Eger - napilap, 1929/2

1929-11-22 / 217. szám

1929. november 22. EGER 3 Vármegyénk a statisztika tükrében HÍREK 1929. november 21. — A Gárdonyi Társaság nagy­gyűlése. A Gárdonyi Társaság no­vember 24.-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a ciszterci rendi gimná zium tornatermében nagygyűlést tart. A nagygyűlés műsora a kö vetkező: 1., Elnöki megnyitót mond Kürti Menyhért, c. tanker. főigazgató, a Társaság elnöke 2., Bárány László főtitkári jelentését terjeszti elő. 3., Pékár Gyula, a Petőfi Társaság elnöke, a Gárdonyi Társaság tiszteleti tagja novelláját olvassa fel. 4., Gárdonyi verseket szaval Búzás Endréné. 5., Gárdonyi és a magyar stílus címen előadást tart Breznay Imre, tanítóképző intézeti igazgató, a Gárdonyi Tár­saság alelnöke. 6. Elnöki zárószót mond Kürti Menyhért. — Kinevezések A kápolnai do hánybeváltó hivatal vezetője, Mik­száth Kálmán 40 évi szolgálatúién nyugalomba vonult. Helyére a m. kir. pénzügyminiszter Vereng Mik­lós dohánybeváltó tisztet Mezőkö­vesdről Kápolnára helyezte át s megbízta az ottani dohánybeváltó hivatal vezetésével. — Kultúrdélután az Iparoskörben. Az egri Kér. Iparoskor november hó 24 én, vasárnap délután 5 óra­kor tartja harmadik kultúrdélután- ját az Iparoskor dísztermében. — A rendezőség ismét jó műsorral kedveskedik a közönségnek. A mű­sor a következő : 1. Midletton : Brigadéros álma. Valdtenfel: Soli- ,ude: Keringő. Játssza: a Keresztény pároskor Zenekara. 2. A tehén, «’alusi komédia egy felvonásban. Isutorás gazda —Soós János. Panna elesége — Brindza Ilike. Korcsmá- os — Lakatos István. Kupec — Isigmond Kálmán 3. Felolvasás a jstnevelésről. Tartja: Kenyere» rpád, Magyar Labdarúgók főtit- ára Budapestről. 4. Zeneszám, A finánc. Vígjáték 1 felvonásban. :ereplők : Boldizsár János — Zsig- ond Kálmán. Juli felesége — Kus- ir Bözsike. Bözsi leánya — Brindza ke. Finánc — Kormos József, •vos — Soós János. — A Magyar Jogászegylst pálya­a A G. H. jelenti: A Magyar ^ászegylet pénzügyi szakosztálya iyadíjat hirdet a következő tár- i műre: »Minő hatással vannak illetókügyi jogszabályok a jog­életekre ős különösen mennyi befolyásolják azok bizonyos letkötési formák használatát y mellőzését?« A pályamű be- sának határideje 1930 március Pályadíj a TÉBE által adomá- zott 1000 pengő. A pályamü- a szerző nevét rejtő jeligés L kíséretében a szakosztály sí­kénél dr. Nyulászi Jánosnál Akadémia u. 1.) adandók be. Az elraktározott gyümölcs rom­ól fr a «Növényvédelem« és tészet« legújabb száma. Cikket még a téli gyümölcsfaápo- l, a gyümölcsfatelepítés hibá- hiányos szőlők pótlásáról öreg kel, a növények téli takará- a gyümölcsfakarbolineum ha­ll, a vőrtetű háziszerrel való ról stb. A két dúsan illuszt zaklapból a Növényvédelem hivatala (Budapest, V., Föld- ésügyi minisztérium) kivá lapunkra való hivatkozással nul küld mutatványszámot. I Eger, november 21. Vármegyénk népesedési, gaz­dasági, kulturális és szociális vi­szonyait leghívebben a statisztika ■zámoszlopai tüntetik fel, miértis egy kis böngészés eredménye­ként érdekeinek tartom feltün­tetni, hogy miben vagyunk elsők és utolsók, hol áll Hevesmegye a csonka­ország megyéi sorában a legújabb statisztikai adatok szerint. Nagyságra nézve vármegyénk a hetedik, népességre nézve azon­ban a hatodik helyen áll 320.137 lakossal, mig népsűrűség tekin­tetében nyolcadik a sorrendben. Vallási tekintetben egyike a legegységesebbeknek, amennyiben a lakosság 89 7%-a rk. valláiu a ennél nagyobb szá­zalékban csak 3 vármegyében (Zala, Esztergom és BScsbodrog) vannak a katolikusok. Viszont izr. vallásű polgártársaink csak Szabolcsban élnek többen, mint Hevesben (9371). A megye lakoiságának 69 6°l*-a őstermeléssel, 11 4-a iparral, 2 5% kereskedelemmel foglalkozik. Az iparosok és kereskedők száma az utoliő 10 évben apadást, az őstermelőké szaporodást mutat. A születések arányszáma az országos átlagnál (25'7%o) magasabb ugyan (27 7°/«o) ebben a tekintetben mégis 10 vármegye megelőz bennünket. Ezzel szem­ben a halálozási aránystám jóval magasabb (19°/oo) az or­szágos átlagnál s e tekintetben csak 5 megyében rosszabbak még a közegészségügyi viszo­nyok, mint nálunk. Vármegyénkben minden 100új­szülött közül 6 3 törvénytelen ; e tekintetben azonban a csonka megyéket is számítVB,40 törvény­hatóság területén rosszabbak az állapotok, így Budapesten, Deb- recanben és Pécsett háromszor, illetve kétszer annyi a törvény­telen gyermekek száma, mint nálunk. Aránylag nagy vármegyénkben a tüdővészesek száma (2 6°/«0- Ennél több ciak három megyei törvényhatóságban van még. A vármegye közel 70-át ki­tevő földműves lakosság értelmi színvonalának nívójára érdekes fényt vet a terméseredmények össze­hasonlítása más törvényhatóságokéval. — Eszerint vármegyénk búza, árpa, zab és tengeri termése kát. hol- dankint átlag rossz&bb, rozs ter­mése p9dig valamivel jobb az országos átlagnál. Jellemző, hogy a 20 holdon aluli kisgazdák hol- dankint 2—4 q val produkálnak kevesebbet az 5 főterményből, mint az ezer holdon felüli nagy­birtokok, ami a mezőgazdasági oktatás nagy elmaradottságára mutat. A legmagasabb termésered­ményeket évek óta Pécs városa éri el (10 —163 q). Burgonyából valamennyi megyei törvényható­ság közül Hevesmegye éri el a leg­kisebb terméseredményt (30 2 q). A musttermés holdankinti meny- nyisége tekintetében is várme- gyénk a 14. helyre szorul. E tekintetben Kecskemét tartja a rekordot 11*7 hl. holdankinti terméssel. Ha azonban a termelt bor értéket vesszük tekintetbe, akkor vármegyénk az 5. helyre nyomul előre. Szarvasmarhatenyésztés tekintetében megyénk majdnem az utolsóelőtti helyen áll, ameny- nyiben ezer lakóira csak 164.8 szarvasmarha jut. Ennél keve­sebb ciak Békés és Pest megyé­ben van. Sertésből 1000 lakóira esik 172, míg a Dunántúlon 417, az Alföldöu 225 jut ezer lé­lekre. A selyemhernyó tenyésztést is meglehetősen el­hanyagolja vármegyénk lakős- sága, jóllehet ezzel 4 heti köny- nyű munkával tekintélyei jöve­delemre tehetne szert. Az 1927. évben mégis csak 1023 család termelt 13193 kgr. gubót, ame­lyért 35,963 P folyt be a vár­megyébe. Ezzel a gyenge ered­ménnyel a kilencedik helyre szo­rultunk. Az elsőséget még min­dég Tolnamegye tartja 62,530 kgr. gubőval, illetve 398,379 P keresettel. A dohánytermelők közül Heves megye az ötödik helyen áll, 1 609.000 P éríékü termelvénnyel. A Nemzeti Bank egri és gyöngyösi fiókjai által lebonyolított pénzforgalom te­kintetében vármegyénk a pan­gás képét mutatja, lévén e te­kintetben a 14. az országban. Ezzel szemben a vármegyében található ingatlan vagyont ter­helő 6 931,435 P adósságnál jó­val nagyobb teherrel küzd 9 megyei törvényhatóság. Az 1927. évben 94 házasság bontatott fel megyénkben; 14 törvényhatóságban azonban en­nél jóval több volt az elválás. A bíróságok ugyanezen évben 2356 egyént ítéltek el valamilyen bűncselek­ményért. Ennél nagyobb arány- számű elitéit azonban 21 tör­vényhatóságban volt, ami vi­szont népünk békeszeretetét és tisztességtudását bizonyítja. Az elemi iskolai tanulók száma nálunk 28,057, akiket az 1927, évben 599 tanító oktatott. Egy iskolára 142 tanuló, egy tante­remre pedig 5P4 tanuló jut. En­nél több csak két törvényható­ságban mutatkozik, ami iskolá­ink zsúfoltságát a a további is­kolaépítés szükségességét iga­zolja. Az iskolák fis0' * • legű, 20•/« állami, 46% ref. a többi községi, izr. és társulati. Érdekesnek tartom még meg­említeni, hogy vármegyénk lakosságának kerek 30%-a volt analfabéta a leg­utóbbi népszámláláskor. Hogy e téren mekkora a javu­lás, azt a jövő évben tartandó népszámlálás fogja megmutatni azzal együtt, hogy mit kell még tennünk népünk erkölcsi és kul­turális színvonalának emelése érdekében. Dr. Gauser Rezső. Máv. hiv. MENET JEGYIRODA A Városi Idegenforgalmi 'Hivatalban, VÁROSHÁZ. — Lámpát kérnek a női uszoda sarkára. Kaptuk az alábbi levelet: Tekintetes Szerkesztőség! Nagyon kérem, szíveskedjék b. lapjában panaszunknak helyt adni és illeté­kes helyre eljuttatni. Mint Eger városnak jól megadóztatott polgá­rai, azon kéréssel fordulunk az illetékesekhez, hogy a női uszoda sarkára egy villanylámpát-szerel-! tessenek, mert ahogy az ember a női uszodától befordul az érseki fürdőhöz, ott olyan sötét van, hogy a testi épség egyáltalán nincs biz­tonságban. Csak úgy bukdácsol és botorkál az ember a sötétben, már ennyit mégis csak igényelhetnek a fürdőbe járók. Eger különben is híres a világításáról, mert Nagy- tályán ehhez képest fényözön van. Tisztelettel, több fürdőző nevében: Németh Lászlóné. — Eltűnés. Zombori József föld- míves felesége bejelentette a rend­őrségen, hogy férje tíz nappal ez­előtt eltűnt Egerből s azóta semmi hír sincs róla. A rendőrség meg­indította a nyomozást az eltűnés ügyében, amely rövid idő óta már a negyedik eset. — Ellopott kerékpár. Varga La­jos honvédszakaszvezetőnek vado- nat új kerékpárját ismeretlen tet­tes ellopta. A rendőrség Varga feljelentése alapján megindította a nyomozást a tolvaj után. * Védekezzék Panflavin-pasz- tillákkal a most gyakorta fellépő meghűléses megbetegedések ellen. Szopogasson naponta néhány Pan- flavin-pasztillát. — Palackozott szeszesitalt nem szabad hitelbe árusítani. A tavaly behozott új bortörvény teljes egé­szében megtiltja a korcsmái hite­lezést. Ennekfolytán a bíróság a korcsmái hitelt a felperes javára nem ítéli meg. Egy szakmai szak­értekezlet megállapította, hogy az új bortörvény nemcsak a vendég­lőkre és korcsmákra, hanem azok­ra a kereskedésekre is alkalma­zandó, amelyek szeszes italoknak kismértékben való eladására jogo­sultak. Ebből következik, hogy zárt palackokban levő szeszes ita­lokat sem szabad ezután hitelbe árúsítani. A SINGER \ARRÓOF.PI K I

Next

/
Oldalképek
Tartalom