Eger - napilap, 1929/2
1929-12-22 / 243. szám
1929. december 22 EGER NAGY FÉNYERŐVEL LEGTOVÁBB VILÁGIT Hírek néhány sorban, Katasztrofális bessz volt ismét a new-yorki tőzsdén. A veszteségek meghaladják az öt milliárd dollárt. — Óriási hóviharok tombolnak Éizakamerikában. A new-yorki kikötőben 72 gőzös két napig vesztegelt. Kanadában a vonatokat és távíró oszlopokat igen megrongálták a viharok. A kár kb. egy millió dollár. — 41 hordó aranyat szállított a Franca nevű gőzös Amerikából Plimouthba. A rakományt erős fedezet mellett vasúton viszik Londonba. — A Horthy Miklós kollégiumban nagy karácsonyi ünnepélyt rendeztek, melyen részt vett a Kormányzó felesége is. Több ezer pengő értékű aján. dákot osztottak ki a szűkölködő főiskolások között. — Hátbalőtt a vadőr az ivádi erdőben egy napszámost, mert nem akart megállni. — 34 fokra aülyedt Amerikában helyenként a hőmérő, A hidegnek eddig 20 halálos áldozata van. A vonatok négy késéssel közlekednek ős a repülőgépek sem tudnak felszállni. — Lángba- borult egy ötemeletes bérház Freiburgban. Az épület az első- emeleten gyúladt ki, ügy, hogy a felsőbb emeletek lakói nem menekülhettek. — Elütött a barcelonai expresiz egy zsúfol autóbuszt. Az autóbusz utasai közül tizenhét ember meghalt, huszonnyolc megsebesült. — Felrobbant egy hajó az Ems csatornán. A robbanás kettétörte az uszályt éi három matrózát a magasba röpítette. — Muszáj ünnepelni a bol sevista fővezért, Sztálint, 50-ik születésnapja alkalmából Szovjet- oroszországban. — Álcárevice lépett fel Kurdisztánban.jjAzt állítja magáról, hogy a cár egyetlen fia és egy szibériai börtönben tartották fogva. Országos akciót indít az Egyesült Keresztény Liga a TESz- szel karöltve az esztelen fényűzés megszüntetésére. Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga országos igazgatósága decemberhavi ülésében a gazdasági helyzettel összefüggő társadalmi jelenségeket tárgyalta. Fájdalmas megütközésének adott kifejezést a beteges tünetek felett, melyeknek legkirívóbb példáit a napirenden lévő bankettek, táncmulatságok s az öltözködés terén végbemenő fényűzés tartják szemünk elé. A ruházkodás terén a végletegig menő s a legtöbb esetben idegen iparcikkek pávatcllaival hivalkodó esztelen fényűzés uralkodik a magyar társadalomban, mikor a zúgolódó munkanélküliek száma napről-napra nő. — Hogy a tiltakozásnak hangját mennél szélesebb körben meghallják, a Liga igazgatósága ciallabozáara hívta fői a TESz-t és a kötelékébe tartozó egyesületeket, amelyek a közeli farsangban minden lehetőt megtesznek, hogy a fényűzés kellő korlátok közé ■zotítassék és e korlátok között is kizárólag a hazai ipar termékei érvényesüljenek. HÍREK 1929. december 21. A karácsonyheíi istentiszteletek rendje: December 23-án utolsó róráté minden templomban. December 24 én karácsony vi giliája. Szigorú bojt December 25 Karácsony. Az éjféli misét megelőzőleg y2ll-kor kezdődik az ünnepélyes zsolozsma a Főszékesegyházban. A pásztorok miséje reggel 6, a hívek miséje pedig 7, illetve 9 órakor lesz. Délután 3-kor ünnepélyes vecsernye, utána szentbeszéd. December 25, 26 és 27 én negyvenórás szentségimádás lesz a Serviták templomában. A szentségimádás programmja a következő : December 25 én éjfélkor szentmise. Reggel 6 órakor énekes szentmise, utána szentbeszéd. A szentmise elején szentségkitétel. 8 és 9 órakor olvasott szentmise, 11 kor énekes nagymise D. u. 3 kor vecsernye, utána litánia, este 6-kor áldás és szentségbetétei. December 26 án a szentségimádás rendje olyan, mint 25 én. December 27 én szent János evangélista ünnepén a délelőtti napirend a karácsonyi. Délután 3 kor vecsernye és litánia szent beszéddel. Este 6-kor szentséges körmenet a Servita, Dobó, Knézich és Szaicz Leó uccákon át December 31-én, Szilveszter napján este hálaadás és ünnepi szentbeszéd a Főszékesegyházban. A >zentmi&eh,allgatás kötelező 1, 8, 15, 22, 25, 26 és 29 én. m TURUL cipőüzlet g m i g Előrehaladt idény miatt árainkat leszállítottuk! 1ÜJ1 fűlj Női cipő minden színben 17, 19*50, 22 P riij Férfi cipő fél és magas 19*50. 22, 24*50 P Szövet és gumi hócipő 9*80, 12*50,14 80 P-^j Gumi hócsizma __________________ 24 — P p | Egyes pár cipő minden színben 14 50 P ITURUL cipőüzlet Fő ucca — Új gépészmérnök. Cservény László a budapesti m. kir. József- Műegyetemen a gépészmérnöki oklevelet a napokban megszerezte. — A Fehérteremben karácsony másodnapján vagyis f. hó 26-án, továbbá 27 és 28-án d. u fél öt és este fél 7 órakor mozielőadás lesz. Bemutatásra kerül: » Az abeez- sziniai kispapok tisztelgése XI. Pius pápánál* és »Apostoli utakon.r Az utóbbi missziós film, mely a hittérítők nehéz munkáját mutatja be a sötét világrészben. Végül vidám karácsonyi kiegészítő műsor. Belépődíj 50, 70 fill. és 1 pengő. A tiszta jövedelemnek felét a kínai missziók céljaira fordítják. — Az egri Keresztény Iparoskor f. hó 22 én kultúr délutánt rendez, délután 5 órai kezdettel. Műsor: Konferál: Lanther János 1. Faul weiter: Éljen a Haza! Induló, játssza a Zenekar. 2 A Polgári Dalkör énekszáma. 3. Diákszerelem. Vígjáték 1 felvonásban Személyek : Liliké — Brindza Mariska. Lux Henrik — Soós János. Steiner — Tamasy Gáspár. Kisasszony — Kádas Irénke. 4. Waldteufel: Solitude, keringő, játssza a Zenekar. 5. A nyugta. Vígjáték 1 felvonásban. Személyek: János gazda — Lanther János. Felesége — Nyáry Józsefné. Inas — Soós József. Ügyvéd — Kocsis József. Belépti díj személyenként 50 fillér. Gyermekek csak szülőikkel jelenhetnek meg. — A Hev88megyai Gazdasági Egye sülét december hó 28 án szombaton Gyöngyösön a Takarékpénztár Egyesület tanácstermében délelőtt Vall órakor őszi rendes közgyűlést tart. A közgyűlést megelőzőleg d. e 9 órai kezdettel az Egyesület igazgató választmánya tart ülést, melyen az Egyesület tagjai is részt vehetnek. — Felszerelték a rendőrség rádióját. Ma reggel a kerületi kapitányságról egy szakértő törzsőrmester érkezett az egri kapitányságra, hogy a speciális vevőkészüléket, amelyről tegnap hírt adtunk, felszerelje. A rendőrrádió valószínűleg január 20-án lép üzembe, ad dig próbaleadásokat fognak eszközölni. — A hősök emlékművére beérkezett adományok első csoprtja: Pély község 20 P, Egri m. kir. dohánygyár tisztviselői és altiszti kara 12 P 80 fill., Bélapátfalva község 10 P, Egri áll. reáliskola tanári kara 12 P, Kekécs Kálmán földbirtokos Gyöngyösoroszi 5 P, Dr. Schwartz Sándor orvos Eger 5 P, Bóta Gábor egri Hatvani I. negyed fertálymester gyűjtése 76 P 40 fill., Tihanyi Kamill földbirtokos Egeresehi 6 P, Vitéz Szinay Béla tábornok 12 P, Dr. Klein Ferenc Gyöngyös 2 P, Dr. Korom Lajos körorvos 2 P, Egri kir. törvényszék bírói kara: 49 P, 50 fill, Gyöngyösi állami reálgimnázium tanári kara 2 P, Kontra László Gyöngyös 5 P, Markó Károly Miskolc 1 P, Csintalan József plébános Diósgyőr 10 P, Selypi cukorgyár tisztviselői 5 P, Dr. Katona József ny. főorvos Miskolc 5 P, Kovács Ferenc Gyöngyös 1 P, Özv. Würth Lajosné Eger 50 P, Dr. Eötvös József Eger 5 P, Szabó N. Eger 5 pengő. Az eddig beérkezett többi adományokat csoportonként az »Eger« későbbi számaiban nyugtázza köszönettel a 60- Hősi Emlékmű Bizottsága. * Orvosi hír. Holtai Aladár dr. szülész nőorvos rendelését dr. Kál- lay Zoltán ucca 13. sz. alatt újból megkezdte. — A Dobó Asztaltársaság segé lyezése. Az iparostársadalom 500 tagja baráti alapon a Dobó asztal- társaságba tömörült s évről-évre segélyre szoruló tanoncokat ruház fel a karácsonyi ünnepek alkalmából. A tagsági díjakból ez évben is tizenkét tanoncot lát el 12 öltöny ruhával, 12 pár cipővel és 12 sapkával. Az adományok kiosztása december 22-én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz ünnepség keretében a Keresztény Iparoskörben, melyre a tagokat s az érdeklődőket ezúton is meghívják. — A Cifranegyedi Ifjúsági Egyesületben vasárnap délután négy órakor Petróczky Lajos érseki jegyző tart előadást. — A Szvorónyi úti Olvasókörben december 22. én, vasárnap délelőtt 11 órakor Forgách István tanító tart ismeretterjesztő előadást. (isik ina í SCHWARC TESTVÉREK Ó R Ä-, ÉKSZER ÉS LÁTSZERKERESKEDŐK Érsek ucca 2