Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-07-14 / 161. szám
L EGRI NÉPÚJSÁG Az Angolkisasszonyok leánygimnáziumának és női felsőkereskedelmi iskolájának értesítője. Eger, július 13. Hatalmai kötetben jelent meg az idén az Angolkiiasszonyok egri érseki r. katb. leánygimnáziumának éi négyévfolyamű női felsőkereskedelmi iskolájának értesítője. A címlapon sikerült fénykép mutatja az intézet új kétemeletes palotájának a dr. Szmrecsányi Lajos-utcai frontját. Az impozáns épület minden tekintetben büszkeségére és dicséretére válik az egri Nagy Testvérek építőoégnek. Másik két képen ízlésasen berendezett modern iskolatermet, illetve legújabb rendszerű, szép tornatermet látunk. Az értesítő gazdag tartalma csak rövid összefoglalása az áldozatos nagy munkásságnak, amelyet az angolkisasszonyok a magyar nőnevelés terén Egerben oly hosszú idő óta, sohasem lankadó buzgősággal végeznek. És mi többet látunk ebből az emberi erőt szinte meghaladó munkából, mint amennyit az értesítőnek szerénykedő sorai beszélnek. Szerte az országban találkozunk finom lelkű, emelkedett gondolkozásű magyar nőkkel, akik életük nyereségének tartják, hogy az egri apácák zárdájában végezhették iskoláikat és gyermekeik nevelésénél is lépten-nyomon kicsendül szavaikból az a kívánság, hogy leányaikat szintén a magyar nőnevelésnek ezek az áldottkezű, aranyszívű avatott mesterei tanítsák a középiskolákban. Tűi Eger és tűi Hevesmegye határain, él a szívekben a leányok és szülőik szívében az egri zárda iránt. És talán ez az egyetlen földi jutalom a jóságos máterek részére a sok-sok fáradságért, amivel kialakítják leányainkból a legszebb női tipust, a hófehér lelkű megyar leány-ideált. Az 1927—28. iskolaév sok kedves eseményét vázolja az értesítő. A statisztikai adatokból kitűnik, hogy a gimnáziumban 255, a felső kereskedelmiben 37 növendék vizsgázott az idén. Az értesítőben több közleményt olvasunk vitéz Veszprémy Dezső igazgató tollából, akinek »Thaly Kálmán életrajza« c., a Vitko- vich-díjjal jutalmazott pályaművét is közli a vastag füzet. (k. a.) Sok a mezörendőri kihágás Egerben. A gyümölcséréssel kapcsolatban Egerben is megkezdődtek a gyümölcslopások, farongálások és a mezőrendőri kihágások feljelentései ; ez utóbb ak letárgyalása úgyszólván teljesen igénybe veszi Eger város kihágási birájának minden idejét. Az alispán elismerését fejezte ki a pétervásárai járás főszolga- birájának Az Egri Népújság szerdai számában részletesen közöltük Okolicsányi Imre alispán jelentését a főizolgabíróságoknál megtartott hivatali vizsgálatokról. A jelentésből sajnálatosan kimaradt a pétervásárai főszolgabírói hivatalra vonatkozó rész. Ezért pótlólag itt Írjuk meg, hogy Heves vármegye alispánja a pétervásárai féizolgabirőság- nál megtartott hivatalvizsgálat alkalmával megállapította, hogy Miklóssy Aladár járási főszolgabíró a pétervásárai járás különleges életviszonyaihoz alkalmazkodva kitünően teljesíti feladatát. Az alispán ezért elismerését fejezte ki a főszolgabírónak. Adatok a mexikói katolikus üldözésről Rev. Ferguson lelkész Washington, julius 13. Ugyanakkor, amikor a mexikói vallásüldözés csökkenéséről, sót beszüntetéséről szállnak hírek világszerte, újabb véres atrocitásokról érkeznek tudósítások Mexikóból. A legutóbbi információ olyan szemtanútól származik, akinek tárgyilagosságát igazán nem lehet kétségbevonni, egyfelől mert szemtanúja volt a szörnyű eseményeknek. Ez a szemtanú Rev. Ferguson, aki 1920-ban került Brit-Honduras- ból Mexikó városába. Több mint egy esztendeig volt fogoly a mexikói katonai barakkokban. Cellája egy soron volt tizenegy papéval. A tizenegy pap közül hatot szeme láttára agyonlőttek, — hat pedig örökre eltűnt. Ferguson elmondotta Amerikába való viszontagságos átme- nekülése után, hogy az egyházüldözők kegyetlenkedéseinek sorozatában az volt a legborzalmasabb, mikor Maria Garda apácanövérről letépték ruháit, aztán a legvadabb kegyetlenséggel halálrakorbácsolták. A boldogtalan teremtésnek az volt a bűne, hogy a Calles-kato- ndk szerint nem akarta elárulni, szemtanúi elbeszélése. hol rejtőzik Yiminez püspök. Ferguson kijelenti, hogy a szegény apáca sem «lázadó bandákéról, sem Yiminez püspök rejtekhelyéről nem tudott, — ez a vád csak ürügy volt kivégzésére. Ferguson elmondja továbbá, hogy az ő börtönében lőtték agyon Aviga atyát, Juan Acosta atyát, Rodriguez oblátus atyát. Amikor Rodriguezt kivégezték, minden fogolynak végig kellett néznie a kivégzést. Acostának azért kellett balállal bűnhődnie, mert katonákat mert gyóntatni. Ráfogták, hogy bombát hajított Obregon tábornokra, pedig Ob- regon tábornok a «merénylet» idején 83 mérföldnyi távolságban tartózkodott. Rév. Fergusont egyébként a mexikói katonai barakkban arra akarta rávenni a katolikus egyháztól elszakadt nemzeti egyházbeli egy püspöke: vallja azt, hogy a vele bebörtönzött katolikus papok politikai összeesküvés részesei. Jutalmul püspöki méltóságot Ígértek neki. Fergu- sonnal egyébként nem begyet- lenkedtek, de azt csak annak köszönhette, hogy angol alattvaló. Ledőlt fa ütötte agyon a szendröi gazdát, akiről azt hitték, hogy gyilkosság áldozata Miskolc, július 13. A Horváth Ferenc szendröi gazda titokzatos halálával kapcsolatban megindult nyomozás során tegnap érdekes fordulat állott he, amely világosságot derített a homályba burkolt haláleset ügyére. Mint megírtuk, Horváth István 63 éves szendröi gazdát — aki hétfőn délután fát vágni mpnt az erdőbe — kedden reggel szétvert fejjel, holtan találták az erdő fái között, egy bokor alatt. A nyomozás első perceiben az a vélemény alakult ki, hogy Horváth Ferencet agyonverték. Növelte a gyilkosság feltevését az a körülmény is, hogy azon a helyeD, ahol a holttestet megtalálták, vérnyomok nem voltak, ami arra mutatott, hogy a gyilkosság máshol történt és a tettes a holttestet el akarta rejteni a bokor alá. A csendőrök tegnap délelőtt alaposan átkutatták az erdőt. E kutatás közben mintegy 500 lépésnyire a holttest feltalálási helyétől egy kidőlt fát találtak. 1928 július 14 Ennek a kidőlt fának a törzsén vérnyomokat fedeztek fel, sőt amikor jobban megvizsgálták a fát, annak egyik, miotegy 20 centiméterre kiállö karvastag- ságű cionkján, nemcsak vérnyomokat, hanem agyvelörészeket és hajszálakat is találtak. A fa mellett a földön megtalálták az elveszettnek hitt fejszét. Ez a felfedezés egyszerre más iráDyt adott az ügynek, ameny- nyiben azt mutatta, hogy Horváth Ferenc véletlen baleset áldozata lett. A helyszínen talált nyomokból megállapították, hogy Horváth a fát kivágta és a lezuhanó fa a fejét érte, oly erővel, hogy a kopDyaciontot felülről hátrafelé vágighasitotta. A szörnyű sérülés után Horváth nem vesztette el eszméletét, hanem a legrövidebb utón hazaigyekezett. így jutott át a községi erdőbe, hol azonban már elhagyta ereje és amikor egy bokor mellett elhaladt, ösz- szeesett és ott érte utol a halál. WEB* WS8BHÍ0Í ’****säBSsjJguSS!i BIO JQI|> ■ SH Szombaton reggel megkezdődnek a tenniszversenyek. Ma délelőtt történtek meg a sorsolások. T n'^ U >í' l V.1 fa'I í ^ v\ ö * 0 Eger, július 13. A Mese tenniszszabosztályá- nak szombaton és vasárnap megrendezendő városközi mérkőzése, amelyről lapunkban már több ízben előzetesen beszámoltunk, osztatlan nagy érdeklődést keltett. A nevezések száma, valamint a versenyző ellenfelek nevei előre is ritka sportélvezetet biztoiítanak s a tippelők szerint Eger újabb győzelmét ígérik. A versenyzők első felállásának eldöntésére ma délelőttejtették meg a sorsolásokat, amely szerint az ellenfelek következőkép kerülnek össze; Férti egyes: Misik—Ladányi, Mátray—Papp, Tetmayer—Manner, Drotleff—Kossuth, Vekerdy —Bonyhay, Halmay—Erlach. Női egyes: Novotny—Faragó, Faár—Lipovniczky, Nagy—Hu- bayné, AugusztiDnő—Pappné, Farkas—Pukyné, Misikné—Már- kusné. Férfi páros .-Drotleff, Vekerdy —Kossuth, Ladányi. Manner, Bonyhay — Mátray, Tetmayer. Misik, Papp—Tarnay, Halmay. Nőj. páros : Hubayné, Faragó —Misikné, Novotny. Pukyné, Pappné—Lipovniczky, Horkay. Augusztinnő, Paár—Márkusnő, Farkas. Vegyes páros:- Bonyhay, Hubayné—Erlach , Novotny. Misik, Misikné—Tetmayer, FarkaB. Mátray, Fejes—Papp, Pappné. Tar- nay.Márkusnő—Drotleff, Pukyné. Matuska, Lipovniczky—Vekerdy, Nagy.