Egri Népújság - napilap / Eger - napilap, 1929/1
1929-02-10 / 34. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1929. február 10. * Székelési zavarok, bélgörcs, puffadtság, gymorszédülés, izgalmi állapotok, szívidegesség, félelem érzés, bódultság és általános rosz- szulét esetén a természetes »Ferenc József* keserűvíz a gyomor és bélcsatorna tartalmát gyorsan és fájdalom nélkül kiüríti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megköny- nyebbülést okoz. Korunk legkiválóbb orvosai a Ferenc József vizet úgy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel alkalmazzák. Kapható gyógyszer tárakban, drogériákban, és fűszerüzletekben. * A megdöbbenés moraja futott végig a képviselőkön, mikor a pénzügyminiszter kijelen tette, hogy évente több mint 40 millió pengő értékű gyümölcsöt hoznak be Magyarországba. A behozatal oka, hogy a hazai gyümölcsvédelem nem áll nyugati színvonalon. Csak az marad meg, amit a gomba és rovarkártévők meghagynak. Ez pedig kevés. Most hagyta el a sajtót Illés Lajos gaz dasági tanár tollából •Gyümölcs- védelem* című gyönyörűen kiállított kis füzet második kiadása, amit minden komoly érdeklődőnek ingyen és portómentesen megküld a Mezőgazdasági r.-t. Budapest X Hölgy ucca 14. * Az Uránia szenzációs műsora. Szombaton és vasárnap. »A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL« utolsó előadásai, mely csütörtök óta van műsoron és a közönség általános tetszését megnyerve aratja sikereit. — Hétfőn és kedden Tolsztoj Leó világhírű regénye: »KOZÁKOK« kaukázusi történet 12 felvonásban, főszerepeiben Jon Gilbert és Renée Adorée. Burleszk kiegészítő műsor. — Csütörtökön: »ÉJFÉLI RÉM« bűnügyi paródia főszerepeit Lionel Barrymore Jacquelin Godson és Rex a csodakutya játszák. — HÁROM CSÉSZE TEA* Kari Sloboda híres vigjátékának filmváltozata. — Péntektől — vasárnapig Olga Csehova legújabb nagy sikert aratott filmje: »PARYSIA» (A Moulin Rouge királynője) 12 felvonásban. — Kedden: Fox-hiradó Szerdán— csütörtökön: Magyar-híradó. Szom bat vasárnap pedig Pátria híradó. Előadások kezdete hétköznapokon 6 és egynegyed 9, vasárnap 4, egynegyed 7 és fél 9 órakor. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. * Záróra a Széchenyiben most szombaton és vasárnap reggel hat órakor. — Korhely- leves! SPORT. Az ETE birkózói Miskolcon. Vasárnap lesz Miskolcon a MÁK és MVSC közös rendezésében a Gerecday-emlőkverseny, amelysn Magyarország számos kitűnő birkózója induh A versenyre ez Egri Torna Egyesület birkózó gárdáját is meghívták. Az ETE hat birkózóval vesz részt a versenyen. A Magyar Birkózó Szövetség északi kerülete Szász Imrét, az ETE főtitkárát tanácstaggá választotta. Vívóverseny Egerben. Február 17.-én Felici Lajos vívőmester nagyszabású versenyt rendez a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási-, Termelőegri árudájában vásárolja be minden háztartási szükségletét Telefonszám 2—45. Egerben. — A versenyen eddig Pillér György, Rajesányi, Gere- vich, Hatz és Hajdú jelentették ba részvételüket, de Terstyánszky olimpiai világbajnok is eljön az egri versenyre. Közgazdaság. Burgonya-vetőmag beszerzési akció. A Hivesmegyei Gazdasági Egyeiület a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőséggel karöltve eleget kíván tenni azon több oldalról hangoztatott ki vánságnak, hogy vármegyénk burgonya vetőmagjának felfrissítése és ezzel a siralmasan alacsony átlagterméseknek fokozására vetőm ágburgonya egységes beszerzését lehetővé tegye. Miután a beszerzés nagyobb mennyiségben jelentősen olcsóbb árban történhetik meg, Mhivjuk imádatokét a gazdákat és gazdaságokat, valamint érdeklődő községi elöljáróságokat, hogy a szükséglet pontos naegállapítha- íása érdekében az igénybe venni szándékolt minőség, mennyiség, rendeltetési vasúti állomást tar- telmazó bejelentésüket február hó lóig a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület titkári hivatalához (Gyöngyös, Petőfi ucca 32) küldenók be. A vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőség értesítése szerint beszerezhető Krügcrutáo termelt burgonyavstőgumó mázsánként 12.— P. Ella után termelt burgonya vetőgumő mázsánként 15.— P. egységárban, Szabolcs megyéből. A szállítás lehetőség szerint teljes waggon tételekben történik egyazon vasúti állomásra, az ár és szállítási költség uiánvétele- lezése mellett, március hő második fíJőber, fagymentes időben. Miután vármegyénk burgonya- termelése a múlt évi tavaszi fagykárokon és a nyári hosszas száBudapesti terménytőzsdezárlat 1929. febr. 9-én. Termény a < tiszavidéki új tfelsötiszai a jfebérmegyei lpestvidóki . w/bácskai . . ! egyéb dunántúli 7 6 | 77 | 78 79 80 k i 1 O g r a m m o s p e n g ö b c n pénz árú pénz árú pénz árú pénz árú pénz árú 25.40 256 25 65 25.85 25.85 26 09 26.00 26.15 25.25 25.45 25.50 25.70 25.70 25.85 25.80 25.95 25 00 25.20 25.25 25.45 25.50 25.55 25.65 25.80 25.00 25.20 25 25 25.45 25.50 25.65 25.65 25.80 25.05 25.25 25.3 > 25.50 25.55 25.70 25.70 25 85 25.00 25.20 25.25 25.45 25.50 25 65 25 56 25 80 Termény Pénz árú Termény pénz árú Rozs pestvidéki .... új 22.70 2280 Zab, közepes ................. 25.25 25 50 Rozs más származású . új 22 70 22.80 Köles................................... 26.00 26.50 Takarmányárpa elsőrendű új 25.25 25.65 Tengeri tiszántúli . . . 27.50 27.75 Takwmáuyárpa közepes . 25 00 25.25 Tengeri egyéb származású 27.25 27.50 Sörárpa felsőmagyarorsz. .' 25.50 27,00 Buzakorpa ...................... 19.00 19.;5 Sörárpa más származású . 26.00 26.50 Lucerna magyar.................. 130.00 150.00 Repce új .............................. 45.50 46.50 Lóhere nagyarankamentes 160.00 170.00 Zab elsőrendű .... 25.60 25.80 Lóhere nagyarankás . . . 130 00 145.00 Perzsa és Smyrna szőnyeg -fonalak canavák, felvetők, leszövők, kézi és gépi gyapjú- és pamutfoualak minden elképzelhető színaruylatban Kézimunka-cikkek és selyemfonalak! Ezen cikkek Magyarország legolcsóbb és legnagyobb vála*ztébu üzletében állandóan rantárou vannak. A bajai Oriental perzsefonal egyedárusitőja Budapest, VIII ; Hákóczi-út 63 sz. I U^LfílCívCiJ Vidéki rendelések postafordultával teljesittetnek! Eladás nagyban és kicsinyben Telefon: József 424—91. razságon kívül az elharapódzott burgonya betegségeknek • azon kivül elsősorban az elfajzásnak tudható b?, igen cMszerü lenne, ha a gazdaközönség ezt az akciót a Kaját, és a köz érdekében minél nagyobb mértékben venné igénybe. (b. i.) JSSSSSmZ _5 "n ■«» n — mi ■■ __ mm Budapesti rádió-műsor. Vasárnap, február 10. 9: Újsághírek, kozmetika. 10 : Hálaadó ünnepi istentisztelet XI Pius pápa megkoronázásának évfordulója alkalmából a Budavári Koronázó Főtemplomból. A szentmisét Serédi Jusztinián dr., bíboros hercegprímás pontifikálja. H.30 : A sí-világbajnokságok rádióközvetítése Zakopenából (Lengyelország). 12.40 : Rádió Szabad Egyetem. 15 45 : A m. kir. Földmivelésügyi Minisztérium rádióelőadássorozata : vitéz dr. Bittera Miklós, gazd. főtanácsos, gazd. akadémiai r. tanár : »A kü lönféle vetési módok, azok előnyei és hátrányai.« 16 i5 : Kamarazene délután Hubay Jenő dr., a Zene művészeti Főiskola főigazgatójának budai palotájából. 16.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 17 40 : Tarka-est. Egyfelvonásosok, chansonok. 19.40 : Róbert Emmy, a bécsi állami Operaház volt koloratur- énekesnőjének hangversenye. Zongorán kisér : Polgár Tibor. Fuvolán kisér : Hochstrasser Ferenc. 20.25 : A m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 21.50: Pontos időjelzés és sporteredmények. Utána : Pertis Jenő és cigányzenekarának hangversenye. Hétfő, február II. 9.15: Trió-hangverseny. 9.30: Hírek. 9 45 : A hangverseny folytatása. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Gramofonhangverseny. 12 25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. 13: Pontos időjelzés, idő járás- és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. 16: Gombos F. Albin felolvasása: »Krónikás történetek.« 16.45: Pontos időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés és hírek. 17.05: Molnár Endre felolvasása: »Meg- emlékezésLenkey ezredesről.« 17.30 : Károlyi Árpád és cigányzenekara nak hangversenye. 18.30: Német nyelvoktatás. 19 : Rádió amatőrposta. 19.40 : Dr. Farkas Jenő felolvasása : »A vitézi rend ismertetése.« 20.15: Liszt-est Közreműködik : Papp Vik tor, a' Rádió zenei tanácsosa (bevezető), Báthy Anna, a Városi Színház operaénekesnője (dalok), Stefániái Imre kamaraművész, a Zene- művészeti Főiskola tanára (zongora- verseny), a m. kir. Operaház zenekarából alakult zenekar Berg Ottó karnagy vezénylésével és Polgár Tibor karnagy (zongorakiséret). 22 : Pontos időjelzés, időjárásjelentés és hírek. Utána: Farkas Jenő és cigányzenekarának hangversenye. Laptulaldonos és kiadó : EGRI LflPKIRDÓ SZÖVETKEZET. Kiadóhivetali igazgató: Dr. Schőnvitzkg Bertalan. Értesítés. Van szerencsém tudatni a n. é. közönséggel, hogy cipész műhelyem megnyitottam Vörösmarty u. 34., Bartakovics u. sarok. Szives pártfogásukat kérve vagyok tisztelettel Pásztij Gábor cipész.