Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1
1929-02-16 / 39. szám
' y. r-—ah» 10 FILLÉR Előfizetési díj postai szállitás- •al: egy hónapra 2 pengő 50 fillér, 7* évre 7 pengő, egyes szára ára 10 fillér, vasár- » nap 20 fillér.♦ Szerkesztőség és kiadóhivatalt Eger, Líceum, földszint, balra. Telefonszám: 11. ♦ Hirdetések« milliméteres díjszabás szerint ♦ számíttatnak.« ^szerkesztő: Dr. ŰSBÁN GUSZTÁV «■ POLITIKHí MÄPILÄP Felelős szerkesztő: K2BLBMEN ANDOR XL VI. évf. 39. szám ♦ Szombat « Eger, 1929. február 16. M ügyetlen bába a gyereket is kidőli a fürdővízzel együtt. Ez a jelenség ismétlődik meg az űj sajtőnovella előadói tervezete körül. Űj sajtó- törvényi akarnak készíteni, egyik javaslatot a másik után hozzák a nyilvánosságra, de mindegyik megegyezik abban, hogy a sejtő megreodszabályozását minél több körülabroncsolás, fék, büntető szakasz alkalmazásával akarják megvalósítani. A legújabb tervezet is sajnos oly veszélyekkel fenyegeti a hivatását teljesítő magyar sajtót, melyeket egyrészt semmiképpen sem érdemelt meg, másrészt, amelyek lehetetlenné fogják tenni a jövőben, hogy kötelességét teljesítse. Mert nehogy azt higyje valaki, hogy az új sajtőnovella csak az úgynevezett destruktiv sajtót akarja megbéklyőzni. Az egyetemleges sajtójogi felelősség és a korlátlan erkö csi kártérítés lehetősége már eleve kizárja, hogy a sajtó normális körülmények között teljesíthesse feladatát, mert hiszen ha ezt megkísérelné, azonnal anyagi és erkölcsi romlásba kerülhet, ha csak egy kis rosszindulattal a törvény elé állítják. Ma bizony az a helyzet, hogy mindenki tévedhet ebben az országban, csak az újságíró nem. Az újságíró, aki a leglázasabb és legidegölőbb munkát végzi, sokszor elírhatja magát, de egyúttal nagyon súlyos árat kell fizetnie ezért az elírásért, ahelyett, hogy módot és alkalmat kapna arra, hogy rendbehozza tévedését. Ilyen körülmények között a vakmerőséggel lesz határos Újságírónak lenni, s aki vállalja ezt a vakmerőséget, ennek eíőbb- utóbb súlyosan bűnhődni fog kelleni. A sajtó hivatásos munkásai túlontúl sokat hadakoztak már a jelenleg érvényben lévő sajtótörvény néhány elavult intézkedése ellen s ahelyett, hogy meghallgatnák érveiket, panaszaikat, épp elleukezőleg egy újabb sejtőbilincset készítenek számára, — mely gúzsba fogja kötni a magyar sajtó munkáját. Az űj igazságügyminiszter gondolkodását és lehületét ismerve, egy percre se tételezzük fel, hogy ebből a javaslatból az 6 hozzájárulásával törvény legyen. De fel kell szólalnia ellene mindenkinek, aki a magyar sajtó ügyét a szívén viseli, nehogy a némaságot belenyugvásnak tekintsék. Már kora tavasszal megkezdik az egri vízvezetéki víz vastalanltását A mésztartalom kivonására szénsav-elvonó készülékeket állítanak fel. Eger, február 15. A legutóbbi városi közgyűlésen súlyos vélemények és kritikák hangzottak el az egri vízvezetéki víz nagy vas- és mész- tartalmfira vonatkozólag. Kiderült ugyanis, hogy a vízben lévő agresszív szénsav marja a vascsöveket s ennek következtében a víz már meglehetős vasmeny- Dyiséggel folyik a használati helyeken. Sokkal nagyobb mértékben fenyegeti a vízvezetéket a métz- lerakódás. Nemrégiben szerkesztőségünkbe hoztak egy házi vezeték csövet, amely egy javítás folyamán került elő. Az ólomcső mindössze kilenc hónapig volt használatban. Ez alatt az idő alatt hét miliméte- rés mószlerakódás keletkezett köröskörfil benne. Úgy, hogy a kétcentimóter átmérőjű csőben már csak hat miliméteres nyílás van. Ezek az adatok elárulják, hogy a vízvezeték házi csatlakozásai rohamosan közelednek az eldugulás állapota felé, és a bajok elhárítása sürgős intézkedéseket kell tenni. Munkatársunk illetékes helyen érdeklődött, hogy mikor és milyen eszközökkel akarják semlegessé tenni a vizet,annál is inkább, mivel a városi közgyűlés óta az egri közönség állandó és fokozott érdeklődéssel kiséri a fejleményeket. Kérdésünkre azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy a városi vízművek egy budapesti szakértő bevonáséval már tárgyalnak a szükséges eszközök megizerzése kérdésében és már kora iavesszal megkezdik a munkálatokat a víz vas- és mész- tartalmának kivonására. A papi pályáról tart előadást Baranyay Jusztin dr. egyetemi tanár vasárnap délután hat órakor a ciszterci gimnázium tornatermében Eger, február 15. Azok a városunk kulturális életében is kiemelkedő eseményeket jelentő liceális előadások a tudományos életpályákról, amelyeken idáig Scipiades Elemér dr. orvoiprofesszort, Schön- werOdilő vegyesdandár parancsnok altábornagyot és Saád Henrik gimnáziumi igazgatót hallgatta meg Eger értelmisége nagy szeretettel és igszi mély lelki gyönyörködéssel, a mostani vasárnapon újból folytatódnak. Vasárnap, február 17.-én, délután hat órai kezdettel, a gimnáziumtornatermében Baranyay Jusztin dr. budapesti egyetemi tanár tart liceális előadást a papi pályáról. Az országos nevű tudós egyetemi professzor előadása iránt igen nagy az érdeklődés úgy a szülők és öreg diákok, mint általában az egri intelligencia körében. Talán fölösleges is megemlítenünk, hisz mindenki tudja, hogy Baranyay Jusztin szintén a mienk : az egri ciszterci gimnázium büszkesége. A kiváló egyetemi tanár oisztercirendi pap személyében ismét egy öreg diák tér vissza vasárnap az ősi intézet falai közé, hogy ragyogó tudásával oktasson ás személyes példájával tanítson ott, ahol egykor szeretettel és tudással telített lelkű tanárok öt oktatták és megmutatták neki az utat, amely abba a magasságba vezet, amelyet Baranyay professzor már elért. A Katholikus Népszövetség egri csoportja folyó hő 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Szvorényi úti rom. kath. Olvasókör helyiségében ismeretterjesztő előadást tart. Az előadó dr. Kálnoky Viktor ügyvéd lesz s a róm. kath elemi iskola tanulói hazafias költeményeket szavalnak. Érdeklődőket szívesen lát I a Kör vezetősége. A fagy gyengülése és havazás várható. Budapest, február 15. Hazánkban az enyhülés tovább tart. Az országnak csaknem minden részében havazás volt az elmúlt éjjel. Budapesten 55, Magyaróváron 65 cm-re emelkedett a hőréteg. Az éjjeli minimum Salgótarjánban -j- 2 C. fok, Tar- calon — 1 C. fok, Sopronban — 13 C. fok volt. Jóslás: Változékony szeles idő várható havazásokkal és a fagynak még némi gyengülésével. * Eger, február 15. A Meteorologiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben tegnap —r6 C fok volt a maximálishőmérséklet. Éjszaka mindössze —5'2 C fokot mutatott a hőmérő. Hajnsltájban olyan rohamosan enyhült az idő, hogy reggel hét órakor -f-4 4 C fokot mértek. A meleg következtében erői hóolvadás indult meg. Közepes erősségű északkeleti szél fújt. Kétszáznegyven halottja van januári.óta Budapesten az influenzának. Budapest, február 15. Tegnap délután 45 influenzás beteget vittek be a Szent László kórházba. A kórházban 3, otthon pedig két beteg halt meg az influenza következtében. Január 1. óta 240-en haltak meg Budapesten influenzában és tüdőgyulladásban. Pár napon belül megindul az autóbuszforgalom Eger és Pétervására között. Eger, február 14. Megírtuk annak idején, hogy az egercsehi—pőtervásárai útszakasz teljes kiépítése esetén autóbuszjárat fog indulni Eger és Pétervására között. — Miután az útszakasz a közelmúltban teljesen elkészült, a vállalkozó minden valószínűség szerint február 17-én megindítja az autóbuszjáratot, amely Eger- bakta és a közeli községek érint- tésével fcgja lebonyolítani a személyforgalmat.