Eger - napilap, 1930/2

1930-11-12 / 257. szám

1930 covembar 12. EGEM $ «^WiWSWWWIuWIiWHMBWBMBHrMIMilMíWlWT ^ITI1—WHMWMBj^MMBae Szobatüz a Verőszalában A tüzet az égve felejtett gyertya okozta. hírek 1930. november 11. — Az Urak kongregációjának gyű­lése Szerda délután 6 órakor tartja az Urak Kongregációja szokásos gyűlését. — Szent Imre ünnepségek a vi­déken Vidéki tudósítóink jelentése szerint a közeli községekben min­denütt sikerült Szent Imre ünnep­ségeket rendeztek az ifjúság védő- szentjének tiszteletére. Feldebrőn a községi iskolában rendeztek ün­nepélyt, amelyen Schick, Emil es- peresplebános mondott beszédet a liliomos királyfiról. Sikerült sza­valatok is szerepeltek az ünnep műsorán, majd az OKH feldebrői fiókja által ajándékozott Szent Imre képet áldotta meg a plébá­nos. Az iskolát, amelyben elhelye­zik, »Szent Imre iskoládnak ne­vezték el. Pásztón az állami polgári és elemi iskolában rendezett ünnep­ségeken Fügedi István és Csi- zinszky Sándor hitoktatók mon­dottak beszédet, a Mária kongre­gáció pedig szentimrés színdarabot adott elő Szent Imréről ifj. Dob- say Sándor, Szent Erzsébetről Stolmár Etelka tartottak felolva­sást. A záróbeszédet Harkabunz László plébános mondotta. Tisza füreden ugyancsak kegye letes ünnepséggel ülték meg az Árpádházi Szent emlékét. A köz­ség katolikus társadalma adakozás útján egy szép Szent Imre szob­rot vásárolt, amelyet az új iskola uccai részén helyeztek el. A szob­rot Véber János plébános áldotta meg. Ugyanakkor tartotta Szent Imre ünnepélyét a polgári iskola is. Itt alkalmi énekek és szavala­tok közben Éliás Anna tanárnő tartott szépen sikerült felolvasást a szent királyfiról. — Egriek sikere egy fővárosi pályázaton. Az Új Idők c. buda­pesti folyóirat rózsadombi villák tervezésére pályázatot hirdetett, amelyre 289 tervezet futott be az ország minden részéből. Annál frappánsabb így azután a meg­lepetés, hogy a zsűri, amelynek tagjai Bárczy István, Hikisch Rezső és Lyka Károly voltak, két egri embernek, Manglitz Adolfnak és Halmay Sándor ipartestületi tit­kárnak együttes tervét tartották érdemesnek a megvételre. * Köszönetnyilvánítás. Mind­azoknak, kik feledhetetlen drága jó édesapánk betegsége, halála és temetése alkalmával részvétükkel vagy bármily módon fájdalmun­kat enyhíteni szívesek voltak, ez­úton mondunk legbensőségesebb hálás köszönetét. Kiss Elemér és Márkus Zoltán. 2651 — A «Füzesabonyi Sport Egylet« műkedvelő előadása. A Füzesabonyi Sport Egylet november 9. én tar­tott előadásával ismét gyarapította a sikereinek sorozatát. A «Tüzek az éjszakában» című darabot ad­ták elő, meleg átérzéssel és sok­szor a művészi előadást megköze­lítő megértéssel. Az Iparoskor nagy­termét zsúfolásig megtöltő közön­ség őszinte elismeréssel adózott a jól megválasztott, hazafias tárgyú darab szép tehetségű előadóinak. — A sikeres megrendezés Klein Zoltán fiatal asztalos iparos ér­deme. * Egri képeslapok a legszebb kivitelben, legnagyobb választék­ban darabonként 12 fillérért kap­hatók a Sajtőszövetkezet és Szé­chenyi könyvkereskedésekben. Eger, november 11. Tegnap délntán Jankovics Már­ton földműve* Verőizala út 104. számú házában szobatűz támadt. A káiből kiszivárgő füstre a szomszédok lettek figyelmesek s azonnal értesítették a tűzoltó­ságot. A parcek alatt kivonuló őrség feltörte a bezárt lakást és behatoltak a szobába, amely­nek közepén már lángban állt a bútor. Rövid idő alatt sikerült el­fojtani a tüzet, mely a padló­Eger, november 11. Véres szurkálással végzett la­kodalom folyt le vasárnap a Makiári hóstyán. A lakodalmas házhoz hivatalos volt lábori Mihály 21 éves legény ii, aki most több szúrt sebbel, és kiütött foggal életveszélyes állapotban fekszik az Irgalmasok kórházában. A verekedés abból keletkezett, hogy tánc közben többször meg­lökte Táborit a barátja, Siller Bernát földműves. Tábori, akibsn volt már egy kevés ital, dühösen megfenye­gette Sillert, hogy nem jó véget vet a mulatságnak, ha Siller abba nem hagyja a Mezőtárkány, november 11. (Az Eger tudósítójától.) Érdekes betörési eset foglal­koztatja a füzesabonyi csendőr­séget. A betörés titokzatos kö­rülményei még a mai napig sin­csenek teljesen tisztázva. Az éjjeli kalandos betörés ál­dozata Németh József 42 éves mezötár- kányi földműves az elmúlt éjjel gyanús zörgésre lett figyelmes, amely az udvar felől hallatszott. Úgy vette észre, mintha az ud­varról két sötét alak a kocsival akarna elhajtatni. Gyanúinak találta az éjjeli mozgolódást, ezért felkőltötte a fiát is. Elhatározták, hogy most már ketten utánanéznek és véget vetnek a motozásnak. Külön haditervvel indultak az éjféli látogatók ártalmatlanná tételére. B&ltát fogtak s a terv szerint az apa balról a fiú pedig jobbról kerítve indult az udvaron tisz­tán kivehető kocsi felé. Alig értek pár lépésnyire a szekér mellett álló alakokhoz, zatlan, földes szobában szeren­csére nem terjedhetett tovább s így nagyobb károkat nem oko­zott. A lefolytatott vizsgálat szerint Jankovicaék a kora hajnali órákban távoztak otthonról és a szekrény szélére ragasztott gyer­tyát égve felejtették. A tövig égő gyertyától azután tűzet fogott a szekrény és igazán csak a véletlenen múlt, hogy a lángoló bűtortól tüzet nem fogott a gerendás mennye­zet. lökdösést. A legközelebbi fordulónál az­után, mikor Siller melléje került, Tábori az eddig elrejtett bikacsökkel arcon sújtotta a legényt. Siller barátai segítségére siet­tek a vérző legénynek s közös erővel Táborira támadtak s alaposan helybenhagyták. A verekedés hevében több szú­rást ejtettek a lapockáján, kezén, azonkívül több fogát is kiütötték. Tábori mindvégig védekezett a csak az utolsó szúrás után vesz­tette el eszméletét. A verekedés áldozatát kór­házba szállították. az éj sötétjében lövés dördült s az öreg földműves összeron­csolt alsókarral rogyott a földre. A lövést vadászpuskáből a kocsi mellett álló egyik ember adta le. Ezután a betörők kocsira ug­rottak a kifelé igyekeztek az udvarról, de bárhogy is ütötték-verték a lovakat, azok a kocsit sehogy sem indították. Ezt látva leugráltak a kocsiról s futva igyekeztek az uccára. A gazda fia a a lövésre figyel­messé lett szomszédok a menő külők után vetették magukat s rövid üldözés után sikerült is elfogni őket. Átadták a két el­fogott embert a csendőraégnek, ahol megállapítást nyert, hogy a betörök lövése az egyik lovat lábán találta s ezért nem tudtak idejekorán elindulni a kocsival. A két ember azzal védekezett, hogy ittasak voltak s maguk sem tudják hogyan kerültek a Németh portára. Sem­mi rossz szándékkal nem voltak és csak •pillanatnyi rémületük­ben« lőttek le a baltát villogtató öreg földművest. A nyomozás tovább folyik. * A »Tudor» Akkumulátor­gyár rt. új üzemágai. cTudor« Akkumulátorgyár rt. budapesti gyártelepén berendezkedett szá­razelemek gyártására, főleg rádió- anódtelepek és zseblámpák részé­re, úgy, hogy a jövőben akkumu­látorokon kívül ily szárazelemeket is fog forgalomba hozni. E célra a németországi törzsgyár érdek- közösségéhez tartozó Pertrix chem. Industrie szabadalmazott gyárt­mányát fogja előállítani, mely gyárt­mány leginkább Németországban van elterjedve és amelynek elő­nyei más gyártmányokkal szemben a hosszabb raktározhatóság, nyu­galmi állapotban nagyobb magá- hoztérő (regeneráló) képesség, en­nélfogva nagyobb teljesítmény. A Pertrix gyártmánynak ezen tulaj­donságai főleg annak a következ­ménye, hogy a horganyelektrodot maró szalmiák helyett más elekt­rolitot használ fel. Ez az eljárás a gyakorlatban oly kitünően be­vált, hogy Németországban, Ang­liában, Délamerikában és a Kele­ten a többi gyártmányt túlszár­nyalta. — A posta- és telefondíjak fel­emelése. A posta- és telefondíjak felemelése a legélénkebb tiltako­zást váltotta ki az érdekeltek kö­rében. Az ország kereskedelmi és iparkamarái egyenként is sürgős tiltakozó felterjesztéssel fordultak a kereskedelmi miniszterhez. Ezen­kívül az ország összes kamarái Budapesten tanácskoznak az or­szágos érdekeltekkel együtt a teendő sürgős lépésekről A miskolci ka­mara tiltakozó felterjesztésében nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a felemelés annál nagyobb kon- sternációt keltett, mert a telefon­díjak felemelésének tervét annak idején éppen a kamarák ellenzé­sére ejtették el s ugyanakkor meg­ígér tetett, hogy az újabb telefon - tarifa emelési tervezet a kamarák elé fog kerülni. A postai tarifák többi részeinek módosításáról mind • ezideig szó sem volt. * Uránia. Kedden «<A farsang leánya» (Fiú e, vagy leány ?) sze­relmi játék 8 fejezetben. Főszerep­lők : Carmen Boni és Hans Jun­kermann. «Párisi kaland» sport vígjáték, melyben a főszerepet Jack Dempsey, a népszerű box- bajnok alakítja. Szerdán és csütör­tökön Rudolf Valentino utolsó sze­repe a »Végzetes szenvedély» (Vérző aréna) című hangos film­ben. Egyfelvonásos hangos énekes film és burleszk kiegészítő műsor. Előadások kezdete 6 és x/»9 óra­kor. — Ragályos megbetegedés Eger­ben (A városi tisztiorvosi hivatal közleménye). A hét folyamán ra­gályos beteget jelentettek a Hon­véd ucca 9. számú házból. a SINGER WtRÓCÉFEK mégis A. LEGJOBBAK !• IRODALOM. Dr. Petró József: A szentmise története. A kitűnő Szent Islvfin-köny- vek sorozatában jelent meg a napokban dr. Petró József egri teológiai tanár munkája: A szent­mise története. Ma, amikor sike­res mozgalom indult meg ab­ban az irányban, hogy a híve­ket közelebb hozzák az Egyház fenséges liturgikus életéhez, na­Véres szurkálással végződött egy lakodalom a Maklári-hóstyán Kocsival állítottak be a betörők egy mezötárkányl gazda udvarára Lelőtték a gazdát 8 mindent otthagyva menekülni akartak, de a lövés saját lovuk lábát is érte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom