Eger - napilap, 1930/1

1930-06-03 / 124. (122.) szám

4 EGER 1930. junius 3. 20 százalék engedmény NŐI KABÁTOKBÓL folyószámla hitelre is Központi Vászonáru és Kelengye Vállalat Egri fiókjában, Kállai] Zoltán ucca 11. szám alatt. * Hangos- és beszélőfilm az Urániában. Szombaton tartja az Uránia első hangos- és beszélő­film bemutató előadását. Amikor a fővárosi nagyobb mozgőképszin házak hangosfilm előadásokra ren­dezkedtek be, az Uránia vezetőső ge állandóan figyelemmel kísérte azok előadásait és tanulmányozta a hangos leadógépeket s bár ez nehéz anyagi áldozatot követel de arra az álláspontra helyezkedett, hogy vagy jót hoz, vagy semmit. A tárgyalások végre egy ameri­kai gép felszerelésére vonatkozó­lag eredményre jutottak, melynek szerelési munkálatai már napok óta folynak és annyira elóhala- dottak, hogy szombaton a nagykö­zönség részére megtartja első be­mutató előadásait. Tudatában vagyunk annak, hogy az egri közönség egy része már a fővárosban ily hangos előadáso­kon részt vett, sőt ezen előadások­ról különböző véleményeket is hal­lottunk, de az egri moziközönség nek nagyobb százaléka talán Eger­ben fogja a technika csodálatos fejlődésének e vívmányát először látni és hallani, azért azt hisszük, nem végzünk fölösleges munkát, amikor a hangos és beszélőfilmek­re vonatkozólag az alábbiakat el­mondjuk : A hirdetéseken is azt látjuk, hogy «Hangos és beszélő« film. Ha egy film hangos, az még nem azt jelenti, hogy annak sze­replői beszélnek is. A hangos film a képhez alkalmazkodó, tökéle­tes, a cselekményeket aláfestő kí­sérőzenét és a cselekményekben előforduló zörejt, zajt, esetleg egy- egy énekbetétet ad vissza, míg a beszélő film mindezeken kívül a szereplők beszédét is hozza. Az Uránia vezetősége gondoskodott arról, hogy a bemutató előadás­ban olyan műsort ad, amelyben mindezek együttesen érvényesü­lésre jutnak. * Legújabb tavaszi és ugari divatlapok már kaphatók köl­csönbe is a Sajtószövetkezet könyv- kereskedésében. ÜT Megjelent EGER meggei város legújabb térképe 1:10.000. Utcajegyzékkel. Tervezte RAPCSÁK JÓZSEF v. műszaki tanácsos Ára P 1*20 Kapható: a Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóságtól. 7889/1930. szám. Hevesmegyei Takarékpénztárnak Ka- kuk b. Gyula elleni árverési [ügyében Végzés A telekkönyvi hatóság a 7442(1930 tksz. árverési hirdetményt és feltéte­leket akként helyesbíti, hogy az árve­rés nem 1930 junius 19-én űrnapján, hanem 1930 junius 20. napján délután 3 órakor Felsötárkány községházánál fog megtartatni. A póthirdetményt is e szerint módo­sítsa. Eger, 1930 május 22. SZIKSZAY s. k. kir. járásbíró. A kiadmány hiteléül Horváth kiadó. * Minden ember saját sze­rencséjének kovácsa. Próbálja ki szerencséjét, hátha Önt válasz­totta ki a véletlen és egy csapás­ra boldog és aondtalan lesz. A kockázat 3 K, a főnyeremény 30.000 P. Figyelje meg lapunk mai számában megjelent jótékonycélú állami sorsjáték hirdetést. SPORT A reáliskola évzáró ünnepélye. Eger, junius 2. Nagyizámú közönség előtt tar­totta a »Dobó István« reáliskola szépen sikerült évzáró tornaün­nepélyét vasárnap délután bz érsekkerti sportpályán. A Bor- nemisssza cserkészcsapat fúvós- zenekarának indulójára vonul­tak fel az osztályok a pályára. A Himnusz hangjai után mu­tatós közös szabadgyakorlatok következtek. Ezután egymásután ügyes gyorsasággal peregtek le a »zebbnél-izebbjbemutató és ver« ■enyszámok. A IV. o. társasgya­korlatai, az V. szabadgyakorlatai énekszóra, a talajtorna és az összes osztályok gúlái mind nagy sikert arattak a precíz ki­dolgozással és az ügzes elödás- ■ai. Érdeklődés kisérte az osz­tályparancsnokok vezényszavára véghezvitt pontos és fegyelme­zett rendgyakorlalokat. Az ün­nepség végén Fejér József igaz­gató meleg szavakkal köszönte meg az intézet agilis tornataná­rának Bereczky Lorándnak fá­radozását, amellyel a szép ün­nepélyt előkészítette. Dicséret illeti az intézet ifjúságát is a fegyelemért és buzgalomért, a- mellyel pedig az ünnepség meg­rendezését tették lehetővé. A versenyszámok eredményei : 60 m es síkfutás. I.—II. oszt. 1. Németh Sándor, 2. Luzsi An­tal, 3. Jakabovici. 80 m-es síkfutás. III.—IV. oszt. 1. Mésnáros IV. o., 2. Országh, 3. Hágec. 100 m-es síkfutás. V.—VII. oszt. 1. Lévay 12 mp, 2. Weiiz 12'2 mp, 3. Torbik 12 6 mp. Rúdugrás. 1. Ciányi és Kin- dornai, holtverseny. 2. Révay. Súlylökés. 1. Lévay 10‘30 m, 2. Révay 10'22 m, 3. Beniczby 8'46 m. Nyujtóverseny alsó osztályok: 1. Heinich 9 5 pont, 2. Gáspárdi 9 pont, 3. Kindornai 8'5 pont. Intézeti tornászbajnokság: 1. Mészáros, 2. Penger, 3. Révay. Az ünnepélyt Himnusz és el­vonulás fejezte be. Laptulajdonos és kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Messen n »EGER« napilapban! Az egri m. kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság 4000/1930. tk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Kardos Sándor végrehajtatnak Ka- kuk Bugyóka Imre végrehajtást szen­vedő ellen indított végrehajtási ügyé­ben a telekkönyvi hatóság a végre­hajtási árverést 218 pengő 68 f tőke- követelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő Felsötárkány községben fekvő s a |I. Felsőtárkányi 612. sz. betétben A I. 1—2. II 1. 2. sor 2790, 2791 hrsz. a. szántó és 12/4392 közös erdő, 12/4056 közös legelő a. foglalt Kakuk Bugyóka Imre nevén álló ingatlanra 200 pengő. II. Felsőtárkányi 577 sz. betétben A I. 1-14 sor, 966/1,1175/3,1176/2, 1322/2, 1702/2, 1859 2, 2406/1, 3009/1, 3241/1, 3389/2, 3400/2, 967/1 hrsz, 12/4392 kö­zös erdő, 12/4056 közös legelő rész a. foglalt Kakuk b. Imre nevén álló in­gatlanra 2400 pengő. III. Felsőtárká nyi 613. sz. betétben A I. 6—7 sor, II. 1-3 sor. 2059/5, 2060/1, 26C0, 2105, 3539 hrsz. a. foglalt Kakuk B Imre nevén álló ingatlanra 800 pengő kiki­áltási árban elrendelte. Az árverést 1930 évi junius hó 16. napján d. u. 3 órakor Felsötárkány köz­ségházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában megbatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapírokban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánat­pénznek előleges birói letétbe helyezé­séről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fel­tételeket aláirni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§., 1908 : LX t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha töb­bet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Ha ennek a kötelezettsé­gének eleget nem tesz, Ígérete figyel­men kívül marad és az árverésben, melyet haladéktalanul folytatni kell, részt nem vehet. Eger, 1930 március 29. napján. SZIKSZAY s. k. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül HORVÁTH ki­adó. Az egri m. kir. jbiróság, mint tkvi, hatóság. 7442/tk. 1930. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Hevesmegyei Takarékpénztár vég- rehajtatőnak Kakuk b. Gyula és neje Farkas Mária végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási ár­verést 200 P tőkekövetelés és járulé­kai behajtása végett az egri kir. já­rásbíróság területén levő, Felsőtár- kány községben fekvő s a I. a felsőtárkányi 611. sz. betétben A I. 1—5 sor, 56, 57/1, 58. 66, 67 hrsz. a. Kakuk b. Gyuláné, Farkas Mária nevén álló ház és kertre 2500 P ki­kiáltási árban. II. A felsőtárkányi 204. sz. betétben A II. 1—2 sor, a felvett 12/4592 és 12/4056 rész Kakuk b. Gyuláné. Farkas Mária nevén álló legelő illetőségre 160 P kikiáltási árban. III. A felsőtárkányi 809 sz. betétben A I 1—3 sor, 2055/2, 2056/2, 2057/2 hrsz. Kakuk b. Gyuláné sz. Farnas Mária nevén álló szántóra 500 P kikiáltási árban. IY. A felsőtárkányi 861 sz. betétben A I 1—2 sorszám alatt felvett, Kakuk b. Gyula nevén álló 6/4392 és 6/4056 rész legelő illetőségre 80 pengő kikiál­tási árban. V. A felsőtárkányi 855. sz. betétben A I 1—2. sorsz. 2400/1 és 2456/1 hrsz. a. Kakuk b. Gyuláné sz. Farkas Mária jogán Farkas Tamás Sándor és neje Somogyi Mária nevén állő szántóra 1800 pengő kikiáltási árban. VI. A felsőtárkányi 775 sz. betétben A IV. 1—7 sor, 10—13, 17—18 sorsz.. 954/1, 955/1, 1187/1, 1188/1, 1332/1, 1690/1, 1865/1, 3001/1, 3002/1, 3003/1, 3233/1 hrsz. Kakuk b. Gyula jogán a Farkas Ta­más Sándor és neje Somogyi Mária nevén álló szántóra és rétre, valamint a 6/4392 és 6/4056 od rész legelő illető­ségre 1680 pengő kikiáltási árban. VII. A felsőtárkányi 675 sz. betétben A -(- 1 sorsz. 1801 hrsz. Kakuk b. Gyula jogán Farkas Tamás Sándor és neje Somogyi Mária nevén álló szán­tóra 60 pengő kikiáltási árban, a C 1 alatt özv. Bajzát bonkó Mátyásné Ba­ranyai Marcella javára bekebelezett haszonélvezeti jog épségbentartásával elrendelte. Az árverést 1930 évi junius hó 19. napján délután 3 órakor Felsötárkány községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. (1908. XLI. te. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapiros­ban a kiküldöttnél letenni, hogy a bá- natpénznen előleges birói letétbe he­lyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881): LX. t. c.. 147., 150., 170. §§ 1908: LX. t c. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb igéretett tett, ha töb­bet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka sze­rint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegé­szíteni (1908: XLI. 25. §). Eger, 1930. május 14. napján. SZIKSZAY sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül. HORVÁTH ki­adó. 696/1930 vh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó köz­hírré teszi, hogy az egri kir. járásbíróság Pk 10600/1929. sz. végzése folytán ‘Szi­lágyi és Diskant javára 106 P s jár. erejé­ig elrendelt végrehajtás alkalmával le­foglalt és 2000 pengőre becsült cséplő­szekrény 1930. évi junius hó 6-án d. u. 3 órakor Besenyőtelek, Tepélypusztán — nyilvános árverésen — szükség esetén becsáron alul Is — el fognak adatni. Eger, 1930 évi május 9. napján^ Saarossy Imre kir. bir. végrehajtó. Kihirdetések. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 • A legkisebb kishlrdetés 60 > vasárnap és ünnepnap 80 * Hirdetések előre fizetendők. ELADÓ Hevesen 35 hold szántó és Egerben hat hold szőlő nyaralóval. Te- lekesi u. 1. 1471 NŐTLEN, intelligens sofőr, aki szak­képzett géplakatos, villany- és vízveze­tékszerelő, többéves bizonyítvánnyal ál­lást keres Vidékre is elmegy. Cím ki­adóban. e ~ AUTÓGUMMIK, vashordók és körfű- rész asztallal eladók. Fehér József, Ka­szinó ucca 4. 6 m. hold príma SZŐLŐ és szántóföld a Ráchegyen eladó. Árnyékszala u. 2. 1462 ELADÓ 2 szoba konyha, nyári konyha,. istáló stb. elfoglalható. Koháry ucca 4. ______________________________1469 ÚJSÁGÁRUS férfit, aki némi óvadék­kal is rendelkezik, havi 45 P fizetés és jutalékkal azonnal felveszünk. Mozi- trafik. _____________________________e L ESZÁLLÍTOTT árakban alkalmi vé­tel üveg, porcellán készletek, chinaezüst dísztárgyak, berndorfi elsőrendű alpacca evőeszközök külön és kazettában gyári árban. Legújabb villanycsillárok olcsó gyári árban kaphatók a régi megbízható Müller György üvegkereskedőnél Eger­ben. Képek berámázását, üvegezését vál­lalom. 1477 (122.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom