Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1
1929-01-13 / 11. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1929. január 13. Több mint egymillió pengőt füstölt el 1928.-ban Eger és a környékbeli falvak lakossága Többek között két és félmillió darab Simphonia, kétmillió Princessas, egymillió ílemphis és négyszázezer Cigarillos fogyott el. milyen dohányfajtákat kedvel a közönség? ■ünb. Heve« vármegye hivatalai ás hatóságai egyébként élükön a közszeretetben álló alispánnal, eddig is igyekeztek megakadályozni a kereskedelem által panaszolt sérelmeket és visszaéléseket. nBUBKBKHSJESFlPS 9E-1S0E3KS2C3I SSS3S Időjárás. Budapest, január 12. Á Meteorclogiai Intézet déli 12 órakor jelenti : Oroszországban tegnap —40 C fokos hideg volt, ma reggelre » fagy azonban lényegesen gyengült. Hazánkban a tegnapi hőmérséklethez képest 2—4 fokos enyhülés észlelhető. Az éjszaka Sopronban volt a leghidegebb, —20 C fok. Budapesten ma délben —9 C° volt. Prognózis: Változékony, szeles idő várható, sok helyütt hóval; átmenetileg a fagy gyengül, arhely főleg a tiszántúli részeken lesz érezhető. « Eger, január 12. Egerben a hőmérő nappal sem haladta fölül a —4'4 0° ot. Az éjszaka —14.4 C° volt a hőmérséklet, nőig reggel hét órakor — 12 3 C° ot mértek. Szélirány nyugati. mm tmmmmmmmmmmmmmm mm Megalakult a Szlovenszkóiak Egyesülete. A felvidékről meneküli magyarok egymás segítése és közös ügyük előmozdítása: a szülőföldjük mielőbbi visszaszerzése céljából megalakították a Szlo- venszkőiak Egyesületét Budapesten. Az egyesület társelnökei: Tobler János országgyűlési képviselő és Bielek Antal a megalakulás alkalmából felhívást intéztek a felvidékről elszármazottakhoz, hogy minél többen lépjenek az egyesület tagjai közé, kiknek száma idáig meghaladja a háromezret. Eger, január 12. Akik sohasem voltak rabjai a dohányzás szenvedélyének, azok az alábbiakból csendes megbotránkozással láthatják, mily hallatlan tömegű pénzt füstölünk el .évenként mi haszontalan, böny- nyelmű és léha dohányzók. Parázsló végű dohányrudíkből, szortyogó pipák méhőból a vá ros fölé hatalmas füsifelhö gomolyog, millió és csillió cigaretta, száz és százezer pakli dohány, hihetetlen mennyiségű szivar izzik el a gyermektüdők, fárfiszá- jak, dohányszegű női ajkak kohóján és oszlik a semmiségbe. Ugyan ki tudná megmondani, miért ? És ki tudna arra feleletet adni, hogy miért nem fordítjuk az elfüstölt egymillió pengőt produktiv beruházásokra, karitativ célra, népjőlőtre, családfenntartásra? Azt hisszük senki. De lássuk az egri »nagytra- fik* adatait: — Valaha a »Magyar« volt az ország legkapósabb cigarettája. Soha semmiféle más füstölnivaló nem tudta megközelíteni népszerűségét. Korlátlan uralkodó volt, míg végre eltörölték s csak az emléke, az a mellbevágó, szájkeserítő, torokmarő emléke maradt meg. Helyette jött a Simphonia, amelyből 1928. évben az egri dohánynagyárus útján szétosztásra került 2 millió 300 ezer darab. Riválisa a hivatalnokok kedvence, a Princessas. 2 millió 100 ezer darabot szívtak el belőle a múlt évbeD. Memphüböl 1.280 000 darab kelt el. A hölgyeknek szánt új cigaretta, a Bajadér sohasem lett népszerű, inkább a Mirjámot szívják. A nők dohányzását egyébként igen érezni. A forgalom növekedése jórészt a gyöngédebb nem soraiból kikerülő dohányosoknak tulajdonítható. Az új, olcsóbb fsjta szivarka, a Levente is kezd népszerű lenni a Király rovására. Kevéssé közkedvelt a Nílus és a Stam- bul. A különlegességek között legjobban fogy a Coronitas és a Kedive. Egerben aránylag nincs nagy kereslet a különlegességi fajtákban. A szivar terén verhetetlenül első a legolcsóbb Cigarillos. 328 ezret szívtak el belőle. Ezzel egy sein versenyezhet, bár jól ismert a Portorico és az űj Joviales is. A Kubából 54 ezer darabot adtak el. A drágábbak közül tűrhetően megy a Kabinet, Palatínus és a Royales. A dohányok közül a »Finom magyar«, a »Hercegovinái* és a »Pursicsán« örvendenek nagy kelendőségnek. Elképzelhető, hogy mily hatalmas összegre rúg az elfogyasztott dohánymennyiség éra. Pontos kimutatások szerint I millió 800 ezer pengő vált hamuvá, amely összegből csupán Egerre kerek félmillió pengő esik. TM9 Mi n d eniitt kapható! Termeli s Orsz. //fffC TeíszSwetttosszstl Kös£g*®nf Budapest, i.f Horthy Miklósai lif l21» A többi a környékbeli falvak között oszlik meg. Óriási pénz. Hallatára önkéntelenül is felötlik e z emberben : mit két eshetnek azok, akik ezt a forgalmat lebonyolítják ? Felvetettük a kérdést kitűnő inforcaátoruoknek, dr. Ujjady Árpád egri dohánynagyárusnak, aki minden felesleges szóbeszéd helyett kitárta üzleti könyveit és pontről-ponlra hiteles adatokkal bizonyította, hogy mii — nem keres az, aki az állam feneketlen kasszája számára ezt az óriási üzletet csinálja. Nem hiszi azt senki, aki személyesen meg nem győződik róla. A különlegességi árusítás, amely csupán Egerben 50 ezer pengőt jelentett, kérry- szerszivesség az államnak, az általános eladás a vidéki árusok útján mutat hasznot, ezt azonban felemészti a szállítási költség, anyagromlás, egyéb károk, üzemi kiadások. Maradna tehát: az üzlet kicsinyben lebonyolított saját forgalma, amsly pontosan fele a legjobb egri kiatrafikénak, — és a hangzatos »dohánynagy- árus« cím. A magyar dohánynagyárusok az elmúlt évek alatt legalább tíz memorandumban fordultak a kormányhoz, hogy lássa be lehetetlen helyzetüket és az állami trezorok számára összegyűjtött milliárdokbői legalább a mindennapi megélhetéshez szükséges filléreket juttassa nekik. (e) Szükségletét mindenkor helybeli iparosnál és kereskedőnél szerezze bal Äz asszony verve jó. Irta: Temesfalvi Antal. Napsütésben fürdő, rügyet fakasztó reggel van. A törvényház hatalmas tölgyfa ajtaja előtt, két ember ül a járda szélén. Beszélgetnek. Az idősebbik, amolyan tanyai, inges gatyás ember. A mellette ülő pitykéa mellényü, pödört bnjuüzu paraszt. Az öreg fehér cseréppipáből szívja a füstöt, a fiatal szalonnát eszik. Barnára sült, ropogőshátu rozskenyérrel. Balkezében, a kenyér tetején van a szalonna. Jobbjában bugylibicska. Időnként levág egy darabot a perzselt bőrig, aztán a kenyér barnapiros hajába vág, letöri és a szalonnával együtt a szájába teszi. Lassú, nyugodt caámcsogással rágjs, forgatja a fogai között. — Hát, én is a mondó vagyok, — mondja a pipázó öreg és nyelvének csiga járásával hozzá teszi, — lyő tette kend, ha elverte. Én is úgy tennék... Minek járt a szája. Kalapját hátra böki és füstöt fuj. Aztán a levegőbe bámul. Szavakat keres. Gondolkozó arccal, ráncolt homlokkal, szemrebbenés nélkül. Újabb füst felhőt ereszt ki a szája. De erre már pislog is egyet és úgy félszemmel rásandít a társára. — Már úgy értem, hogy minden asszony verve lyő. Tudom az enyimrű*. Ha elhúzom a nótáját, hát egy hétre behúzza a nyelvit. A pitykés Eoellányü még mindig hallgat. De már az utolsó falatot eszi. Nagyot nyel, aztán a ráncos ingujjával megtörli a száját. A bicskát nyélbe csapja és gondosan elhelyezi a tarisznyában Mire pipatömésre kerül a sor, már megmozdul a nyelve. Beszél. Magyaráz. Elmélkedik. — Hm. Nem mondom, hogy nincs igaza kendnek. Igaza van. Rdnd- ben is vőna a dolog. . . De nem csak róla van íző ... Az anyjáról is. Egymásra néznek. — Mind a kettőt megverte ? — Mőg én! Da előbb csak az asszonyt. Az ^hallgatott mindjárt. Egy sző nem sok, de még any- nyit se szót. Szót azonban az anyja. Helyötte is. Mindenki helyett. ügy nem forgott még nyelv a szájban, mint annak a nyelve. Hogy vágták vőna ki még gyer- mök kordban! Beszélt, kiabált, szitkozódott Még a csillagot is leszedte az égrül. — É« kend, mit caináit? — Én hallgattam. Vártam a végit. Aszondják, ha a vége lyó, minden lyő. De hiába vártam. Nem akart az a végire jutni. Mindig újra kezdte. — Türelmes embör, kend. Én nem bírtam vóna ki annyi ideig. — Hiiz ép az a baj, hogy én se bírtam . . . Amikor mar ez apámat kezdte szidni, válaszé- tam rá én is, Da nem szóval. Bottal Azt mögértetta rögtön. Mög ám. Azonnal elhalgatott. Lefeküdt az ágyba, oszt egy hétig nyomta a szalmái. E templom órája kilencet üt. A bét ember a toronyra bámul. Feltápászkodnak és leemelik a kalapjukat. Azt hiszik, hogy odafenn harangoznak. A két pipa nyomban eltűnik. Csak a hosszú nyakú diőfaszár mutatja, hogy hol vaD. No meg a zacskó rojtja és a vékony réz- piszkálő, mely kilóg a zsebből. Megfordulnak. Lépnek vagy kettőt és fontoskodó, komoly arccal, rábámulnak a törvényház kapujára. — E vőna az . . . — mondja az öreg és nagyot pödör a bajuszán. — Hogy a rossz seb ögye mög, aki kitanálta, — vágja rá a másik. — Igaza van . . . Ha ez nem vőna, talán pör se vőna a világon. Régen nem ismerték úgy a törvényt, mégis éhek az em- börök. — Hát ügön . . . Elhallgatnak. Több sző nem jön ki a szájukon. Szivük, lelkűk összeszorul. így lépik át alázattal, meghajtott fejjel a küszöböt. Még arcuk vonásából is észre leh8t venni, hogy jobban szeretnék, ha már kifelé tartanának.
