Eger - napilap, 1929/2
1929-09-22 / 166. szám
1929. izeptember 22. IMMMKiaHmMiH E„G E R 3 PORCELLÄNPUDER LEGJOBB A VILÁGON, Egyetlen púder, mely a pórusokat nem tömi el; alatta az arcbőr él, lélekzik és szépül. Háromféle nagyságban minden jobb üzletben kaptató. Az Eger vári ásatások újabb eredményei * II. A Rozgonyi bástya. Előre kell bocsátani, hogy nincs abszolút értékű bizonyítékunk eddig arra vonatkozóig, hogy a haranggal megjelölt régi bástya tényleg a Rozgonyi Simon által épített Szép-bástya. A vár összes bástyái öt évszázadon át folytonos átépítés alatt állottak. A régi bástyákat, hol átépítették, hol lerontották és mellettük építettek újakat és elnevezésük is folyton változott. Pataki Vidor dr. átnézte mér az összes rendelkezésre állő történelmi kútfőket, de alig akadt a vár építésére vonatkozó egy két határozott adatra. Ha van is építkezésről sző, hiányzanak évszámok, de hiányzik az épített objektum leírása, helymegjalö- lése is. Az egri vár egyes részeinek kormeghatározása sokkal nehezebb faladat lesz, mint volt a vajdahunyatíi vár építkezéseinek kormeghatározása. A tavasszal és a nyár folya mán sikerült ez általam Rozgonyi bástyának vélt hatalmas öl* ■zögletű torony belsejét kitakarítani kb. 1200 köbméter föld elszállításával. Jelenleg a kiásással a lőrétek alatti taposott kőporrétegig haladtunk. Próbaásást kell azonban még végeznünk az iránt, nem volt e a toronynak még egy emelete illetőleg pincerésze is. Egy helyen ugyanis a bástya talaja a lőrős szintje alatt gyermekkar vastagságú vízsugarat huzamos időn át elnyelt egy zápor alkalmával. A Rozgonyi bástya kormeghatározásánál kiinduló pontul egy a néhai Soós Elemér ezredes által kéziratából használatra átengedett térkép szolgált. Sajnos a kéziratból nem volt megállapítható, hogy ez a vártőrkép honnan került elő, sem az, hogy ki és mikor készítette. Csak annyi bizonyos, hogy közvetlen az 1552 évi os rom utáni évtizedekben készült, esetleg 1570 körül. Ez a térkép a Szent János székesegyházát már mint kettémetszett csonkot ábrázolj#, vagyis már feltünteti Perényi Péter várépítő munkáját, amely nek a nagyszerű székesegyház áldozatul esett. E térkép nélkül is meg lehetett már állapítani, hogy a Rozgonyi bástya régebbi mint a Sötét kapuhoz csatlakozó kazamatarendszer, mely a székesegyház részbeni lerombolása után épült, f iaiba t. i. számos, a székesegyházból származó, faragott és festett kő van bi építve. Ezek a kazamaták nekitámaszkodnak a Rozgonyi bástya északkeleti falának, úgyhogy az ottani lőrések most belenyúlnak a kazamatákba. Ezek a lőrések belső végükön hatalmas kőlapokkal 40 cm. nyílássá szűkítettek épp úgy mint a városra néző lőrések. Miután a lőrések alakja kor- meghatároző lehet az egész bástyára, az ahpos műszaki vizsgálat feladata lesz eldönteni, hogy a lőrések eredeti alakjával állunk-e szemben vagy csak későbbi átépítéssel. Annyi azonban már most is bizonyos, hogy ha átépítés történt is, az régebbi a XVI-ik századnál. Kormeghatározás szempontjából talán döntő lesz még az a tény is, hogy ez 1570 körüli Soős-féle térképen feltüntetett várfal, mely kiindul a Rozgonyi bástyánál, áthalad keleti irányban a várárkon, körülveszi az egész Sáocdombot é* a Bolyki bástyánál tér vissza a várhoz, keresztül halad a Rozgonyi bástya délkeleti falán, mely ezen a részen a régebbinek látszó falhoz támaszkodik. Az apróbb leletek nagyobb tömegén: régebbi és új cserepek, katonapipák, vasszerszámok; öt régi pénzen, török sírköveken, a székesegyházhoz tartozó faragott köveken, a Rozgonyi tornyon volt XV—XVI. századbeli kapu és ablak betéteken kívül itt került elő egy XV. vtgy XVI. századbeli egyenes szép markolattal bíró kard én egy XVII. század legelejéről való fedeles és füles ezüstkupa, ékített felületén aranyozva. Oldalain perzsa ornamentikéjúigen finom kiveretű trébeiés van. A kupiban egy szintén a XVIII. százed legelejéről való bajtű volt, gyöngyökkel, gránáttal és egy harmadik féldrágakővel díszített áttört művű fejjel, azonkívül egy mátyáskorabeli ezüst pénz és 16 darab törők pénz is volt benne, amelyek kormeghatározásán most dolgozik önzetlen segítőtársam, Pataki. A székesegyház ásatásával elért eredményekről egy-két hét múlva tudunk kimerítő beszámolóval szolgálni, mert egyes reazletek tekintetében még a leghívatot- tabb szakemberek som látnak jelenleg tisztén. Dr. Pálosi Ervin. * Tánciskola a Legényegyletben. Folyó hó 24 én kezdődik, beiratkozni minden este lehet az Egylet ideiglenes helyiségében, Dobó tér 9. Panakoszta ház. otthon karosszékében ülve ... fáradság nélkül, — de az igazi utazás minden gyönyörűségével. TELEFUNKEN 40 : © hálózati Európavevő ÁLLOMÁSV Kérje még ma díjtalanul kimerítő ismertetéseinket! SIEMENS ÉS HALSKE BT. Budapest. VI. Teréz-körut'36 «5 — Hibaigazítás Lapunk tegnapi számában Eger gazdálkodna 1930-ban cím alatt részletesen foglalkoztunk városunk új költségvetésével. A cikkbe sajnálatos értelemzavaró hiba csúszott be, amennyiben: »Az összes kiadások ból a város általános igazgatására 27 ezer, közegészségügyre 10 ezer, közoktatás, művelődés, vallásra 10 ezer, jótékonyságra 7 ezer, városépítésre, utcák, járdák gondozására 65 ezer, hitelügyre pedig 24 ezer pengő esik kereken- szöveg utolsó sora helyett »pengővel kevesebb esik kereken, mint az előző költségvetési évben• olvasandó. m.;ttama-mwr »m tessmtm ssaaa Színes ruhát úgy mosunk, hogy azokat rövid ideig hideg Persiholdatban nyomkodjuk. A színek felelevenítésére az öblítő vizb* — Megcsúszott egy öreg asszony, eltörte a lábát. Ma reggel 9 óra körül a Nagy Testvérek irodájából értesítették a mentőket, hogy Domán Márkusné, 67 éves asz- szony, az Almagyar-utca 15. szám alatti lakásának udvarán elcsúszott és eltörte a jobb lábát. A mentók kivonultak a helyszínre és az asz- szonyt beszállították az Irgalma- sok kórházába. — » ... Fogadd be a tótot«. Oláh Pálné a Kertalja uccában házat építtetett nemrég. Az üresen álló lakásba egy szép napon, a gazda megkérdezése nélkül, behurcolko- dott Koncz József, mikor Oláhné nemrégiben ellátogatott az új házba, meglepetve látta, hogy lakója van. Felszólította Konezot, hogy hnrcolkodjék ki a lakásból, ám az új lakó kijelentette, hogy hagyja békén, mert megöli. Az asszony mit tehetett volna mást, a rendőrségre szaladt és feljelentette Konezot magánlaksértésért és életveszélyes fenyegetésért. — Baleset. Schmidt Rezső 31 éves vízvezetéki szerelő tegnap délután munkaközben beleesett egyik szennyvízcsatornába és kificamította a vállát. Beszállították az Irgalmasok kórházába, ahol ápolás alá vették. kevés ecetet öntünk. mindent mos ami mosható "a SINGER VARRÓGÉPEK mégis A LEGJOBBAK T — Lesz e Apcon vágóhíd ? Apc közönsége együttes kérelemmel fordult Heves vármegye törvény- hatóságához s a község vágóhídiénak megépítéséhez 5 ezer pengő segélyt kórt. A törvényhatósági bizottság a napokban tartott közgyűlésén tárgyalta a kérelmet s azt elutasította. így tehát alig valószínű, hogy vágóhídja legyen az apci környéknek.