Eger - napilap, 1929/2
1929-08-11 / 132. szám
1929. augusztus 11. EGER 5 * A Corvin Árúház Szent István-heti vásárán hasznosan tölthet el egy napot. Az utóbbi években augusztus 17-től 26-ig tartanak a Szent István-heti ünnepségek. Ezeket az ünnepségeket csak nemrégiben elevenítették fel a maguk régi és pazar pompájában, s most évről- évre egyre nagyobb és egyre fé nyesebb módon ülik meg Budapesten ezt a hagyományos nemzeti ünnepet, amelyre százezrével seregük Budapestre a vidéki közönség. Ökörsütéstől a Halászbástya és a Citadella éjszakai kivilágításáig, a hagyományos Szent István-napi körmenettöl a Hősök .Sírjához vezetett hódoló diszfelvo- nuláson át a Gellérthegyet beborító tűzijátékig ezerféle szórakoztatás és látványosság várja a vidéket s ebben az évben még azáltal is sokat nyer jelentőségében a Szent István-hét, hogy ekkor tartják meg Budapesten a magyarok világkongresszusát, amelyre az öt világrész minden tájáról összese- reglenek a hazájuktól elszakadt magyarok, akiknek tiszteletére még különleges magyar ünnepséget is rendeznek. Tekintve, hogy Szent István hetében félárú jeggyel lehet Budapestre utazni, mindenkinek érdeke hogy ekkor látogasson el a fővárosba, már csak azért is, mert ez az alkalom rendkívül kedvező arra, hogy Budapesten szerezhessük be őszi és téli szükségleteinket. A budpesti Corvin Árúház, amely tudvalévőén az ország legnagyobb áruháza, alkalmat akar adni a vidékről felsereglő közönségnek, hogy jól és olcsón szerezhesse be szükségleteit, s éppen ezért a közismert és népszerű Corvin-vásárok mintájára augusztus 17 tői 26- ig Szent Istvántheti vásárt rendez, amelyen a vidéki közönség nagyon hasznosan töltheti el egy napját. A Corvin Áruház önmagában véve is különleges látványossága Budapestnek. A Szent István heti vásár alkalmára természetesen felékesítik az Jországnak ezt a legnagyobb árúházat, főbejárata felé Szent István király hatalmas képe kerül, a homlokzaton, a három uc- casort betöltő kirakatokba és az áruház belső elárusító helyiségeiben pedig a »Tisztes kereskedelem« pompás díszleteit helyezik el, hogy ezekkel a díszletekkel is da- kumentálják azt a feltétlen megbízhatóságot, amellyel a Corvin Áruház meg tudta szerezni és meg tudja tartani a maga páratlan népszerűségét. Mindig divatos, mindig jó és olcsó árúcikkeket tart raktárain a Corvin Árúház, amelynek törzs- közönsége mindig a nagyigényű, de a mai viszonyok között kevéspénzű közönségből kerül ki. A vidéki közönség igen kényelmesen töltheti el egy napját a Corvin Áruházban. A hatalmas árúház három emeletén órák hosszat válogathat s nagy előnye ennek a hatalmas üzletháznak, hogy a kö zönség, ha akár száz helyen is vásárol, egyetlen helyen és egyszerre a »Gyüjtőpénztárnál« fizethet. Aki megéhezik, a Corvin híres buffetjében olcsón és jól ebédelhet, uzsonnázhat, hangversenyeket hallgathat anélkül, hogy tányérozással zaklatnák. Igen kedves szórakozása a Corvin közönségének a »Photomaton« fényképezőgép, amely csodálatos szerkezetével húsz másodperc alatt nyolc különböző, de tökéletes fényképet készít bárkiről, összesen másfél pengőért. Az előzékeny vezetőség a vidéki közönség kényelmére a Corvin Árúházban vásárolt árúcikket postán is elküldi a megadott címre és már P 5‘— értéken felül sem a csomagolásért, sem a postaköltségekért nem számít fel semmit sem. Az is a vezetőség előzékenységére vall, hogy minden vidéken lakó vevő, aki 1929. június 1 és 1930. május 31-e közötti időben bármily kis tételekben is, de ősz szesen 100 pengő értékű árút vásárol, ingyen kap egy, a Fonciere Biztosító Társaság által kiállított, egy évre szóló és a halesetből bekövetkezett halálesetre érvényes háromezer pengős életbiztosítási kötvényt. Aki erre igényt tart, az személyes vásárlás esetén abbeli szándékát az áruház földszinten levő gyüjtőpénztárnál szóbelileg jelentheti be a vásárlási szelvény felmutatása mellett, ahol ezt elő- jegyzik. Az a bizalom és ragaszkodás, amellyel a közönség viseltetik a Corvin Áruház iránt, érdekes módon nyert a júliusi idény végi vásáron megörökítést. Filmfelvételek készültek ugyanis erről a vásárról, amelynek egyes napjain ötvenezer ember is megfordult a Corvin Áruházban, s ezeket a filmfelvételeket most mutatják be az ország kétszáz mozijában. De bármennyi is a Corvin napi vásárlóközönsége, mégis mindig kényelmes a kiszolgálás. Kétségtelen azonban, hogy a legkevesebben a kora regelí órákban (vannak s így azt ajánljuk olvasóinknak, hogy lehetőleg ebben az időpontban keressék fel ajCorvin Áruházat. A Corvin Áruház Budapesten, a Nemzeti Színházzal szemben, a Blaha Lujza-téren van. * Paris ett-estély a Koronában. Az Egri Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesülete f. hő 17-én a Koronában nagy nyári táncmulatságot rendez «Pariséit- estély« cimen. A nagysikerűnek ígérkező mulatság különös érdekessége, hogy a hölgyek, félretéve a költséges külföldi selyemanyagokat, a magyar gyártmányú »pari«ett«-böl készült ruhákban jelennek meg az estélyen. A nagyszámú agilis rendezőség biztosítja a mulatság sikerét és a reggelig tartó jókedvet. egésx, éleiben hű bar ál SINGER VARRÓGÉP. Hebv&zl!fi^elésLfeltéteLelc. lucuji. rés-zletelo. SíNGER VARRÓGÉP RÉSZV. TÁRS. Kállai] Zoltán u. 11. sz. Olcsó nyári vásár! Színtartó-volin gyönyörű mintákkal P. 1*50 Szíütartó-batiszt divat színekben P. 1-70 Francia divat batiszt P. 2*20 Cérna ctamin különleges minták P. 2*50 Gyapjú-delén Válogatott minőség P. 3*— AZ EGRI „HANGYA“ DIVATÜZLETÉBEN. | FISK CORD PNEU Citroen Ford, Chevrolet alkatrészek, autófelszerelések HABY JÚZSEF BUDAPEST, VI Andrássy út 34 Telefon 221-97, 285-63. Kedvező antóbeszerzési alkalom! Az általunk becserélt különféle gyártmányú és gyárilag javított autókat hihetetlenül olcsón, kedvező fizetési feltételek mellett kiárusítjuk u. m. -. Chrysler 62. Sedan AAinerva hétszemélyes Sedan Steyr XII. komb. karosszériával Renault 6, Cy. Torpedó Essex Coach 4 üléses csukott, 6 hengeren Adler Standard Six Torpedó Hispano Suiza 6 siem. Torpedó^ Buick 6 személyes Torpedó Oldsmobil 6 hengeres Torpedó Amilcar 2 üléses sport Salmson, 4 üléses kisató Opel négyüléses kiskocsi Citroen 2 üléses cabriolet stb., stb, ezenkívül különféle FIAT személy és teheratók, gyárilag javítva. Kérje díjtalan ismertetőnket! Ne mulassza el a Szent István héten ellátogatni VI., Figyelö-ucca 14. sz. telepünkre, ahol száznál több új és használt kocsi között ejtheti meg választását. MÄGYÄR FIAT ÄUTOMÖ BIL RÉSZVÉNYTÁRSASÁG használt kocsi osztálya Budapest, VI., Figyelö-ucca 14. sz. Tel.: L. 989—115., L. 989-56. FISK PNEU . a leggazdasá- gosabb |f\ .H Körzeti képviselet: Berger Gyula Miskolc, Kazinczy-u. 3. szám. Ne felejtse el lejárt előfizetését megújítani! Értesítem az egri és környékbeli nagyérdemű lótartó és fogattulajdonos közönséget, hogy a 40 év óta általános megelégedésre dolgozó KOVÁCSÜZLETEMET Rakvács Lajos volt üzletvezetőm távozása után Prokai István kovácsmester vezetése alatt tovább folytatom. üzletvezetőm hosszú gyakorlata és tudása biztosíték arra, hogy m. t. megrendelőim igényeit teljes megelégedésre fogja kielégíteni s üzletem eddig fennálló jó hírnevét továbbra is biztosítani fogja. Maradtam a n. é. közönség további pártfogását kérve, teljes tisztelettel: özv. Kronberger Ferencné Deák Ferenc ucca 16. Autóféder javítást vállalok. Előre haladott idény miatt r Szántó Jtiór és latsánál síi Sajátkészitményű férfi" és gyermek fiú vászon ®lcsó szabott árak! és lüszter olcsó árak! öltönyök. Sport- és vadászruhák, trenchcoatok, felöltők, porköpönyegek, úgyszintén mindenneműjautóruhák és munkásöltönyök nagy választékban.