Eger - napilap, 1930/2
1930-09-10 / 204. szám
2 EGEK 1930. szeptember 10. zetí hadseregnek megbízható katonák kellettek, az egylet tagjai voitak az elaő jelentkezők. Tudatában van üt mindenki annak, hogy a jövőt ciak az építi, aki az új nemzedéket Istennek neveli, az éggel köt szövetséget él az ifjúságnak a diadalmas világnézet derűjét adja. Ez a munka nem szünetel, mert ott, ahol a mesterlegény füstös lebu- jokban él, az ilyen legényből csak barrikádok hőse lehat. Ez az egyesület nem akar itt megállni ■ a százesztendős jubileumot nem ünnepelheti másként méltóan, mint a már most is szűknek bizonyult székház kibővítésével. A nagy tapssal fogadott beszéd után Vass Jéztef miniszter lépatt az emelvényre, hogy elmondja ünnepi szavait. Hattyúdala volt ez a súlyos és mély ováoiő a magyar munkásság atyjának. „Nekünk már faragják a koporsókat.. Minden intézmény értékét két tényezőből lehet megállapítani, mondotta. Az első a gondolat, a vitalitása, amelyet az emberek a gondolatbői megvalósítani képesek voltak az intézményben, a másik pedig az életben való szükségesség. Ezen az ünnepen választ akarok mondani erre a két kérdésre, de előbb visiza kell mennem a múlt század közepére, amikor gondolatok katlanában forrottak akarások, csíráztak elképzelések, amelyekből világ- mozgató erők nőttek. Foglalkozni kell először a szociáldemokráciával, amelynek eszméje nsgy- gyá fejlődött. Nem akarom bi ráló szemmel nézni most ezt a mozgalmat, amely a szakszervezeti munkában erősödött meg. De meg kell állapítanom azt, hogy a szociáldemokrácia nem a belső gondolat erőforrásából táplálkozik, de olyan gondolatokból. amelyeket maguk az eszme felvetői sem sejtettek. A tőke szuverén világhatalommá valő fejlődésére gondolok most. Meg kell állapítani, hogy a gazdasági tényezők között, mint világté- nyezö áll ma a tőke. Szuverén lett akkor, amikor a roppant tempóban, kímélet nélkül előre gázoló fejlődés és történelmi szükségszerűség, a kényszerű véletlenek hatásával együtt trónokat döntött le. Ma, amikor a fejlődés császári koronákkal gurigáz a történelem lomtárában, egyre óriásibb erővé hatalmasodik a töke áe királlyá koronázza önmagát, akiért békét kötünk, háborút üzenünk és aki miatt millióknak kell rettegni a mindennapi kenyérért. Mondom, ennek a tényezőnek világtörténelmi mozgatóvá valő fejlődése volt erőforrás ahhoz, hogy a szociáldemokrata gondolat megerősödött ét megszülte akcióját. De a munkásság 50—60 éves hűsége után, amelyben makacs ragaszkodással ölelte körül a vörös lobogót, ma már a kiábrándulás felé hajlik. Nem lekicsinyléssel mondom ezt, mintha tagadni akarnám, hogy a szociáldemokrácia hatalmas komponense a gazdasági élet problémáinak, de abban a meggyőződésben, hogy az elmélet ssürkül, mert megvalósítani nem tudják. A szociáldemokrácia ugyanis kifelejtette számításaiból a kis- és középiparosságot és pusztán az ipari proletáriátusra építette fel a maga törekvéseinek bástyáit. Kolping, a legényegyletek megalapítója, alig hogy a szociáldemokrácia elindult hódító útjára, ezt a két elfelejtett és számításból kihagyott tényezőt állította vele szembe, mint amely erők árnyékában menedéket talál az isten, király, haza és fajszeretet örök eszméje. Ma általános, világválságról beszélnek. A termelés válságáról, az értékesítés válságáról és még ezer más nehézségről, a- melyek lavinázva zúdulnak egymás nyomában az elbukott ember felé. Ma minden labilis és bizonytalan, csak a kapitalista életforma látszik változatlanul erősnek. De nem szabad, hogy megtévesztesaük magunkat ettől a látszólagos biztosságtői, mert ma semmisem válságosabb, mint ez ez életforma. A válság pedig annak a szomorú kortünetnek a hatása, hogy a termelést öncéllá tette a kapitalizmus, önmagát koro názta céllá és így elvesz a termelés végső és egyetlen célja az ember. Ebből a tévedésből nőtt irtózatossá a munkanélküliség fojtogató problémája ■ ebben ez értelemben kellene a világ kormányainak foglalkozni minden visszaélésével a tőke életformának, amely nem tudje megérteni, hogy nem 6 a cél. Értsék meg a gazdasági problémák fölött tépelődő és megoldásokon pepecselő tényezők, hogy ide kell a figyelem és értsék meg, hogy a termelés célja az ember s ha elsikkad ez a cél más formát kell keresni az élet számára. Roppant veszedelmeket rejt ez a tévedés, mert ha nem tudjuk az embert kiemelni a káoszból, — a világ rendje válik káosszá. A jövendő ereje és fegyver a kapitalista világrend túlkapásai ellen a kisiparosban van meg. Ennek a társadalmi osztálynak a munkája a termelés igazi tőkéje, tehát nem szabad védtelenül hagyni, mint ahogy vagy 60 esztendővel ezelőtt az akkori kormányrendszer tette, amely megszüntette az iparosok egyetlen védelmi rendszerét, a céhet, de mást nem adott helyette. Hogy mégis átvészelt a kisiparosság ezeken a nehéz és megpróbáló időkön, éppen azt mutatja, hogy erő van benne. A kormánynak tehát arra kell törekednie, hogy ne hagyja a jövendőnek ezt a termőtalaját eliszaposodni. Az eddig mondottak állítsák be a történelmi hátterét annak, amit még mondani akarok. A cél ebben az intézményben, amelyet itt ma az egyház megáldott, az, hogy a kisiparosságnak már az inasnál megfogja a jövendő sorsát. Don Bosoo, aki egyik legnagyobb apostola volt az iparos fiatalságnak, szinte brutális egyszerűséggel fogta meg ezt a gondolatot, mikor mondotta: Add nekem a lelkedet, a többivel nem törődöm. Add nekem a lelkedet, a gyermek lelkét, hogy jellemet tudjak belőle kivirágoz- tatni. Ezt tette Kolping is az Ő mesterlegényeivel. Nem vitte őket szerzetesházakba, de megtanította az élet vidámságára. Ez a néhány gondolat szólni akar mindenkinek. Ha a bástyát akarjuk felépíteni, nagyon sok erő kell hozzá és nagyon sok szeretet, hogy a zászló álljon roskadás nélkül az erős falak ormán. A mesterek közül senki se legyen, aki kívül akar állni ezen a biztos sáncon, mert felelős ma mindenki a jövendő sorsáért. Felelős a mester a családja oltáros tisztaságáért, a feleségéért, akinek méhében új ígéret és erős jövő a gyermek, felelős a gyermekeiért és mindnyájan felelősek vagyunk a gyermekért, felelősek vagyunk minden gyermekért, mi, akik már ez élet hajlási vonalán állunk. A mesterekhez szőlők és mondom, hogy oltárőrzői legyenek a jövő nemzedéknek. Ezt az intézményt, amelyben egyformán jő hajlékot talál mester, legény és inas, palotává a gondolat avatja, a gondolat vitalitása. A beszéd további része már szinte prédikáció és végrendelet. A csillárok fényében ragyog Vass Jőzsef arca, ahogy felmagasodik és kitárt két karjával a körülötte állő fiatal mesterlegényekre mutatva beszél. — Ti vagytok az én koronám, mondotta tanítványainak Szent Ágoston. Én is azt mondom most: ti vagytok a mi koronánk és vígasztalásunk a jövendőért, ti vagytok az élet értéke és bíztatása. Rajtunk van a külső dísz és miénk a hatalom, mi őrizzük a tradynőt, igazítjuk a sorsot, de az értékek már nem mi vagyunk. Az érték bennetek van és jövendő anyák méhében alszik. Nekünk már faragják a koporsókat. Az a jóságos lelkű főpap, akinek keze most megáldott bennünket, eltűnik egyszer az élet rendje szerint, de nektek meg kell valósítani az erős jövőt. Mi elmúlunk és az én kezem, amely most kimondott szavaimat kíséri, egyszer nem lesz, múlttá válik az, aki én voltam. Nem szomorúsággal mondom ezt, de hogy ráébresszem a kötelességre azokat, akik 20—30—40 évvel később születtek. A fiatalokat, akik nem engedik majd kihullani a Kövek közül a maltert és megvigasztalják ezt a szomorúság ravatalára kiterített nemzetet. Munkával, áldozatos és égbekiáltó istenes fohászkodással kell élnünk, de nincs okunk arra, hogy féljünk, hiszen ég van fölöttünk és Krisztus erős kezét fogjuk. Gondolkozzatok azon, amit mondtam nektek. Én szívesen szegődöm egyszerű munkásai sorába ennek a megmentésnek, míg erőmből telik. Köszönöm ezt a munkát, amely 70 éven fit csendben érvényesült, hálásan, lelkem meghatott reverendájával mondok köszönetét jóságos főpásztoromnak, azért a felséges szeretetért, amelyet egy gazdag életen keresztül áldozott a nemzetért. Áldja meg őt az Ur, mert az ő gazdagsága a nemzeté, hiszen lelke Krisztusé és rajta keresztül minden ezé a szegény magyarságé. A jubiláló egyesület üdvözlése. Vitéz Subik Károly elnök zá- rőszavai után Trak Gézáné és Trak Géza helyeztek koszorút a Legényegylet megtépett zászlójára, majd az ország minden részéből nagy számban érkezett küldöttségek vezetői szólallak fel. Elhelyezték a zászlóra a né' metországi legényegyletek központi szövetségének szalagját is, majd a díszoklevelet osztotta ki az elnök. Diszebéd Délben fél kettőkor a Legény- egylet díszebédet adott a vendégek tiszteletére az Iparoskor kerthelyiségében, melyen megjelentek Dréhr államtitkár, Ferry miniszteri titkár s a vármegye és a város közéleti és társadalmi előkelőségei is. Az első pobárköszöntöt vitéz Subik Károly oldalkanonok mondotta Vass József népjóléti miniszterre. — Köszöntőm a miniszter urat, mondotta, mint a magyar munkás elsejét, aki keveset beszélt de annál többet dolgozott. Nem vagyok cseléd- ember, aki hízelkedni szokott, de mint férfi, meghajtom a fejem a Vezér előtt, aki felemelte az elhagyott magyar iparosság lelkét. — Majd Dréhr államtitkárt köszöntötte fel. Dréhr Imre Szmrecsányi Lajos dr. érsekre ürítette poharát. — Amikor mi megjelentünk Eger ünnepén, megfogott bennünket az a szeretet és meleg őrzés, amely az egri iparosok között uralkodik. Nem véletlen, hogy ez így van. Él itt egy nemesen érző szív, kegyelmes Főpásztorunk szíve, amelyből a jóság árad és megtanít minket egymást szeretni és megbecsülni. Pintér Jőzsef a legényegyletek központi szervezetének vezetője az ünnepségek tanulságát vonta le, Csepela Lijos dr. kanonok, esperes-plébános pedig az egylet vezetőségére és a legényekre mondott pohárköizön- tőt. A céhek felvonulása a város utcáin. Délután fél négy órakor hatalmas, több ezer főnyi tömeg lepte el a város főbb útvonalait, hogy szemlélője legyen az egri iparos céhek nagy felvonulásának. Négy őrá előtt pár perccel Szmrecsányi Lajos dr. érsek, Vass József népjóléti miniszter és társasága, a vármegye és a város vezetői gyalogszerrel mentek az érseki rezidenciából a Líceumba és annak erkélyén helyezkedtek el. Pontban négy órakor indult el az impozáns menet a Legény- egylet uj székháza elől. A szinte beláthatatlan sort a lovasleventék csoportja nyitotta meg. Délceg, barna fiúk, ficánkoló paripákon.
