Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1
1929-03-31 / 24. szám
6 EGER 1929. márciu« 31. TELEFON 2-45 KÖZTISZTVISELŐK FOGY. SZÖVETKEZETE == EGRI ÁRUDÁJÁBAN. ===== beszélgetek a szivemrqel. Eső koppan, ködök szállnak. Gonosz este, őszi este . . (Mintha minden réme, árnya Énrám várna, énrám lesne.) Eső koppan, ködök szállnak, Beteg szivem félve dobban : Sötét árnyak sokadoznak Isten tudja, merről, honnan? Eső koppan, ködök szállnak, Gyertya lángok riadoznak: Táncolnak a rossz lidércek, Titok fátylak szakadoznak: Gonosz estén, őszi estén (Eső koppan, ködök szállnak) Beszélgetek a szivemmel: Hírnökével a Halálnak .. . jjövényi jYagy Xajos. * 2-áll * *** 3» 3t** * Az Egri Hangya Szövetkezet működésé megcáfolja a szövetkezetek ellen fölhozott vádakat. A kereskedt'loai életben gyakran találkozunk ozövetkezetel- lenes hangulattal. Felróják a szövetkezeteknek azt, hogy csak államsegéllyel tudnak boldogulni, továbbá azt, hogy adót nem fizetnek. Az Egri Hangya szövetkezet 11 éves működése kiáltó bizonyítéka a demagóg izű vádak alaptalanságának. Az Egri Hangya állami pánzt még sohasem kapott, adók fejében ellenben csak a múlt évben 23.717 peügő 93 fillért fizetett. Éppaa az elbir- hatatlanul magas és sokféle adóterhek az akadályai annak, hogy a szövetkezetek áldásos hivatásukat mégkielégitőbb mér- tékbnn teljesíthessék. A szövetkezetellenesek azt is elfelejtik, hogy az Egri Hangya 8 törvényben megszabott legmagasabb 50/o os osztalékon kívül még úgynevezett vásárlási visszatérítést is nyújt tagjainak. Ez a visszatérítés mindig több szőrösét teszi ki az osztaléknak. A konjunkturális időben előfordult, hogy a szövetkezet olyan visszatérítést nyújtott, mely háromszorosan is felülmúlta a befizetett alaptőkét. Immár 11 évi fennállás után bátran elmondhatjuk, hogy az Egri Hangya Szövetkezet nemcsak a tagjai, hanem a nagy- közönség érdekében it hivatást töltött be, mert a kereskedelmi szabadversenyben árnivellálő és ármérséklő szerepet játszott. A szövetkezet vagyonának bázisát az igen értéke« telken fekvő emeletes üzletház képezi. A mai nehéz gazdasági időkben az ott levő füszerüzletét modernizálta, bővítette, sokféle gazdasági cikket vezetett be. Divat- árú üzlete is nagy fejldéanek örvend, mely a kényesebb ízlést is kielégíti. A szövetkezet jelenlegi elnöke, Matusska Mihály kanonotplé- bános vezetése alatt a jövőben is a kereskedői tisztesség jegyében s a nagyközönség érdekében kíván dolgozni. Nem a hangos reklám eszközével s kétes jövőjű vállalkozásokkal akar boldogulni, hanem a tagok őszinte megelégedését s kitartását kívánja a leghasznosabb reklámul felhasználói emui ■miwiiiiwii jaa,u, ..^.rr—— Félmillió pengő saját tökével rendelkezik az Egyházmegyei Takarékpénztár k. T. Eger, március 30. Megírtuk, hogy az Egyházmegyei Takarékpénztár R. T. alaptőkéjét450.000 paDgőre emelte fel. Ezt a fontos gazdasági eseményt, mellyel a februári közgyűlési határozatot az intézet vezetősége azőta sikeresen végre is hajtotta, mindezideig nem volt alkalmunk méltóan regisztrálni. A tőkeemeléssel az intézet jelenlegi saját tőkéje az 500 000 pengőt meghaladja, amellyel nemcsak városunkhan, hanem a messze vidéken is az elsőrangú pénzintézetek sorába lépett. Az intézet iránt megnyilvánuló feltétlen bizalom egyia legfeltű nőbb jele, hogy ilyen saját töke mellett több mint négy és fél millió pengő összegű idegen tőkéket kezel, amely idegen tőkékből töhb százezer pengő oly abszolút mozdulatlan betét elhelyezés, amely az idők folyamán csak gyarapodhat; ezek a betétek pedig az egyházmegyei alapokhoz és alapítványokhoz befolyó azon tőkék, amelyek az egri egyházmegye több mint 200 plébániájának katholihus hívőit jótékony, kegyes és egyéb egyházi alapítványok céljából befizettettek. Az intézet által kezelt betétekkel szemben a kihelyezések összege az 5 millió pengőt jóval meghaladja. Ennek legnagyobb része váltókihelyezés, amely zálogilag biztosított tételekből áll. Két erősen dolgozó fiókintézete »*iKedő»e. De ma mégis úgy állunk, hogy Ó, a büszke és makacs lány, fülig szerelmes a pi- pás emberbe. Most ugyan még üzégyenli bevallani, kéreti msgát. Több szó nem is esett közöt- tök. Elhallgattak. Bozőné összecsapta a kártyát és mindeD figyelmét a sétálókra vetette. Őrt állt, mint a legjobb katona. Figyelt. Az ablak függönyei kő zött leste Tihamért. S Ő, egy szerelmes leány-szív ponton lovagjaként, őt órakor befordult a Mák-ucca sarkán, hogy esernyőjével hóna alatt, bekopogjon a 16-os szám alá. Györgyike leült a zongora mellé, Bozőné pedig visszahúzódott az ablakból. Úgy tett, mintha senkit se látott volna. Szó nélkül kiment a szobából, mert ez is a taktikájához tartozott. Azt tartotta, hogy jobb előbb távozni a eiende« elefántnak, mint később feltűnést keltve, elfordítani a fejet. A szerelmes szivek hamarább egymásra találnak, ha nincí mellettük a vigyázó harmadik. És igaza volt. Tihamér a legnagyobb elszántsággal, bátorságának minden erejével készült erre a napra. Da csak külsőleg érezte ezt a titáni erőt. Belül minden ízében remegett Félt. Nem volt biztos a dolgában. Amikor belépett a szobába és egyedül találta szíve választottját, megkönnyebbült. Fellélegzett. Györgyike úgy állt előtte, mint egy szellőringatta rőzsatő. Mosolygott, nevetett a szeme. A keze olyan meleg volt, mintha a dobogo, »zerelüüe« #zí»ói t»r- totia volna a Tihamér kezében. — Ist«n hozta, kedves Tihamér. Igazán szép magától, hogy ezt a napfényes, tavaszi délutánt nem az ecsetjeivel, hanem velem osztja meg. A tanár azonban szótlanul, némán állt mellette. Csak mosolygott. A szavak, a gondolatok legszebbjei ültek a nyelvére, de úgy remegett odabenn, hogy dadogás helyett, inkább lenyelte őket. Egy csokor ibolyát szorongatott a balkezében. De azt is sután, gyámoltalanul tartotta. — Jaj, de gyönyörű! — kiáltotta Györgyike, amikor észrevette. Kinek hozta ezt a sok szép, lila fejecskét? Tihamér nyelve végre megmozdult. — Magának, Györgyike! Nehezen mondta ki. Még a verejték is kiült a homlokára. Da ebbe a két szóba aztán benne volt minden. Szerelem. Vallomás. Györgyike kikapta a tanár kezéből a csokrot és betakarta vele az arcát. Lecsókolta róluk a hamvas virágport, a finom, bóditó illatot. Aztán az ablakkoz szaladt és a beömlő fény- zuhataghoz tartotta. — Nézze! Nézze ezt a ragyogó képet. Virágok, lila ibolyák a napban. Valóban gyönyörű kép volt. Györgyike úgy állt az ablakban, mint egy kacagó, nevető nimfa, aki az apró, lila ibolyák százait, a nap arany sugaras oltárára dobja. — Györgyin« ! Csak ennyit tudott mondani, mert a lelke színüllig megtelt boldogsággal. Aztán megfogta és csókolta, simította a leány fehér kezét. És valami . . . amit eddig még nem érzett, ittassá, mámorossá tette. Mint száraz homok a vizet, úgy szívta magába a leány közellétét. Már ajkán volt a sző, a karja megmozdult, gyönge leheletként érintette a «zaja a Györgyike haját, amikor egy hang, egy ajtőnyikorgás mellbevágta. Felriadt. Hátranézett. Buta diákszemekkel találkozott a tekintete. Gyuri bámuló, bamba ábrázatát látta maga előtt. Bozőné benyúlt az ajtón, megragadta a fia gallérját és visszahúzta a másik szobába. — Te gézengúz! — Kipofozom a szakálladat az álladból, ha mégegyczer bedugod a fejed. Gyuri elgörbítette a száját, kétségbeesetten nézett az anyjára. — Hol van a bélyeggyűjtőm? Biztosan Györgyi dugta el. — Hallgass! — mondta az anyja és kezét rányomta a fia szájára. Tihamér ebből semmit se hallott és mégis felébredt a legszebb álmáből. Györgyike arca helyett csak a Gyuri ökölnyi, bámuló szemeit látta maga előtt. Kizök- kent minden mondanivalójából. Több szó nem jött ki a száján. Hiába volt Györgyike minden fáradtága, kedvessége, kacagása, leányos bájossága, Tihamér többé nem tudta visszakapni *zt a lelki szárnyalást, amiből a Gyuri bélyeggyűjtője ledobta. Közömbös, hétköznapi szavakat fogott fel Bozőné füle is, amikor bosszú, türelmetlen vá rakozás után kénytelen volt bemenni a szobába. — Maga itt van? — adta a csodálkozást. Miért nem szóltál Györgyimé? Ha én ezt tudtam volna? Ciináltam volna finom haboskávét. Hozom is. Azonnal itt leszek. Tihamér azonban visszatartotta. — Köszönöm. .. Majd máskor. Most nem kérek. Sietnem kell... A tanítványaim várnak.. . És a legkedvesebb marasztalás sem tudta visszatartani. Elment. Györgyike visszaült a zongora mellé. Egy ideig maga elé nézett. A szeme tele volt könnye). Aztán elkezdett játszani. Szerel mes, csalogató, síró, kacagó magyar nótákat. A legszebb futamnál hirtelen abbahagyta a játékot. Felkiáltott. — Az esernyő! Itt hagyta Tihamér az esernyőjét. Gyuri! Szaladj utána. Vidd el az esernyőjét. — Még mit nem?! — mordult fel Bozőné. Nem azért dugtam el a psrapléját, hogy te most utána küldd. — Da mama, kérlek. Hisz tudod, hogy nem tud nélküle egy lépést sem tenni ? — Az az ő baja. Ha szüksége lesz rá, eljön érte holnap személyesen.
