzeket kockáztatnak, kártyára, borra, mámorra ; öreg magyarokat, akik még mindig azt hiszik, b°gy így van ez jöl- Jöjjetek el ide a halaspiaci iskolába délidön és megtanultok jó emberséggel emberek lenni. A kezek egyre forognak, maj- szolődik a jóízű kenyér, csörögnek a pléhkenalak. A sok gyerek fölenged. Meleg boldogság a meleg étel, lukullusi lakoma a gulyásleves. És most felmutatom ezt a sok nyugodt, megelégedett kis arcot a jóknak, akik adtak, a megértő palotáknak, az adakozó autóknak : ime a ti legszebb jutalmatok. Kifordulok az ajtón. Nem állok jót érte, hogy mindjárt el nem sírom magam. Odabent pedig Szeréna nőni tovább méri nsgykanállal az emberi jóságot és vigasztaló melegséget a gulyásos kondér- ből, szét a sok kisfazékba, apró lábasba, pléhtányérba, virágos tálba, csorba csuporba. Apor Elemér.
