Eger - napilap, 1929/2

1929-09-17 / 161. szám

10 PILLÉK ELŐFIZETÉSI DÍJ A POSTAI SZÁLLÍTÁS­SAL: EGY HÓNAPRA 2 PENGŐ 50 FILLÉR. — EGY NEGYED ÉVRE 7 PENGŐ — EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAPON 10 FILLÉR. — VASÁRNAP 20 FILLÉR. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. Urhán Gusztáv. SZ ERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: EGER, LYCEUM, FÖLD­SZINT, BALRA. — TE­LEFONSZÁM: 11. — :: HIRDETÉSEK :: MILI MÉTERES DÍJ­SZABÁS SZERINT :: SZÁMÍTTATNAK. :: XL. évfolyam 161. szám ♦ Kedd ♦ Eger, 1929. szeptember 17. t A pápai nuncius látogatása Egerben Elítélték a putnoki templom tolvaját. Putnok, szeptember 16. Lapunk annak idején beszá- mólt róla, hogy Sajószentp éteren a rőmai katolikus templom pad- Iáién tolvaj járt, akit éppen azon kaptak, hogy feszitővassal be akart hatolni a templom belsejébe. A tettetnek azonban sikerült el­menekülnie üldözői elől. Nem­sokára később Putnokon a rőmai katolikus templomban feltörve találták a Szent Anna perselyt. A csendőrség hosszas nyomo­zás után elfogta Balogh Bertalan büntetett előéletű fiatal legényt, aki a lopás kísérletét és a put­noki betörést beismerte. Ügye csütörtökön került a miskolci törvényszék elé, ahol elmondotta, hogy Uogvárről szökött át Ma­gyarországra s egyízban már hathavi börtönbüntetést töltött ki lopásért. Arra a kérdésre, hogy miért nem maradt Csehszlovákiában, büszkén jelentette ki, hogy Ma­gyarországot jobban szereti. Ezt a szeretőiét Balogh Bertalan most legutóbb is egyrendbeli lopással, egyrendbeli lopás bűn­tettével igazolta, amelyért a mis­kolci törvényszék egyes bírósága Balogh Bertalant nyolchavi bör­tönbüntetésre ítélte, A büntetés kitöltése után a legényt átad­ják a rendőrségnek kitoloncolás végett. Időjárás. Budapest, szeptember 16. A Meteorologiai Intézet jelenti ma, 16*án, deiben 12 órakor: A hűvös északkeleti légáramlás nálunk is éreztette hatását. Eső több helyen volt kis mennyiség­ben. 5 mm. nél nagyobb csapa­dékot csak a Duna—Tisza kö­zött mértek. Budapesten ma dél­ben 23 C. fok a hőmérséklet. Prognózis: túlnyomóan száraz és éjjel hűvös idő várható. * Eger, szeptember 16. A Meteorologiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben teg­nap 27 8 C. fok volt a maxi­mális hőmérséklet, a minimum pedig 10 C fok. Ma reggel 7 órakor 13'4 C fokot mértek. — Ugyanekkor barométer állás 0 fokra és tengerszínre redukálva 765'5 mm. Szélcsend uralkodott. Csapadék 0 5 mm. Eger, szeptember 16. Orsenigo Caesaré, a pápa kö­vetének 24 őrás egri tartózko­dása felejthetetlen élménye lett Egernek. A fogadtatás ünnepé­lyessége, az alakja felé áradó örömteljes érdeklődés, a finom keretű pompa, a hatalmas kül­döttségek tisztelgése, iskolás ifjú­ságunkkal az áldoztatő rácsnál való találkozása miad o'yan ré­szei voltak ennek a nagyjelen tőségű látogatásnak, melyeket csak a roppant lelki erőket meg­mozgató katolikus egyház tud magából kisugározni s tekinté­lyének képviselőire átvinni. De merjük egyúttal azt is jo­gosan remélleni, hogy a vendég nuocius maga is kedv. ző benyo­másokat szerzett az érseki szék­hely Egerről, lakosainak oda­adó ragaszkodásáról Egyházunk s annak földi képviselője, a ró­mai pápa iránt. Színpompás képet nyújtott Egernek egyébként jelentéktelen s ízlés nélküli vasúti állomása a szombat délutáni gyorsvonat megérkezésekor. Mindenütt lomb és virágdísz, zászlós lobognak, a várótermen végig a sínekig piros szőnyeg fut, a katonai dísz- század élén seiysmlobogő, az állomás perronját psdig megtölti az egyházi méltóságok « a pol­gári hatóságok és egyesületi kül­döttségek hatalmas ctoportja. A vonat egy félórát késik. Vámosgyörktől kezdve, ahol az egri egyházmegye területére lép a nuncius vonata, valóságos diadalmenet az út Egerig. Vá- mosgyörk, Kápolna, Füzesabony, Besenyőtelek, Mezőtárkáoy, Mak­iár, Nagytálye, Andornak és Kistálya népe és iskolásgyer- mekserege zászlók alatt vonult ki az állomásokra plébánosaik vezetésével s ha a legtöbb he­lyen szóval nem is üdvözölhet­ték a nucciust, ünneplő megje­lenéssel, virággal s a pápai him­nusszal adtak kifejezést érzel meiknek. Füzesabonyig elébe utazott üdvözlésére a vármegye képvi­seletében Okolicsányi Imre al ispán s dr. Szabó Gyula, az egri járás főszolgabirája; a főkápta­lan részéről Ivanovich Emil dr. és Mayer Béla kanonokok. Háromnegyed hatkor méltóság- teljesen gördül be az egri állo­másra a nuncius vonata. Hatal­mas éljenzés támad, smikor a nuncius alakja megjelenik a va­súti kocsi ajtajában Fallenbüchl Ferenc pápai kamarással és Tóth Tihamér dr. egyetemi tanárral együtt. A katonai díszszázad parancs­nokának s a rendőrség vezető­. jének jelentkezése után Trak ■ Géza polgármester köszöntötte I a város nevében a pápa köve­tét. Hivatkozott arra, hogy ez a vérrel megöntözött és tradíciók­tól nemes város, mely az évszá­zadok során, de különösen a tőrök uralom alatt annyit szen­vedett, mindig bű maradt az egyházhoz és valahányszor fel­támadott romjaiból mindig az lett, ami volt, a kereszténység vára. Nagynevű főpapjai mindig megújuló áldozattal tették ezt a várost a keresztény kultúrának s a magyar nemzeti törekvések­nek gócpontjává. Ma, amikor is­mét ezer sebtől vérzünk, nem tunya megadással hanem a tör­ténelem tanulságéiban hivő lé­lekkel várjuk ismét a feltáma­dást. Különös örömmel köszönti a város a pápa követőt, hogy annak a főpásztornak hozza a pápa kitüntetését, aki ezekben a nehéz időkben nagy áldozatai­val máris beírta nevét a törté­nelembe. Az üdvözlésre a nuncius rö­vid magyar beszéddel válaszolt. Megköszönve a polgármester szavait, kijelentette, hogy öröm­mel látja azt a harmonikus vi­szonyt mely az egyházi és pol­gári hatóságok között van. A fogadtatás befejezése után a nuncius az egri érsek gyö­nyörű négyesfogatára szállt és megkezdődött a bevonulás. Az úttest két oldalán az egri közép­iskolák álltak sorfalat, míg a Deák Ferenc utca • ez Eszter- házy-tér járdáin hatalmas tömeg várakozott és éljenzett. A bevo­nulás alatt folytonosan zúgtak b templomok harangjai, a házak­ról pedig mindenhol a nemzeti- szinü zászlók, a pápai lobogók és a város színeit viselő lobogók lengtek. A színház épülete előtt nagyarányú diadalkapu várta a bevonuló nu ciust, aki kíséreté­vel az érseki palotába hajtatott. Az érseki palota parkjában cser­készek álltak sorfalat s a nun cius megérkezésekor a Borne­missza cserkészcsapat zenekara a pápai himnuszt játszotta. Az érseki palota lépcsőjénél Szmrecsányi Lajos egri érsek várakozott udvari papságának kíséretében a nunciusr*. A pa­lota lépcsözetén az Emericana tagjai s a kiipapok álltak sor­falat. Szmrecsányi Lsjos érsek latin nyv.lvü beszédben üdvözölte a nuncius*. Örömének adott ki­fejezést, hogy a pápa követét székvárosában vendégül láthatja é* kérte, hogy érezze magát Egerben oly jól, amilyen benső­séges szeretettel fogadják. Ezu- lán bemutatta a kíséretében levő előkelőségeket, majd a nuncius r Súlyos robbanás történt egy gyöngyösi orvos lakásán. A szobaleány ijedtében a háztetőre mászott fel. Gyöngyös, szeptember 16. Súlyos szerencsétlenség történt tegnap dr. Bálint Andor gyön­gyösi orvos házánál. Dr. Bálint lakásán a parkett beeresztéséhez szükséges anya­gokat, többek között a szeszt dr. Bálintné és a dajka keverték össze. A keveréket meleg tűz­helyre tették, amikor hirtelen hatalmas robbanással lángot ve­tett az alkohol és egy pillanat alatt lángba borí­totta a dajkának a ruháját, va­lamint az éppen ott vasaló sza- kácsnó szoknyáját is. Sűrű füst töltötte be a kony­hát, amelyből hangos sikoltások hallatszottak az utcára. A járó­kelők közül többen berohantak és megpróbálták a ruhákat le­tépni a dajkáról és a szakőci- néről. Nagynehezen sikerült el­oltani a tüzet, akkor azonban már mind a két alkalmazott súlyos égési sebeket szenvedett. Dr. Bálintné szintén súlyosan megsebesült, mindkét keze meg­égett. Egyedül a szobaleány ma­radt sértetlenül, aki a robbanás­kor azonnal kimenekült a kony­hából és ijedtében a háztetőre mászott fel. A mentők a szakácsnőt és a dajkát beszállították a kórházba, dr. Bálintnét pedig a lakásán ápolják. A serviták búcsúja. Eger, szeptember 16. Mint mindig, az idén is hatal­mas tömegek mozdultak meg, hogy messzi vidékekről elzarándokolja nak erre a hagyományos búcsúra. Napokkal előbb gyalogos zarándok­csapatok színesítették meg az ut­cák képét. Éneklő csoportok, po­ros asszonysereg, messzi környék népviseletében. Á vasárnapi kör­meneten csaknem tízezer ember vett részt. Az esti vonatok csak­nem zsúfolásig megtelve, bővített szerelvénnyel indultak és a késő esti órákban még mindig népes csoportok üldögéltek a Líceum előtt és más védett helyeken. Az idei búcsúsok felejthetetlen élmé­nyeit a pápai követ látogatása gaz­dagította, akinek díszes fogadtatá­sát csodálva nézték végig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom