Eger - napilap, 1930/1
1930-04-27 / 95. szám
2 1930. äpriiii 27. EOEH azonkívül számos iskola igazgatóságának terveiről, amelyek városunk megismerteiéiét célozzák egy-egy kirándulás keretében. Legújabb értesülésünk szerint ez ország egyik legnagyobb és legelterjedtebb lapja: a Pesti Hírlap szervez kirándulást Egerbe és olvasóközönségének jelentékeny részét hozza el a város szépségeinek és nevezetességeinek megtekintésére. A kirándulás időpontját május negyedikében állapította meg a rendezőség és az egri idegenforgalmi hivatal már minden előkészületet megtett a nagyszabású idegenforgalmi esemény iebonyolí tálára és kellemes, érdekes programot állított össze a pesti kirándulók részére. Május közepén a Nationaler Deutscher Automobil Klub tagjai auidtúrát rendeznek Magyar- országba és a túra kapcsán megtekintik az ország nevezetes varosait. A klub most intézett levelet Bárány Gázához az idegenforgalmi hivatal igazgatójához, amelyben bejelenti, hogy a némét autőkirándulők május 18-án ütbaejtik Egert is és itt töltenek egy napot és egy éjt- ssakát. Az idei idegenforgalom tehát kedvező előjelek mellett indul és nagy kilátásokat igér a nyári hónapokra. PORSZBRBZLIKflSOMfli, HELYISÉGEKET TEREMI FEHÉR SZSGTSUB MINŐSÉGBE!! IS GYÁRTJUK. EZ „BISER-r Viszonteladóinknál mindenütt kapható „Biber“-művek, kátrány ipari rt. Bpest, Jókai-tér £ Kik keresnek munkásokat? Eger, április 26. A Hevesvármegyei Gazdasági Felügyelőséghez érkezett legújabb éritsíiée szerint csapatos munkásokat a következők keresnek : Süveges Péter géptulajdonoa, értekezni lehet Budapest, IX., Liliom u. 22. ez. Részért csépelni július hő 10-rs. Keres 15 I. és 8 II. oszt. munkást Fegyvernekre. Mocsáry Dániel gazdasága. 26 pár aratót, cséplőt. Puszta- szentiván, u. p. Dőmeöd. Mesterbereki uradalom, u. p. Felsőgalla. Tavaszi kapálásra, 2 hóra 70 munkást és éves konvencióra 8 cselédet. 8 hl. bűz8, 12 hl. rozs, 6 hl. árpa, 1400 öl tengeri és 200 öl kerti föld, napi 1 liter tej, fűtés és sertésjárás bérre, u. p. Felsőgalla. Bpest Húskereskedelmi R. T. dsócikolai gazdaságába (Fejér m.) 40 női munkáit, tehenek fejőséhez, évi rendszeres bérfizetés mellett. Adony. Szatmári püspökség uradalma cukorrépa műveléséhez 120 munkást, megegyezés szerinti bérrel. Hidvégpuszta, u. p. Poroszlő, Heves vm, Schuhof Lajos, szőlőműveléshez értő 120 munkást. Budapezt, IV. Bécsi u. 1. I. em. Bruck és Prager bárlök. 4 hőra summái arató cséplőket, 55 párt. Etyek, Fejér vm. Felhívással fordul az egri Szent Imre Kollégium előkészítő bizottsága az ország katolikus társadalmához Eger, április 26. Lapunk húsvéti számában hírt adtunk arról a nagyjelentőségű mozgalomról, melyet az egri érseki jogakadémia tanári kara indított meg egy Szent Imre szellemében működő egri főiskolai internátui létesítése végett. Az egész világon egyre határozottabb irányt vonz fel az a törekvés, mely XI. Piu* pápa állandó ösztönzésétől és biztatásától nyerve lendítő erejét, azt akarja, hogy minden kultúrál- lamb&n tiszta katolikus jellegű egyetemek és főiskolák létesül jenek ■ az igazi katolikus, tehát örökérvényű erkö'csi és tudományos szellemet árasszák magukból. Az olasz, a német, & francia s a belga katolikus társadalom az utóbbi években nem pusztán helyeslő fejbólogatással fogadta ezeket az ösztönzéseket, hanem energikus cselekvéssel egymásután hívta életre a katolikus jellegű főiskolákat. Hozzánk, ahová úgy Utazik a Nyugatnak csak züilesztő, szabadgondoíkoző szellemi árúja jöhet a kultúra fémjelzésével ellátva, ez az irány még a nagy jubileumi évben sem tud hazánkba bevonulni s a maga részére polgárjogot követelni. Népies látványosságok és ünnepi szórakozási alkalmak helyett vagy mondjuk mellett ez az év lett volna lélektanilag alkalmas arra, hogy a Pázmány Péter tudományegyetemhez fűződő jogaink kivívásán kívül valamelyik egyetemünket a katolikus számarányhoz híven szintén katolikus egyetemmé tegyük törvényileg, tehát intézményesen. Erre azonban sajnos kevés remény van. Éppen ezért minden igyekezettel azon kell lennünk, hogy a katolikus jellegű főiskolai oktatási jogunknak egyetlen képviselőjét az egri érseki jogakadémiát vigyük be legalább az egész magyar katolikus társadalom kőztudatábs, tegyük közkinctévé s erősítsük meg alapjait. A jelen időkben ezeknek az alapoknak a megerősítésére egy Szent Imre Kollégium létesítése látszik a legmegfelelőbb eszköznek, mely az ifjúság úgy szellemerkölcii, mint szociális igényeit egyformán képes kielégíteni. Ezek a meggondolások vezették az érseki jogakadémia tanári karának felhívására alakult előkészítő bizottságot, amikor a kővetkező felhívással fordult a katolikus magyar társadalomhoz. »Kérelem a katolikus magyar társadalomhoz. Az egri érseki főiskola jog- és államtudományi kara a magyar ifjúság védőszentjének, Szent Imre herceg halálának 900 éves évfordulója alkalmával, az 1930-as jubileumi évet azzal akarja emlékezetessé tenni, hogy a gondjaira bízott ifjúsága részére Szent Imre Kollégiumot kíván létesíteni. E célja érdekében, minthogy kivitele messze túlhaladja a máskülönben rendelkezésére állő anyagi erőit, az egész magyar katolikus társadalomhoz fordul azzal a kéréssel: tegye lehetővé megértő, Szent Imre emlékezetének hódoló erkölcsi és anyagi támogatásával e nemes cél megvalósítását. Az egri érseki jogakadémia még nem kért soha semmit a HORTOBÁGYIJÜHTÚRÓ Mindenütt kapható! Termeli Milliók _____________ o lcsó ára, csinos formája, finom kidolgozása, tartós anyaga miatt a Kapható: szürke, fehér és fekete színben, vörös gumitalppal, gumikéreggel Férfiaknak 42—46 nagyság P 4"55| Sok százezren hordják és aki még nem ismeri, sürgősen próbálja meg. Egyformán kényelmes és egészséges házi-, kerti-, uccai- és sportcipőnek Csak védjeggyel a talpán valódi! Orsz m Magy. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Budapest I., Horthy Miklöä út 119-121 sz magyar katolikus társadalomtól, mert a főiskola nagylelkű fenntartói, az egri érsekség a az egri főkáptalan mindig bőven ellátták az intézményt azon anyagi javakkal, amelyek a tudomány művelését, az ifjúság szellemi és erkölcsi képzését lehetővé tették. Ezenfelül oly sok és nagyösszegű ösztöndíjalapítvány állott az ifjúság rendelkezésére, oly gazdag alapja volt továbbá az egri Mensa AcademicSnak is, hogy a hallgatók segítésének anyagi szükségleteit teljes mértékben fedezte s a társadalom iiy irányú támogatására nem volt szüksége. A világháború b a nyomában járó gazdasági megpróbáltatások azonban alapjában rendítették meg az érseki jogakadémia jóléti intézményeit: ösztöndíj alapít ványait és mensa alapját hazafias kötelességérzetből hadiköl- csönbe fektetvén bele, ezek semmivé zsugorodtak. Ugyanezek a gazdasági megpróbáltatások s a földbirtokreform szintén megrendítették iskolafenntartóink anyagi erejét Bbban az irányban, hogy bár töretlen erővel és kitartással a megváltozott viszonyok ellenére is a legnagyobb áldozatkészséget tanúsítják iskolaintézményeikkel szemben, a jogakadémia elveszett diákjóléti alapjainak pótlása a mai viszonyok között anyagi erejüket felülmúlja. Múlhatatlanul szükséges e részben a társadalom erkölcsi és anyagi erőinek igénybevétele. A főiskolai ifjúság szociális helyzetének megjavítására ma elsősorban menzák és interná- tusok szükségesek. Az utőbbi években sikerült már az egri Mensa Academicát ismét talpraállítani és felvirágoztatni, ezért legközelebbi teendőnek egy akadémiai iaternátus felállítása mutatkozik. Lehetne-e tehát ily körülmények között méltóbb célt kitűzni, mint az ország egyetlen katolikus jellegű főiskolája mellett létesítendő Szent Imre Kollégium, Collegium Emericanum tervét? Az egri érseki jogakadémia évszázadokon keresztül teljesítve a katolikus és hazafias nevelés terén vállalt négy feladatait, a jelenben egyedüli őrzője lett a magyar katolikus Egyház főiskolafenntartási jogának. Mint ilyen, tehát nem egy szű- kebbkörű vidéknek főiskolája, hanem az egész katolikus magyar társadalom féltendő és védendő közkincse. Éppen ez okbői fordul tehát az érseki főiskola jog- és állam-