Eger - napilap, 1930/2
1930-08-03 / 175. szám
4 EGER 1930 augusztus 3. A Vatikán pénzt veret és bankjegyeket nyomat. Róma, augusztus 2. Itteni jelentések szerint az olasz király é« a pápai állam között megállapodfii létesült, amely szerint a Vatikán bankjegyeket bociát ki éa pénz érméket veret a közeljövőben. A valutára éa a pénzegyaégre vonatkozóan döntés még nem történt. Egriek zarándoklata Budapestre Eger, augusztus 2. Fényes ünnepség keretében üli meg a magyar nemzet Szent Imre emlékét augusztus 19-én és 29 án a székesfővárosban. Augusztus 19-én délelőtt: Eucharisztikus nagygyűlés a külföldiek részvételével. Délután: diadalmenet a Dunán, hajókon. Augusztus hó 20-án délelőtt: Szent Jobb körmenet a pesti körutakon és az AndráBsy-úton. A Szent Jobb elhelyezése a Mille- neumi emléknél a a közönség hódoló elvonulása a Szent Jobb előtt. Délben: A magyar törvény- hozás Szent Imre emlékének üa- nepe a Parlament kupolacsarnokában. Szent litván internéinek márványtáblán valő megörökítése. Délután: Katolikus lrgénynap- Eger város katolikussága nagy számmal vesz részt a zarándoklaton, amelyet az összes szerzetesrendek és katolikus alakulatok bevonásával az egcrvárosi plébánia rendez. Jelentkezni lehet a plébánián délelőtt 9—12 őréig, továbbá minden zárda sekrestyéjében. A részletekre vonatkozóan a falragaszok és a plébániai hivatal adnak felvilágosítást. AUTÓ- ÉS MOTORKERÉKPÁR”” PNEUMATIK 1 legelső gyártmányúak, frissek, garanciával, autófelszerelések dús választékban, nagy árengedménnyel legolcsóbban beszerezhetők NAGY JÓZSEF autópneumatik- és alkatrész szaküzletében Bpest, VI., Andrássy ut 84. Telefonsz.: Interurbán 221-97, 285-63. HÍREK 1930. augusztus 2. — Okolicsányi Imre alispán és Trak Géza polgármester a Hatvani I. és II negyedi rom. kát. Olvasókör disztagjai A Hatvani I. és II. negyedi róm. kát. Olvasókör nemrégiben megtartott közgyűlésén az egyesület fontos kulturális mun kája terén kifejtett lelkes támogatásáért Okolicsányi Imre alispánt és Trak Géza polgármestert az Olvasókör dísztagjaivá választotta. A közgyűlésnek ezt a határozatát dr. Kálnoky Viktor ügyvéd, egyesületi ügyész, Kovács Ferenc el nők, Nagy Lajos jegyző, Rabóczky Bernát pénztári ellenőr és Farkas Sándor választmányi tag vezeté sővel népes küldöttség adta az új dísztagok tudomására, akiket a küldöttség nevében dr. Kálnoky Viktor egyesületi ügyész üdvözölt lelkes szavakkal. Úgy Okolicsányi Imre alispán, mint Trak Géza polgármester nagy örömmel fo gadták az egyesület részéről jött megtiszteltetést és a nagy hivatású Olvasókört munkájának további támogatásáról biztosították. — Mozielőadás a ferences kultúr házban. A porciunkulai búcsúval kapcsolatosan kellemes meglepetésben részesítette a ferences házfőnökség a nagy tömegben össze sereglett hívőket. A lourdeti csoda címen a keresztény filmgyártás remek alkotását mutatta be. A végtelenül bájos történet megkapó hűséggel állítja a nézők elé a csodák sorozatos láncolatában immár világhírűvé vált lourdesi jelenéseket Nem ismeretlen ez a történet még a hitetlenek és másfelekezetű egyének előtt sem, de mégis anüyi közvetlen ős eredeti hűség jelenik meg a vásznon, hogy szinte feledjük eddigi ismereteinket és az újszerűség vonzó érdekessége pillanatnyi zökkenő nélkül ragadja magával a lelkeket. A keretet hozzá egy beteg gyermek csodás gyógyulása adja. Vele párhuzamosan megismerhetjük Lourdes minden szépségét. Kiegészítő műsora is szerencsésen sikerült. A tiszta jövedelem a kínai magyar missiók javára szolgál. Kívánatos, hogy minél többen nézzék meg ezt a Magyarországon először Egerben bemutatott gyönyörű filmet Előadás augusztus 3 án, vasárnap dél után 5 és 8 órai kezdettel. — Orvosi hir. Dr. Karikás József nyári szabadságát, mely aug. 31-ig tart, megkezdette. * Legújabb zeneművek, slágerek megjelenésük után a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben kaphatók Ajánlatokat adnak: • Magyar Waggon- és Gépgyár Rt. központi igazgatósága Budapest V,, Deák Ferenc ucca 18. és Urbán Alfréd és dr. Barna Frigyes cég Budapest IV., Aponnyi tér 1 szám. RÁBA-KRUPP é s R Á B A-A. P. magyar gyártmányú teherautók autóbuszok üzeme biztos, olcsó és gazdaságos *i illatosított LY-TOX — Tüzellenes Liga alakul (Budapestről jelentik lapunknak.) Magyarországon az ez idei első félévben több mint tíz millió pengőre rúg az a kár, amit a tűz okozott. S majdnem minden egyes esetben megállapítható, hogy a tűz oka a nagyközönség tájékozatlansága a tűzzel szemben. Ezt a rét tenetes károkat ellensúlyozandó, Tüzellenes Liga alakul, mely feladatává tűzte ki, hogy a nagy- közönséget kioktassa a tűzzel szemben való védekezésre. A Liga. melynek fővédnökségeit az ország legnagyobb kapacitásai töltik be, népszerű kiadványokkal, előadásokkal kívánja a nagyközönséget a tűz elleni védekezésről felvilágosítani. Elsőnek kerül megvalósításra, mint szerintünk is a leg életrevalóbb és minden tekintetben helyes terv: egy plakát. E plakát, mely Schilzong József okleveles tűzoltótiszt, az ismert nevű magyar szakiró és több más országos nevű tűzoltószakember tollából kerül ki, magában foglalja mindazokat a tudnivalókat röviden és tömören, illusztrálva, amit a nagyközönségnek tudnia kell! A plakát a közel jövőben elhagyja a sajtót s hisszük, hogy nemcsak a plakát, de a Liga továbi mőkö dése is nagyban elő fogja segíteni a magyarországi tűzkárok csök- kenétését. — Minek az újság, minek a cikkek, az írások ? Minek írunk mi, a közjót elérni akaró akarnokok? Bújjunk vissza odúinkba, hagyjuk a dolgokat és ügyeket a maguk sorsára. Az Érsekkert szűkre sza bott kapujába ma éppen úgy bevered a fejed, mint évekkel ezelőtt. A tűzoltó keresheti vész esetén a tábori csukaszürke ruhába bújta tott tűzcsapot, az jól elvegyül szí nében a föld porával. Az Irgalmas uccai iskolából kiszaladó gyermek seregbe belegázolhatnak a jármű vek — hisz úgyis sokan vagyunk. Minek tehát^ a védő korlát az iskola elé? És így lehetne sok-sok témán keresztül folytatni a keser gést, de minek ? (—ás.) — Ügyvédi hir. Dr. Kálnoky Viktor ügyvédi irodáját Verbőczy utca 9 sz. alól Telekessy utca 12 sz (Beniczky ház) helyezte át. — Orvosi hír. Dr. Ébner Béla szemorvos szabadságáról visszatérve, f. hó 4-én, hétfőn újból megkezdi működését. — Az Egri Vasas Sportklub aug. 2 án, szombaton este órai kezdettel rendezi nyári táncmulatságát a Kaszinó herthelyi, égében, melyre a nagyközönséget meghívja a rendezőség. * Legjobb fővárosi napilapok a Nemzeti Újság és Uj Nemzedék. * Francianyelvű szépirodalmi újdonságok és vegyes könyvek a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében állandóan kaphatók. — Búcsúkon való árusítás. A kereskedelemügyi minisztérium vonatkozó rendeletéi érteimében a tisztán vallási jellegű búcsúkon, valamint bérmáláskor, még ha azok vasárnapra, vagy Szent István napjára esnek is, úgy a helybeli, mint a vidéki iparosok és kereskedők jogosultak az úgynevezett búcsúcikkeken kivül gyermekjátékok, valamint üvegből készült, mintával díszített poharak, serlegek, kancsók, tálcák, virágvázák ős gyöngyfűzérek árúsítására ős az úgynevezett pohárírás végzésére reggel 7 órától este 10 óráig. Nem jogosult tehát egyes községek hatóságának azon eljárása, hogy búcsú alkalmával a nem helybeli iparosokat és kereskedőket a helybeli árusok kívánságára nem engedik kirakodni és árúsítani. — Enyhült a fizetésképtelenségi válság július hóban. A kereskedelemügyi minisztériumhoz most terjesztette fel a Magyar Tudakozódó Egylet a július havi fizetésképtelenségekről szóló jelentését. A júliusi fizetésképtelenségek számai január (371) és március (280) kul- minációja után javuló tendenciát mutatnak, a kényszeregyezségek csökkenésével szemben azonban ju niusban 48°/o al júliusban pedig 16°/o-kal növekedett a csődök száma ami annak a jele, hogy a közadós az egyesség során vállalt kötelezettségeinek teljesítésében megakadt. — A 60 as Emlékmű Bizottsága felkéri azokat az egrieket, akik gyűjtőívet kaptak és még nem szolgáltatták be, hogy a számozott gyüjtőlapokat, amelyek a belügy minisztérium előtt történő elszámolás okmányai, szíveskedjenek beküldeni a bizottság címére (Eger, Szent János utca 1 ) még abban az esetben is, ha adakozni az emlékműre nem kívánnak. * Esküvő. Morvay Valika és Schrenk Gusztáv f hó 5 én délelőtt 10 órakor tartják esküvőjüket a Főszékesegyházban. 1848 * Vendéglősök, hentesek, háziasszonyok, olvassák el Hegedűs P. József bátyai paprikakereskedő és termelő lapunk mai számában megjelent hirdetését ős üzletekben mindenütt követeljék egészségük érdekében a bátyai paprikát. Heti 100 pengőt Sí,'*, háztartási cikkek eladásával. Díjmentes ismertető: Steiner, Budapest, Szövetség ucca 29.