Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1

1929-05-01 / 49. szám

2 EGER 1929. májúi 1. A városi képviselőtestület megszavazta a 85.000 dolláros függőkölcsön meghosszabbítását Röpiratokatosztogatnak Egerben a szociáldemokraták. A társadalombiztosítói válasz­tásokra beadott ajánlási ívek aláírásai alkalmával az egyik lista forgatói sehogysem akartak szint vallani. Dehogy is vallották volna be, hogy ők a rosszemlékű és rosszhirű szociáldemokrata pártnak az egri hívei, Szerényen, egyszerűen, mint az egri gazda­ságilag szervezett munkásság szerepeltek. Fűlünk hallatára til­takoztak az ellen, mintha ők ezen a gazdasági jellegű s mun­kásérdekeket képviselő válasz­táson a pesti szociáldemokrácia járszalagjára volnának kötve. Minekutána azonban az aján­lási ívek be vannak nyújtva s az igazi választási harc és agi­táció megindult, már nem tartják szükségesnek az álarcot tovább fenntartani. Most már nyíltan kilépnek a szociáldemokrata jel­zővel, sőt már bevallják a Peyer elvtárs vezetése alatt állő pesti szociáldemokrata párttal valő testvéri viszonyt is. Ennek leg­jobb bizonyítéka, hogy az egri •gazdaságilag szervezettek« a legbuzgőbb terjesztői a pesti szociáldemokraták által kiadott röpcéduláknak, amelyen termé­szetesen P6yer elvtárs ígér fűt- fát, ezerféle jőt a munkásság érdekében. Vájjon miért kell most igérniök, holott 10 évvel ezelőtt már rég megcsinálhatták volna. Biztosak vagyunk abban, hogy ezentúl te csinálnák meg, mert nekik nem érdekük, hogy vala­mit jől csináljanak meg. Termé­szetesen ezt tudja a nemzet nagy többsége s nem fog felölni az ilyen röpiratok ígérgetésének, hanem szavazatával a Nemzeti Blokkot támogatja. Az adóhátralékok revíziója, illetve részle­ges vagy teljes törlése. A pénzügyminiszter az 1929 30-iki költségvetés benyújtásával egy­idejűleg törvényjavaslatot ter­jesztett a képviselőház elé a föld­adóra, a jövedelemadóra, a va­gyonadóra, a kereseti adóra, valamint a közadők kezelésére vonatkozó törvényes rendelke­zések mődosításáról és kiegészí­téséről. A törvényjavaslat 16. §-a szerint:»Felhatalmaztatik a pénz­ügyminiszter, hogy több éven át felszaporodott, valamint a három évnél régebbi adő- és illetéktar- tartozások rendezését időnként elrendelhesse és hogy az ily adő- rendezések során méltánylást ér­demlő esetekben a hátralékok után járó késedelmi kamatokat, sőt ha a tartozás behajtása a fizetésre kötelezett megélhetését létalapjában támadná meg, a fennálló tőketartozásokat is mér­sékelhesse, vagy esetleg egész­ben törölhesse. Eger, április 30. A város a múlt nyár folyamán a Korona szállő és a városi köz­üzemek építési költségeivel kap­csolatban nyolcvanötezer dollá­ros föggökölciönt vett fel a pénz­ügyminisztérium engedélye »lep- ján a Magyar-Olasz Banktól. Az erre vonatkozó kezességi váltót a budapesti Bründl János cég és a Világítási és Vízmű Rt. zsirálták. A város azonban nincs abban a helyzetben, hogy lejáratkor kifizesse a váltót, ezért, míg egy­részről a vezetőség miDden tö­rekvése oda irányul, hogy a függő kölcsönt hosszúlejáratú törlesztéses kölcsönné változ­tassa át, másrészről gondoskodni kellett a május negyedikén le­Eger, április 30. A Katolikus Népszövetség he­vesmegyei szervezete Kriston Endre püspök elnöklete alatt április 29.-én, délután 4 órakor a tagok nagyszámú részvétele mellett választmányi ülést tar­tott a Katolikus Körben. Elsőnek dr. Csepela Lajos vár­megyei igazgató terjesztette elő a Népszövetség legutóbbi félévi munkásságának eredményeit. Szükségesnek tartja a már meg­alakított járási propagandabi­zottságok tevékenységének foko­zását, valamint a műit évben el­maradt »Szoeiális napok* meg­tartását, melyek feladata lenne a népszövetségi csoportvezetők alapos kiképzését megvalósítani. Katolikus napot az idén Mező­kövesden fog a Népszövetség rendezni, ahol az előkészítő bi­zottság már megalakult. Dr. Barsy József füzesabonyi esperesplebános kérte, hogy az 1930-ik évben tartandó katolikus napot Füzesabonyban rendezze meg a Népszövetség, minthogy ebben az évben ünnepli meg a füzesabonyi templom fennállá­sának 200 éves jubileumát. A Népszövetség jogvédő irodá­ját az Egyházmegyei Takarék­pénztár helyiségéből a Lyceum földszintjén levő emerioánás he­lyiségbe helyezte át s ott fejti ki tevékenységét hétfői és pénteki napokon délelőtt 9 tői 12 ig. A jogvédő iroda az elmúlt félév alatt 27 tagnak adott megfelelő útbaigazítást panaszos ügyeik­ben. A jelentések után eszmecsere indult meg a Népszövetség mun­járó kölcsönnek újabb négy hó­napra való meghosszabbításáról. A változtaást annakidején a képviselőtestület el is hatá­rozta, de a megindult tárgyalá­sok előreláthatólag hosszabb időt fognak igénybe venni. A függő kölcsön prolongálá­sának ügyét a legutóbb meg­tartott közgyűlésen tárgyalta a képviselőtestület, miután az erre vonatkozó engedélyt Irak Géza polgármester személyesen kiesz­közölte a pénzügyminiszternél és a belügyminisztériumban. A közgyűlés a nyolcvanezer dolláros kölcsön újabb négy hő­napra való meghosszabbítását névszerinti szavazás útján el­határozta. katervének megalkotására, köz­életi súlyának és ellenőrző tevé­kenységének emelésére. Többek hozzászólása után a választ­mány kimondotta, hogy szüksé­gesnek tartja a katolikus sajtő részéről a katolikus érdekeknek erélyesebb és illetéktelen befolyásolástól mentes képviseletét, tiltakozik továbbá az ellen, hogy a rádió vallásos jellegű előadá­saiban a paritást egyáltalán nem veszi figyelembe s hogy a rá­dióban közölt protestáns egy­házi beszédek gyakran tartal­maznak a katholikus egyházat sértő és támadő részleteket. A választmány egyhangúlag elha­tározta, hogy a Népszövetség központja útján tiltakozni fog a rádióval űzött s a felekezeti bé­két sértő visszaálések ellen, melynek sikertelensége esetén nem fog visszariadni a sérel­mek orvoslásának országos meg­szervezésétől sem. Gosztonyi Andor földbirtokos a hevesmegyei szervezet világi elnöke zárófelszólalásában rá­mutatott annak fontosságára, hogy a Népszövetség mint tö­megszervezet igyekezzék biztc- sitani a magyar közélet eredmé­nyesmunkáját, igyekezzék emelni a katolikus öntudatot, amelynek egyik láthatő jele volna például az, hogy katolikus többségű vi­dékeken katolikus vezetők ke­rüljenek a községek és a tör­vényhatóságok élére s a meg­üresedett pozíciókban a kato­likus érdekek háttérbe ne szo­ruljanak. A Katolikus Népszövetség hevesmegyei szervezetének választmányi ülése Bírósági főtárggalás az országúton. Putnok, április 30. Tegnap egy autóbaleset ügyé­ben rendkívül érdekes és ritka lefolyású helyszini tárgyalást tartott a putnoki országúton a miskolci kir. törvényszék bün­tetőtanácsa. A szerencsétlenség — amelyről annak idején lapunk is megemlékezett — még tavaly szeptemberben történt. Egy mis­kolci autóbusz Putnok környékén feldöntötte Zelenka Pál sajószent- péteri községi birő szekerét. — A kocsin ülök közül többen meg­sérültek, sőt Kiss János gazda az esés következtében megnémult. A baleset után Andő János soffőr ellen bűnvádi eljárás in­dult, melynek során a törvény­szék elrendelte, hogy a főtár­gyalást a szerencsétlenség szín­helyén tartsák meg. A tárgyalás tegnap délelőtt folyt le a nyílt országúton, ahol már a kora reggeli órákban meg­jelent a bíróság és a megidézett 17 perbeli személy. Még néző­közönsége is akadt a tárgyalás­nak. Minden arrahaladó jármű — vagy húsz autó és ugyan­annyi kocsi — félbeszakította útját és utasai végighallgatták a különös főtárgyalást, melyet a szabad ég alatt, a szomszéd faluból hozott székek és aszta­lok mellett folytatott le a biróság. A hozott ítélet, mely szerint a vigyázatlan soffőrt 100 pengő pénzbüntetéssel sújtották, jog­erős. Elvágta a csúfolódó gyermek nyakát. Nagykanizsa (MTI.) Egy Gott• wald nevű kőbányai gazdálkodó már régebben háborúságban volt a falu gyerekeivel, akik dado­gása miatt kigűnyolták. Most aztán az egyik csúfolődő gye­reknek, Táborosi Mihálynak zsebkéssel elvágta a nyakát. A csendőrök elfogták és beszállí­tották a nagykanizsai ügyészség fogházába. Rizst termel Debrecen. Debrecen, április 30. Békés vármegyében az elmúlt esztendő folyamán a földmive- lésügyi kormány propagálására rizst termesztettek a gazdák és az eredmény meglepő volt. A gazdag terméshozam nemcsak mennyiségben, de minőségben is alig maradt a legkiválóbb külföldi rizsfajták mögött. Deb­recen város tanácsa a legutóbbi közgyűlésén foglalkozott a rizs­termesztés kérdéseivel és elha­tározta, hogy ha a kormány tá­mogatást nyújt, egyelőre kisér- letképen, 15—20 holdnyi terüle­ten megpróbálkozik a rizsterme­léssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom