Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-11-29 / 274. szám
1928 november 29. EGRI NÉPÚJSÁG 3 Egy iskolaszéki elnök nyílt levele a kir. tanfelügyelőséghez rókát, egyformáéit] a, jól kezeli és a jól kezelt egytipuiú borokat elhelyezi. A pinceszövetkezet előnye, hogy a szövetkezet borai állami márkával lesznek ellátva és külföldön az állam pincéiben elsőség ben részesülnek. Heller József dr., Lázár Bertalan dr, Matuszka Mihály, Dallos Iván dr. és Vajda Mihály felszólalásai után a közgyűlés jelentéktelen módosítással elfogadta az állandó válaiztmány javas- la tát. Érthetetlen . . . Kálnoky litván dr. várod ta- náció* előadó ismertette ezuláD, hogy Farkas Kálmán ny. államtitkár, magánmérnök, a belügyminiszter megbízásából három napot töltött Egerben a vízvezeték és a csatorna építési munkálatainak, továbbá az iskolák építésének és a Korona építésének műszaki szempontból való megvizsgálása céljából. A belügyminiszter most leiratban értesítette a várost, hogy Farkas Kálmán illetményeit a három napra ötezer pengőben állapítja meg miután azonban a belügyminisztériumnak nincs erre fedezete, a város tartozik kifizetni ezt az összeget. Az állandó választ* mány és a pénzügyi szakosztály érthetetlennek tartja ezt az intézkedést és a város a költség- vetés kereteiben nem teljesítheti a kifizetést, mert nincs reá fedezete. Javasolja tehát, Írjanak fei ebben az ügyben a belügyminiszterhez, hogy ne magán- mérnököt küldjenek ki felülvizsgálások megejtésére, hanem a minisztérium műszaki embereit, akiknek napidíjait és illetményeit a törvény írja elő. A javaslatot egyhangúan elfogadta a közgyűlés. Ország-Világ. — Hivatalos kimutatás szerint Burgenlandból annak Ausztriához való csatolása óta buszezer ember vándorolt ki. A legtöbben a délamerikai Columbiába mentek. — A belgrádi lapok szerint a horvái parasztdemokratakoalíciő megbukott. — Albániában páratlanul értékes ókori műkincsek kerültek napvilágra. — Ukrajnában ellenforradalom tört ki; lé község lakosiága fellázadt és legyilkolta a szovjet összes tisztviselőit. — Angol király állapota javult, a láz Ciökkent. Kétszer termett egy kecskeméti almafa. Amint Kecskemétről írják, az egyik szőlőbirtokos almafája négy héttel ezelőtt erős virágzásnak indult és bár a virágok egy- része le hullott, a fa késő ősszel — bőséges nyári termés után — szépen fejlett gyümölcsöket termett. Tekintetes tanfelügyelői hivatal! F. hő 5.-én, 2145. szám alatt, a szokott udvarias stílusban mőltóztatott megkeresni aziránt: van-e a bekölcei iskolánál takarítónő alkalmazva? Tisztelettel kérdézem : miért méltőztatik így kíváncsiskodni és a papírt pocsékolni, mert hiszen úgy sincsen annyi hatalma a tanfelügyelöségnök, hogy érvényt szerezzen annak a törvényes rendeletnek, mely szigorúan előírja az iskolák részére a takarítónő alkalmazását. Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy ahhoz, hogy a bakö'cei iskolánál sepregető asszony el- kalsnezt«8«ék : kicsi nemcsak a tanfelügyelöség, hanem a vármegyei közigazgatási bizottság is, alispán és fö ispán is, sőt maga a kultusz miniszter úr is. Mert ha egyszer a vármegyei számvevőség a költségvetésből kihúzta ezt a tételt, nincsen ebben az országban az a hatalom, mely képes lenne a bekölcei közpénztárből havi nyolc pengőt kisrőfolni az iskolák tisztántartási céljaira. (Megjegyzendő, hogy az ottani jegyző úr ideális lelkivilágánál fogva minden lehetőt elkövetne ezen közjónak előmozdítására i»; de nem tehet semmit, míg a mai számvevőségi diktatúra tart.) Méltőztassék tehát velem együtt tudomásul venni, hogy a bekölcei iskolákban 8—9 éves leánykák söprögetnek, illetve napról- napra verik fel a borzalmas port és nyelik vígan, teli tüdővel azt, Közben természetesen a rengeteg bacillus sem rest és a levegőbeli kéjutazásuk után éhes gyomorral, buzgón igyekeznek eljutni a gyermektüdökbe, gégékbe, vesékbe, belekbe. S míg az ország nagy részében csendben tart ez a törvénytelen és szomorú állapot: ügy is, mint 50 percent pőtadős nem- zetmnnté*. űgv is, mint kultűrEger, november 28. A munkásságot és a kisipart együttesen érintő kérdések legfontosabbika közé tartozik a ta- none, illetve a tanoncnevelés kérdése. A munkásság és a kisipar számára egyformán nagyjelentőségű az, hogy milyen és menynyi számú az a munkaerő, mely évente bevonul az egyes munkakörökbe. Ennek dacára mégis elég egyetlen pillantást vetnünk errs a pontra, rögtön feltűnik az a nemtörődömség, amely a tanoncnevelés körül mutatkozik. A legjellegzetesebb és minden munkás és kisiparos előtt nagyon jól ismert jelenség: a ta- nonctenyésztés. Egyes szakmákban valóságos elijesztő állapotok vannak e tekintetben és törvényhozási úton kellene útját állni a további elfajulásnak, fölény, az újságok — köztük nemrég az Egri Népújság is — könnyező szemekkel közölnek statisztikákat a gyermekbetegségekről és a fiatalkorúak korai halálozásáról. Úgy látszik, hivatalosan mindez nem fontos, hiszen . a tüdövész a nép joga, csak ajjközségek háztartása érezze jól magát az 50 percente« spanyolcsizmájában. Ma a községek vezetőségei úgy érzik magukat, mintha bolondok házában élnének, mikor az egyik miniszter agyon-agyon- csapja rendelkezőiéivel a másik miniszter parancsait. Ma, mikor minden hatóság »elrendel«, «követel», «utasít», stb. s a vidéken a dolgozd tisztviselők szivében fellángolván a neonacionalizmus égő tüze, megindulna a tulajdonképem építő munka, a számvevőség azt mondja: csitt! s elövévén a piros tintát sorrá kihuzogatja a kulturális szükségleteket a költségvetésekből, mert csak egy a fontos: az 50 %. így nem lesz azután Bekölcán sem takarítőasszouy, som akitört iskolaablak nem lesz megcsinálva, mivel az »előre nem látható kiadások« töröltettek ■ a költségvetés összeállitáiakor, — még nem tudtuk, hogy az ki fog törni. Ezt az ablakszemet majd be fogjuk állítani az 1029/1930. évi költségvetésbe s ha az jőváha- gyatik, a népre kivettetik, keservesen öiszeszedetik, az 1930. év novemberében az ablak meg- ciináltatik. Ha ugyan ez a tétel a költségvetésből ki nem »huzatik« azon címen, hogy az ablakszem újságpapírral — pótolható. Bekölce, 1928. nov. 27. Mély tisztelettel: Kádár József. iakolaszéki elnök. amely előbb-utóbb katasztrófában fogja érinteni iparunkat. Ipari é> közgazdasági szempontból semmi esetre sem tűrhető az, hogy egyes kisiparosok sőt még egyes gyárak üzemeiben is egy két szakmunkái mellett 4—5 tanoncot tartanak. Mert mindenki előtt nyilvánvaló az, hogy annyi tanoncból alig egy-kettő kerül ki a megfelelő szakképzettséggel. Munka nélkül való csatangolásra, vagy negyedannyi bérért való nap- számoBamnka elvégzésére lesznek azután egész életükre kárhoztatva. Van azonban még egy más jelentős körülmény is, amely a tömeges tanonctenyésztés megszüntetését követeli. A túlsók tanonccal és kevés szakmunkással dolgoztatők nemcsak a munkanélküliek számát növelik, vagy annak csökkenőiét akadályozzák meg, hanem ingyenmunkaerővel dolgoztatva olyan konkurenciát támasztanak, amely sem a kisiparnak, sem a nagyközönségnek, de önmaguknak sem használ. A tanoncokkal elvégeztetett munkát olcsóbban lehet fölvállalni és a laikus nagyközönség, mely minderről mit sem tud, csak az olcsóbb árat nézi, a ta- nonctenyésztőknél rendeli meg különböző szükségleteinek elvégzését, vagy előállítását. A nem tanoncokkal, hanem szakmunkásokkal dolgoztató kisiparosréteg ilyenformán elesik összes megrendeléseitől és nemcsak alkalmazott munkaerejét kénytelen elbocsájtani, hanem maga is rövedesen tönk szélére jut. A nagyközönség is ráfizet az olcsóbbnak tartott munkára. Mert a képzetlen tanoncokkal elvégeztetett muoka értéke és tartóssága lényegesen rosszabb, mint amit a szakmunkások végeznek el. A tanonctenyéeztést tehát szabályozni kell, még pedig törvényhozási utón. Ne lehessen korlátlan mennyiségű tanonco- kat tartani, hanem kötve legyen az az alkalmazott szakmunkások számához arányítva. A tanonckérdés ilyen irányú szabályozásával a munkanélküliségben rövid időn belüli enyhülése következne be. HÍREK Az egri érsek a temetők gondozásáért. Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek a legutóbbi Halottak- napjának sajnálatos tapasztalataira való hivatkozással lelkipásztorai kötelességévé teszi, hogy a halottak iránti kegyelet érzelmeit felkeltsék és ápolják és ez utón a sirkertek iránt érdeklődést s sze- retetet ébresszenek. A lelkészek kötelesek gondoskodni arról, hogy hiveik értelmesebbjei a temetők gondozására bizottságot alakítsanak és ennek a bizottságnak munkáját irányítsák. * Mielőtt rádiót vesz, keresse fel Rudlof Testvérek rádió szaküzletét, Kaszinó u. 6. Felmentettek egy egri motorost, aki halálra gázolta a pétervásárai földmivesasszonyt. Endrődi Dezső 26 éves egri biztosítási tisztviselő aug. 24.-én Pétervására nagyközség egyik utcáján motorkerékpárjával elütötte Szántó Illésné fmves asz- szonyt, aki az elszenvedett sérülés következtében másnap meghalt. Az egri kir. ügyészség gondatlan Ságból okozott emberölés vétsége miatt vádat emelt a gázoló motoros ellen. A kir. törvényszék Endrő- dit a vád alól felmentette, mert igazolták a tanúk, hogy az öregasszony a motor tülkölésétől lélekjelenlétét elveszítve, tétovázva egyik oldalról a másikra szalado- zott és önmaga okozta a szerencsétlenségét. * Legújabb typusú 1, 2, 3 lámpás rádió-készülékek megérkeztek Rudlof testvérek rádió szak- üzletébe, A tanonctartás törvényhozási úton való szabályozása a kisiparnak és a munkásságnak egyaránt érdeke