Eger - napilap, 1929/2

1929-11-09 / 206. szám

4 EGER 1929. november 9'. Az sltő félidő elején a képző vezetéshez jut, később a keres­kedelmi kerül fölénybe, de a képző védelme biztosan áll a lábán. A második félidő élején vál­tozatos a játék. Egy kavarodás­ból a kereskedelmi egyenlít, de nemsokára a képző jut vezetés­hez Takács kétes góljával. Innen kezdve fölényben is van s már győztesnek látszik, midőn az utolsó percekben, Streczen által vitatható módon berúgott ll es- sei a kereskedelmi egyenlít. Jók a képzőből: Takfics, Pál, Juhász II., Onczay és Erizsány. A kereskedelmiből: Zagyvay, Sós, Minich, Sterczen és Német. A díjmérkőzés megérdemelt győztese tehát, mint az alábbi táblázat is mutatja, a kereske­delmi lett. A dijsaérkőzós végleges állása: 1. Kereskedelmi 5 pont 2. Képző . . . 3 » 3. Rflál . . . 3 » 4. Gimnázium . 1 » Közgazdaság. A mezőgazdasági ter­mények ára egg év alatt 35 százalékkal esett. Az általános gazdasági válság közepette napről-napra erőtelje­sebben ^hangzik a gazdatársa­dalom panasza arról, hogy a me­zőgazdasági termények és vágó­állatok értékesítése súlyos vál­ságba jutott éa hogy ezzel kap­csolatosan a mezőgazdasági ter­melés immár teljesen elvesztette rentabilitását. Az alább követke­ző néhány összehasonlító szám­adat mindennél beszédesebben mutat rá arra, hogy a mezőgaz­dasági termelés egyes produk­ÜZLETÁTHELYEZÉS. TÓTH LAJOS virágüzletét a Würth házból a régi posta épületbe helyezte át. 2417 ÉRTÉKTŐZSDE. Angol font .................. 2 7.80 Belga .................. 7 9. 70 Cseh korona .................. 1 6.85 Dán korona.................. 1 52.80 Dinár.............................. 9.98 Dollár.......................... 5 69.65 Francia frank............... 2 2.40 Hollandi forint............... 2 30.15 Lengyel zloti............... 6 3.90 Leu ............................. 3 .38 Leva............................. 4 .10 Lira............................. 2 9.75 Német marka............... 1 36 40 Norvég korona............... 1 52.80 Osztrák Schilling .... 80.10 Spanyol peseta . • . . 7945 Svájci frank.................. 1 10.50 Svéd korona .................. 1 53.15 M El G J E Is E N T A SZENT ISTVÁN KÖNYVEK ÖJ SOROZATA 78—79. sz. Dr. Bánhegyi Jób: A maggar irodalom története II. Kisfaludy Károlgtól napjainkig. 7 P 80. sz. Dr. Pitroff Pál: Bevezetés az esztétikába. 3 P 81. sz. Dr. Kühár Flóris: A vallásbölcselet főkérdései. 5 P 82-84. sz. Körösi Älbin : A spangol irodalom története. 11 P 85. sz. Dr. Sigmond Elek: A mezőgazdasági növények termelési tényezői. 4 P 86-87. sz. Dr. Kalmár Gusztáv : Európa földje és népei. 8 P 88. sz. Kiss Älbin : Szent Ágoston De Civitate Dei művének méltatása. 4 P Kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. tumai a lefolyt év alatt mennyit veszítettek értékűkből. 1928 1929 október l én Búza .... 26 45 21 77 Rozs .... 24 65 15-32 Árpa .... 26 75 15 87 Zib .... 2612 14-37 Tengeri . . . 31 10 1912 Burgonya . . 12 75 6-75 Cukorrépa . . 2 85 2 85 Vágósertés, kg. 145 127 Gyapjú, kg. . 2 50 1 80 A négy legfontosabb agrár­termény (búza, rozs, árpa, zab), egy évi áresése átlagosítva 36'6 százalékot tesz ki. Külön külön választva pedig százalékban így viszonylik az áresés: búza 20, rozs 38, árpa 41. zab 45 százalék. A kukorica áresése egy év alatt 39, a burgonyáé 47 százalékot tesz ki. Az összes mezőgazdasági termények egy évi árvesztése tehát a burgonyánál a legna­gyobb. A vágósertés áresése 12, a gyapjúé pedig 28 százalékot tesz ki. Ha a fent ismertetett összes mezőgazdasági produk­tumok egy évi áresését állago- sitjuk, úgy körülbelül 35 szá­zalékos végeredményt kapunk, vagyis megállapíthatjuk, hogy a mezőgazda ma nagy átlagban 35 százalékkal kép kisebb árat a tavaly ilyenkori áraknál. A pénteki hetipiac árai Egerben. Tejpiac: tej 32—34 f, tejföl 1 P 40 f, vaj 4 P, túró 10 — 12 f, tojás 14—15 fillér. Zöldségpiac: burgonya 10 f, pa­radicsom 8—10 f, zöldbab 1 P, hagyma 12 fillér kilónként; Budapesti terménytőzsdezárlat 1929. nov. 8-án. zöldBég és répa 10 f, kelkáposzta 40 f, sóska 10 f, spenót 10 f cso­mónként; kalerfibé 5 f, torra i 20 f, karfiol 120—180 P dara­bonként, száraz bab 40 f lite­renként. Gyümölcspiac: alma 60—80 f, körte 60-80 f, szőlő 70-----80 f, b erkenye 40, dió 140 f kilón­ként. Baromfipiac: csirke 2—5 P, sovány kacsa 5—7 P páronként; hízott liba 10—12 P, sovány liba 4 — 6 P darabonként. Húspiac: sertéshús 2 40, marba 1- 28—192, borjú 2 20—2 40, birka­hús 160, zsír 260, zsírsza­lonna 200—2 40, füstőltszalonna 2- 80 P kilónként. Halpiac : harcba 4'50—5 P ?prő- hal 100—1 20 P. ponty 2 40—2 80 P. kt ciege 5 P, csuka 2 40—2 80 kilónként. Budapesti rádió-műsor. Szombat, november 9. 9.15: Gramofónhangverseny. 9.30: Hírek. 9.45 : A hangverseny foly­tatása. RIO: Nemzetközi vízjelző- szolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az ÉRTESÍTEM ===== érdemű közönséget, hogy üzletemet áthelyeztem a 79-es sz. üzlethelyi­ségbe, ahol a mainap tói kezdve a marhahús­nak kg.-ja 1*68 P Tisztelettel: Szanthoffer Imre mészáros. 2411 j Termén!] új I 76 | 77 | 78 | 79 | 80 kilogrammos pengőben pénz árú pénz Árú pénz árú pénz | árú pénz árú /tiszavidéki Kfelsötiszai . . 5 /fehérmegyei . » j egyéb dunántúli ® fpestvidéki . . (bácskai . . . 22.80 21.65 20.95 20.95 20 95 20.95 23.10 21.90 21.10 21.10 21.10 21.10 22 90 21.85 21.10 21.10 21.10 21.10 23.25 22.10 21.35 21.35 21.35 21.35 23.35 22.10 21.45 21.45 21.45 21.45 23.65 22 30 21.60 21.60 21.60 21.60 23.50 22.15 21.55 21.55 21.55 21.55 23.80 22.35 21 70 21 70 21.70 21.70 Termény Rozs pestvidéki .... Rozs más származása . Takarmányárpa elsőrendű új Takarmányárpa közepes Sörárpa felsömagyarorsz. Sörárpa más származású Zab elsőrendű Pénz irú Termény pénz árú 14.20 14.40 Zab, közepes ............... 1 4.00 14-40 14.20 14 40 Köles.............................. 11.00 12.50 15.50 16.25 Tengeri tiszántúli új . . .--.-­-­1 5.00 15-50 Tengeri egyéb származású--.-­-­1 9-50 21-00 Buzakorpa .................. 1 0.30 10.50 17-50 1900 Lucerna magyar ..... 130.00 170.00 52.00 54.00 Lúhere nagyarankamentes 95.00 110.00 15.25 15.75 Lóhere nagyarankás . . . 8000 90.00 egyetemi templomból, időjárásje­lentés. 12.05: A Mándits szalon­zenekar hangversenye. 12 25: Hí­rek. 12.35: A hangverseny folyta­tása. I: Pontos időjelzés, időjárás­ős vízállásjelentés. 2.30: Hírek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 4: Halász Gyula felolvasása : »Magyar László afri­kai utazó«. 4.45: Pontos időjel­zés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 5: László Imre magyar nó­tákat énekel Bura Sándor és ci­gányzenekarának kíséretével. 5.25: A m. kir. Operaház előadásának ismertetése és az előadás színlap­jának felolvasása. 5.30: A nürn­bergi operaház együttesének né­metnyelvű előadása a m. kir. Ope­raházban. A második felvonás szü­netében Ügetőversenyeredmőnyek. Utána kb 10.20: Pontos időjelzés, időjárásjelentős, hírek. Majd: Am. kir. 1. honvődgyalogezred zene­karának hangversenye. Lapiuiaidonos és kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. 1929. Pk. 10864. szám. Árverési hirdetmény. Ifj. dr. Farkas Gyula budapesti ügyvéd által képviselt Általános Vas- és Szer- számkeresk. rt. és csatlakozott Tauril Pneumatik rt. kérelmére és javára 76 P 55 fillér s a többi követelés és jár. erejéig az egri kir- járásbíróság 1929. évi Pk. 10864 s a többi számú végzésével elren­delt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől lefoglalt 3000 P becsértékű ingóságokra az egri kir. járás­bíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján fentírt, valamint zálog­jogot szerzett más foglaltatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán Egerben, Mária ucca 1. szám alatt közbenjöttel le­endő megtartására határidőül 1929. évi november hó 13. napjának d. e. fél 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefog­lalt Fiat személyautó s egyéb ingóságo­kat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is elfo­gom adni. Eger, 1929. október hó 15-én. Rdlik Lajos , kir. bir. végrehajtó. KishirdcKsej Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishirdetés 60 • vasárnap és ünnepnap 80 • Hirdetések előre fizetendők. VILLANYLAMPÁK, csillárok, china- ezüst dísztárgyak, Berndorfi alpacca evő­eszköz gyári árban kaphatók a régi, megbízható Müller üvegkereskedő cég­nél. Képrámázást legolcsóbban. 2409 KIADÓ, azonnal elfoglalható Érsek uccában 2 uccai, 1 udvari szoba irodá­nak, rendelőnek, üzletnek. Részletekben is kiadó. Értekezni Müller kereskedőnél. 2409 EGY nagy UDVARI BÚTOROZOTT szoba esetleg KONYHAHASZNÁLATTAL azonnal kiadó. Szvorényi út 34. HALÁLESET folytán áilásnélkül ma­radt középkorú házvezetőnő állást keres papi háznál. Házvezetőnő Eger, Plébá­nia. 2397 FRIEDLÄNDI kályhát jókarban levőt vennék. Piacsek Géza, Egerszólát. 2365 LAKATOS vendéglője a Csákány uccá­ban elköltözés miatt eladó. 2402 ELADÓ a Malom ucca 3. számú négy szoba, 3 konyha, 2 kamara, nagy istáló- ból és mellékhelyiségekből álló ház tá­gas udvarral, pincével. Értekezni lehet az ugyanott lakó tulajdonosnál. 2405 NAGYOBBMENNYISÉGŰ friss, érett trágya eladó a rossztemplom laktanya udvarában, a kertésznél. 2410 BEJÁRÓNŐI állást keresek azonnali belépésre. Cím a kiadóban. 2413 Hirdessen az EGER napilapban. (206.) Nyomatott az Eraeki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Badii Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom