Eger - napilap, 1930/1

1930-03-07 / 55. szám

4 EGER 1930 március 7. alkotása leiz a jubileumi szent- évnek. Ha nem volna ilyen négy terjedelmű, (kereken 400 lap), szinte azt kivánnők, hogy bár idegen nyelven is megjelent vol­na, mert az ideözőnlő zarándo­kok ezrei ebből a könyvből Szent Imre élete éa legendái kapcsán a magyar kereazténycég elíerje- déaének, hősi küzdelmeinek éa megszilárdulásának egész kor­szakát a legkitűnőbben megis­merhetnék. Á szerző áttanulmányozta éa iameri az egész idevágó hatal­mas irodalmat éa ezért könyve, bár nem akar a tudományos tör­ténetírás műfajához tartozni, tör­ténelmi szempontból ia kifogás­talan teljesítmény. A történelmi tények előadásában nagyobbrészt Karácsonyi János eredményeire támaszkodott. Ismeri ugyan ez ellenkező nézeteket is, de szö­vegében mindenütt gondosan kerüli a vitatkozást, hiszen egész elgondolása szerint nem törté­nelmi kézikönyvet, hanem legen­dás könyvet akart a magyar ol­vasó kezébe adni. Szent Imre legendája azonban oly szűkszavú, annyira kevés kézzelfogható adatot tartalmaz magára a szentre és korára vo­natkozólag, hogy a szerző, ha érdemleges munkát akart vé­gezni, nem érhette be ennek a néhány sovány adatnak közlésé­vel, vagy biszínezésével, épan ezért szerencsés ötlettel azt a megoldást választotta, hogy hát­tér gyanánt megrajzolta a ma­gyar kereszténység első száza­dának küzdelmes és dicsőséges korszakát, Szent Gallért apostoli működését, Szent István ország­osát, a magyarság és a külföld MŰLÉP hengerlést március 15-én megkezd­jük. Kérem méhésztársaimat, hogy viaszukat ne Makiárra, hanem Kálba, címemre irányítsák. Hell Aquilla. 791 értéktőzsde! An goi font .................. 2 7.70 Belga ................... 79. 40 Cseh korona .................. 1 6.87 Dán korona................... 152.65 Dinár.............................. 9.95 Dollár.......................... 5 69 10 Francia frank............... 2 2.40 Hollandi forint............... 2 28.90 Lengyel zloti............... 6 3.95 Leu . , , .................. 3 .37 Leva .......................... 4.11 Lira.............................. 29.95 a et marka............... 1 36.30 Norvég korona............... 1 52.60 Osztrák Schilling .... 80.40 Spanyol peseta . • . . 67.55 Svájci frank................... 110.05 Svéd korona.................. 1 53.15 összeköttetései', az idegen téri­tök magyar földön végzett lelkes munkáját, beleszőve a magyar földön élt szentek és vértanuk szebbnél íztbb legendáinak egész sorozatát, így ebből a háttérből élesen kiválik Szent Imre alakja és az olvasö csodálkozva veszi őszre, hogy bármily szűkszavúak a krónikák, bármily kevés a kéz­zelfogható adat a magyarság e nagy szentjére vonatkozólag, mégis eleven és megfogható va­lóság Szent Imre, aki pedig a köztudatben már szinte eszmény- nyé finomodott és távoli láto- mánnyá halványult a késő utó­dok szemében. És a magyar olvasó megérzi azt is, hogy Szent Imre nem csu­pán az egyháznak nagy szentje, hanem egyúttal eleven hatóereje a magyarságnak is, amelynek történelme talán egészen más­kép fordul, ha az Árpádok vi­rága nem hervad el ifjan 23 éves korában. Ez a korai kalál örök gyásza a magyarságnak és vigasztalást csak az a tudat ad, hogy emléke ma is él és örök és eleven hatóerő, amint azt a 900 éves jubileum világraszóló fénye megmutatja. Dr. Lányi József, tinnini püs­pök előszava és Huszár Károly lelkes hangú ajánlása vezeti be a kötetet, amely pazar kiállítá­sában maradandó és értékes em­léke lesz ennek a jubileumi szent- évnek és bizonyára hosszú idők­re meg fogja erősíteni a nagy magyar szent tiszteletét a ma­gyarság szivében. A könyv az esztergomi főegyházmegye jóvá hagyásával van ellátva. * A Kath. Legényegylet első kulturdélutánja vasárnap d u. 5 órakor kezdődik. Budapesti rádió-műsor. Péntek, március 7. 9 15 : Hangverseny. Közreműköd­nek : Steller Mária (ének), Kepes Erzsébet (zongora) és Groh Klári (hegedű). 9.30 : Hírek. 9 45 : A hangverseny folytatása. 11.10 : Nem­zetközi vízjelzőszolgálat. Vízállás- jelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az egyetemi temp­lomból, időjárásjelentés. 12.05: A m. kir. !. honvédgyalogezred zene­karának hangversenye. 12 25: Hí­rek. 12.35: A hangverseny foly­tatása. I: Pontos időjelzés, időjárás és vízállásjelentős. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 4: Fenyő Szi­lárdka »A kőt drágakőről« c. me­séjét olvassa fel. 445: Pontos idő­jelzés, időjárás és vízállásjelentés, hirek. 5 : Fábry Frigyes előadása : »A Panama-csatorna, mint nagy műszaki alkotás.« 5 25: Eugen Stepat balalajka zenekarának hang­versenye. 6.(5: Kisfaludy Károly emlékünnep. 7 40: A Budapesti Mozart Egyesület hangversenye. Utána kb. 10: Pontos időjelzés, idő­járásjelentés, hirek. Majd: Pertis Jenő és cigányzenekarának hang­versenye. Lcotalaidonos €3 kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. 603. szám. 1930. Versenytárgyalási hirdetmény. A m. kir. 7. vdd. építési osztálya f. évi máreius hó 22 én d. e. 11 órai kez­dettel versenytárgyalást hirdet az egri honvéd és közrendészeti gyógyfürdő- kórház új parkjának kerítésmunkáira. Ajánlati űrlapok és szállítási feltételek az építési osztálynál, Huszár u. 1. sz. 1 P lefizetése ellenében átvehetők, vagy az összeg és portó előzetes beküldése után postán megküldetnek. 7. vdd. építési osztálya. Hirdessen az »EGER« Ismét kapható EGER ÉS KÖRNYÉKE 1:75.000 részletes katonai térkép ára Kapható az Egri Kér. Saj­tószövetkezet és «Szé­chenyi» könyvkeraskedésekban Budapesti törménytózsdezárlat 1930. márc. 6-án Termény új 76 | 77 | 78 | 79 | 80 k i logrammos pengőben pénz árú | pénz | árú pénz árú pénz árú pénz árú ,'tiszavidék tfelsStiszai . . S Ifehémegyei S \ egyéb dunántúli ® /pestvidéki . . 1 bácskai . , . 23.69 21.60 20 45 20.35 21.60 21.60 24.10 21.85 20.70 20.70 20.85 20.90 23 95 21.80 20.70 20.60 20-85 20.85 24.35 22.05 20.90 20.90 21.05 21.10 24.25 22.00 21.00 20.90 21.10 21.10 24 70 2230 21.15 21.15 21.30 21.85 24.40 22.15 21.05 20.95 21 20 21.20 24.40 22 80 21.30 21.30 21.45 21 50 Terméül) a enz ari> Termény pénz árú Rozs pestvidéki .... 11.15 11.22 Zab, közepes ............... 1 2.70 1300 Rozs más származású . 11.15 11 25 Köles......................... . 9 .50 11.00 Takarmányárpa elsőrendű új 15.00 15.50 Tengeri tiszántúli új . . . 12 60 12.70 Takarmányárpa közepes . 14.25 14 75 Tengeri egyéb származású 1280 13.00 Sörárpa feisömagyarorsz. . 18-50 21-50 Buzakorpa ................... 865 8.80 Sörárpa más származású . 17-00 1900 Lucerna magyar ..... 125.00 145.00 Repce .......................... 52.00 53.00 Léhere nagyarankamentes--.-­--.-­Z ab elsőrendű .... 13.50 14,00 Lóhere nagyarankás .1. . 80.00 95.00 MEGHÍVÓ. A Mdnosbélvidéki Kőbánya és Iparfizem Részványtársaság felszámolás alatt Eger, 1930. március 17. napján d. u. 4 orakor a Hevesme- gyci Takarékpénztár Eger üzlethelyi­ségében közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek tisztelettel meghivatnsk. Tárgysorozat: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 részvényes kijelölése. 2. A felszámoló bizottság és a fel­ügyelő bizottság jelentése a vállalat felszámolásáról és a felmentvény iránti határozathozatal. Elszámolás. BEVÉTEL: Gépek, felszerelési tár­gyak értékesítéséből 9.267.18 P Vasúti kitérők 5.500 P KIADÁS: Alkalmazottak végkielégí­tésére 741.50 P Vasúti kitérők karban­tartása és illetéke 418.22 P Munkás és balesetbiztosítás 912 47 P Adók és ille­tékek 27638 P A vállalat felszámolá­sával járó hirdetések, költségek 861-40 P Egyen’eg hitelező^ részére H.827’21 pengő. Eger, 1929. december 31. A felszámoló bizottság. ad. 2153/1930. Hirdetmény. A kedvezményes ripária vesszők ki­osztása a vincellérisíolában pénteken és szombaton fog megtörténni^ Erről azzal értesítem az előjegyző- két, hogy ott jelentkezzenek e a fize­tés is olt fog történni. Eger, 1930 március 5. Braun Károly s*. polgármester h. JVélkii löxheletlen minden kándariá&han VARRÓGÉP MINDENT varr, STOPPOL ÉS HÍMEZ Kedvező fizetési feltételek. Alacsony ha.ui részletek. Singer varrógép részv. társ. Kállag Zoltán u. 11. sz. JÍisiSirtlsít Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap éa ünnepnap 8 » H legkisebb kishirdeíés 60 » vasárnap és ünnepnap 80 . Hirdetések előre fizetendők. IRODAI munkálatokban jártas, jómeg- jelenésü hölgy világcégnél állandó alkal­mazást nyer. Ajánlkozások az eddigi mű­ködés, referenciák és életkor megjelölé­sével «Cél« jeligére a kiadóba kéretnek. ELADÓ több ezer gyökeres szőlőolt­vány, amerikai vad, hazai nemes vessző és aranyfűz dugvány. Gröber Jenő, Eger. TAVASZI bükköny vetőmag legelső- rendű teljesen zabmentes kapható. Új­helyi Tivadar földbirtokos Kopócsapáti, Szabolcs megye. 790 SZÉPASSZONYVÖLGYBEN10 magyar hold szólő felébe kiadó. Érdeklődni a Kasztnó uccai virágüzletbén. 792 MINDENES szolgafiú a Vörösrák ven­déglőben felvétetik. Ugyanott moslék kapható. 729 (55,) Nyomatott sz Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom