Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1
1929-01-18 / 15. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1929. január 18. A konzerválás a mező" gazdaság segítője. Nagybritanniában a gazdálkodók ugyancsak szenvednek a mezőgazdasági depresszió folytán, amely a gazdák közül soknak a romlását idézte elő. Nagy- britennia legutolsó igyekezete, hogy gazdáinak a sorsán javítson, a jövő héten veszi kezdetét, amikor az Agricultural Mortgage CorportatioQ megkezdi hosszúlejáratú kölcsönök kibocsátását. A tervet maga a kormány támogatja és Lord Bladisloe lemondott miniszteri állásáról.hogy a Corporation vezetését átvehesse. Kétségtelen, hogy ez az intézkedés enyhíteni fogja a jelenlegi bajokat, mindazonáltal az angol föidmivelősügyi minisztérium egyéb tervek kifejlesztésével foglalkozik, hogy a föld- mivelés bajait állandóan szanálja. Mr. Walter Guinness földmi- velésügyi miniszternek nagy bizalma van a konzerváló és fagyasztó iparnak kifejlesztésében, amely jelentékenyen előmozdítaná az élelmezést termelő ipart. Sir Edgar Jones az Országos Élelemkonzerválő Tanács elnöke kifejtette, hogy ezidőszerint éven- kint körülbelül csak 1,000.000 doboz zöldborsót és egyéb főzelékfélét konzerválnak, ennek a számnak pedig legalább is 800-szcr akkorának kellene lenni. Kijelentette, hogy a konzerváló ipar erre a fejlődésre készen van ét a termelőket megelőzte abban, hogy telepeit megnagyobbította. Rövid közgazdasági hírek. Megszűnik a telekkönyvi átirás illetékmentessége. Az új rendelet szerint a beadványok illetékkötelesek, a jegyzőkönyv bélyegköteles, a vagyonátruházások után az illetékeket, bírságot min* dig meg kell fizetni. Meghosszabbítják a téglakartelt- Budapesten cérnakartel létesiMEGHIVÓ. Az Egri Takarékpénztár Részvénytársaság 1929. február hő 3-án délelőtt 10 órakor saját helyiségében LVIII. évi rendes közgyűlését tartja, melyre a részvényesek tisztelettel meghivatnak. Tárgyak: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése és a mérleg, úgy a veszteség- és Dyereségszámla megállapítása. 2. A fölmentvények megadása iránti határozathozatal. 3. A nyereség főiosztása. 4. A közgyűlés előtt 8 nappal bejelentett indítványok tárgyalása. Eger, 1929. január 10. llz Igazgatóság. Mérleg-számla. TARTOZIK: Pénzkészlet 14.568-37 P Nemzeti Bank, Postatakarékpénztár, Pénzintézetek 11.13719 P Értékpapírok 10,84758 P Váltók 732.064,84 P Adósok folyószámlán 74.146-17 P. Jelzálog kölcsönök 887 P. Intézeti ház 80.000— P. Óvás költség 10-11 P Átmenő tételek 1.52214 P Összesen 924.30477 pengő. KÖVETEL: Alaptőke 50.000-— P Tőketartalék 50.000’— Tartalék alap 3.800’— P Nyugdíjalap 1.519’20 P Betevők: Könyvecskékre 394.45704 P, folyószámlára 164.123'28 P, = 558.580-32 P Visszleszámitolt váltók 21AP027-— P Ki nem fizetett osztalékok 991-54 P. Hitelezők folyószámlán 20-444-73 P. Átmenő tételek 11.59009 P Egyenleg, mint nyereség 13.35P89 P Összesen 924.304-77 P Eger, 1928.december 31. Igazgatóság. A fő- és mellékkönyvekkel mindenben megegyezőnek találta a Felügyelőbizottság. téséről tárgyalnak. A kormány nem szállítja le a külföldi takaró és bu‘or»zövetek vámját. Egyelőre nem jón létre a vaskereskedelem koncentrációja. A hajóstársaeágok a dunai ra- kodőpirtok kiépítését sürgetik. Budapesti rádió-műsor. Péntek, január 19. 9.15 : A Temesváry—Kerpely — Polgár-trió hangversenye 9.30 : Hírek. 9 45 : A hangverseny folytatása. 12: Déli harangszó, hírek. 12 20 : Gramofonhangverseny. 13 : Pontos időjelzés. 14.30 : Hírek. 16 : Mesedélután. 16.45: Pontos időjelzés és a Magyar Si Szövetség hójelentése. Hirek. 17.10 : A Magyar Rádió Újság félórája 17.35 : Bura Sándor és cigányzenekarának hangversenye. 18.50: Francia nyelvlecke. 19 30: A m. kir Operaház »Hoffmann meséi« előadás. 22.35 : Pontos időjelzés, hírek és az asztali tennisz világbajnokság ötödiknapi eredményei. 22.50: Cigányzene Laptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Kiadóhivatali igazgató: Dr. -Schőnvitzkg Bertalan. ÉRTÉKTŐZSDE. Budapesti terménytözsdezárlat 1929. jan. 17-én. Termény S tiszavidéki új felsBtiszai . fehérmegyei pestvidéki . báeskai . . . egyéb dunántúli 76 \ 77 T 78 I 79 T 80 kilogrammos pengőben pénz Termény Rozs pestvidéki . . . . uj Rozs más származású . új Takarmányárpa elsőrendű új Takarmányárpa közepes . Sörárpa felsöma^yarersz. . Sörárpa más származású . Repce új .......................... Zab elsőrendű .... árú pénz 24.75 24.60 24.30 24.30 24.35 24.30 árú 24 95 24.8 • 24.50 24.50 24.55 24.50 enz árú 25.00 24.85 24.55 24 55 24.60 24.65 25.20 25.05 24.75 24.75 24.80 24.75 pénz áru 25.25 25.05 24.8» 24.80 21.85 24.80 25'40 2520 25.00 25.00 22.05 25.00 renz 22.40 22.40 24.75 24.25 26.50 26.00 45.50 24.75 árú 21-55 21.55 25.25 24 75 27.00 26.50 46.50 25.00 Termény Zab, közepes ............... Köles ........ Tengeri tiszántúli . . . Tengeri egyéb származású Buzakorpa .................. Lucerna magyar. . . . . Lóhere nagyarankamentes Lóhere nagyarankás . . . pénz árú 25.35 25.15 24.90 24.90 24.95 24 90 25.50 25.30 25.10 25.10 25.15 25.10 pénz árú 24.50 2475 25.00 25.50 27.20 2/.40 26.45 26.65 19.00 19.50 140.00 165.00 170.00 190.00 145.00 160.00 Au goi font................... 27.70 Belga frank ................... 79. 50 Cseh korona .................. 16.91-5 Dán korona................... 152.55 Dinár.............................. 9.97 Dollár.......................... 570.65 Francia frai: k ............... 22.45 Hollandi forint ............... 229’20 Lengyel zlod ............... 64.10 Leu ............................. 3.40.5 Leva .............................Lira ............................. 29.90 Német márka ............... 135.95-5 Norvég korma ............... 152.45 Osztrák Schilling .... 80.37 5 Spanyol peseta . • . . 93.30 Svájci frank .................. 110.20 Svéd korona .................. 152.90 * Varrógép javításokat szakszerűen, gyorsan és olcsón eszközöl a Singer varrógép részvénytársaság. Rendelje meg, ha biztosan óhajt tájékozódni a :: napi eseményekről, az :: EGRI NÉPÚJSÁG napilapot, mert azt minden nap pontosan kapja úgy a posta-, mint kihordó utján. Hirdetései által biztos eredményt ér el, ha az Egri Népújságban hirdet. SIMGEJR varrógépek tfég bevált jó minőség ben Ke dvezó fizetési feltételek SINGER VA R RÓ GÉP RÉS7VENYTÁRSASAG EGER, Kállag Zoltán-ntca 11. sz. * i Ne felejtse el lejárt előfizetését megújítani! Fiatal nehéz hízott sertések eladók Szőke Imre betongyárosnál Makiár. Az egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóságtól. 16145 tk. szám. 1928. Árverési hirdetmény-kivonat Özv. Birinesik Ferencné sz. Siller Anna végrehajtatnak ifj. Mag János és neje Bőgős Róza végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 400 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő, Eger városában fekvő s az egri 8714. sz. betétben A kereszt 1. sor 6372/8. hrsz. a. felvett ifj. Mag János és neje Bőgős Róza nevén álló, az 1920. 36. te. 76. § nak oltalma alatt álló Töviskesvö'így dűlőben fekvő legelőre, melyen az adó és értékbizonyítvány szerint már ház épült, 3500 P. kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1929. március hó 4-én d. e. 9 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében földszint 12. ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozok kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t -e. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni 1881: LX. t.-c. 147. 150. 170. §§. 1908 : XL. t.-c. 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI.t.-c. 25. §.) Eger, 1928. december 5. napján. Reitmann s. k. kir. járásbírő. HORVÁTH, kiadd. ♦XMirMfreK.* ű&iuden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 » vasárnap és ünnepnap 100 > Hirdetések előre fizetendők. ANTIK úriszoba garnitúra kifogástalan, eggéb bútorok eladók. Cím kiadóban. OTTHON kávéház teljes berendezéssel házzal eggütt eladó. Kossuth tér 3. ^'postaépület) * Megnyílt a „Széchenyi" könyv-, zenemű- és papirkereskedés! * ,S2échcnHiu-12régi postaépület) (15.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radil Eároljj.