Eger - napilap, 1930/2
1930-10-28 / 245. szám
1930 október 28. 3 EGER Vitéz Subik Károly, válaszában a következőket mondotta: — Nemciak azívem, a régi tábori pap azíve hozott ide közétek, Bajtáraak, hanem az Éraek- főpáaztor megbízáaa ia, aki meleg együttérzését küldi általam. Nemcsak Főpáaztorotok ő, hanem atyátok ia. Nincs város az országban, amelynek atyja úgy gondoskodott volna rólatok. Már a háború alatt földdel, fával aegített. Él ti a forradalom alatt megfizettetek neki, amikor élelmiszerrel siettetek segítségére. — Ezt nem fogja nektek elfelejteni az egri érsek. — Kivánaágotok jogos. Az állam csak akkor szegény, ka nem akar segíteni, de ha akar, megtalálja az anyBgi forrásokat. Nem azokkal kell-e elsősorban gondolnunk, nem azokkal szemben kell e lerónia az államnak köteles adósságát, akik kötelességteljesitésükkel, áldozatkészségükkel lehetővé tették a haza fennmaradását? Küzd elmeitekben az egész társadalom mellétek áll. Az egri érsek mutat példát, hogyan kell hálával gondolni a rokkantakra, és én azt kívánom, hogy minden ember úgy érez- zen, mint a Főpászior s akkor őhajtástok száz percemben teljesül. — A Fópásztor üdvözöl benneteket és arra kér: sohase feledjétek, hogy Isten a mi Atyánk és legyetek hűségesek a hazához, ha az talán most hálátlannak látszik is. Bízzatok bennünk, akik sohasem fogunk elhagyni benneteket. Indítványozta ezután, hogy a közgyűlés táviratilag üdvözölje a Kormányzót és Emezt Sándor népjóléti minisztert. A közgyű lás az indítványt egyhangúlag tette magáévá és Hevesy Gusztáv indítványára az Ersekfő- pásztorhoz is üdvözlő sorokkal fordult, Az országos ügyvezető távollétében Csák Boldizsár országos titkár szólt a rokkantakhoz. Beszédében hangsúlyozta, hogy egy nemzetnek, ha a jövőbe lát, azoknak a lelki integritását kell visszaszereznie, akik mindenüket feláldozták a haza oltárán. Az a nemzet, amely nem segít a rokkantakon, önmaga sorsáról, régi határairól mond le. 68 ezer rokkantról, 65 ezer hadi- árváról és 180 ezer hadigondozottról van itt sző. Medák Alajos, a hevesvármegyei csoport ügyvezető igazgatója a »Hőtök Háza■ ügyében tett indítványt. Előadása után a közgyűlés egyhangúan elhatározta, hogy memorandumot Intéz Eger város 'képviselőtestületéhez: a város hőéi halottainak emlékét ne szoborral, hanem a »Hősök | Házát-val örökítse meg, amely- i ben helyet találnak majd a jövő fejlődést munkáló intézmények. További indítványára a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét szavazott meg az Érsekfőpásztor- nek, dr. Hedry Lőrinc főispánnak, Ckolicsányi Imre alispánnak, Hevety Gusztáv vármegyei főjegyzőnek, vitéz Subik Károly apátkanonoknak és Trak Géza polgőrmeaternek, a rokkantak ügyében kifejtett nagy munkájukért. A jegyzőkönyvi köszönettel kapcsolatosan dr. Hedry Lőrinc főispán szólalt fel. — Ma, — mondotta többek között — minden jő magyar embernek éreznie kell, hogy Gyöngyös, október 27. (Az Eger tudósítójától.) Különös lopási eset történt ez elmúlt napokban Gyöngyös város pénztárában. A gyöngyösi rendőrség két napi nyomozás után elfogta a tolvajt a tolvajt, aki miatt igen nagy felfordulás és nyugtalanság uralkodott a város házán, sőt egy ártatlan ember, Géczi Mihály hivatalszolga is gyanú ba került. A sok kellemetlenséget okozott lopási ügy úgy történt, hogy a városi pénztáros megbízta Gécíi Mihályt, hozzon qj a postáról 150 pengőt. A szolga a megbízást teljesítve a takarékkönyvvel együtt, — miután közben más dolga akadt s a pénztáros is elvolt foglaiva, — betette a pénztári fülke ablakába. Később, mikor visszatért, a pénztáros kérte tőle az összeget, ■ mikor a szolga elővette a taA debreceni törvényszéken érdekes bünpörben tartottak tárgyalást. A vádlottak padjára került Zöld Lajos komádi csizmadia, aki ellen szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyész. A vád szerint Zöld Lajos megtámadta lakásán Fülöp Máriát és vasvillával úgy elverte, hogy húsz napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A bíróság előtt Zöld Lajos beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy mindennek a szerelem az oka és azért vasvillázta meg Fülöp Máriát, mert az nem volt hajlandó engedni a-megkérő szónak. Hosszú ideig udvarolt a leánya rokkantkérdés a nemzet becsületügye. Szégyelnünk kell, hogy tíz év telt el anélkül, hogy ebben az ügyben elhatározó lépés történt volna. Kel), hogy a hadirokkantak könnyében az egész magyarság fájdalmát lássa mindenki, kell hogy csonkaságunk- ban az ország csonkaságát lássuk. Használjanak fel engem küzdelmeikben. Segítsenek abban, hogy feltudjam eréllyel emelni szavamat ott, ahol eldöntik ügyüket. A főispán szavait felállva éljenezte a közgyűlés. A kunsági és apci osoport vezetőinek üd vőzlése után a közgyűlés a Magyar Hiszekegy hangjaival ért vág»t. karékkönyvet, nagy meglepetésére hiányzott belőle a pénz. A lopási ügy a rendőrség elő került, ahol vallatőra fogták Gáczit • miután súlyos gyanuokok merültek fel amellett, hogy a pénz az 6 kezén tűnt el, letartóztatták. A i;endőrség, mivel a hivatalszolga állhatatosan tagadott, uj nyomon indult el. Kihallgatták azokat, akik a lopás idején bent tartózkodtak a pénztárban s ekkor két emberre terelődött a gyanú. Az egyik egy idős ember, a másik Kováts Jánosáé volt. A férfi a alibit igazolt, Kovátsné azonban rövid vallatás után bevallotta, hogy ő vette ki a könyvből a pénzt 8 azt elköltötte A megtévedt asszonyt a rendőrség őrizetbe vette, Gáczit pe- | dig azonnal szabadlábra helyezte. nak, feleségül akarta venni és ezt tudtára is adta Fülöp Máriának, aki azonban, egyre halaszt- gatta a válaszadást. Zöld Lajost nagyon bosszantotta a leány magatartása. Ingerültségében magához vette a vasvillát, elment a leány házához, kihivatta és megkérdezte: — Akarsz-e a feleségem lenni? A leány nem adott határozott választ, mire a legény előkapta a vasvillát és alaposan elverte a makacskodó leányt, úgy, hogy eszméletlenül terült el a földön. A csendőrök elfogták a verekedő csizmadialegényt, aki a kihallgatáson azt hangoztatta, hogy szárazelemek és telepek zseblámpa és anódtelepek számára. Teljesítményük felülmúlhatatlan! Minden szaküzletben kaphatók. nagyon szerelmes a leányba és elfogyott a türelme a hosszú várakozásban. A tanácselnök ki akarta hallgatni Fülöp Máriát, de az megtagadta a vallomástételt és elmondta, hogy egy héttel előbb örök hűséget esküdött Zöld La jósnak és most már nem kíván vallomást tenni. A bíróság, tekintettel az enyhítő körülményekre, egy hónapi fogházra Ítélte a boldog férjet, aki ilyen radikális módon győzte meg ideálját arról, hogy nem tud élni nélküle. HIB.EK Időjárás. Budapest, október 27. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: A hideg levegő betörése hazánkban jelentékeny csapadékot idézett elő. Az eső az utóbbi 2 nap alatt túlnyomórészt mindenütt meghaladta a 30—40 mm. t. Az utolsó 24 órában az őjszaki részeken voltak nagy esőzések, sőt igen sok helyütt hó, vagy havas eső is volt. Budapesten ma délben 6* C. a hőmérséklet. Prognózis: változékony, szeles, igen hűvös idő várható, sok helyen éjjeli faggyal. — Az Egedia corporatio október 25.-én, szombaton tartotta meg curiális gyűlését. Obholczer Tivadar elnöki megnyitója után szántói Szabó Gyula »Adjuk vissza a jegyzőt a falunak« címen tartotta meg felolvasását, amelyhez dr. Búzás Endre és dr. Szabó Gyula szóltak hozzá. Ezután dr. Sehőn- viizky Bertalan Vass Józsefről, az elhunyt nagy magyar államférfiúról tartott méltató előadást. — Az Egri Dalkör október 28-án, kedden délután 5 órakor a Pa- nakoszta-házban választmányi ülést tart melyre a választmány tagjait ez úton is meghívja az elnökség. * Budapestnek új látványossága a ferencrendiek templomával szemben, Kossuth Lajos ucca 4. szám alatt, a Mauthner Ödön rt. gazdasági és kestészeti kiállítása. Ne mulassza el senki ennek megtekintését. Most van a legalkalmasabb ideje az eredeti hollandi virághagymák: jácintok, tulipánok stb. ültetésének, melyek Mauthner- nél nagy választékban kaphatók, őszi árjegyzékét az érdeklődőknek ingyen és bérmentve küldi. — Fertőző megbetegedés Egerben. (A városi tisztiorvosi hivatal közleménye.) Az elmúlt hót folyamán a Bartakovics ucca 46. számú házból jelentettek ragályos beteget. Fényes nappal meglopták a gyöngyösi városi pénztárt Ä tettest két nap alatt elfogta a rendőrség. Leány kérés, ahol a vőlegényjelölt vasvillával verte meg a lányt