Eger - napilap, 1929/2

1929-09-15 / 160. szám

2 EGER 1929. szeptember 15 Miskolcon is tűrhetett lennek érzik a koldulás mai rendszerét. Miskolc, szeptember 14. A szűkös kereieti viazoDyok s az általánoa gazdasági pangás annyira elősegítették a koldulás elterjedését Miskolcon, hogy a helyzet szinte tűrhetetlenné vált. A város vezetősége most Mik* szá'.h Kálmán főispánnal az élén egy szükebbkörü tanácskozást tartott, amelyen a koldulás mai rendszerének megreformálásáról tárgyaltak. Az értekezleten megállapítot­ták, hogy a mai helyzet úgy a koldusok, mint az adományozók szempontjából tarthatatlan. Az üzletekben, a magánlakásokban, a műhelyekben, az irodákban egymást követik a kéregetők, akiknek támogatása két fillérjé­vel is jelentős összegre rúg. Pa­naszkodnak emiatt a kereske­dők, az iparosok, a hivatalok és az egész polgárság. Elhangzott az értekezleten azaz óhaj, hogy a koldulást az egri példára meg kell szüntetni és az egri minta szerint kell a szegényügyet in­tézményesen rendezői. A város egyelőre most úgy akar a bajon segíteni, hogy a szociálpolitikai ügyosztály ka­tasztert fog készíteni a miskolci koldusokról és ezek a koldulás egyidejű eltiltásával a város gondozása alá kerülnek. A ke­reskedők, iparosok, a hivatalok s valamennyi érdekelt bizonyos kolduláti átalányt fizetnének a szociálpolitikai ügyosztálynak, amely a befolyt összegből ren­des havi járulékot folyósítana a koldusoknak. A szegőnyügy gyö keres rendezésére a társadalmi s jótékonysági egyesületek be­vonásával csak később kerülne a sor. Gyöngyös vidékén a lengyelek nagyobb tételekben vásárolják a szőlőt. Szőlőkivitelünk — amint az az ország jelentősebb vidékei­ről érkezet jelentésekből nyil­vánvaló — kedvezően fejlődik. Kecskemétről, Kiskunhalasról s az ország más fontosabb helyei­ről nap-nBp után vagonszámra megy a szőlő Ausztriába. A len­gyelek főképpen Gyöngyös vi­dékén vásárolnak, úgy hogy az élénk kereslet folytán a kör­nyékbeli községekben az expor­tőrök mindenütt csomagoló tele­peket állítottak fel. Örömmel állapítják meg a ke­reskedők, hogy az államvasutak személyzete nagy ügyszeretet­tel kezeli az export kérdését és még a hivatalos órákon kívül is rendelkezésére áll a kereske­dőknek. A Gyöogyösön tartóz­kodó lengyel kereskedők hu­szonkét aláírással ellátott kö­szönőlevelet írtak ez Exportin­tézet ottani megbízottjának a piacszabályozás keresztülvitelé­ért, amely szerintük nagyban elősegiti a kivitel lebonyolítását. Erélyes intézkedésekkel teremtsenek rendet a hatóságok a Dobó-utcai tűzfészkek között Puszta véletlenen múlt, hogy a Dobó-utca Eger, szeptember 14. i Ma délelőtt negyed tíz óra körül a Nagy Testvérek telefo­non értesítették a tűzoltókat, hogy a Dobó ucca 5. szám alatt tfiz ütött ki. Pár perc múlva Dallos Iván dr., Alföldy Béla dr.,PráffNán­dor parancsnokok, Halmay Sán­dor és Ruzsin Ferenc tisztek vezetésével ott termett a tűzol­tóság és megkezdte az oltás munkáját. Az udvar végében levő rozoga melléképület gyulladt ki, amely­nek fazsindellyel födött teteje pillanatok alatt lángokban állott. A rendőrség Tschürtz Frigyes főfelügyelő, a honvédség Pokorny főhadnagy vezetésével vonűlt ki a tűz helyére és kordont vont, hogy a piacról odatődűló tömeg és a közelből összeeereglett, ki­váncsi bűcsűiok ne akadályoz­zák a tűzoltókat munkájukban. Mintegy fái órai munka után sikerült a veszedelmes tetőtfizet eloltani, anélkül, hogy a szom­széd házakban kárt tehetett volna A tűz keletkezését a követke­zőkben lehet rekonstruálni: A melléképületet a házban lakó Bársony István asztalos és Lusztig Dezső kárpitos használ­ják, lomtárnak. Kilenc óra körül Bársony tanulója, Zsemle István a lomtár falában levő kéménylyukban tüzet rakott, forgácsból, hogy enyvet melegítsen. Valószínű, hogy a nagy lánggal égő forgács, amelynek darabjait a kémény huzata a tetőre vitte, gyújtotta fel az épületet. A lángokat negyed tíz körül Bársony másik tanulója, Horkai András vette észre, ekkor azon­ban már magasan lobogott a tűz. A kár nem nagy, mert az épü­let régi, rozoga viskó, a teteje is őcsks fazsindely. Azonban nem lehet napirendre térni a dolog fölött. Az épület szűk udvar végén, a szomszédház falához ragaszt­va, alig félméter távolságban áll. Falai deszkából készültek, nád­dal betapasztva, padlója száraz deszka, teledobálva forgáccsal, régi díványokkal, a tető kiszá­radt fazsindely. Ha a szomszéd ház tűzfala nem magas, vagy szél kerekedik, menthetetlenül leég az egész ucca. A házak egymás mellé ra­gasztva állnak, legtöbbje régi, szintén fazsindelyes. ma délelőtt porrá nem égett környéke. 4 Alföldi Béla dr. tűzoltópa­rancsnok, aki ismeri ennek az uccának tűzrendészeti viszonyait, a következőket mondotta: »Mikor meghallottam, hogy hol ütött ki a tűz, lélekszakadva siettem oda. Tisztában voltam vele, hogy ha nagyobb mérvű a tűzoltóság az ucca két végén ölhetett kezekkel kénytelen lesz nézni, hogyan ég földig az egész házsor. Legföllebb a mentési munkálatoknál segédkezhetett volna. Ez a kijelentés komoly inte­lem. Kit lehetne felelőssé tenni, ilyen tűzvészért, amely ötven, vagy több családot tenne hajlékta­lanná? Ki felelős azért, hogy a város közepén ilyen állapotok ural­kodnak és megtűrt dolog deszkaromok között fáklyás tüzeket gyújto­gatni veszélyeztetve egy egész városrész lakóinak vagyonát és előtét ? Tűzrendészeti vizsgálatot kell tartani és leromboltatni minden tűzfész k- vityillót. Több is van még ebben az uc- cában. A város polgársága el­várja, hogy megmentsék Gyön­gyös 1917.-es sorsától. Lehetne módot találni arra, hogy a polgármester a rendőr­ség és tűzoltóság bevonásával értekezletet tartson, vizsgálja meg ezeket a viszonyokat és erélyes kézzel, rendelkező szigorúsággal nyúljon bele ebbe a tűzfészekbe Mindenütt kapható! Termeli Orsz. Magy. Tejszövetkezeti Központ BUDAPEST, I., Horthy Miklós út 119—121. Hírek a tanítóság köréből. A vallás és közoktatásügyi miniszter Lestál Anna tanítónőnek Egerből Tömörkényfehértóra, Hélia Iloná­nak Egerből Markazra és Do báczky Anna tanítónőnek Egerből Yámosgyörkre történt elhelyezését újabb rendeletével hatálytalanítot­ta s nevezett tanítónőket jelenlegi állomáshelyükön meghagyta. — Ugyancsak a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Ruby Ilona hatvan nagygombosi községi elemi iskolai tanítónőt 34 évi és iskolai fenn­hatósága Szőke Benedek ecsédi róm. kath. elemi iskolai igazgató­tanítót 38 évi szolgálat után nyug­díjazta. Szőke Benedeknek a knl tuszminiszter hosszú és eredményes működéséért elismerését fejezte ki. W* HOLLANDIAI ^ VIRÁGHAGYMÁK 1 MAUTNER ÖDÖN Magtermalö és Magkereskedelmi R T. Rottenbiller utca 33. Budapest Kossuth Lajos utca 4. Telefon: József 433 65. Új őszi árjegyzék ingyen és bérmentesen. HÍREK 1929. szeptember 14. — Servitabúcsú. Holnap, vasár­nap lesz a Servita rend ezidei búcsúja. Ebből az alkalomból a rendezőség már napokkal ezelőtt megkezdte az előkészületeket, hogy a nagy tömegeket fölvonultató búcsú akadály nélkül peregjen le. Valamikor az egri Servita rend búcsúja messzi falvakból is ember­ezreket hozott. A megváltozott vi­szonyok azonban elvonják a hívők seregét. Évről-évre kevesbbedik számuk, az idén pedig még keve­sebb résztvevőre számítanak, mert a környék lakosai szeptember hu­szonnegyedikére várták a búcsút A búcsú programját az alábbiak­ban közöljük: — Szombaton este 6 órakor szentbeszéd. Tartja Káplár Ágoston szalóki plébános. Vasár­nap reggel 6 órakor mise, utána szentbeszéd. 9 órakor Sülé János felnémeti plébános a templom előtti téren tart szentbeszédet, amelyet ünnepélyes nagymise követ. — Délután 3 órakor litánia. A litánia végeztével indul a körmenet a szé­kesegyházba A körmenetet Török Kálmán kanonok vezeti. — Egri úszó a barcelonai spa­nyol—magyar úszóviadalon. A spa­nyol úszószövetség meghívása alap­ján szeptember végén rendezik meg Barcelonában a spanyol— magyar nemzetközi úszóviadalt, amelyre két egri úszót, dr. Bá­rány Istvánt és Mártonffy Lajost hívta meg a Musz. Bárány, akinek a 100 m. gyorsúszásban és a sta­fétákban szántak szerepet, tanul­mányaira való hivatkozással le­mondta a meghívást. Mártonffy, mint értesülünk, résztvesz a ver­senyen s a 100 m. hátúszásban indul a győzelem erős sánszaival, azonkívül a válogatott magyar pólóc-apat kapuját védi Az egri úszó, aki a Mac— Mese vizipóló mérkőzésen tanúsított játékának köszönheti, hogy a világ legjobb csapatának védi majd a kapuját, hétfőn Budapestre utazik és részt­vesz a naponként tartandó szövet­ségi tréningeken. Ne utazzunk cseh területre és ne vegyünk cseh árúti !

Next

/
Oldalképek
Tartalom