Eger - napilap, 1930/1
1930-05-03 / 99. szám
2 1930. cs áj ui 3. £ G £ 8 Egert besorolták a harmadik lakbérosztályba Az új lakbérosztály 10 százalékos lakbéremelkedést jelent. A többletet soronkívül folyósítják az állami alkalmazottaknak. A tisztviselőknek még így is ki kell pótolni a lakbért. szállítások révem biztosítható. E tekintetben el kell menni odáig, — es meggyőződésem — hogy az öiszei közhatőiági szükségletekből ki kell választani azokat a munkálatokat és beszerzéseket, »melyek a kisipari munka által végezhetők (például az állami egyenruhaszükséglet, a lábbeliszükséglet, részben az asztalos és egyéb munkák stb.) és ezeket törvény alapján intézményesen kell fenntartani a kisipar részére. Azt is biztosítani keil, hogy a közszállításokat '' arányosan osszák fel az ország 1 egész kisiparossága között. Még tovább mennék e téren. A versenytárgyalás kérdését is korlátozhatnak tartanám a kisipar érdekében, természetesen megfelelő garanciák mellett. Mindehhez egy központi szervre van szüksége a kisiparosságnak. A központi szerv utján kell úgy a a hitel, mint a munkavállalás kérdését intézni. Amint a technikai fejlesztés, a tömegtermelésre való áttérés, a művészeti irányba való terelés az oktatási intézetek és a technológiai múzeum feladatai, azonképen a hitel és a munkaalkalmak kérdése ugyancsak egy központi szerv utján volna intézhető, melyre legalkalmasabbnak tartanám a külön törvénnyel IétecítettIOKSZ-ot, természetesen a megfelelő anyagi eszközök rendelkezésre bocsátása által. Eger, május 2. Az egri tisztviselők régi panaszát orvosolta — részben — a tegnap megjelent miniszter- elnöki rendelet. Amióta Egerben megépült a vízvezeték, körülbelül 25 százalékkal drágult a lakások bére, nem számítva a lakók által fizetendő víz-és csatornadíjakat. Az egri tisztviselők már hosszú idő óta kérték a város magasabb lakbérosztályba való sorolását, meghatározottan a IV böl a II. osztályba való emelést, amely kiegyenlítette volna a 25 százalékos különbséget. Több igérat után végre a miniszterelnök kiboc«ájtotta a lakáspénzek szabályozásáról szóló rendeletet. A rendelet Egert a III lakbérosztályba sorolta. Kectkemét, Nyíregyháza és Pesterzsébet városokkal együtt. A második osztályba Debrecen, Kaposvár, Miskolc, Pécs, Sopron és Szolnok kerültek. A rendelet hatálya május 1-én lépett életbe, és az állami, vármegyei, államvasuti és állami vas-, acél- és gépgyári tisztviselők és egyéb alkalmazottak, valamint a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és áliamrendörség tagjai, továbbá a felsorolt csoportokhoz tartezó nyugdíjasok és özvegyek lakbérére vonatko zik. A rendelet szerint járó nagyobb összegű lakáspénzeket az eddigi lakbérek egyidejű megszüntetése mellett soronkívül kell kiutalványozni. Az új osztály tíz százalékkal emeli átlagban véve a lakbérek összegét és így a rendelet, bár nagy könnyítést jelent a tisztviselők háztartására nézve, nem oldotta meg teljesen a helyzetet. Ugyanis még mindig marad tíz tizenöt százalék különbség a lakbér és a való lakásbérek között, amit ezután is fizetésükből kell bozzápótolniok ez egri tisztviselőknek. Tegnap megnyíltak az uszodák Ä májusi 45°/o zsírtartalmú h'GRTO 3ÁGYI JUHTŰRÓ viszonteladói ára 25°/o-al olcsóbbodom Tejszövetkezeti Központ Budapest. 4. Postafiók 20. Időjárás. Budapest, május 2. A Meteorologie! Intézet jelenti ma délben 12 órakor: — Hazánkban csökkentek a lecsapódások, a Dunántúlon már tegnap sem esett. A hőmérséklet egyébként tovább süllyedt, a minimum a keleti részeken 5 C fokig szállt alá. Budapesten ma délben 15 C fok a hőmérséklet. Prognózis: Változóan felhős^idő várható éjjeli lehűléssel, később mVlegebb idő valószínű. « Eger, május 2. A Meteorologial Intézet egri állomása jelenti: Egerben tegnap 134 C. fok volt a maximális hőmérséklet, a minimum pedig 58 C. fok. Ma reggel 7 órakor 102 G. fokot mértek. — Ugyanekkor a barométer állás 0 fokra és tengerszínre redukálva 7623 mm. Gyenge északnyugati szél volt. Csapadék 5 mm. Az árak változatlanok. — A fürdőkben is eltörölték a borravaló rendszert. Hovatovább itt a nyár és megjönnek a nyári örömök. A szépen induló melegben itt-ott el bel a hűvös ruha. A Városi Fürdő Rt. tegnap már meg is nyitotta a két uszoda kapuját a nagy közönség előtt és ahol eddig csak kiváló úszóink treníroztak, ott ezután kialakul a rendes kép: a nagy tömegek vidám uszoda élete. Értesülésünk szerint az uszoda árak változatlanok maradtak. A Városi Fürdő Rt. ezenkívül legújabban eltörölte a városi fürdőkben is a borravaló-rendszert Az újítás május 1-én lépett életbe. A fürdők alkalmazottainak azonnali eibociájtls terhe alatt tilos borravalót elfogadni, ennek megfelelöleg a fürdő jegyek árát pár fillérrel felemelték. Teherautó és hintókarambol a Széchenyi uccán Az elragadt lovak nekirohantak egy veszteglő autónak. Eger, május 2, Vérei karambol játszódott le tegnap délben, háromnegyed két óra tájban a Széchenyi uccán, a postapalota szomszédságában levő ház előtt. Két elragadt lő nekiszaladt kocsistól egy ott álló teherautónak, [amelyen Egy vaskapocs halálra sebezte az egyik állatot. Braun Andor felsőtSrkányi kereskedő kétfogatu könnyű kocsiján befelé hajtott a Rákóczi úton a városba. A bakon Suhajda János kocsis ült • a hintő rendes ügetésben haladt a Tűzoltó térig. Itt azonban valamitől megriadtok a lovak és eszeveszett vágtatásba kezdtek. A kociis megpróbálta a két riadt állat megfékezését, azonban ez nem sikerűi«, sót az erős húzástól pár pillanat múlva elszakadt a gyenge hajtószár is. Most már a lovak minden fék nélkül ragadták maguk után a kocsit s a rajtaülők tehetetlenül várták, hogy mi fog történni. Leugomi nem mertek, mert igen nagy sebességgel rohanlak a lovak. Különös szerencse volt, hogy sem másik járművel, sem gyalogjárókkal nem találkoztak, de a karambol elkerülhetetlen volt, mert a járókelők közül senki sem mert megpróbálkozni a lovak megfékezésével, a kocsis pádig gyeplő hiányában tehetetlen volt. Ekkor értek a megvadult lo> vak a postapalota elé, ahol egy teherautó állt, az úttest baloldalán. A rohanó állatok egyenesen az autó hátsórószé- nek szaladtak s a bocsit nagy lendülettel a gyalogjáróra tolták. Az autó oldalán kiállott egy 20—30 cm. vasdarsb s a nyerges ló ebbe a vasba rohant bele. A hirtelen rándulástól a kocsiban ülők az úttestre suhantak, azonban az esés következtében csak a kocsis szenvedett kisebb sérüléseket A lő nyakán azonban hatalmas sebet vágott a hegyes vas és elmetszette az ütőeret is. Az állat összerogyott és tátongó sebéből vastag sugárban ömlött a vér. Hatalmas tömeg verődött össze a karambol színhelyen és megpróbálták elállítani a lő nyaksebécek vérzését, ez azonban nem sikerült. Az állat alig nehány perces szenvedés után elvérzett. A súlyos kimenetelű karambol ügyében részletes vizsgálat folyik. Bárány dr. nyilatkozata a belgrádi sajtóban. A belgrádi Pravda, amely ez összes belgrádi napilapok között a legnagyobb rovatot szenteli a sportnak, budapesti levelet közöl >A magyar úszósport előretörése« címmel. A cikk többek között a következőket mondja: »Dr. Bárány külföldi útján mindenütt győzött. Amióta Weiss- müller professzionista lett, Bárány joggal lépett örökébe. Bárány dr. munkatársunk előtt a következőket mondotta: — Egész Európa el van keseredve Ausztria magatartása miatt. Mindenáron kapaszkodott, hogy az 1930 as Eurőpa-bajnok* ságot megrendezze s végül visz- szaadta a megbízatást. Az idő rövidsége miatt természetesen nem akad új vállalkozó a rendezésre. Erősen készülök a szeptember 7 iki és 8 iki küzdelmekre az amerikaiak ellen. Örülök, hogy alkalmam lesz küzdeni a tengerentúli legjobb krau- listák ellen. Remélem, hogy ez a küzdelem új világrekordot hoz számomra. Nagyon örülnék, ha teljesen Weissmülier nyomába léphetnék és minden erőmet erre koncentrálom. Állandóan trenírozom 400 és 600 méterre és