Eger - napilap, 1930/1

1930-02-18 / 40. szám

4 EGER 1930 február 18. — A Lakatos és Lemezérugyár művezetőjének kitüntetése. Vasárnap délelőtt meghatóan kedves ünnep­ség színhelye volt az egri Ipar­testület székháza. A nagytermet színültig megtöltő közönség előtt adta át a miskolci Kereskedelmi és Iparkamara kiküldötte Mnyrr Sán­dornak, az egri Lakatos és Lemez- árugyár művezetőjének 38 éves hűséges munkája jutalmául a ke­reskedelmi miniszter kitüntető ok­levelét és pénzjutalmát. Radit Ká­roly ipartestületi elnök üdvözölte a megjelenteket és az ünnepeltet. Majd dr. Klokocska Árpád, a mis­kolci Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében átnyújtotta az ok­levelet, további hűséges munkára buzdítva a kitüntetettet. A Lakatos és Lemezárugyár igazgatósága ne­vében Kollman János igazgató adta át a gyár tiszteletdíját és köszöntötte Mayert, aki nemcsak hűséges munkása volt mindig a gyárnak, hanem nevelője is a gyári fiatalságnak. Frindt Jenő, a Kath. Legényegylet elnökét helyettesítve, a tanoncok ős segédek nevében fe­jezte ki hálás köszöntésüket A gyári munkások üdvözletét Radler Lajos munkástárs hozta s átnyújtotta emléktárgyukat. A hálától megha- tódottan mondott köszönetét May er Sándor, akinek a személyében a hűséges és kitartó munka nyerte el megérdemelt jutalmát — Az államsegélye» nem állami elemi iskolák tanítói és óvónői ál­lásainak betöltése A kultuszminisz­ter az államsegélyes nem állami elemi népiskolai tanítói és óvónői állások betöltése tekintetében a kö­zelmúltban úgy rendelkezett, hogy ezek az állások előzetes engedélye nőikül nem tölthetők be. A minisz­ter ezt a rendeletet most olyként módosítja, hogy ez állások az egy tanerős iskolánál 30-on felüli, a kőt A n. é. közönség szives tudomására hozom, hogy Dobó u. 24. 6Z. alatt kézimunka üzletet nyitottam. Monogramot és mindennemű kézi­munkát vállalok. Szives pártfogást kér tisztelettel G47 Friedmann Anna * Legjobb fővárosi napilapok a Nemzeti Újság és Uj Nemzedék. ÉRTÉKTŐZSDE. j Au goi font .................. 27 .72 Belga ................... 79. 45 Cseh korona.................. 1 6.84 Dán korona.................. 1 52.65 Dinár.............................. 9.96 Dollár.......................... 56 9.09 Francia frank............... 2 2.46 Hollandi forint............... 22 9.90 Lengyel zloti............... 6 3.95 Leu . , , .................. 3 .37 Leva , , ................... 4.10 Lir».............................. 29.65 e et márka............... 13 6 90 Norvég korona............... 1 52.45 Osztrák sehilling .... 80.1 U Spanyol peseta . • . . 74.50 Svájci frank.................. 1 10.55 Svéd korona..................| 10 3.00-------------------------------------------------l H irdessen az EGER napilapban. tanerős iskolánál 65-ön felüli, a három tanerős iskolánál 130 on felüli, a négy tanerős iskolánál 195 ön felüli mindennapi iskolai tanuló létszám mellett előzetes en gedély nélkül is betölthetők. Na­gyobb iskolánál eggyel több tanítói állás tölthető be engedély kérése nélkül annál, ahányszor 65 tanuló látogatja az iskolát. — Hát Kanadában is ? Mikor ná­lunk minden hatóságnak abban fő a feje, hogy a munkanélküliség kérdését hogyan oldja meg és ami­kor falusi emberek lába alatt azért mozdul meg a föld, mert azt hiszik, hogy csak nálunk van munkanél­küliség : valósággal meglepetés­szerűen hat ránk a Kanadai Magyar Újság legutóbbi számának a hír­adása : A munkanélküliség ellen több kanadai városban erélyes eszközökkel vették fel a küzdel met, amennyiben úgy az állami, mint a tartományi hatóságok igye­keznek valami szüksőgmunka vé­geztetésével enyhíteni a helyzeten. Egyes helyeken azonban erre sincs lehetőség s így a városi hatóságok, ha adnak is élelmiszert az önhi bájukon kívül kereset nélkül le­vőknek, ezt felszámítják azoknak a vállalatoknak, amelyek elbocsá­tották az illető munkást. Tehát Kanadában sincs fenékig a tejföl, ott is nagy a munkanélküliség. Jő lesz ezt megjegyezni azoknak, akik olyan könnyű szerrel hagyják itt hazájukat, hogy idegen földön ke­ressenek boldogulást. Most Kana dában látnak aranyhegyeket, de amint látszik, ezek is csak déli­bábok. * Uránia. Hétfőn és kedden Bu dapesttel egyidőben kerül bemuta ■ tásra. »A POGÁNY« regényes tör ténet a Dőli tenger mesés világá­ból 9 felvonásban. A főszerepeket Ramon Novarro ős Renée Adorée játszák. »COBHAM KAPITÁNY KALANDOS EXPEDÍCIÓJA« (Sze lek szárnyán a feketék csodálatos országa felett) expedíciós film 5 felvonásban. Előadások kezdete 6 és egynegyed 9 órakor. ^ * Szilvásvárad község 1958 kát. hold vadászterülete nem febr. 19 én, hanem március 19-én d. e. fél 11 órakor fog a község­házán tartandó árverésen hat évre bérbeadatni. Községi elöljáróság. — A Magyar Turista Egyesület Egri Bükk Osztályának kirándulása február 23 án : Bélapátfalva— Apátsági templom—Bélkő—Kiskö— »Telekessy István« menedékház— Nagy szoros — Gilitka kápolna — Tardos tető — Szarvaskői vár — Szarvaskő — Indulás reggel 1/z8 órakor az egervári állomásról — Vezető: Kalmár László. * Legújabb tavaszi és nyári divatlapok már kaphatók köl­csönbe is a Sajtószövetkezet könyv kereskedésében. * Hegedűk olcsóbb és jobb ki­vitelben, cselló, gitár, tambura stb. hangszerek és alkatrészek, húrok mindenféle kivitelben a legnagyobb választékban és legolcsóbb ár­ban a «Széchenyi« könyvkeres­kedésben szerezhetők be. Lsptuiaidonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. I MEGJELENT! Somogyi István dr. Ä $nM\Mk$$kigazi arca II. kötete. Ära 5 pengő! Kapható a Sajtószövetkezet és a Széchenyi könyvkereskedésekben. Megkezdődött a legszebb magyar gyárt­mányú női luxus és troteur cipők elárúsítása 1350 ÉS 1450 ÁRBAN Dr. Kállay Zoltán ucca 9. 651 Budapesti termenytózsdezárlat 1930. febr. 17-én Termény új 76 | 77 | 78 | 79 | 80 kilogrammos pengőben pénz | árú pénz | árú pénz árú pénz árú pénz árú /tiszavidé k ifalsStiszai . . h Ifehérmegyeí 5 1 egyéb dunántúli ® Jpestvidéki , . [bácskai . . . 24.50 23.70 23 25 23.25 23.40 23.40 24.99 23.55 23.50 23.50 23.65 23.70 24.85 23.90 23.50 23.50 23.65 23.65 25.15 24.15 23.70 23.70 23.85 23.90 25.15 24.10 23.80 23.80 23.90 23.90 25.50 24*40 23.95 23.95 24.10 24.15 25.30 24.25 23.85 23.85 24.00 24.00 25.60 24.50 24.10 24 10 24.25 24 30 Termény Pénz árú Termény pénz árú 12.90 13.05 Zab, közepes ............... 1 3.10 13 60 12.90 13 05 Köles............................. 1 1.00 12.50 15.60 16.30 Tengeri tiszántúli új . . . 1340 13.50 15.30 15 75 Tengeri egyéb származású 13.30 13.40 20‘0J 22-00 Bazakorpa ................... 9.80 10.00 18-00 2000 Lucerna magyar ..... 185.00 150.00 52.00 53.00 Lóhere nagyarankamentes--.-­•--#-­1 4.30 15.00 Lóhere nagyarankás .1 . . 74 00 83.00 Rozs pestvidóki .... Rozs más származása Takarmányárpa elsőrendű új Takarmányárpa közepes . Sörárpa felsöma^yarorsz. , Sörárpa más származása . Repce .......................... Zab elsőrendű .... Budapesti rádió-műsor. Kedd, február 18. 9 15: Eugen Stepat orosz bala- lajka zenekarának hangversenye. 9.30 : Hirek. 9.45 : A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi víz- jelzőszolgálat. Vízállásjelentés ma­gyarul és németül. 12: Déli ha­rangszó az egyetemi templomból, Kjdőjárásjelentés. 12.05: A rádió Tházikvartettjének hangversenye. ? 12 25: Hirek. 12.35: A hangverseny Ufolytatása. I: Pontos időjelzés, idő­járás és vízállásjelentés. 230: Hírek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 3.30: A »Tündérvásár« meseórája.«: 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés, hirek. 5: »Helyes magyarság.« Magyar helyesírás. 5.30: A Mándits szalonzenekar hangversenye. 6.10: Lukinich Imre dr. egyetemi ny. r. tanár előadása : »Magyarország történelme életraj­zokban.« 6 50: Francia nyelvokta­tás 7.25: Laurisin Lajos, a m. m. kir. Operaház dalművészé­nek dalestje. 8: Vígjátékelőadás a Stúdióban »A kis lord«. Vígjáték 3 felvonásban Utána kb. 10: Pon­tos időjelzés, időjárásjelcntés, hirek. Majd: Pertis Jenő és cigányzene­karának hangversenye Ne felejtse el lejárt előfizetését megújítani! 1930 Pk. 10602. szám. Árverési hirdetmény. Dr. Berkes Dezső egri és Schwartz Arthur egri ügyvéd által képviselt Gás­pár Vilmos és Verpeléti keresk. rt. ké­relmére és javára 372'54 és 1500 pengő követelés és járulékai erejéig az egri kir- járásbiróság 1930. évi Pk. 10602. sz. vég­zésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 2933 P becsértékű ingóságokra az egri kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján fentírt, vala­mint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is a végrehajtást szenvedő üzle­tében Verpelét községben közbenjöttel leendő megtartására határidőül 193'*. évi február hó 28. napjának délután fél 4 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefog­lalt ló, fűszerüzlet berendezés, fűszer, textil- és vegyes árúk s egyéb ingósá­gokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfi­zetés ellenében, esetleg becsáron alul is elfogom adni. Eger, 1930. február 8. Rdiik Lajos kir. bir. végrehajtó. Xiskirdtttoi Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishirdetés 60 » vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizetendők. A DÁLNOKY-házban 3 üzlethelyiség kiadó. 590 HAT hold szőlő, jó fekvésű, 2 szoba konyhás lakással eladó. Fölvilágosítás Egri takarékpénztárban. 624. MENYASSZONYI ajándéknak szép chínaezüst dísztárgyak, Berndorfi alpacca evőeszközök kazettában, finom porcellán és üvegkészletek, vlllanycsillárok gyári árban kaphatók a régi megbízható Mül­ler György üvegkereskedőnél Egerben. Képek berámázását vállalom. 649 KÉT-három szobás különálló lakást mellékhelyiségekkel keresek. Címek a kiadóhivatalba küldendők. TELEKESI út 7. szám alatt 2 szoba, előszoba, konyha, kamra és a szükséges melléképületekből álló udvari lakás má­jus 1-re. — Erdődy tér 8. sz. alatt 2 ud­vari szoba azonnal, esetleg május 1-re kiadó. Érdeklődni lehet a Beniczky-ház portásánál és Bukucs Jánosnál Szent- istvánon, Borsod megye. 6 HOLD kitűnő trágyázott föld zöld­ség alá Adamcsekné malma mellett ölen­ként 8 fillérjével kiadó. Szongott, Dobó tér 7. szám. 65C (40.) Nyomatott az föreeki Líceumi Nyomdában. — Felelőa nyomdaigazgató: Badil Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom